Aizawa Shota ff.
Az ő és az én világom sosem érhet össze.
Elérhetetlen.
De azért jó átlesni a másik oldalra. Elmerengeni, mi lenne akkor, ha a világaink összeolvadnának.
"-Miért tetted? -nincs benne semmi, csak ridegség, ami megkeményíti az én össz...
Puha szobában ébredek. Kezeimet már nem kötik gúsba bilincsek. A neonlámpák már nem világítják meg az egész termet. Csak a csöndes félhomály vesz körül, és az enyhe poros falak szaga, ami megnyugtat. Végre ott vagyok, ahová tartozom. A kérdés csak az , hogy ez jó, vagy rossz.
Shigarakiék nyílván tudnak az árulásomról. Mégis eljöttek értem. Nem hagytak cserben. Amikor annyi mindenki elfordult, ők nem.
A párnámba kellett folytanom a zokogásom. Vissza akarok menni, abba az időbe, amikor még csak Fantom voltam. Amikor nem voltam gyenge és nem féltem attól, hogy egyedül maradok, mert mindig is egyedül voltam. De most, hogy megéreztem milyen az, ha az embernek van valakije, többé nem vágyom a magányra.
-Azt hitted befogadnak majd, igaz? -simított végig a vállamon Toga, a rajtam lévő takarót feljebb húzva. -Számukra mindig is gonosz leszel. -suttogta, majd egy apró puszit nyomott homlokamra.
-Felébredt! -hallottam, amint ezt mondja a többieknek, majd Shigaraki jelent meg. Féltem, hogy haragudni fog, de helyette valami mást láttam a szemében. Megértést. Mind tartozni akarunk valahová.
-Gonosztevők közt is van különbség, úgy ahogy hősöknél is. Te is tudod jól, hogy egész életemben olyanokat öltem, akik bántottak másokat. -szóltam rekedten, miközben ő leült az ágy szélére. Toga becsukta az ajtót, és kettesben hagyott minket. Shigaraki levette az arcán lévő kezet, így ő nem volt most több, mint Tomura. A fiú akit megismertem. Aggódó szemeivel.
-Ah igen, a te kis szabályod. Nem bántasz olyanokat akik nem szolgáltak rá. -szólt mély hangján, majd öntött nekem egy kis vizet.
-Sok hős játsza a jófiút, de vannak olyanok is, akik tényleg az igaziak. Úgy, ahogy sok gonosztevővel sem értek egyet, de köztük is akadnak olyanok, akiknek eszméi megegyeznek az enyémmel.
-Mint például hősgyilkos Stan?
-Igen! Ő is ugyan azt akarta, mint én. Nem ártatlan gyerekeket gyilkolni! -nehezen ültem fel, és ittam egy kis folyadékot. Most vettem csak észre, mennyire megszomjaztam.
-Az én hibám. Nem szabadott volna neked azt a feladatot adnom. Mindig is túl lágy szíved volt az ilyenekhez. Megszeretted azokat a.. Hős ivadékokat. Megszeretted azt a tanárt. -szemeim kétszeresére nyíltak. Honnan tudja? -De ne aggódj. Majd én segítek neked. Ha eltűnik, magával viszi a rossz emlékeket is.
-Ne, kérlek. Őt ne bántsd! -sosem hallottam még ennyi kétségbeesést a hangomban.
-Hisz te mondtad azon a napon, amikor elsőnek találkoztunk. Te elősször öltél embert, egy férfit, aki bántani akart. Én pedig meggyilkoltam a családomat. Emlékszel, mit mondtál akkor? "Hagyd, hogy magukkal vigyék a fájdalmad a halálba". Most is ez lesz. Aizawa halála megnyugvást jelent majd számodra.
-Ne -félő és aggódó sóhaj szakadt fel ajkaimból, miközben éreztem, ahogy testem ismét elgyengül és az álom határai felé lökdös. Még biztos nem tűnt el teljesen a szervezetemből a szer, amit belém tömtek a hősök.
-Nem rögtön. -csitítgatott szeretetteljes mozdulatokkal, és lassan elkezdett kihátrálni a szobából -De szép lassan elmúlik a fájdalom. A hősök mindig bántanak. Úgy mint az apád, aki kimentett téged az égő házból, de édesanyádat hagyta meghalni. És utánna pedig téged is eldobott magától. -az ajtóban állva ismét felrakta magára a kezet, és szemei ismét megkeményedtek -Aizawa Shota sem különb. Ezért pedig szenvednie kell.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Mit csinálsz? -lépett oda mellém sietve Dabi, amikor sokadjára próbáltam felkelni és ismételten összeestem. Lábaim túl régóta használatlanok és gyengék.
-Elegem van már abból, hogy az ágyban ülök és malmozok. Nem vagyok beteg. -kapaszkodtam belé, akár egy mankóba, és szememmel már az ajtó felé pillantottam.
