Az Élet nevű játék (Befejezett)

4. Áruló

Visszamentem a házba és minden szem rám szegeződött, bár ez várható volt.

- Hányra kell menni szombaton? - Kérdeztem köszönés keppen. A fiúk arca megenyhült, Zoe pedig elmosolyodott, Abi hát nem is tudom, nem tudtam semmit leolvasni az arcáról.

- 10-re. - Szólalt meg Will.

- Szuper! - Mosolyodtam el. Abigail arcáról még mindig semmit nem tudtam leolvasni. - Akkor mostmár ehetünk? - Néztem az asztalon heverő bontatlan pizzákra. Itt már a fiúk is elmosolyodtak és levettek pár tányért a konyhából. Abi arca még mindig semmilyen érzelem nem mutatott. Csak felált és elkezdte venni a cipőjét.

- Nekem most mennem kell. - jelentette ki. Will megtorpant és felé fordult.

- Öm oké... ne vigyelek el? - Kérdi. Szegény srác olyan rendes sokan mégsem tudják ezt megbecsülni.

- Nem nem kell, kösz. Maradj nyugodtan. - Válaszolt fürgén Abi, és egy gyors kis csókot nyomott a fiú ajkára. Ez nem olyan volt mint az előző, sokkal gyorsabb és nem igazán volt benne szenvedély. Azzal kilépett az ajtón. Kissé döbbenten figyeltük a jelenetet, és látszott Will-en is, hogy nem érti most mi volt ez az egész. A nap további részében mindenki boldog volt, elkönyveltük Abi furcsa elrohanását. Mivel holnap még suli van ezért nem maradtak a többiek sokáig, és mi se maradtunk fel sokáig. Este bebujtam a pihe-puha ágyikómba és elnyomott az álom.

November 16. Péntek.

- Beka haladj! Mi visszük Will-t és Zoe-t is. Nem akarok elkésni. - kibált nekem a bátyám, mikor már rohantam lefelé a lépcsőn.

- Itt vagyok. - Fújtam ki magam beeseve a kocsi hátsó ülésére.

[...]

- Nem akarok egyedül énekelni, sőt zenélni sem. - hajoltam előre a kocsiban a két ülés közé ahol a bátyám és Will foglalt hejet. - Mi lenne ha újra összeszednénk a bandát?

- Rebekah az a banda feloszolott miután kiszáltál. - Válaszolt Alex.

- Akkor itt az idelye újra feléleszteni. Ugyan, én nem akarok egyedűl zenélni, ti pedig tök jól játszotok. - Győzködtem őket.

- Tesó ez nem is rosz ötlet. - Fordult Will Alex felé. - Mindig is szerettünk zenélni és most akár komolyabban is csinálhatnánk. - Alex nagyot sóhajtott.

- Legyen. Megbeszelem Paul-al. Ő is biztosan szeretné, és akkor majd ma délután átnézzük mennyire rozsdásodtunk be.

- Imádlak! - Vigyorogtam. Majd visszadobtam magam az ülésre. Majd Zoe-hoz Fordultam aki kissé feszültnek tűnt. - Baj van?

- Félek. Mi van ha nem fogok tudni beileszkedni. - Kezdett pánikolni.

- Zoe. Csodálatos lány vagy. Biztos, hogy lesz olyan akivel nem fogsz kijönni, de az is tuti, hogy a többség imádni fog, ne izgulj. - Nyugtattam. - Amúgy meg a bátyáink a "menők" társaságába tartoznak, már csak ezért is kedvelni fognak.

- Honnan tudod? A te bátyád is a "menők" közé tartozik mégse vagy népszerű. - Ez fájt. Bár igaza van.

- Én más vagyok. Sokkal temperamentumosabb vagyok mint a többség és ezt páran nem díjazzák. Élükön a "menő" lányokkal. De ne aggódj a te évfolyamod egy tényleg  nagyon jó társaság. A kilencedikesek normálisak, ismerek párat, és tényleg jófejek.

- Ha te mondod. - Vonta meg a vállait.

