Zöld Villám | BNHA

1.6./3

A hat emeletes épület előtt állva, az edzés kezdetét vette. All Might még az ajtóban figyelmeztette a srácokat, többek közt arról, hogy most gonosztevőket kell eljátszaniuk és ez egy igazi csata szimulációja lesz a két csapat között. Ennek hallatán nekem csak az ugrott be rögtön, hogy ez nem szimuláció lesz, hanem valódi kivégzés... 

Rápillantottam All Mightra, még utoljára, hátha valami biztatást nekem is mond de nem mondott. Tisztában vagyok azzal, hogy nem kivételezhet velem, mégis rosszul esik. Már épp elkenődtem volna, amikor észrevette a bámulásomat, majd kacsintott egyet. Igen! Ez a kis apróság is elég volt, bevörösödve elmosolyodjak és új erőre kaptam. Elfordulva eltakartam a kesztyűs kezemmel az arcomat de addigra már egy valaki meglátta. Kacchan ha eddig nyugodtabb volt, erre még dühösebb lett. Bevillant, hogy régen is pont ilyen arcot vágott, amikor All Might-ot ábrázoló kártyákon hosszan elméláztam. Akkor is, és most is, csak arra tudtam gondolni, hogy szimplán hülye fejet vágok, ami nem tetszik neki. Biztos a bárgyú vigyorom taszítja ennyire. De most nem rágódhattam ezen, koncentrálnom kell, nem elég túl élni Kacchant, de a feladatot is meg kell oldani.

Egy papírmasé bombát kell megtalálnunk és ha megérintjük, nyerünk. Ha mozgásképtelenek lesznek a Gonosztevők, nyerünk. Ha lejár az idő, ők nyernek. Ha pedig kifekszünk, akkor is ők nyernek.

Már az épület előtt tanulmányoztuk az alaprajzot, legjobb behatolási pontokat keresve de Uraraka közben folyamatosan All Might fess megjelenéséről áradozott, ami nem segített a koncentrációmba és amire egy szóval sem reagáltam, nehogy eláruljam magam, majd megkérdezte miért remeg a kezem.

– A múlt miatt... Kacchannal kell szembeszállnom... Pont Nekem! És Iida is ott van... Úgy örülök, hogy barátok lettünk de Ő... Ő is olyan erős! – remegett meg a hangom.

– Megint Bakugo miatt aggódsz... De feleslegesen! Most tekints rá úgy mint egy igazi Gonosztevőre. Ami a kinézete és a hozzáállása miatt, nem lesz nehéz... – nevetett fel és szemében megcsillant valami más is. – És talán visszaadhatsz valamit a sok sérelemből, amit a gúnyolódásával okozott neked.

– I-igazad van. – feleltem. Nagyon nem akartam sértettségből verekedni, az nem túl hősies. Tétováztam kicsit majd folytattam. – Tudod, feszélyez, hogy Ő annyira bámulatos, mióta ismerem mindig ilyen lehengerlő volt. Az önbizalma, a fizikai ereje és a képessége... Nem akarok neki csalódást okozni ebben a feladatban. Nem akarom, hogy ezentúl bármikor is gyengének lásson, se most, se később ... bizonyítanom kell, neki is!

Itt Uraraka felsóhajtott.

– Értem már! Ez olyan szerelmesek közötti civódás... Azt nem mondtad, hogy jártatok!

– Miiiii??? Dehogyis! Mi sosem. Én és Ő? Dehogy. – vágtam rá zavarban és nem is értettem, ez most hogy jött ide. Uraraka valamit nagyon félreértett. De az arcán tisztán látszott, hogy neki ez teljesen egyértelműnek tűnik.

– Biztos? – kérdezett vissza.

– Nem jártunk! Tuti. Nekem olyan volt, mintha a testvérem lett volna... – de arra nem mertem ilyen biztosan válaszolni, hogy később sem lettünk volna-e szerelmesek...

– Ez jó hír, a testvérek folyamatosan piszkálják egymást de végül mindig kibékülnek. – ujjongott és mintha megkönnyebbült volna a válaszomtól a barátnőm. – Akkor nincs semmi gond! Adjunk bele mindent!

Átragadt optimizmusával bólintottam egyet.

