28 fejezet

68 4 0
                                    

*Jennie szemszöge*

Minden sötét, nem látok semmit, meg vagyok kötözve annyira félek... Kérem valaki mentsen ki innen ebből!!
Ó remélem álmodom és ez csak egy rossz álom.
VALAKI SEGÍTSEN! Ordítottam de válasz sehol...

Majd egyszercsak kinyílt az ajtó s egy férfi állt meg ott.
- Na lám mondtam, hogy mi még találkozunk. Nem így akartam tervezni de nem hagytál más megoldást.
-De hisz nem is ismerlek azt se tudom ki vagy!
-Ha a hős barátnőd nem szól közbe nem tartanánk itt!
-Akkor te vagy az a férfi aki megszorította a kezem...  csak tudd már úton vannak értem és a börtönbe fogsz megposhadni.
-Apámat már beküldtétek de engem nem fogtok.
-Azt se tudom ki az apád!
-Nos akkor véletlenül nem ti voltatok ott aznap éjjel az épületben amikor megtörtént az incidens? Hm?
Kim Jisoo?
Park Chaeyoung vagy szólítsam Rose-nak?
Na meg Kim Jennie? Azt hiszitek nem tudok rólatok semmit? Ó dehogynem, én írtam az üzenetet én követtelek, és én voltam ott Bambammel a kocsival amit Rose ügyesen kifigyelt.
Mindent tudok édesem.
-Csak várd ki a sorod te szemét!!

*Rosé szemszöge*

-Jennie nem veszi fel a telefont édesem szerinted kezdjek aggódni?
-Ugyan nincs gond azt mondta takarít lehet zenét hallgat és nem hallja.
-Talán... Aggódom kicsit...
-Nincs mire.
Eközben Nayeon rohant be az ajtón
-JENNIE ELTŰNT!
-MICSODA? Na és, hogy ne aggódjak????
Mi történt??
-Át mentem mert meg akartam lepni őt erre már a katonák álltak a ház előtt és a szülei... a katonák mindent megtesznek az ügy érdekében, hogy sikerüljön megtalálni, valószínűleg elrablásról lehet szó. Az ügyet valami Lalisa Manoban alezredes vezeti.
-Jaj Jisoo most mit tegyünk? 
kezdtem el sírni
-Nyugodj meg nem lesz gond, hallottad a katonák próbálnak segíteni, mi most menjünk el Lia-ékhoz nyugtassuk meg őket.
-R-rendben...

*Ryujin szemszöge*

Pár nap elteltével még mindig azt érzem, hogy Yeji nem az igazi nem az aki eddig volt....
Valahogy helyre kell hoznom ezt az egészet. Amikor megkérdezte mi a baj csak annyit tudtam kinyögni, hogy nem akartam ezt... mire csak azt válaszolta, hogy nem az én hibám... 
Mégis annak érzem magam és szeretném jóvá tenni. Már napok óta nem mozdult ki úgy  érzem egy kis friss levegő jót tenne  nekünk.
-Unnie, van számodra egy meglepetésem.
-Ryu, nem szeretem a meglepetést és nem akarom.

Eddig mindig szeretted... mi lett veled Yeji?

-Kérlek a kedvemért... Nagyon kérlek.. halkultam el.
Mikor hallottam semmi válasz inkább lehajtott fejjel elindultam kifelé a szobából.
-Várj! Mégis megyek!
Erre az egy mondatra olyan boldogság hormon jött rám hogy az valami csoda!
-Nagyszerű hadd  adjam rád a szemkötőt!
-Na nem! Ilyet nem játszunk!
Hát mit ne mondjak be kellett adnom a cuki szomorú arcom és láss csodát már rá 2 percre a kocsiban ültünk de ő bekötve.
Igazából nem tudom merre menjünk....

*Jennie szemszöge*

Nem tudom hány napja lehetek itt, vagy mégis mi történik este van e vagy reggel ételt kapok viszont félek mindentől. El akarok innen menni de nagyon gyorsan.
Az ajtó nyitódott.

-Igazából sajnálom, hogy megkötöztelek, bár valamiért tudom nem tűnik együttérzőnek ez az egész. Amikor bent voltatok én csaptam hang zavart, hogy elmeneküljenek nem akartam, hogy bajotok essen. Aztán elkövettem egy hibát, apának erről beszámoltam, hogy mások is voltak ott és kapjam el őket. Nem akartam mert nem vagyok olyan rossz mint ő, én csak normális akartam lenni mint a többi... Aztán elkezdtem az ijesztegetést hátha bevállik és most itt vagyunk....
El is engedhetnélek, mert azóta semmi híre annak ami volt tehát már nem foglalkoztok vele. De valószínűleg börtön mögött végezném/ és végzem is úgyhogy... jelet adtam a katonáknak, hogy könnyebben megtaláljanak....

Azzal elhallgatott és csak bámult maga elé..

-Hát öm... Ezt miért nem mondtad nyugodtan és nem lett volna belőle gond? Látod megint a hirtelen dolgok. Talán jobb lennél, ha nem hoznál olyan helyzetet vagy áldozatot ha előbb gondolkoznál.

-Igen igazad van, teljes mértékben és sajnálom az egészet.

Felállt de nyitva hagyta az ajtót, majd visszajött egy késsel.

-Kérlek, én nem csináltam semmit ne kérlek!!

-Mi? Ja nyugi, nem foglak bántani... és senkit se fogok..

Leszedte a kötélt és arra kért kötözzem meg. Majd elmagyarázta merre tudok kimenni, de mondta lassan tegyem és muszáj pár sebet ejtenem magamon mert nem fognak hinni nekem.

Megvágtam magam, be ütöttem a kezem és végül őt is megvágtam....
-Sajnálom nem akartam.
-S-semmi baj.. Én sajnálom most pedig fuss, sok sikert az életbe neked!

Azzal elkezdtem keresni a kiutat mire egy nagy robbanásra lettem figyelmes és belépett az ajtón az állítólagos "megmentőm"....

-Sajnálom Jackson....

A titokzatos katona /Jenlisa ff./ BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now