Zöld Villám | BNHA

1.3./3

Így vette kezdetét, életem pokoli és egyben legboldogabb tíz hónapja.

Abban a percben még nem mértem fel, hogy az eddigi életemnek itt vége szakadt, ahogy All Might megjelent a színen, onnantól egy új élet kezdődött számomra. Én és Ő, egy közös úton indultunk el, amin remélem velem tart és nem hagy magamra. Ez, teljesen megnyugtatott és megváltoztatott. Idővel kicsit magabiztosabb lettem, bár ezt az érzést pont nem éreztem, amikor előálltam otthon a tervvel és az életmódváltásom gyakorlati részével. 

Például, hogy innentől napi ötször kellett ennem és tudtam, hogy nem fogok sokat otthon tartózkodni. Anyu csak pillázott és nem értette mi történt és én pedig nem világosíthattam fel a valós miértekről. Hadováltam neki valami fitnesz programról és U.A. vizsgáról de amikor összetette ezt a kettőt, rögtön belement, hogy segítsen. Innentől kezdve nem ettem mást mint rizst, csirkét, halat és rengeteg salátát. Az izom fejlesztéshez irgalmatlanul sok fehérjét kell bevinnem, ezért még külön turmixokat és fehérje shaket kellett magamba erőltetnem. Szerencsére sok zsír nem volt rajtam, így kardioznom csak keveset kellett. 

Másnap az iskolai órán csak erre tudtam gondolni és kimatekoztam a valós számokat, ami a tíz hónap alatt sikerül majd aktív edzéssel töltenem. Arra jutottam, hogy a part pakolása nem lesz elég izomépítésre és még keményebben kell hajtanom, ha fel akarok zárkózni Kacchanhoz. Természetesen megint magamban motyogtam, amit még a tanár is meghallott és amikor az asztalomra csapott, eszméltem fel és reménykedtem, hogy Kacchan neve nem volt kivehető a monológomból. Ő rám sem nézett, pedig ilyenkor mindig kapva-kap az alkalmon, hogy beszóljon de most csak érdektelenül kifelé bámult az ablakon és fura módon, nem vett részt a megszégyenülésembe.

És ezzel az érdektelenséggel, amit felém küldött, bátorított, hogy megmerjem lépni, amit két másodperce találtam ki, rá gondolván. Már régóta tudtam, hogy hová jár edzeni, mivel csak egy utca választja el a házainkat egymástól, és nem is járhatna máshová mint a legközelebbi edzőterembe. Hazafelé pipacsvörös fejjel léptem be a családias hangulatú terembe és a leghalkabban kértem a havi bérletet. A Recepciós hölgy csak nézett rám nagy boci szemekkel és már láttam az arcán, ahogy elképzeli, hogy agyonnyom engem véletlenül a legkisebb méretű súlyzó. Többször bocsánatot kértem, hogy egyáltalán eljöttem de ki kell lépnem a komfortzónámból és nem okozhatok csalódást... Ezután már nem csak azért aggódtam, hogy sikerülni fog-e ez a tíz hónap, hanem azért is, hogy ha véletlenül összefutok itt Kacchannal, akkor ne gyilkoljon le de tudtam, ha nem dolgozom ki a testem minden porcikáját, akkor nem fog sikerülni.

A következő időszakban minden nap egyforma volt. Reggel 4 órakor ébredés. 5-től 7:30-ig állóképesség növelése céljából futás, ugrálókötelezés (a szem-kéz koordináció és az időzítés javítására) és még pont odaértem a parkba az óráim előtti TaiChi csoportomhoz. Kiskorom óta járok, hogy minél rugalmasabb legyek és az se hátrány, hogy mindig jól esett a teljes testemet átmozgatni úgy, hogy ezt a sportot még önvédelemre és harcra is lehet használni. Aztán 8:45-től délután 3:20-ig iskola, ott próbáltam kerülni Kacchant és megtanulni mindent, hogy délután már ne kelljen. 4-től 7-ig All Might felügyelte a part takarításomat, aztán hazafelé az edzőterembe emelgettem a súlyokat. 7:45-8:30-ig vacsi, majd az elején All Might-tal, később egyedül edzettem, 11-ig. Boxzsák püfölést és fekvőtámaszozást egyedül is tudtam csinálni és bár szomorú voltam ha néha nem ért oda a partra, hozzám, megértettem, hogy neki fontos munkája van, ami néha elhúzódhat. 

