Az Élet nevű játék (Befejezett)

6. Derült égből villámcsapás

November 19. Hétfő

Fuhhhh.... hát kemény volt az elmúlt két nap. Minél hamarabb ki akartuk rakni a számukat így nagyon kellett sietnünk a videoklip forgatásával, szóval azt már szombaton elkezdtük, de ezt nem csináljuk újra az fix. Ez így tényleg brutális, hogy két nap alatt hozzunk össze egy számot. A jó hír, hogy végül összehoztuk és tegnap este felkészült a netre, azóta nem igazán néztem, de remélem megnézik egy páran majd.
Ma reggel szintén hoztam a formámat és elaludtam. Így most nem csoda hogy rohanok a kémia előadóba. A tanárúrral így sem felhőtlen a kapcsolatom, pláne most ezzel a késésemmel.

- Miért késtél? - Szórt villámokat a szemével Mr.Lin mikor beestem a terembe. Sose jöttem ki jól ezzel a tanárral így most is csak a szokásos vitatkozásunk fog következni.

- Ömm... emlékszik amikor azt mondta, hogy a csengő ne nekem szól, hanem a tanároknak?

- Igen, mi van vele? - nézett rám furán.

- Nos, ha a csengő nem nekem szól akkor nem mondja meg mikorra kell ideérnem. - már így is ki van akadva rám, mostmár csakazértis elszakítom a cérnát. Félreértés ne essék többnyire tisztelettudóvagyok a tanárokkal, de Mr.Lin... ő egy másik kategória. Lényegében kölcsönösen gyűlöljük egymást az első naptól fogva.

- Kifelé az óráról Rebekah. - mondta a tanárúr.

- Miért? Mert öt percet késtem? Maga egyáltalán nem volt órán az előző óránkon!

- Tudom. De az nem lényeges.

- De, igen az! Sokkal fontosabb, hogy maga itt legyen mint mi! - a tanár elengedően legyintett egyett majd leült az asztalához már vagy legalabb egy hónapos dolgozatot javítani. Nekünk bezzeg kiadott munkaszüneti feladatot. Majd hirtelen felnéztt a papírok közül.

- Rebekah a az első kerdéstől kezdve a nyolcadikig, miért egyeznek meg a valaszaid Olivia válaszaival? - Kérdezte mogorván a kezében forgatva a szemüvegét.

- Ooo nem is tudom, talán mert ugyanazokra a kérdésekre válaszolunk?! El tudja hinni? - a tanár felált megfogta a vonalzót ami az asztalán hevert és elindult felém. A padom elött megált és rám mutatott a vonalzóval.

- Mindenki figyeljen. - Szólta a többieknek akik felnéztek a munkafüzetekből. - A vonalzó végén egy id*óta van. - Erre a kijelentésre páran gúnyosan elmosolyodtak, mások némán figyeltek, Olivia pedig baljósan nézett, tudta, hogy nem fogom ezt annyiban hagyni.

- Melyik végén? - Kérdeztem egy gúnyos mosolyra kíséretében. Pár fiú elkezedtt húzni, mások pedig döbbenten figyeltek. De most komolyan. Nehogy már megalázzon mindenki elött!

- Elég! - Kiáltott fel. - Menj az igazgatóiba! Most! - Kiabálta idegesen, olyan fejjel amit még egy paradicsom is megirigyelt volna.

- Jó. Útközben elméletek a mosdóba? - Áltam fel a padomból.

- Miért? - Nézett rám értetlenül Mr. Lin. Pár másodpercig nem válaszoltam, majd folytattam.

- Hogy kinyissam a Titkok Kamráját. - Forgattam a szemeimet. - Mit gondol, miért? - azzal elhagytam a termet és lebattyogtam az igazgatóiba. Igazából nem voltak sokan a folyosón, helyesbítek senki nem volt rajtam kívül kint. Beléptem az iroda elötti folyosóra ahol az egyik fotelben egy ismerős arc ült és várakozott.

- Hát te? - dobtam le magam a mellette elhelyzekedő fotelbe.

- Kiakasztottam a matek tanárnőt. - vonta meg a vállait és egy huncut mosoly telepedett az arcára. - Kitalákom Beka, kikészítetted Mr. Lin-t.?

- Pontosan.

