Aizawa Shota ff.
Az ő és az én világom sosem érhet össze.
Elérhetetlen.
De azért jó átlesni a másik oldalra. Elmerengeni, mi lenne akkor, ha a világaink összeolvadnának.
"-Miért tetted? -nincs benne semmi, csak ridegség, ami megkeményíti az én össz...
-A mai nap most már ti csináljátok a kaját! Sok sikert! -hagyott ott minket lelkes nyávogások közepette a cicalány, mire nyűgösen húztam a szám.
-Ugye tudsz főzni?
-Miért is?
-Mert ez a mondat a tanároknak is szólt. -itt egy kicsit elsápadtam. Nincs esetleg valakinél dobozos konzerv? Az az egyedüli amit nem rontok el. Aizawa ezt látva sóhajtott, én pedig reménykedő szemekkel pillantottam rá.
-Nem! -vágta rá sietve.
-Nem is mondtam még semmit.
-Tudom mit akarsz kérni, és a válasz nem!
-Olyan szívtelen vagy, Eraser! -ragadtam meg felkarját, majd sietve el is engedtem, mire ő kérdőn nézett rám. Olyan, erős. Persze ez nyilvánvaló, hisz hős. De mégis meglepő, hogy mennyi izom van rajta. Ezt akkor láttam, amikor este nem bírtam aludni, ő rajta pedig egy ujjatlan fölső volt. Nem tudtam nem rá nézni. Szinte kényszerítenem kellett magamat, hogy elforduljak.
-Sensei, segít nekünk? -kérdezte Mina lelkesen, mire félve húztam el a szám.
-Szívesen besegítenék, de akkor azt hiszem nem lenne ehető. -mindenhez amihez hozzáérek varázslatos és szinte természetfeletti úton ehetetlen lesz. Kivéve a konzerves kaják és a palacsinta. Az mindig jól ment.
-Ugyan, segítünk mi is! -ragadott meg egyik oldalt Jiro, a másikon Tsuyu, és vidáman húztak az asztalhoz, ahol már Bakugo vagdosott.
-Micsoda háziasszony vagy. -jegyeztem meg, amikor már a sokadik zöldséget vágta egyenlő szeletekre.
-Mit mondtál? -nézett fenyegetően, mire békét hirdetve feltettem a két kezem, amolyan "Megadom magam" módon.
-Csak azt, hogy milyen jól bánsz a késsel.
Egy "Tch" hangot hallatott, mire mosolyogva ráztam csak a fejem, és én is aprítani kezdtem a husokat.
Szerencsére a késsel én is jól bántam. Amint készen voltam, átadtam Kirishimának, aki lelkesen borsozta, meg sózta a dolgokat. Inkább odébb léptem, hátha átragad rá az átkom és túl sós lesz az étel. Ettől azonban nem kellett aggódnom, ugyanis a végeredmény elképesztően finom lett.
-Nem egy UA koszt, de jelen pillanatban isteni. -mondta teli szájjal Denki. Szerintem viszont ez jobb volt bármelyik UA kajánál. Talán mert besegíthettem. Vagy mert láttam a folyamatot, ahogy elkészült.
-Kérek még! -nyújtottam a tányérom az újabb repetáért, mire Momo vigyorogva merített nekem. Igen, határozottan meg tudnám szokni ezt a szituációt. Olyan..
-Családias, nem igaz? -ült le mellém Deku, és mintha csak tudta volna, mire gondolok. Könnyek gyülekeztek a szememben, így inkább csak vigyorogva bólintottam. Nem mertem szólni. Féltem, elindulnának a könnyeim és nem tudnám őket visszafogni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
