Viharmadár [SZÜNETEL]

Crossover fejezet 3.

A kadétok távozása után visszatért szobájába, de az ajtón belépve egy pillanatra megtorpant zavarában. Nem tudta hirtelen, mi is volt olyan furcsa az üres, némaságba és félhomályba borult helyiségben. Ahogyan végigvezette tekintetét a bútorokon, és növényi mintával futtatott tapétán, rájött, hogy a csend zavarta meg. Síri csend... Az utcáról sem szűrődött be semmiféle zaj, pedig a konflisok és autók zaját a másik szobában hallani vélte. Amikor be akart lépni a szobába, cipősarok kopogást hallott felcsendülni a folyosón. Kérdőn kipillantott, és amikor meglátta a ház mosolygós tulaját feléje közelíteni, illendően, mosolyogva lépett vissza a folyosóra.

– Frau Wilder – köszönt egy biccentés közepette a nőnek, aki két kezét a hasa előtt összekulcsolva mosolyogva eléje tipegett.

– Leutnant – pukedlizett egy biccentés közepette. – Hallottam távozni a kadétjait – szólt csendesen, majd zavarában elmosolyodott. Arnfried akaratlanul is vele együtt mosolygott, amikor a fiatal nő arcát pír lepte el, és tekintete ide-oda járt, mintha nem merne a szemébe nézni, majd végül mégiscsak megmakacsolta magát, és felnézett a pilótára. – Tudom, nem tartozik rám, de nem tudja véletlen, mikor szándékoznak visszatérni?

– Napkelte előtt aligha – sóhajtott fel egy grimasz közepette. – Mulatságba mentek, minden bizonnyal zárásig ott is maradnak.

– Ez esetben értesítem a bérlőimet, nehogy gond adódjon abból, ha netán az ifjú urak vidám hangulatban térnek vissza.

– Hálásan köszönöm, Frau Wilder!

– Ez a legkevesebb – felelte egy őszinte mosollyal, majd lopva bepillantott a hadnagy szobájába. – Kedvére tesz?

– Oh, igen. Kissé csendes... Netán bűbáj ülne rajta? – kérdezte kíváncsian, ahogyan maga is végigmérte a szobát, majd visszafordult a boszorkához, aki elpirulva ismét bólintott.

– Úgy véltem, a fejsérülése végett kedvére tudna tenni egy kis nyugalom. De ha másképp vélekedik erről, feloldom a varázslatot.

– Sajnos magam sem tudom, mi tenne kedvemre, hagyja csak a mágiát, ha nagyon zavarna a csend, majd kapcsolok zenét. Köszönöm, hogy ilyen figyelmes.

– A bérlőimért bármit. Ha bármire szüksége lenne, megtalál a földszinti lakásban. Szép estét, Leutnant!

– Egy perc türelmet még, Frau Wilder – szólalt fel, mikor a nő távozni készült volna, így a boszorkány kíváncsian végigmérte őt. – Rég jártam Berlinben, esetleg tud olyan éjszakai klubról, ahol nem kelt zavart a személyem?

– Pár saroknyira innen megtalálja a Kék Rigót, kedves, csöndes hely, finom ételekkel, remek borokkal, csinos hölgyekkel és jóképű urakkal. A pultos jóbarátom, ha esetleg betérne, ne vegye a szívére, ha netán meghívja önt egy italra.

– Az ilyet sosem volt szokásom a szívemre venni – felelte egy félmosoly közepette. – Köszönöm az ajánlatot...

– Kérem – pukedlizett ismét aprót Frau Wilder, majd mosolyogva még egyszer szép estét kívánt, és tipegő léptekkel távozott.

Arnfried tekintete a lépcsőfordulóig követte őt, ahonnan a boszorkány még egyszer kedvesen feléje mosolygott, mielőtt alakja elveszett volna szeme elől. Egy mély sóhaj közepette bement szobájába, és kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Az ablakon beszűrődő utcalámpák fényében megkereste a kapcsolókat, majd a felgyúló lámpa fényétől megsajduló fejjel, grimaszolva hunyorgott pár pillanat erejéig. Miközben ingje mandzsetta gombjait oldotta ki, a sarokba állított gramofonhoz ment. Találomra feltett egy lemezt, és amíg a szobát egy fiatal énekesnő vidám dala töltötte meg, átsétált a fürdőszobába. A kádba vizet engedett, és ingjét a fogasra akasztotta, a tükör elé lépve pedig fancsali grimasszal az arcán végigmérte magát. Nem tetszett neki a látvány, fáradtnak, kialvatlannak látta tükörképét. Nem is értette, Frau Wilder mit pirulgatott az imént, ha csak rá nézett. Fejét oldalra fordította, szeme sarkából vetve egy pillantást a felnyírt tincsei közt vöröslő heg nyomára, majd lemondóan felsóhajtott.