Zöld Villám | BNHA

1.6./1

Uraraka hangosan ujjongni kezdett a sikerem miatt. Mosolyogva intettem neki, elfejtvén az ujjamat és nem csak azt. Kacchant is sikerült egy pillanatig de Ő nem hagyta, hogy sokáig így legyen.

– Mi a picsa??? – kiáltott fel és az arcán döbbenet látszódott de ahogy felszisszentem a fájdalom miatt, amit a hangja által okozz reflexszerű összerándulás okozott, már a mérhetetlen düh jelent meg.

Hirtelen lépett az irányomban párat, fenyegetően felemelt, füstölgő kézzel.

– Deku! Mit jelentsen ez??? – kiabálta és abban a pillanatban, amikor a karjaimat ijedtemben az arcom elé emeltem, Aizawa megállította a szövetszalagjaival és pillantásával elvette Kacchan képességét.

– Egek! Hagyd békén! Ne kényszerítsetek rá, hogy újra használjam a képességemet! Kiszárítja a szememet! – sóhajtott fel ahogy elengedte. –Jöhet a következő!

A ledöbbent Kacchant nagy ívben kikerülve, visszaosontam a többiekhez és fájt látni az arcát.

Hát igen, ez, teljes mértékben az én hibám. Erre nem készítettem tervet. Annyira ki akartam zárni az életemből Kacchant, hogy nem vettem figyelembe az érzéseit, nem gondoltam át mivel fogom kimagyarázni a hirtelen jött képességemet. Mindenki tudja, hogy legkésőbb 4 éves korban előjön. Nekem meg hip-hop 16 évesen jelenik meg? Bármit mondanék neki, nem lenne túl hihető számára, ő ahhoz túl okos.

Uraraka megcsodálta a törött ujjamat, ami egyre jobban fájt és jól esett az aggódása de nem bírtam rá koncentrálni. Folyton Kacchan arcára pillantottam, akin hullámokban jelentek meg a düh jelei és egyéb érzések, amiket nem bírtam megfejteni. Elképzelni sem tudom mi járhat a fejében de az egészen biztos, hogy nem érti. A helyében én sem érteném. Csalónak hisz? Remélem nem a legrosszabb következtetésre jut, azt egyszerűen nem bírnám ki, ha azt gondolná rólam, hogy végig hazudtam neki. Az fizikailag fájna.

– Hé Midoriya, ennyire fáj? – kérdezte Uraraka az arcomat fürkészve. – Vagy a tirpák srác, hogy is hívják? – pillantott Kacchanra. – Bakugo miatt? Mitől akadt ki ennyire?

– Tudod, régen jó barátok voltunk de valamiért megharagudott rám és azóta nem beszélünk, csak minden tettembe beleköt... – szomorodtam el az emléktől.

– Hiányzik neked, ugye? – nézett rám nagy szemekkel. – Az arcodon legalábbis ez van...

Válaszul csak néztem rá és nem tudtam mit mondjak. Erre nem gondoltam sosem. Annyira intenzíven a mindennapjaim szerves része volt eddig, hogy eszembe sem jutott, hogy hiányozna. Persze, amikor a lelkembe tiport azzal, hogy egyik napról a másikra levegőnek nézett és bármennyit próbálkoztam, hogy szóra bírjam, csak ellökött magától, akkor annyira fájt a hiánya, hogy majdnem belepusztultam. Bár idővel jobb lett, mivel mindennap láttam, és amikor beszélhettem hozzá egy pillanatra mindig olyan érzésem volt mint amit régen éreztem... Talán az az érzés, amit azóta érzek, hogy levegőnek néz, talán ez lehet?

– Nem tudom. – nyögtem ki végül és Kacchan felé pillantottam. Ő rám nézett aztán az elkékült ujjamra, ami kezdett bedagadni és most valami egészen más volt a tekintetében. Azt vártam, hogy majd jól kinevet és élvezettel nézi a szenvedéseimet ahogy szokta de az új infó és a törött ujjam látványa rosszul érintette, amit a szeméből jól kivehető volt és ez, visszaidézte egy pillanatra, milyen volt régen.