- Így van. - Mosolyogtam. Nézelődtem még egy kicsit, majd megérkeztünk a sulihoz. Olivia már várt minket, mikor kiszáltunk a kocsiba egyből Zoe és az én nyakamba ugrott.

- Zoe, de rég láttalak te jó ég! De hiányoztál. - Azzal még egyszer megölelte. - És mizu? Történt valami?

- A szüleim berágtak mert kirugattam magam, de ez várható volt. Ezen kívül semmi. - Válaszolt tömören Zoe. - Beka?

- Semmi különös. Újra összeszedjük a bandát. - Mosolyogtam.

- Komolyan? - hülledezett Olivia, és hatalmas mosoly terült az arcára. - Ez fantasztikus. Felteszem ez azt jelenti, hogy újra énekelsz.

- Azt bizony. Őszintén nagyon hiányzott már, de amióta anyu... nos igen. Azóta nem igazán volt bátorságom kialni emberek elé, de most végre újra úgy érzem, hogy igazán élek.

- Ez csodálatos, Bex. El sem tudom mondani mennyire. 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy anyukád nagyon büszke rád.

- És a legjobb, hogy holnap felveszik az első zenéjüket. - Újságolta vidáman Zoe.

- Úristen! - Sipítolt Via. - Ez a nap nem is lehetne jobb. - Nos Olivia és Abigail között nem tudnék választani, de az biztos, hogy nem egy fából faragták őket. Míg Abi nyugodt, kedves, kissé csendesebb, ja és persze a menők közé tartozik, addig Olivia pörgős, mérhetetlenül szorgalmas, mindig a jó dolgokat látja, és ha ő sír akkor tényleg hatalmas baj van. Mindhárman nagyon jó barátaim, de valahogy Via és Zoe sokkal jobban megért mint Abi. Persze mindharmajukat nagyon szeretem, de nem is tudom, valahogy Abi nem vette észre, hogy bele vagyok zúgva Will-be, mert nem hiszem, hogy akkor összejött volna vele, vagyis remélem nem.
Együtt indultunk meg az iskolába, a fiúk már bementek így nyugodtan tudtunk beszélgetni. Elkísértük Zoe-t az osztályához (amennyire láttam egész jól fogadták a többiek), majd pedig mi is elmentünk a kémia előadóba. 

[...]

- Egyébként, azon gondolkodtam... - Kezdte el mondani a gondolatmenetét Olivia az első szünetünkben, miközben a folyosón sétáltunk. Majd hirtelen nekem jött valaki, az ütés hatására pedig elvagódtam a padlón.

- Hupsz... bocsika Beka. - Nevetett fel Alora. Mellette Abi és Livia ált. A suli három menő csaja. Legalábbis sokan annak tartják őket.

- Ne hívj így! - Vágtam rá rögtön.

- Úgy hívlak ahogy akarlak. Mit képzelsz ki vagy te? - Nyávogta a szavakat Alora.

- Szegény kicsi Rebekah. - Kezdte most Livia. - Se apuci, se anyuci, se bátyó, hogy megvédjen. Apropó, hol van az anyád Beka? - Vigyorgott. - Hol van az anyád Rebekah? - Kérdezte újra. - Meghalt. - nevetett fel. Rögtön felpattantam a földről és estem volna neki Lidia-nak, hogy megtépjem, de valaki hátulról lefogott. Will-t pillantottam meg a hátam mögött.

- Választhattok. Ha nem hagyjátok békén Bekát, akkor most elengedem és ő tép meg titeket, vagy pedig én foglak. - mondta miközben még mindig fogott. A szeme szúrósan páztázta a három lányt. Abigail nem tett semmit rá nem haragszom ilyen téren, csak azt sajnálom, hogy ilyen társaságban van.

- Szólj a batyádnak, hogy hívjon fel. - Vetette oda még Alora miközben elsétaltak.

- Kösz, de egyedül is megoldottam volna. - Fordultam Will felé.

- Ó affalől kétségem sem volt, de nem akartam, hogy olyat tegyél amit megbánsz. - Vigyorodott el önelégülten. - Szívesen. - azzal ott hagyott. Zoe-val értetlenül néztünk össze.