Az Élet nevű játék (Befejezett)

24. Kiszállok

Finoman fogalmazva, volt már jobb reggelem is. Elösször is, egyedül voltam, ami elég rosszul esett, mert nagyon nem így képzeltem el ezt. Másodszor pedig, suli van szóval még csak időm sem volt kidühöngeni magamat.
A suliba beérve a folyosón, megpillantottam Will-t, a haverjaival nagyban röhögve valamin. Újra eluralkodott rajtam a düh. Nem bírtam és nem is akartam uralkodni rajta, így pár lépés után a kezem hatalmasat csattant a fiú arcán. A haverjai elkezdtek huhogni, ő pedig kissé idegesen és értetlenül nézett rám, bár biztos vagyok benne, hogy tudja miért kapta.

- Hogy tehetted ezt velem?! - Akadtam ki, és a kezem még egyett csattanta az arcán. - Bár tudhattam volna, vegülis te is csak a bátyám egyik hülye haverja vagy, akinek csak arra kellenek a lányok. - Nevettem fel hisztérikusan. - Nem is értem, miért hittem azt hogy ez most más lesz.

- Ja persze, igazad van. Mert Jace biztosan nem tenne ilyet veled. Megsúgom, én nem ő vagyok! - vágott vissza. Nem törődtünk azzal, hogy mindenki mindket bámul, azzal sem hogy a bátyám mit fog szólni. - Menj, jöjj vele össze, hisz ő úgyis olyan tökéletes, úriember. - Kiáltotta.

- Hogy mondhatsz nekem ilyet? - Kérdeztem hitetlenül.

- Mert Jace tökéletes neked. Ő szerelmes beléd. - Elakadt a lélegzetem. Szóval minden csak egy hazugság volt? Egy terv?

- Ezek szerint te nem vagy... - Sütöttem le a szememet. - Menj a franba, de komolyan! - Kiáltottam és megint felpofoztam. - Mióta? Vagy sose voltál? - Nem válaszolt. - Válaszolj már az Istenit! - Orditottam rá.

- Két hónapja. - Suttogta maga elé. Hát ezt nem hiszem el.

- Atya Úristen... - suttogtam miközben összeerintettem a két tenyerem, és az orromhoz tartottam.

- Tudod... ha már itt tartunk, lenne egy kérdésem. - Nézett bele a szemembe. - Én vagy Jace?

- Én vagy Abi? - Néztem hűvösen rá, majd megforudtam és tettem két lépést, azt gondolva, hogy ezzel lezártuk a dolgokat, de nem, nagyon nem.

- Abi! - hallottam meg mögülem a hangját. S erre megtorpantam. - Ő legalább úgy kezel mintha lennék valaki. - Ha eddig betelt a pohár, akkor most valósággal kiborul a víz mennyiségtől. Visszafordultam és úgy kezdtem el kiabálni vele.

- Igen? És akkor is szeretne ha senki lennél?

- Senki nem szeretett mikor senki voltam! - Kiabálta.

- Én igen! - Ordítottam vissza. - Erre te lefekszel velem, és még csak arra sem vagy képes hogy ott legyél reggel, vagy legalább egy üzenetet összekaparj! Ez megis, hogy működik?!

- Rebekah fogd be a szádat!

- Ó megbocsáss, eddig azt hittem, hogy jobban szereted ha nyitva van! - Húztam győzedelmes mosolyra a számát, mert tudtam hogy én nyertem ezt a vitát, még ha belül meg is semmisültem. Fogtam magamat és elsétáltam a termemig, s igyekeztem a sok bámészkodót figyelmen kívül hagyni.

[...]

- REBEKAH! - Ordította a bátyám a nappaliból, délután.

- IGEN? - követtem én is a példáját.

- BESZÉLGESSÜNK CSAK. - ezzel elindutam a lépcsőn lefelé.

- Mi lett a szemeddel? - Kérdeztem mikor megláttam a szeme körüli lila foltot. - Ugye nem?

- Nem, nem vertem össze Will-t. Akkor már kórházban feküdne. - Elhúztam a számát mert tudtam hogy hazudik. Nagyot sóhajtott, s beadta a derekát. - Rebekah, egyetlen lány volt az egész világon akit el kellett volna kerülnie, de ő mégis pont téged húzott meg. Nyílván megvertem, de nyugi nincs kórházban. Bár bevallom, elég szép pofonokat adtál neki. - Húzta mosolyra a szája szélét.

- A legjobbtól tanultam. - Utaltam rá egy halvány mosoly kíséretében. - Akkor nem haragszol? - Erre nagyot sóhajtott. Megértem miért. Én sem örülnék ennek az ő helyében.

- Figyelj Beka, a húgom vagy és őszinte leszek veled mert senki más nem lesz az. Bárki aki azt mondja neked, hogy nem csak azt akarja, az hazudik. - Nem mondtam semmit csak némán bólintottam.

- Kilépek a bandából... - törtem meg a csendet. - Továbbra is folytatni fogom a karrieremet, de ez úttal úgy ahogy Zoe tervezte. Egyedül. Ezek után nem igazán érzem úgy, hogy képes lennék Will-el egy színpadra állni. Sajnálom. - Alex megértő pillantasokat küldött felém.

- Semmi baj. - Ölelet magához.

- Nem rég beszéltem Mr. Bolkin-nal ez ügyben, és nem volt ellene, sőt még azt is felajanlotta hogy ha akarjátok titeket is tovább vihet ha úgy van, vegülis Will tud énekelni. - Motyogtam a melkasába.

- Kedves tőle, de szerintem ennek ott most vége. Részünkről legalábbis. Én úgyis orvos akarok lenni. - vallotta be. - Nekem ez inkább volt hobbi, mint munka. De neked nem. És Will-nek sem. Nektek az a sorsotok. - Igaz a batyámmal rengeteget nyúzzuk egymást, de közben pedig bármit megtennenk a másikért. Talán éppen emiatt olyan különleges a testvéri kötelék.