-Leviszlek a többiekhez. -akart felkapni, mire mellkason vágtam -Nem! Ne cipelj, csak támogass le. Tudok járni!
-Ha ennyire ragaszkodsz hozzá. -sóhajtott, de arcán mosoly virított. Éreztem a fejében képződő mondatot. "Annyira makacs!"
Kezd visszatérni az erőm.
-Kurogiri hol van?
-Elkapták, amikor téged is. -csalódottan ráztam a fejem ennek hallatára. Kedvelem a portálos fickót. Remélem nincs baja. -Őt miért nem tudtátok kiszabadítani?
-Nem volt a fogdában. Épp kihallgatták. Téged sem tudtalak olyan könnyen ide hozni.
-De hol az az itt? -kérdésemre úgy nézett rám, akár egy gyerekre.
-Shigaraki megmondta, hogy semmi esetre sem mondhatjuk el neked. De mivel előbb utóbb te magad is rájössz, legyen elég annyi, hogy jó messze. Biztonságban. A Gonoszok Ligája sokkal nagyobb lett, mióta utoljára láttad.
Elmesélte, hogy Shigaraki All for One börtönbe zárása után felkereste mestere egyik régi barátját, és szövetséget kötött vele. Közben akadtak mások is, akik kételkedni kezdtek a hősökben és All Mightban, akik később a gonosztevőkhöz csatlakoztak.
Gyomorgörccsel hallgattam mindezt.
Ha a seregük egyre nagyobb, és All Might már nem olyan erős mint régen, akkor sokkal nagyobb bajban vannak a hősök, mint azt sejtik. Remélem Tomura nem tudja micsoda erőfölényben van, mert félő, megindítja csapatait az UA-nek. A gondolattól kiráz a hideg.
-Áh, Fantom! -integetett Hawks a távolból, amint odaértünk az előtérbe. Olyan akár egy hatalmas aula. Gazdag támogatókhoz juthatott hozzá Shigaraki.
-Innentől átveszem. -vette el kezem Dabitól, és a sajátjára kulcsolta, én pedig hagytam.
-Mióta is lettetek ilyen jóban? -kérdezte cinikusan.
-Hát nem nyilvánvaló? Ő és én mindig is nagyon jó barátok voltunk. Nem igaz? -nézett rám a szárnyas, válaszra várva, mire csak enyhe mosolyra húztam ajkam.
-Igen, valóban. Nem is vagy annyira elviselhetetlen. -léptem hozzá egy kicsit közelebb, és kevésbé mereven. -Majd még beszélünk Dabi!
-Ne engedd neki, hogy elhagyja az épületet. -szólt Hawksnak, rám mutatva, majd egy utolsó figyelmeztető pillantás után távozott.
-Hallottam mi történt, jól vagy? -szerfelett könnyed és poénos hangja hirtelen komollyá vált. Úgy éreztem ő az egyedüli, aki kicsit is megérthet engem. Hisz ő kis két oldal között hibálózik épp. Lefogadom, rémisztő lehet. Profi hős, sok mindent veszíthet. Mégha a felsőbb vezetői is bízták meg ezzel a megbízatással, a rókalyukba küldték. Mintha nem számítana.
-Nem. -mindezt mosolyogva mondtam, hisz többen is figyeltek minket. Sok gonosztevő haladt el mellettünk, én pedig csak vigyorogtam és kapaszkodtam Hawksba, mintha az életem múlna rajta. -Egyáltalán nem vagyok jól.
-Kiviszlek innen.
-Nem teheted. Te is tudod jól. Nem teheted kockára a küldetésed. -nem akartam, hogy játssza a hőst. Nem voltam veszélyben, nem én nekem kellett segítség.
-Helyette tegyél meg valami mást. -karoltam át nyakát, mintha csak érzelmesen akarnék suttogni fülébe. Ő átölelt szárnyaival, játszva velem a színjátékot. Végül is.. Mind a ketten mesteri hazudozók vagyunk.
-Szólj Aizawa Shotonak, hogy vigyázzon magára. Mert Shigaraki meg akarja ölni. -ennél a pontnál még szorosabban öleltem Hawksot, így érezhette remegésem -Kérlek, ne hagyd, hogy bántsa!
-Megteszem amit kérsz. -simított végig a hajamon, és egy álmosolyt villantott. Talán nem is volt teljesen mű. Inkább bíztatónak mondanám. Mintha azt akarná sugalni, hogy meg fog védeni. Igazi hős mosoly. -De téged is megmentelek. Nem hagylak itt, szavamat adom. Hagyd, hogy megmentselek.
Mikor adta nekem valaki is a szavát? Talán rég. Talan soha. De az biztos, hogy most az egyszer tényleg hagynám, hogy megmentsenek. Nem azért, mert nem tudnám magam megtenni. Hanem mert fáradt vagyok. Elképesztően belefáradtam a létezésbe. Egy kicsit talán, támaszkodhatok most valakire. Ha már ilyen szépen kéri.
