A titokzatos katona /Jenlisa ff./ BEFEJEZETT

27 fejezet

*Yeji szemszöge*

-Utállak! Nem akarlak többet látni téged, hogy voltál erre képes???? Mégis miért? Mit ártott neked ő?

Vágtam hozzá mindent amit csak lehetett..

-Én.. Én sajnálom nem akartam, kérlek beszéljük ezt meg, nem akart beengedni hozzád és én ideges lettem.
-Tudom, hogy nem akart hallottam mindent fentről mégis megütötted. Akár én is lehettem volna, mi van ha engem is ütnél????
-Yeji nem!! Kérlek ne mondj butaságot.
-Menj el! Nem akarlak többet itt látni...
-Csak egy esélyt..
-Hagyj békén örökre!

*Lisa szemszöge*

-Hagyj békén örökre!
Ezzel a mondattal elhagytam a házat, és azt a lányt aki három nap alatt annyira az életem része lett, hogy már nem tudok nélküle lenni...
Gratulálok Lisa.. Nagyon ügyes vagy elbasztad ezt is.. mint minden mást....

*Jennie szemszöge*

Az iskolában minden tökéletes jól halad minden és Nayeont is szeretem nagyon ahogy elnézem ő is engem.
Ma péntek van, utolsó nap a héten de délutánra még nincs programom...
Talán lehet takarítani fogok, úgyis rég volt már.

*Ryujin szemszöge*

Az estét a parkban töltöttem, Yeji sokszor hívott de nem vettem fel... Nem akartam vele beszélni elég ha ma látom őt... aztán valahova elmegyek. Házhoz érve megpihentem, arcom sebes volt és véres a testemen pár kék folt... csak találjalak meg..
Beléptem s megláttam alvó királylányt a kanapén...
Szegény, biztos aggódott értem és semmit nem aludt.
Oda sétáltam majd gyengéden végig simitottam karján.
Felébredt.
Nagyon ügyes vagy Ryujin de tényleg.
-Ryu!! Kiáltott és a nyakamba ugrott.
-Sssz !!!
Mit ne mondjak ez kicsit fájt.
-Miért nem vetted fel?? Annyira hiányoztál, hol voltál? Sajnálom kérlek bocsáss meg!
Fejét vállamba fúrta sírással folytatva...

Nagyon hiányzott nekem ő is, nem érdekelt már, hogy együtt vannak e még vagy sem szorosan magamhoz öleltem s úgy maradtunk sokáig.....

Hátát simogatva éreztem megnyugodott a kezem alatt de fejét még mindig nem emelte fel. Így hát alá nyúltam álla alá és segítettem, hogy szemembe nézzen.
De nem kellett volna...
Szeme csalódást, szomorúságot, félelmet, és sok fájdalmat tükrözött...
Nem akartam így látni, ezt egyszerre...

Ő sosem volt rossz senkihez se, és én tettem szomorúvá miattam volt az egész..
Meg sem érdemlem, hogy az enyém legyen, időközben kicsordult már az én könnyem is.
-Ryu mi a baj? Simogatta meg arcomat...

*Jennie szemszöge*

Péntek délután van tartok hazafelé és hát mit ne mondjak, hiányzik Nayeon és Jisooék is...
Olyan egyedül érzem magam.
Na de majd holnap találkozok velük és sokkal jobb lesz.
Mire ezt kimondtam már minden elsötétült körülöttem....

*Lisa szemszöge*

Annyira egy bunkó egy szerencsétlen embernek érzem magam... Elvesztettem akit a legjobban akartam talán ilyen az, hogy ha elveszted akkor sokkal jobban szereted mint mikor a tiéd....
-MANOBAN ALEZREDES!! Hozott vissza a valóságba Jungkook.
-Igen??
-Baj van... Nagy baj van! Az anyukája főnökének a lányának nyoma veszett ma délután..
-Mi történt pontosan? Mit tudunk a lányról?
- A lány Kim Jennie, olyan 170 cm magas, 18 evés, középhosszú barna haj, barna szem, egyetemista egyedüli gyerek és Kim Lia lánya.
-Hmm érdekes...
-Mégis mi? Az, hogy elrabolták? Vagy micsoda?
-Nem te bolond! Áh mindegy úgyse értenéd.
-Már miért ne érteném?
-Nem tartozik rád. Csaptam rá az asztalra.
-E-elnézést alezredes!
-Nem, én sajnálom. Kérlek állítsd össze a csapatot erre az ügyre és deríts ki minden információt, hogy talán hol lehet, hova vihették és hogy hányan vannak.
-Igenis!

Hmm Jennie Kim olyan ismerős a neved.. mintha már hallottam volna valahol..