Az én régi Kacchanom hiánya mint a parázs, amit Uraraka szavai felszítottak, fellángolt. Most úgy odamennék hozzá, átölelném és elmondanák mindent neki, hogy egy pillanattal se érezze tovább rosszul magát... Most már biztosra tudom, hogy igen, hiányzik a legjobb barátom, aki vállán most elsírnám a gondjaimat. A lelkemet odaadnám ha el tudnám mondani valakinek All Might iránti érzéseimet és szenvedéseimet. Gyerekként együtt imádtunk All Might-ot Kacchannal. Biztos el lett volna ájulva ha már 10 hónapja találkozhatott volna vele hosszabban is. Feltett volna neki ezer kérdést és aláíratott volna kismillió kártyát.

Iidáékkal folytattuk a teszteket és a maradék hárman konkrétan a halálomon voltam. Minden zsigeri mozzanatnál belém nyilallt a fájdalom. Próbáltam ennek is a jó oldalát nézni és szokni az érzést, hogy a következő csonttörő mutatványomnál már kevésbé fájjon. Nem áltatom magam azzal, hogy ilyen nem fog többet előfordulni. Tisztában vagyok vele, hogy addig amíg meg nem tanulom használni All Might erejét, még jó párszor fogok ilyen helyzetbe kerülni.

Végül vége lett a tesztsorozatnak és Aizawa egy kivetítőn hirdette ki az eredményeket. Valamilyen pozitív gondolattól vezérelve fentről tekintettem végig a névsort és bár sokakat még nem jegyeztem meg névről de az első hármat tudtam kik ők. 

1. Yaoyorozu Momo lett, ő és a második helyezett, Todoroki Shouto-val ajánlással kerültek be, így őket jobban megfigyeltem. 

A lány kivételesen okos, szép és a mozdulatai elegánsak. Már-már kicsit sznobnak is tűnik, főleg, hogy a képességével bármilyen problémára megoldást tud nyújtani az alkotás erejével. 

A srác pedig irányítja a jeget és elvileg a tűzet is de azt még nem mutatta be, bár azt már most sikerült prezentálnia, ami ő lehet legbelül, az igazi valója. Egész végig egyedül csinálta a feladatokat, nem szólt senkihez és a szeméből csak úgy sütött a megvetés. Talán jobbnak képzeli magát nálunk? Csak azért mert ilyen irtó helyes vagy mert az apja a Második? Minden pillantásával, amit véletlenül felém küldött azt sugallta, hogy egy szerencsétlen senki vagyok. Amivel mondjuk nem tévedett nagyot de attól még, nincs joga ítélkezni felettem még ha ezzel a teszttel is csak az bizonyosodott be, hogy neki a kisujjában van a tudás, tehetségével senki sem versenyezhet. Elégedettnek kéne lennie... de a szája sarka nem erről árulkodik. Egyáltalán nem elégedett. Inkább szomorú. Bár ez nem menti fel az alól, hogy bosszant.

De a tény az, hogy mindkét ajánlással bekerült társunk lenyűgöző volt, úgyhogy a helyezésük nem volt meglepő. Az már annál inkább, hogy Kacchan csak a harmadik lett.

Reménykedve haladt egyre lejjebb a tekintetem és a sor végén én kullogtam. Jobban átgondolva, szerintem senki sem lepődött meg, hogy ez lett az eredmény, még én sem. Csak rezignáltan konstatáltam, hogy újra csalódást okoztam. All Might nem érdemli meg, hogy olyan utódja legyen, akit az első nap kicsapnak.

Épp szánakozó tekintetek sora vetült rám, amikor Aizawa szórakozottan odavetette nekünk.

– Egyébként senkit sem rúgok ki, csak azért mondtam, hogy mindenki a legjobb formáját hozza!

A számhoz kaptam a kezem, nehogy kicsússzon valami csúnya de ettől a mozdulattól pedig ismételten fájdalom nyilallt belém. Így csak magamban szitkozódtam, miközben megkönnyebbültem. Szerencsém volt. Újra. 

Aizawa szűkszavúan elbúcsúzott, engem felküldött a gyengélkedőbe, aztán angolosan távozott. A társaim felsóhajtottak ahogy elsétáltak, nekem kellett egy perc mire összekaptam magam. Az eredmények feketén fehéren megmutatták, hogy az utamat az utolsó helyről kezdem. Most az utolsó utáni szinten állok, Toshi pedig nem szimplán az egek szintjén, hanem egyenesen a csillagok között vár rám. Sietnem kell!