Az Élet nevű játék (Befejezett)

31. Ne hagyj itt

- Várod már a jövőhetet? - Fordult felém anyu a kocsiban ülve.

- Igen, mindennél jobban. - Vigyorogtam. Mindigbis szerettem az esőt, de most valami más volt. Ahogy az autó csendben szeli a éjszaka közepén a vizes utakat az esőcseppek potyogasának társaságában, valami mint más lenne a ma estében. - Apa biztos nem jön velünk, Monacóba? - anya nagyot sóhajtott. Tudom, hogy most elég zűrös a kapcsolata apával, de azért igazán eljöhetne velünk. Tegyünk úgy minta tökéletes lenne az életünk. Apa mindig erre törekszik, nagyon fontos neki hogy mindenki azt higgye, hoyg egy boldog család vagyunk.

- Biztos nem. Sok a dolga. Ne ne búsúlj, remekül fogunk szórakozni. És ott lesz Will is... - mondta egy sokattudó mosoly kíséretében. A Kinend családnak egy gyönyörű yacht ja van Monacóban, eleve sokat járnak oda, hisz imádják azt a helyet, és idén mint minden évben mi is elmegyünk hozzájuk egy pár napra, annyi különbséggel, hogy most lesz a Monacói nagydíj.

- Szuper, majd tudom nézni ahogy Alexel szét szívatnak. - Forgattam meg a szemem.

- Ugyan. - Nézte rám anya.

- ANYA VIGYÁZZ! - Kiáltottam, miközben próbáltam elrantani a kormányt, de már késő volt. Belénk csapódott egy szembe jövő kamion.

Sikítva ébredtem fel az ágyamban, és kúsztam feljebb amennyire csak tudtam.

- Semmi baj. Semmi baj. - Suttogta Will miközben a hátamat a hasának döntöttem. Vájunk ő hogy kerül ide? Ez az én ágyam.

- Will. - Szóltam zihálva.

- Semmi baj. Csak egy rossz álom volt. - Suttogta a fülembe amitől kirazott a hideg. A lélegzetem szép lassan normalizálódott.

- Minnyi az idő? - Fordítottam felé a fejem. Engem nézett. Az ő barnái az én zöld szemembe fúródtak, és éreztem hogy ez nagyon nem lesz így jó.

- 3:18. Rosszat álmodtál. - Mondta tartva a szemkontaktust. Ugyan az az érzés mint 4 éve, de nem akarok újra csalódni, így se, hogy tudom mi történt pontosan. - Sikítottál ezért átjöttem.

- Neharagudj, nem akartalak felverni. - Fordítottam el a fejem.

- Mit álmodtál? - törte meg a csendet. Lefeküdtem újra az ágyba, ő pedig velem szembe telepedett. Meglepett, de nem zavart, sőt. És ez a legijesztőbb az egészben.

- A balesetet. - Mondtam el. - Már annyi év telet ez azóta, nem értem miért álmodok még mindig róla. - Sóhajtottam.

- Az álmok elmúlnak. - Húzta egy apró bíztató mosolyra a száját. Pillangók ezrei kezdtek el újra ébredezni a gyomromban és nagyon félek ettől. Nem akarom, hogy újra belészeressek, nem akarok csalódni, nem akarok ilyeneket érezni, nem én nem vagyok az a fajta aki ezekkel a fajta érzésekkel könnyedén megbírkózik. Nem, én nem az a fajta vagyok, és ezért nem is nagyon tudom, hogy hogyan kezeljem őket.
Will óvatosan kisöpört egy tincsek az arcomból, viszont nem húzta vissza a kezét. Vándor útra indult a testemen, végígsimította a vállamon, majd elérkezett a derekamhoz. Tudtam mit szeretne, és nem ellenkeztem. Az egyik hang azt mondta állítsam le, a másik pedig, hogy hadjam. Megfordúltam a másik oldalamra, és hagytam, hogy úgy húzzon közelebb magához. Megnyugtatott a jelenléte. Egy részem gyűlöli őt amiért ilyen érzéseket kelt bennem, egy viszont majd megveszik érte.

- Apa megcsalta anyát. - Szólaltam meg néhány perc hallgatás után.

- Mi? - Kérdezte.

- Hát nem is tudtad? Azért voltunk aznap azon az úton. - Fújtam ki szaggatottan a levegőt. - Hallottam a beszélgetésüket. Anya azt kérdezte, hogy aznap este mi történt azzal a lánnyal, apa pedig közölte, hogy nagyon sajnálja. Anya erre pedig mondta, hogy ne, szüksége van rá hogy hallja. Apa pedig elmodnta hogy lefeküdt vele. Majd elkezdett mentegetőzni, hogy az csak egy hiba volt, és hogy minden nap bánja, de nagyon szereti anyut és hogy ez nem változtat semmin. Anya pedig rávágta, hogy ez márpedig mindent megváltoztat. Majd megszakadt a szívem érte. - egy-két kósza könnycsepp végiggördűlt az arcomon, amiket aztán gyorsan le is töröltem. Will csak figyelmesen hallgatott, jólesett, hogy figyel rám. - Majd anya közölte, hogy el akar válni. Apa nem hagyta. Kinevette őt. És közölte, hogy ne hülyéskedjen, hanem inkább menjen a konyhába. Akkor jött fel a szobámba anya és indultunk el.

- Én... én nem is tudom mit mondhatnék. Nagyon sajnálom Rebekah. Egy nagyon erős ember vagy. 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy anyukád nagyon büszke rád. - mondta halkan már-már szinte suttogva a szavak a fülembe. Ismételten kirázott a hideg.

- Kérlek ne hagyj itt. - Suttogtam miközben megfordultam a karjai között, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Sosem hagylak el. - Válaszolt, nekem pedig egy hatalmasat dobbant a szívem, majd egy csókot lehet a homlokomra, s nem sokkal később el is nyomott az álom.