Yu Yu Hakusho: Kimiko története

2.fejezet: Az ígéret

A virrasztás éjjelén furcsa álmot láttam. Találkoztam Yusukével, aki arra kért, szóljak az anyjának, hogy ne égesse el a testét, mert hamarosan feltámad, és szüksége lesz rá.

- Tehát nem kell sírnod. Hamarosan visszatérek és újra kedvedre bosszanthatsz engem! – mutatta fel hüvelykujját mosolyogva. – Azzal a bunkó barátoddal pedig lesz némi elszámolni valóm! – csapott az öklébe. Elmosolyodtam.

- Ugye nem csak hitegetsz? Ígérd meg, hogy tényleg visszatérsz! – Nem kértem, követeltem. Nem akartam, hogy hamis reményekkel áltasson.

- Ígérem. – bólintott kedves arccal. Majd eltűnt a szemem elől.

Reggel mikor felébredtem egyből eszembe jutott az álmom. De nem tudtam hova tenni. Tényleg csak puszta álom lett volna, vagy annál sokkal több?

Kipattantam az ágyból és leszaladtam reggelizni. Az asztalnál már ott voltak a szüleim. Anya a reggelinket tálalta. De szokásos jókedvük ezúttal elmaradt. Mindketten komor arccal meredtek maguk elé. Keikoval szinte egyszerre értünk le. Mikor rá néztem, az ő szemében is azt a csillogást fedeztem fel, amit a sajátomban éreztem.

- Jó reggelt, Keiko! – köszöntöttem.

- Neked is! – bólintott.

- Gyertek lányok, egyetek! – csavarta össze apa az újságját, és felállt az asztaltól. – Megyek, nyitom az éttermet. Vigyázzatok magatokra suliba menet! – Keikoval leültünk. Anya még hozott nekünk narancslevet, majd apa után indult. Mikor Keikoval kettesben maradtunk, úgy döntöttem rákérdezek:

- Álmodtál valamit az éjjel?

- Tessék? – emelte szájához a poharat, de ekkor félbehagyta a mozdulatot. – Igen.. azt hiszem. – bólintott zavartan.

- Yusukével? – tapogatóztam.

- Igen – biccentett.

- Én is. – vallottam be. Nem volt annyira meglepő, tekintve a tegnap történteket, de mégis kíváncsi lettem. – Te mit?

- Hát.. - tette le a poharat és úgy tűnt kicsit zavarba jött. – Megjelent előttem és azt kérte, hogy ne hagyjam elégetni a testét mert.. nos, azt ígérte vissza fog térni. – sütötte le a szemét. Mintha szégyellné. Én viszont felkaptam a fejem. Kerek szemekkel meredtem a húgomra. – Mi van?

- Én pontosan ugyanezt álmodtam.. – ismertem be.

- Igazán? – lepődött meg ő is. – Heh.. tegnap mindketten eléggé kikészültünk. – nevetett idegesen – Biztos azért álmodunk ilyen butaságokat.

- Suli előtt menjünk el Atsukohoz. – emeltem a számhoz a poharat. – Ne hagyjuk egyedül. – Keiko bólintott majd csöndben megreggeliztünk. Ő talán puszta véletlennek hitte a közös álmunkat, de én nem tudtam így gondolni rá. Hogy is álmodhattuk volna pont ugyanazt teljesen véletlenül? Főleg, hogy Yusuke mindkettőnket arra kért, ne engedjük elenyészni a testét.

Mert vissza fog térni hozzánk.

...

- Atsuko! – kopogtunk az ajtón. Választ nem kaptunk, de én úgy döntöttem megpróbálok benyitni. Nem nagy meglepetésemre az ajtó kinyílt. Yusuke anyukája nem volt épp a legfelelősségteljesebb ember a földön. Mikor benéztünk rögtön meg is pillantottuk őt, ahogy az oltáron feküdt néhány üres piásüveggel maga körül. Közelebb mentünk, Keiko becsukta mögöttünk az ajtót.