Belopakodtunk egy hátsó ablakon keresztül az épületbe és rögtön elkapott a nyugtalanság. Komor, sötét helyszínt találtak erre az edzésre. A fülesemet, amivel hallottam Urarakát, megigazítottam és az arcomat eltakaró csuklyámat felhúztam. Mostantól, én egy Hős vagyok, Kacchan meg egy Gonosztevő.

Igen, ez megnyugtatóan hangzott de még mindig nem tudom irányítani a One For Allt. Ezt a jelenlegi testi erőmmel és Uraraka képességével kell végigcsinálnunk. Ha tudnám az összes változót, ki tudnék valamit tervelni de most még olyan sok ismeretlen tényező van az egyenletben. Az legalább pozitív, hogy ilyen harci stratégiákon már sokat agyaltam régen. 

Szűk helyen vívott csaták előnyei, hátrányai... de ezt a gondolatmenetet már nem sikerült végigvinnem, meghallottam Kacchan csizmája hangját, ahogy elrugaszkodik és a következő pillanatban egy robbanással ránk támadt. Félrelöktem Urarakát, akinek semmilyen harci tapasztalata nem volt. Küzdősportokban nem volt járatos, a képességét, a természetéből adódóan inkább mentésre fogja használni a későbbiekbe. Nekem ezzel szemben, van több évnyi gyakorlás és a tíz hónap intenzív edzése a hátam mögött. All Might stílusa most kapóra jön. Kivártam, hogy a keze közelebb érjen és csak akkor mozdultam meg, amikor láttam mit akar tenni. Elugrottam, hogy ne kapjon el teljesen a robbantása teljese ereje. Még így is, az arcomról a maszkom hőhatására leszakadt és a ruhám sem nézett ki valami jól, de az információ gyűjtésnek mindig ára van.

Urarakát felsegítve megkönnyebbültem, hogy nem történt semmi baja.

– Ugyan már, Deku! Nem kellett volna elhajolnod! – sétált ki a dühös srác a füstből.

– Éreztem, hogy el fogsz jönni értem, Kacchan! Hamar, hogy minél több időd legyen lealázni.

– Nem foglak túlságosan megsebezni! Csak annyira, hogy ne állítsanak le! – üvöltötte ahogy felém szaladt. Bevillant Kacchan stílusa, amit éveken át láttam az osztályteremben. Nem menekülőre fogtam, ahogy elvárta volna, hanem elé mentem, megragadtam a támadó kezét és saját lendülete által sikerült átdobnom, amitől a hátán, földön kötött ki.

Lazaságot magára erőltetve felült, de a szemében lángolt a düh és annyit köpött oda.

– Az az átkozott jegyzetfüzeted...

Majdnem elmosolyodtam de eszembe jutott, hogy ez komoly dolog, így inkább összehúztam a szemöldökeimet.

– Igen, amit felrobbantottál! – öntött el a jogos indulat, ahogy eszembe jutott az a nap, ahogy a füzetem szabadon mint egy madár, kiszállt az osztályterem ablakán... Fújtam egyet, hogy lenyugtassam magam és folytattam. – És ezentúl hívhatsz Dekunak! Már nem érdekel! Mert a barátaim szerint jól hangzik!

– Megint ezt csinálod! – emelte fel a tenyereit és melegítette elő. – Gyűlölöm, hogy mindennek meglátod a pozitív oldalát. Ezért nem tudtam az akaratomat soha Rád erőltetni!!! – üvöltött majd, amikor elég forró lett, robbanásszerűen megindult felém.

– Uraraka! Fuss! – kiáltottam a lányra, aki eddig csak elképedve figyelt minket de most mint a szél, futásnak eredt.

Kacchan támadása lyukat ütött a falba, bár kissé lejjebb ment mint az előző, vagy mint vártam, de így is sikerült az elfogózsinórt rátekernem a karjára. Ettől, egy pillanat alatt módosította a tervét és újból a jobb kezével lendült neki de ezt előre látva kikerültem és miután hamuvá égett a zsinegem, minden erőmellem sprintelni kezdtem az ellenkező irányba. Az utolsó támadásnál végérvényesen rájött, hogy olvasok a mozdulataiból. Túl sokat is figyeltem és elemeztem az évek alatt. 

Ezek után, valami szokatlannal jött volna, amit jobb nem megvárnom. Abból, csak rosszul jöhetek ki.