A titokzatos katona /Jenlisa ff./ BEFEJEZETT

39 fejezet

*Jennie szemszöge*

Hirtelen nem tudtam mi lenne a legjobb megoldás így hátrébb léptem.
Szegény, kicsit meglepődött, de még én is.
-EZ NAGYON ROMANTIKUS VOLT! hallottuk ahogy Jisooék az ablakból ordítják.
Na ügyes vagy Jennie el is felejtetted, hogy te oda bezártad őket.
Félve néztem Lisára aki csak a járdát szemlélte szomorúan.
Mégis mi a baja? Nem akarta?. Talán megbánta? Én talán.. élveztem de tudom, hogy nem akar többet tőlem.
Csendben álltunk egymás előtt... rettentően fura volt.
-S-sajnálom. Nézett rám félve.
-Semmi baj nem történt. Mosolyogtam rá bár mosolyom kicsit fájdalmas volt. Hiába lepődtem meg, mégis szerettem volna, ha újra megteszi.
-Akkor én most öm.. szóval én megyek.
-R-rendben. Azzal elköszönt és már indult is.

Fájt, hogy ennyibe maradt ez az egész....

*Lisa szemszöge*

Gratulálok, elástad magad annak a szemébe is aki neked fontos volt és talán meglett volna... egyszerűen Lisa nem vagy normális, hogy ennyire hülye vagy és nem látod a küszöböt.
Buta vagy Lisa  de nagyon...

***

Hazaérve nem láttam az idegességtől, folytak a könnyeim, rettentő rosszul éreztem magam, megutálhatott, mit képzelhet most rólam?

Azzal beleütöttem a falba amin keletkezett egy kisebb horpadás, kezemre nézve tiszta vér volt.....

Úgysem érdemlek többet....

/ 2 nap  elteltével /

*Jennie szemszöge*

Azóta Lisa nem keresett, és én sem őt... mi lenne ha meglátogatnám?... Talán ez lesz a legrosszabb ötletem amit eddig csináltam, de muszáj tudnom, hogy van.

Időközben Jisooék újra együtt vannak kiderült kellett egy új lepedő is nekem... na hát igen... ez vicces

*Lisa szemszöge*

Azóta Jennie nem keresett, chh, miért keresne egy olyat mint én...
A kezemre azt mondtam mindenkinek, hogy nem tudtam le ütni a bogarat így rosszul kapta.. igen hülye kifogás, de nem mondhatom el az igazat....
Apám már azzal jön mikor lesz lezárva az ügy... minek ez a sok halasztás....

Hirtelen ajtónyitódásra lettem figyelmes, üres tekintettel néztem ki lehet az. Aztán megláttam őt....

*Jennie szemszöge*

Benyitottam és láttam szomorú arcát... na de mi lett a kezével???
-Szia...  léptem beljebb.
-Szia! Pattant fel hirtelen.
-Mi történt a kezeddel? Próbáltam a lényegre térni, miközben láttam, hogy háta mögé teszi és szomorú pillantást vet maga elé.
-Csak nem találtam el a legyet a falon..
-Lisa ugye ezt te sem gondoltad komolyan.?

Odamentem majd keze után nyúltam, s szépen lassan levettem róla a kötést.

Valami borzalmas volt látni, tiszta kék volt, sebes és fel is volt dagadva.
Egyszerűen nem tudtam mihez kezdjek vagy mit mondjak csak álltam ott és arra gondoltam, hogy ez nem lehet ilyen friss seb... talán.. miattam?
Félve fel néztem rá és láttam szemében a fájdalmat és a csalódást.
-L-lisa... ezt... miattam csináltad? Nem mertem szemébe nézni a válasz miatt.
-Talán... motyogta halkan de elég érthetően...
Nem tudtam mit feleljek, vagy hogy mit is kellene tennem.
Erősen magamhoz húztam és megöleltem.
-Kérlek, soha többé ne tégy ilyet!
-O-oké.

Ott álltunk egymást ölelve, olyan jó érzés fogott el. Már hiányzott ez alatt a két nap alatt, most csak így szerettem volna lenni, sokáig...