𝕀'𝕝𝕝 𝔹𝕖 𝕐𝕠𝕦𝕣 ℍ𝕠𝕞𝕖

Penny

Kinek van kedve ehhez a szarhoz? De most úgy őszintén, te csak úgy eldobnál magadtól mindent, amikor megtudod, hogy apáddal az új csajához fogtok költözni? Valszeg nem repesnél az örömtől a hír hallatán, de hát nincs mit tenni, sajnos ez az élet. Nem küzdhetek ellene, bármennyire is szeretnék.
Az első találka számomra kellemesen alakult. Már amennyire egy ilyen megengedett. Furcsa volt egy új közegbe kerülni még úgy is, hogy csupán egy találkozó volt. A hivatalos beköltözés holnaptól lép érvénybe.
És hogy mit érzek? Vegyes. Egyfelől talán van kiút ebből a sok félelemből, másrészt pedig újabb két ember előtt kell titkolnom a dolgokat. Húzós lesz, és nem tudom, melyik oldalra pártoljak. Elmondjam nekik, avagy ne? Vajon Jessica kettyósnak nézne? És Mark segítene?
A helyzet újabb és újabb kérdéseket szül, ám a választ egyáltalán nem lelem. Apropó Mark. Igazán impozáns megjelenése van, valószínűleg döglenek utána a csajok. És az, hogy gitározik, emellet színpadon is tevékenykedik, valami mágikus aurát kölcsönöz neki. Magam sem tudom megmondani, de van egy sejtésem, hogy nem fogjuk csípni egymást. Két totálisan más életet élünk, nem hiszem, hogy a sorsunk valaha is jobban össze fog fonódni. Valahogy annyira abszurd lenne a szituáció, hogy el sem tudom képzelni.

No mindegy, a lényeg, hogy már összepakoltam. Nincs sok cuccom, anya lelépése óta szinte semmit sem tartottam meg, ami rá emlékeztet, márpedig a legtöbb dolgot tőle kaptam. Mégsem tudok hozzájuk ragaszkodni, számomra már semmit sem jelentenek. Épp ezért — vagy ennek ellenére — amikor végignéztem az üres szobámon meglepődtem, mennyire más. Olyan nagynak és kihaltnak tűnt, mintha soha nem is laktam benne. Az összepakolt holmim kint pihent az előszobában, már csak arra vártam, hogy apa is visszatérjen. Fogalmam sincs, hova ment, de hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekelt. Lehet bedob még egy-két sört indulás előtt, hogy Jessica ne fogjon gyanút. De mégis kit áltatok? Úgyis rá fog jönni, remélem előbb, mint utóbb. És hogy miért? Mert nem akarok még egy családot tönkretenni az idióta részeges apám miatt. Sajnos megtörtént már, és bár nem tudtam, mit is cselekszem, olyan régen volt, a tudat nem hagy nyugodni, hogy igen, én tettem. Vagy legalábbis közöm volt hozzá.
A sztori a következő: olyan hét vagy nyolc éves lehettem, amikor apa megismerkedett egy nővel. Igazán csinos volt, nagyon kedves és jószívű. Volt egy lánya, akivel jóban voltunk, az elején sokat járt át játszani, míg a szüleink ismerkedtek. Ez mind szép és jó volt, ám egy év múlva, amikor már az összeköltözést tervezték, a nő rajtakapta apámat egy bárban, ahol már ki tudja hányadik italát itta, és a sokadik nőt fűzőgette. Mondanom sem kell, hogy csúfos vége lett a dolognak. És azért mondom, hogy én is benne voltam, mert tisztában voltam apám cselekedeteivel, mégsem szóltam róla senkinek. Inkább kussoltam, mintsem hogy bemártsam, nem akartam elindítani a lavinát, ami amúgy is bekövetkezett, csak később. Nos, mikor a nő megtudta, mekkora egy szemétláda apám van, fogta a lányát és visszaköltöztek az anyjához. Minden kapcsolatot megszakítottak velünk, ez volt az utolsó értesülésünk a történtekről. Azóta nem is találkoztunk velük, lehet ismét talpra tudtak állni, és jobbnak látták, ha elmennek egy másik városba. Megértem, a helyükben én is ezt tettem volna. Persze amint apa megtudta, mi történt, egyből engem vett elő, hogy biztos én mondtam a nőnek, hol keresse, vagy a lányának köptem, és hiába bizonygattam, hogy semmi közöm hozzá, nem hitt nekem. Meg is kaptam érte a büntetésem, azóta pedig úgy vagyok vele, hogy szép csendben elvonulok és egy büdös szót nem szólok. Eddig úgy fest, beválik.
Viszont most kérdéses lesz ez az egész költözés. Legalábbis nem érzem olyan hű de tökéletesnek, de mindenesetre rossznak sem. Annyi szent, hogy Markkel nem fogunk jól kijönni, ezt érzem. De minden mást homály fed. Még az is lehet, apám felhagy ezzel a sok butasággal, és rendes életet tud élni. Velem meg majd lesz valami, eddig sem érdekelt túlságosan.

Amikor meghallottam az ajtócsapódást elszakadtam a szobámtól, és elindultam a nappali felé. Szerettem azt a szobát, és bár nem volt valami hű de nagy, vagy világos, sőt semmilyen kritériumomnak nem felelt meg, mégis az enyém volt. Ott azt csinálhattam, amit akartam, és el tudtam szigetelni magam apámtól. Ebbe a lakásba öt éve költöztünk, azelőtt egy társasházban laktunk majdnem tíz évig. Most pedig készülünk kimenni a határban lévő kertvárosi részhez, hogy hosszú távú terveink alapján ott éljünk jó sokáig. Nos, kérdés, mennyire fog összejönni.
Ám amint Mark megmutatta, melyik szoba lesz az enyém, elállt a lélegzetem. Az a helyiség testesít meg mindent, ami szerintem egy szobában lennie kell, és számomra maga volt a tökély. Amennyire hallani sem akartam a költözésről még pár hónapja, annyira megszerettem a házat a maga kis varázsával és otthonosságával. Nem nagy, épp akkora, hogy mindenki kényelmesen elférjen. És hogy őszinte legyek magammal, egész megkedveltem a gondolatát.