Az Élet nevű játék (Befejezett)

35. Tuti

- Fantasztikus voltál. - öleletem  magamhoz Will-t amint lejött a színpadról.

- Köszi. - Mosolygott. - Gyere. Elmegyünk vacsorázni.

- Mi? Hova? - Kérdeztem.

- Majd meglátod, csak gyere. Bízz bennem. - fogat meg a kezem, s húzott a kocsihoz.
Az étterem nem volt nagyon messze, és emellett gyönyörű volt, fogadok hogy méreg drága is. Will sosem sajnálta a pénzt, amit sosem értettem.

- Nem vagyunk egy kicsit alul öltözve ehhez a helyhez? - néztem végig magamon miközben leültünk az asztalunkhoz.

- Te mindig tökéletes vagy, szóval nem. - Adta meg a választ mire kissé elpirultam, és felvettem az étlapunkat hátha azzal sikerül elrelytenem a piros fejem, de szerintem nem sikerült mert az elöttem ülő nagyon mosolygott valami miatt. - Mikor kezdjük a számod felvételét? - törte meg a csendet.

- Ha eljutok a gépemhez, átküldöm a szöveget, és amint hazaertünk  felőlem bármikor. - tettem le az étlapot, hogy a szemébe tudjak nézzni. Elmosolyodtam. Nem tudom pontosan miért, de minden alkalommal amikor ránézek, a hasamban tomboló pillangók hatására, mosolyogahtnékom támad. Majd visszapillantottam az étlapra.

- Jó estét! Mit hozhatok? - állt meg mellettünk a pincér. Fellpillantottam rá, és azt hittem, hogy ott helyben elájulok. Ez Abigail. Lehidalok. Ez itt Abigail. - Rebekah? - Nézett ő is rám.

- Abigail? - motyogtam sokkosan. - Ömmm, huhh, nem is jutok szóhoz. - nevettem zavartan. - Úristen, szia.

- Örülök, hogy láttalak. - mondta laposan. Szerintem engem azért jobban feldobott egy kicsit, hogy újra látom, de nem baj. Biztos csak rossz napja van. - Szia Will. - Mosolygott a velem szemben ülőre. Na kösz. Nekem bezzeg nem tud még cska egy arcrándítást sem adni.

- Heló Abigail. - Intett neki Will, bár ahogy láttam nem nagyon örült neki. Bár kitudja, hiszen annó jártak.

- Szóval ti ketten... - Kapkodtam a fejét össze-vissza köztünk.

- Igen. - Szólalt meg Will. - Sőt mi több, Rebekah a menyasszonyom. - Fogta meg az asztal felett a kezemet, ami nagyon megnyugtatott.

- Tudom, hallottam, és gratulálok. - grimaszolt a "gratulálok" szónál. - Rendben tehát mit hozhatok?

- A shéf ajánlatát kérném, és egy pohár narancslevet. - Mondtam.

- Ugyanezt. - monta Will is. Abigail bólintott, és már el is tűnt. Beált a kínos csönd, amit végül én törtem meg.

- Kérlek mond hogy nem miatta jöttünk ide. - mondtam halkan, szinte már suttogtam.

- Nem, dehogy. - Válaszolt gyorsan  - Esküszöm neked azt sem tudtam, hogy itt van. Sajnálom ha felzaklatott vagy... - közbevágtam.

- Ő az exed Will! És az egyik volt legjobb barátnőm. Fordított helyzetben te hogy éreznéd magam. - mondtam.

- Sajnálom. - Sütötte le a szemét. - Tényleg nem tudtam.

- Tudom. - mondtam már eggyel nyugodtabb hangnemben. Tudom hogy nem az ő hibája, csak annyira félek a csalódástól, de ebből áll az élet, ezek teszik teljessé, szóval hiába próbálok menekülni ígyis úgyis fogok csalódni, szóval mi lenne ha megpróbalnam egy kicsit élvezni legalább. - Semmi baj. Csak ígérj meg nekem valamit.

