Zöld Villám | BNHA

2.6./1

Todoroki egy kihaltabb folyosón sétált, szorosan a nyomában velem és ahogy egyre távolodtunk a tömeg zsivajától, úgy lettem egyre idegesebb. Eszembe jutott Anya régi tanítása, hogy ha egy kínos pillanatban nem tudsz mit mondani, akkor dicsérj, így megpróbáltam ezt a taktikát alkalmazni.

– T-todoroki, nem hiszem, hogy mondták már, de ez a sötét kék tök jól áll neked és... – dadogtam de akkor megtorpant és a falnak döntötte a hátát. A másik falhoz álltam de a kisugárzása nem sok jót ígért, úgyhogy én nem dőltem neki, hanem ugrásra készen állva, a menekülő utat fürkésztem.

– Miről... izé... miért hívtál félre? – kérdeztem, miután kínosan sok ideig nem szólalt meg, csak bámult és erre sem sietett válaszolni. – Szóval, még meg sem köszöntem, hogy megmentettél... Kö... – hadartam de akkor a szavamba vágott.

– Sarokba szorítottál... Olyannyira, hogy megszegtem a fogadalmamat.

Lassan és megfontoltan beszélt. Leesett, hogy az előző lovasharcra gondolt és a lángjaira. Sosem használja, még ha jól is jönne neki néha a bal oldala. De miért?

– Iida, Kaminari, Yaoyorozu, Tokoyami, Uraraka... Egyikük sem érezte. Abban a pillanatban egyedül én éreztem a valódi erődet, és egyedül én tapasztaltam meg All Might teljes erejét közelről és az is érdekes, hogy csak téged hívott külön el a szobájába... – gondolkozott ezen, ahogy egyenesen engem nézett. Mintha azzal a világító kék szemével, egyenesen a lelkembe látna. All Might és az én nevem egy mondatbeli említésétől, és a tanárijában tett látogatásomat szóba hozva, szívinfarktus kerülgetett és most a pókerarcomat sem sikerült magamra húzni. Terv: Játszd a hülyét!

– Ezzel... mire akarsz... célozni? Nem értem...

– Úgy érzem, furcsa mód van köztetek valamiféle kapcsolat... – egyet lépett felém és én nem bírtam hátrálni a faltól, így a nyomást ezzel megtízszerezte rajtam. – Midoriya, te All Might eltitkolt lánya vagy?

Ezt hallva kirobbant belőlem a nevetés és az sem zavart, hogy elég hülyén nevetek. Hogy Én All Might gyereke? Ez jó vicc volt. A nevetésemtől zengett a folyosó, de Todoroki ezt elég gyorsan megelégelte és közelebb hajolva a fagyos kezét a fejem mellett a falnak támasztotta.

– Akkor a szeretője vagy? – kérdezte és most sötéten villant rám a tekintete. A nevetésem azon nyomban elhalt, mintha elvágták volna és ijedten meredtem rá, majd egy másodperc hezitálás után rávágtam.

– Nem! Mégis, hogy jött ez most? Miért gondolsz ilyet? – aha, de akkor már legalább tudom, hogy miért hitte két hete, hogy be vagyok avatva és akkor, erre célzott, amikor azt mondta, hogy All Might kivételezik velem... – De ami holtbiztos az az, hogy egyáltalán nincs így! – itt már lélekben egy Oscart nyomtam a saját markomba, és a köszönő beszédemet fogalmaztam. De Todorokit nem igazán győztem meg.

– Túl sokat hezitáltál... – csóválta meg a fejét. – Tehát, akkor legalább a fele igaz...

Az Oscáromat a földhöz vágtam és darabkáin ugráltam tovább.

Lazán megvontam a vállamat, mintha nem lenne nagy ügy az, hogy bele vagyok zúgva a legnagyobb Hősbe.

– Ki nincs oda All Might-ért?! Hisz a fél világ őrjöngve rajong érte... – néztem komolyan a szemébe és védekezően karba tettem a kezem. Nem tudom mire akar kilyukadni azzal, hogy vájkál az életembe, de ilyet én is tudok. – Most hadd kérdezzek én is valamit! Miért érdekel ez Téged?