- Will, Rebekah mehettek az igazgató vár titeket. - Szólalt meg az igazgató asszisztense. Mielőtt még szóra nyithattam volna a számát megelőztek. - Igen mind a ketten. - ígyhát nem ellenkeztünk. Az igazgatótól igazából kaptuk a szokásos fejmosást, hogy a tanárokat nem szabad így kikészíteni satöbbi...
Mire végeztünk már ki is csengettek, így a folyosó megtelet diákokkal. Kiléptünk az igazgatótól és elindultunk megkeresni Abigail-t és Olivia-t. Ahogy haladtunk a folyosón egyre több szem szegeződött ránk ami kissé zavaró volt, de egy ideig nem szóltam semmit, de végül mégis szóvá tettem.

- Ömm... Miért néz mindenki minket? - Néztem fel a mellettem sétáló fiúra.

- Fogalmam sincs. - ált meg elöttem.

- Ezek szerint még nem láttátok. - Sétált oda mellénk Olivia. Az értetlenül fejünket látva folytatta. - Nem nézzétek a neten a számotokat? - Megráztuk a fejünket. - Akkor azért nem tudjátok. A net felrobbant tőletek, alig 16 óra alatt több mint kétmillióan nézték meg. - az álunk hatalmasat koppanta a földön.

- Hogy mennyien?! - akadt el a lélegzetem. Előhalásztam a zsebemből a telómat és rákarestem a számra. Olivia-nak igaza volt, két és fél millió ember nézet meg és a szám egyre csak növekszik. - Te jó ég! Ez lenyűgöző.

- Mégis, hogy lehetséges ez? Másoknak évekbe telik ezt a nézetseget megszereznie, akkor nekünk akiknek ez az első számra mégis, hogy... - Will nem tudta befejezni mert drága barátnőm közbeszólt.

- Will egyett jobb ha megjegyzel, ti nem mások vagytok. És a bandatokba játszik a világ egyik legjobb énekese. - sandított felém miért elmosolyodtam, majd újra kitört belőlünk az izgalom, mind a hárman ujjongni kezdtünk és a hirtelen örömtől, vezérelve Willel megöleletük egymást. A hasamban újra felébredtek a pillangók, és ész nélkül kezdtek tombolni. Úgy érzem soha nem akaraom elengedni, akkár mennyire is nem illünk össze. Méllyen beszívatm kellemes illatát, de aztán észbevágott, hogy az egyik legjobb barátnőm barátját ölelgetem így gyorsan elváltam tőle.

- Bocs. Motyogtam a földet pásztázva.

- Nem, nem semmi. - Motyogta a fiú is.

- Ti ketten! - hallottuk meg a drága ikrem kiabálását, mire a hang irányába kaptuk a fejünket. Emma idegesen lépkedett felénk. - Mi az, hogy mint derült égből villámcsapás hirtelen megtízszereződött az insta követőitek száma?! - toporzékolt. - Ennyire nem lehet jó az a szám! Az összes követőm át fog pártolni hozzátok! Tudjátok ti, hogy mennyi munkám van abban, hogy megszereztem nagy nehezen azt a 20000 követőt instán?! És most miattatok mindegyik át fog pártolni hozzátok!!!

- Emma ez nem így megy. - Próbálkozott Will. - Az emberek egyszerre több embert is követhetnek.

- Nem érdekel! Nekem ebben tényleg rengeteg munkám van, ti pedig csak kirakatok egy gagyi számot és hipp-hopp körülöttetetk forog a világ! -ekkor megcsörrent a telefonom amit fel is kaptam.

- Üdv Mr. Bolkin miben segíthetek? - Kérdeztem.

- Cső Beka megtennéd hogy a bandát megpróbalod összeszedni, hogy ök is hallják.

- Őmmm hát Alex és Paul most épp nem tudom hol vannak, de Will itt van mellettem. - azzal kihangosítottam a telefont.

- Remek. Térjünk a tárgyra. A számotok eszméletlen sikert arat szóval amint kész a következő dal azonnal szóljatok és már vesszük is fel. - ujjongott a telefonba a férfi. - Eszméletlenül tehetségesek vagytok. - Hirtelen meg szólalt a csengő és elég valószínű hogy ez a telefonon keresztül is hallatszott. - Viszont most sipirc órára. - Azzal letette.