- Igen? - kepta rám a tekintetét.

- Biztosíts arról, hogy nem jelent neked semmit. - Néztem a szemébe.

- Oké, hogyan? - billentette kicsit oldalra a fejét.

- Úgy. - Húztam ravasz mosolyra a számát, mire egyből leesett neki, hogy mire gondolok.

- Rebekah.... - sóhatott. - Miért kínzol? Így olyan végtelenül hosszú idő lesz mire visszatértünk a hotelbe. - szenvedett. Felnevettem. - Még ki is nevetsz? - tettetet a sértettett, de közben ott bújkált az arcán a mosoly. - Na jólvan. Meglátjuk ki nevet a végén. - Nem birta tovább, elmosolyodott.

- Bocsi. - kuncogtam. Az idő nagyon gyorsan elrepült Will társaságában. Jó igaz, szinte egész végig semmiségekről beszélgettünk a vacsora alatt, de mégis nagyon élveztem. - Köszönöm ezt a vacsorát. - mondtam miközben beszáltunk a kocsiba, s egy puszit nyomtam a mellettem ülő arcára. Ám ez neki nem volt elég és visszahúzott egy csókra.

- Nem menekülsz. - Mosolygott rám mikor elválatunk egymástól.

- Nem is akartam. - nyúltam a biztonsági övem felé.

A szallásunkra érve, szinte azonnal a zuhanyt vettem célba, így levettem a cipőm és már indultam is s fürdőszoba irányába.

- Fürdök! - Kiáltottam.

- Nélkülem? - Jött utánam a válsz és egyben Will is.

- Igen, nélküled. - Nevettem fel.

- Jó, most az egyszer. - Adta meg magát. Így becsuktam az ajtót és beáltam a zuhany alá. A forró víz kellemesen folyt végig a bőrömön.
Miután végeztem, rajöttem, hogy nem hoztam be a pizsomámat. A szemét. Ezért adta be a derekát, olyan könnyen. Tudta, hogy nem hozom be. Magamratekertem a törülközőmet, és hatalmas pára felhő kíséretében kimentem a helyiségből. Will az ágy szélén ült és a telefonját nézte, de az érkezésemre felkapta a fejét.

- Szemét vagy. Tudtad hogy nem viszem be a piszomámat. - Ingattam a fejemet, de nem tudtam rá haragudni így mosolyogtam közben. Az ágyhoz léptem, Will azonban elkapta a derekamat és az ágyra terített, majd felém kerekedett.

- Mondtam, hogy nem menekülsz. - Mosolygott.

- Én pedig, hogy nem is akartam. - Húztam mosolyra én is a számát, s megcsókoltam.

- Figyelj, nem azért mondtam, nem muszáj... - Kezdte amint elváltunk, viszont egy, újabb csókkal beléfolytottam a szót.

- De akarom, ha te is. - Néztem a szemébe, miközben elváltunk egymástól.

- Tuti? - Kémlelte az arcom.

- Tuti. - Bólintottam. Megint megycsóklot majd a csupasz vállamat vette célpontul, miközben én a polóját próbáltam lehámozni róla. Miután ez megtörtént, ismételten megcsókoltam. A kezét a derekamra helyezte, én pedig vegighútama az enyémet, kidolgozott hasán. Majd megakadt a szemem valamin. Pontosan a szíve helyén volt egy picike kis tetoválás. Egy dátum volt az. Az én születésnapom. - Ez mi? - Kérdeztem. - Miért tetováltattad magadra a  születésnapomat?

- Mert aznap született meg a világ legnagyobb csodája. - Suttogta. Hezitáltam, hogy vajon biztos rám gondol-e, de semmi más nem jutott az eszembe. Ezt persze ő is észrevette és kisegített. - Igen Rebekah te. Te vagy a világ legnagyobb csodája.

- Ezt komolyan mondod? - döbbentem le. Bólintott. - Istenem, de szeretlek. - Csókoltam meg újra.