A partra az első alkalmat leszámítva már nem jött az izmos formájában többet. Csak akkor fújta fel magát, ha a küzdősportot gyakoroltuk és kérte, hogy üssem meg, ami nekem általában jobban fájt mint neki. Ezeken az edzéseken kívül, a normál de kissé ijesztő alakjában biztatott és amikor már fáradtam, noszogatott és kedvesen volt szigorú velem de közben éreztem, hogy mindennél jobban figyelt rám és nem egyszer hozott nekem vizet, hogy megkönnyítse a szenvedéseimet. Már a legelejétől kezdve közvetlen volt és teljes értékű felnőttként kezelt. Néha, amikor kezdett nehézzé válni számomra a megterhelés, kicsit felrázott és mondott valami lelkesítőt, amitől ezt az alakját is elkezdtem kedvelni. 

Sőt, sok előnye volt, amikor így mutatkoztunk együtt az utcán, például nem támadták meg a rajongok.... Igen! Úgy tudtunk létezni, hogy senkinek sem tűntünk fel. Ez nagyon megnyugtató volt számomra, ilyenkor úgy éreztem mintha csak az enyém lenne... Csak rám figyelt és amikor fel akartam adni egy-egy rossz nap után, az tartotta bennem a lelket, hogy Ő miatta ki kell tartanom. Hisz Vele akarok lenni! 

Több mint egy hónapba telt mire leesett, hogy az izmos formája csak a tv-ben nézett ki jól és azoknál a látványos bicepszeinél számomra sokkal fontosabbak voltak azok a percek, amikor kedves volt és törődött velem. Ezután már direkt kértem, hogy mindig a normál alakjába mutatkozzunk együtt és különlegesen éreztem magam ha így tett. Én láthatóm Őt így, engem a bizalmába fogadott és ennél nincs is fontosabb. Persze, újabb hónapok múlva már többet akartam és május vége után, amikor végre én is betöltöttem a tizenhatot (Kacchan szülinapja április 20.), már teljesen érettnek éreztem magam. 16 évesen már nem vagyok többé gyerek!

Pedig még az voltam...

 Így a hormonoktól túlfűtve, minden apró alkalmat kihasználtam ha arról volt szó, hogy kimutassam All Might-nak mennyire kedvelem. Nyáron, amikor nagy nehezen beismerte, hogy június 20.-án van a szülinapja, azelőtti éjjel nem aludtam, hogy biztosan megtudjam sütni neki a tortát, amit ajándékba szántam neki. Boldog voltam, amikor a parton átadtam neki és leírhatatlanul éreztem magam, amikor azt mondta, hogy finom és ízlik neki...

 Idővel, amikor a normál alakjában már teljesen természetesnek hatott, jobban megismertem és ezáltal sok mindent megtudtam róla, már bátrabban kezdeményeztem felé, persze, Ő ezt észre sem vette de ez nem szegte kedvemet és eldöntöttem, hogy soha sem fogom feladni. Amikor mindig elmélyülten de nem túl logikusan magyarázott, olyankor csak arról tudtam fantáziálni, hogy bárcsak belém szeretne és az első igazi csókomat tőle kapnám. Én lennék a világ legboldogabb embere ha All Might, a világ legjószívűbb embere szeretne! Igazán szeretne!

Az iskola ment, még így is, hogy alig fogott az agyam a fáradságtól és minden idegszálammal All Might-ra figyeltem de tudtam, hogy jegyeim pont ugyanannyira fontosak mint maga az edzés, úgyhogy beleadtam mindent tőlem telhetőt és rájöttem, hogy képes vagyok egyszerre tanulni és izmosodni is. Néha az edzőterembe is vittem magammal a könyvemet és amíg egy szettet lenyomtam és pihentem, megtanultam egy plusz fejezetet. 

Kacchannal többször összefutottunk de egy szót sem szólt hozzám. Teljes mértékig levegőnek nézett és titkon abban reménykedtem, hogy talált valaki mást, akit kínozhat és leszállt rólam végleg. Megkellet volna nyugtatnia ennek az érzésnek de ez a gondolat inkább fájt és nem tudtam, hogy azért, mert nem kívántam senkinek sem rosszat és már így ismeretlenül is sajnáltam csóri lányt, akit helyettem kipécézett magának. 

Vagy, talán csak rosszul esett, hogy nem foglalkozik velem, nem szól hozzám és rám sem néz többet? Nem tudtam eldönteni és időm sem volt Vele foglalkozni. Ő csak annyit láthatott, hogy edzek mint egy őrült, amit nem értett és ezzel egészen biztosan idegesítettem.