– Az én apám Endeavor. Bizonyára tudod, hogy ő lett a mindenkori Második legnagyobb Hős. Ha az Első számú Hős kedvel vagy fontos vagy neki, akkor még több okom van legyőzni téged!

A szemem elkerekedett. Mi történik?

– Mi köze Apádnak ehhez? – kérdeztem és ő sóhajtva lépett egyet hátra, és újra az a higgadt srác volt, mint ahogy megismertem.

– Nem ismerek a világon nagyra törőbb embert Apámnál. Mindent megtett, hogy felülmúlja All Mightot. És emiatt, ő a legnagyobb szálka a szemébe, de ha már ő maga sohasem tudta túlszárnyalni az Első számút, új tervet eszelt ki... – itt muszáj volt közbeszólnom mert a fojtogató érzésem jelezte, hogy ez a történet csak egyre rosszabb lesz...

– Nem igazán tudlak követni Todoroki. Mit akarsz ezzel mondani?

Újra rám villant a szeme és minden jóérzés, ami még volt benne, egycsapásra eltűnt. Csak egy szomorú és dühös kisfiút láttam.

– Hallottál már a képességek házasításáról? – bólintottam egyet, így folytatta. – A házastárs kiválasztása az alapján történt, hogy a társ ereje miként tehetné erősebbé az ember képességét, amit átad a gyermekének így lényegében kényszerházasságnak számít. Apám egy olyan férfi, aki eredményekkel és pénzzel is rendelkezett. – óóó, nem nem. Én ezt nem akarom tovább hallgatni... – Meggyőzte Anyám rokonait, és így megszerezte magának Anyám képességét. – teljesen lesápadtam és a kezeimet tördelni kezdtem. – A saját vágyait próbálja valóra váltani azáltal, hogy engem olyan hőssé nevel, aki felülmúlja All Mightot és ezzel beteljesítsem a saját önző álmát. Rohadt idegesítő egy terv... De Én nem vagyok hajlandó az eszközévé válni!

A számra tettem a kezem, hogy elfojtsam a csalódott dühömet. Hogy tehette ezt Endeavor? Milyen ember az ilyen? Todorokit bámultam, aki szenvedett a múlttól és a jelentől. Miért avatott be? Lehet, hogy ezzel csak a saját lelkén akart könnyíteni? Talán jól esett neki, hogy végre valakivel megoszthatja a fájdalmát?

Istenem, de szomorú ez... és a tekintetem a vörös sebére tévedt, amit ő is észrevett.

– Hogy ez? Tudod, az Anyám az összes gyerekkori emlékemben sírt... A bal oldalam látványát elviselhetetlennek érezte és egy napon forró vizet zúdított rám... – mondta és a sebhelyét végig húzta az ujjbegyével.

Ennyire fájni, még soha semmi nem fájt. Még a töréseim sem... mint ezt hallgatni. A lelkem nem bírta tovább elviselni, túlcsordult és utat törve a külvilág felé, folyt végig az arcomon a szomorúság.

– Ne sajnálj...! – mondta dühösen, ahogy tanulmányozta az arckifejezésemet. – Az előbbivel csak azt akartam mondani, hogy nem a személyeddel van a problémám és nem fogom figyelembe venni, hogy lány vagy! Nyernem kell, és ha az utamba állsz, a jegemmel foglak legyőzni téged, hogy megmutassam mindenkinek, hogy nincs szükségem az Apám képességére. Tehát, ezzel azt fogom üzenni neki, hogy ha egyáltalán nem használom és első leszek, azzal teljes mértékben elutasítom őt.

Néztük egymást, az én arcom fénylett a lehullatott könnyeimtől, az ő arca pedig kivörösödött a dühtől.

Elmondta és megértettem mit akar. Ijesztően más úton haladunk, de a célunk végül ugyanaz.

Zsebre tette a kezeit és lépett a világosság felé, majd még visszaszólt.

– Akármit is jelentesz All Mightnak, Téged is és Őt is felül fogom múlni, és csak a jobb oldalammal... Bocs, hogy pazaroltam az idődet.