Az Élet nevű játék (Befejezett)

17. Hazudtunk

- Csá tesó. - pacsiztak le a bátyámmal.

- Cső. - Köszönt Will. - És neked is szép napot kedves, drága Rebekah. - Vigyorgott, mire elmosolyodtam.

- Figyu lehetne hogy ezt a kocsiban beszéljük meg, csak mert itt mindjárt millió számra lesznek a paparadzik. - Szólalt meg ismét a bátyám, mire megindultunk a kocsiba.

- Na akkor most légyszíves meséljek el mindent. - száltunk be az autóba.

[...]

- Tehát ha jól értem, Alex rád még mindig nem talált rád a szerelem, Rebekah neked pedig az életed gyakorlatilag A Kezdő című film másolata?... - foglalta össze Will, miközben megáltunk a házunk elött.

- Valahogy úgy. - vontam meg a vállaimat. - Ja és még annyi hogy Paul szülinapja négy nap múlva van, de akkor a szüleivel elutaznak annak alkalmából így, a buli holnap után lesz. Hozz piát. - utasítottam.

- Szuper. És körülbelül hány ember lesz? Csak úgy sacc per kábé?

- Hát, úgy 300-an.

- Hogy mennyien?!?!?!

- Jaj ugyan. Ez a tizennyolcadik születésnapja, meg kell adni a módját. - Vigyorogtam. - 7-kor kezdődik, ne késs el!

Május 30. Hétfő. 19:46

Will szemszöge:

Pozitívan csalódtam. Azt hittem hogy nagyon unalmas lesz a buli, de nem. Egész jó, csak nagyon meleg van, meg az a tahók Matt is itt van. Rebekah valahol Olivia-val van, Alex pedig Paul-al beszélget. Még alig háromnegyed órája kezdődött a parti, de már most van pár gyerek aki részeg. És innentől jön az érdekesebb rész, elemsélem. Szóval kimenet a konyhába, valami normalis innivalóért, hogy ne csak alkohol legyen bennem, nem sokkal később Via és Beka is belépett a helységbe. Itt volt az a barom Matt, aki full részeg volt, majd mikor a lányok mentek ki, lekapta Rebekah-t. Nem fogok hazudni, irtó dühös lettem, bár nem csak én, hanem a lány is mert mikor elváltak jó erősen pofonvágta Matt-et, majd kimentek.

- Haver. - löktem meg a vállát. - Normális vagy?!

- Ajjaj. Itt a mókarendőrség... - kuncogott.

- De, mi? Vagy, hogy? Vagy miért? - értettlenkedtem. - Miért kapatad le?

- Úristen?! Will Kinend féltékeny! - nevetett. - Fúl bele vagy zugava a csajba, mit akarsz?!

- Nem vagyok szerelmes Rebekah-ba! - A szemeim villámokat szórtak.

- Akkor jó, mert lefeküdtem vele. - nevetett. Erre behúztam neki, mire a földrerogyott. - Ejha, úgy tűnik mindketten hazudtunk. - Nem szóltak semmit csak ott hagytam, azt a barmot.

[...]

Via és Beka, kissé becsíptek, komolya mondom, én még nem láttam ilyen embert aki ennyire nem bírja a piát. Rebekah kissé megingott ezért odaléptem hozzájuk majd mikor készült volna, eldőlni elkaptam, és elkezdtem felvinni a szobajába.

- Rebekah, mit ittál? - Kérdeztem út közben.

- Ööö... nem tudom... négyet vagy ötöt... - nyöszörögte.

- Öt mit?

- Nem tudom, a bárban csinálták. - Beértünk a szobajába majd leraktam az ágyara. - Sajnálom, nem akartam sokat inni, de Matt a házamban van, úgyhogy minden segítség jól jön. - Ült fel az ágyon. Erre a kijelentésre elengedtem egy mosolyt. - Tényleg sajnálom.

- Semmi baj. - Mosolyogtam. - De legalább most nem vagy teljesen részeg.

- Mi az, hogy nem vagyok teljesen?! Egyáltalán nem vagyok. - Vigyorgott. - És akkor most jön az a rész amikor leveszed a pólódat és mind várjuk a tragikus halálomat, mint a filmekben?

- Ugyan Kicsim ha ruha nélkül akarsz látni csak kérned kell. - Nevettem fel. Erre ő csak vigyorogva megforgatta a szemét.

- Hogyan mentek haza?

- Gyalog. Miért? - Néztem rá furán.

- Mert szakad az eső, és nem igen tervez elálni holnap estig.

- Hát akkor nem tudom, majd futok. - Nevettem fel.- Beszéltél apuddal?

- Nem. Nem tudom elérni, foggalmam sincs mi van vele. De biztos csak túl aggódom, biztos csak sok a munkája.

- Igen, biztos. Szerintem hazamegyek, Zoe most egyedül van, és nem akarom, hogy felgyújtsa a házat. - Rebekah megertően bólintott azzal elhagytam a szobát.

Rebekah szemszöge:

Miután, Will elment, újra megpróbaltam felhívin aput, de semmi. Fura. Már több napja nem tudom elerni. Felhívatam Will szüleit, de ők sem tudnak róla semmit, egy pár napja. Mit volt mit tenni, elindultam a szakadó esőben Zoe-hoz, hátha ő tud valamit segíteni. Igazából még magam sem tudom mit, bármit. Hogy megnyugtasson, hogy nincs semmi baj, vagy hogy csak megöleljen.
Esőcseppek ezrei folytak végig az arcomon, az a pár perces séta, egy végtelenségnek tűnt. A viharban egy alak jelenti meg, s minél közelebb jött annál jobban kirajzolódott, hogy ki az. Will. Will termett elöttem.

- Rebekah! - Lépett mellém. - Mit művelsz? Miért nem veszed fel a telefont?

- Nem hallottam, hogy csöng. - Valottam be.

- Jól figyelj rám! - a hangja komoly volt, éreztem, hogy nem lesz vidám amit mondani fog. - Anyuék hivak, téged is, de nem vetted ugye fel, apud Rómába utazott, azért hogy egy nagyon gazdag üzletemberrel és a fiával, konzultáljanak. - Erre a kilyelentésre, szinte mintha egy bombát robbantottak volna bennem. Tudtam mit konzultálnak. Engem. Tudtam, hogy az apám azt varja tőlem, hogy valami gazdag, sznobbal járjak, de nem hittem, hogy ezt ilyen komolyan akarja.
Nekidőltem a mellettünk álló ház falának, és próbáltam felfogni, hogy mi történt, miközben lerogytam. Nagyon, nagyon régen kaptam ekkora sokkot. Will leguggolt mellém, majd a tenyerét a hátamra helyezte. - Semmi, baj. - próbált nyugtatni, még akkor is ha nyilvánvaló volt, hogy van baj. Nem is kicsi.

- Hogy ne lenne baj? Ez az én életem, nem döntehet helyettem! - Próbáltam felálni, de nem hagyta, mert a vallaimnál fogva lent tartott a földön, ezáltal maga felé fordított, s mélyen a szemembe nézett.

- Meg fogjuk oldani, meg fogjuk oldani. - mondta gyengéden. Éreztem a leheletét magamon, olyan közel volt. A orrunk majdnem összeért. Majd segített feláni a földről.