𝕀'𝕝𝕝 𝔹𝕖 𝕐𝕠𝕦𝕣 ℍ𝕠𝕞𝕖

Penny

Sejtelmem sincs, mi késztette Jinhyungot arra, hogy elhagyja ezt a családot. Ahol rengeteg szeretet van, a napok nem is mindig vidámak, de igyekeznek kihozni belőle a maximumot, és mindig ott vannak egymásnak. Miért hagyná itt valaki? Amikor mindenki erre vágyik, amikor a világ egyre kegyetlenebb és rémesebb hely, valaki fogja magát, és elmegy, hátrahagyva az eddig felépített életét. Ötletem sem lehet, mi volt mindennek az oka.
Ezen gondolkodva hajtottam aznap este álomra a fejemet, és miután hallottam, amint Mark ajtajában is fordul a kulcs, nyugodtabb lettem. Most, hogy tudom, biztonságban van ő is, én is, sokkal jobban éreztem magam, és pizsamába bújva befeküdtem az ágyba. Kézbe vettem a telefonomat, majd értesítés híján vissza is dobtam magam mellé. Nincs kedvem használni. Inkább magamban elterveztem, hogy ha nem is minden nap, de minden másnap átmegyek Markhoz, vagy áthívom magamhoz, hogy egy kicsit tudjunk beszélgetni. De nem is kell szavakkal kommunikálnunk, elég, ha érzem, ott van mellettem. Jobban érezném magam.

Másnap sajnos elmaradt a közös beszélgetés, ugyanis Mark elég későn ért haza. Felment a szobájába lepihenni, és nem is zavartam. Aznap éjjel három környékén viszont éktelen ricsajra ébredtem. Abban a pillanatban fogalmam sem volt, hogy csak álmodom, vagy kint hagoskodnak a fiatalok, ám amint egy kicsit jobban füleltem, meghallottam apámat. Ah, shit! Már megint mit csinál ez az ember?
- Nyisd ki! - dörömbölt Mark szobájának az ajtaján.
- Sebastian, mi a baj? - kérdezte Jessica álomittas hangon. Ezek szerint mindenkit felvert az éjszaka közepén.
- Be van zárva az ajtó! - kiabálta apám dühében.
Nem tudom Mark felébredt-e, bár ebben az éktelen hangzavarban nem lehet aludni. Mark mégis képes akár úgy végigaludni az éjszakát, hogy fogalma sincs, mi történt a folyosón.
- Már miért kellene nyitva lennie? És mit akarsz Marktól? - csattant fel Jessica. Egy másodperc alatt kiröppent az álom a szeméből.
- Beszédem van a fiaddal - sziszegte a fogai között.
- Mi olyan fontos, hogy nem várhat holnap reggelig?
Bár nem voltam ott, szinte magam előtt láttam, amint dühösen karba fonja a kezét. Ha a fiáról van szó, Jessica nem ismer könyörületet.
- Ha Pennynek baja esik...
- Mi baja lenne Pennynek? - kérdezett vissza Jessica. - Vagy Marknak? Mi bajod van, Sebastian?
- Nem így lett megbeszélve! Penny nem zárhatja be a szobájának ajtaját!
- Mégis miért nem? Elvégre az övé, azt tesz vele, amit akar!
- Ezzel csak őt védem, Jessica!
- Kitől? Mitől? Mark egy ujjal sem tudná bántani a lányodat!
- Nekem nem úgy tűnt!
- Csak mert egyszer-kétszer hajbakapnak? Ugyan már! Ne légy gyerekes! Az emberek veszekednek, nem számít, milyen kapcsolat van köztük.
- Nem érted Jessica! Ha Penny bezárja az ajtót, baja esik!
- Mégis mi, Sebastian? Milyen baja lesz Pennynek attól, ba bezárja a szobáját?
Nem hallottam ezután semmit, csupán lábak dobogását. Mindketten lementek a lépcsőn. Visszahanyatlottam a párnámra, de abban a pillanatban két halk kopogást hallottam. Kissé félve nyitottam ki az ajtót, de amint megláttam Markot, minden nyugtalanságom elszállt.
- Gyere! - intett, és visszament a szobájába.
Odalépve az ágyamhoz kézbe kaptam a takarómat és a párnámat, másik kezembe pedig a mobilomat vettem, és kilépve az ajtón kívülről kulcsra zártam a szobámat. Amint beléptem Mark, már jól ismert birodalmába, elfogott a megkönnyebbülés. Bezárta mögöttem a szobaajtót, és segített megágyazni.
- Minden rendben? - kérdezte, amint elhelyezkedtünk egymással szemben.
- Hazudnék, ha azt mondanám, igen. De a körülményekhez képest jól vagyok.
- Bezártad az ajtót?
Bólintottam.
- Nem akarom ezt tovább folytatni - vallottam be. - Bármit megtennék, hogy legalább egy napig ne kelljen félelemben élnem.
- Bántott? - kérdezte döbbenten.
Ismét bólintottam, Mark tekintete pedig elfelhősödött. Kezdett bedühödni.
- Ne légy mérges. Most ne - mondtam gyorsan. - Igen, szar a helyzet, beismerem. Legszívesebben menekülnék, mégsem vagyok rá képes.
- Mi akadályoz meg abban, hogy elhagyd ezt a gazemebert? - sattant fel kicsit hangosabban. Egy pár pillanatig füleltünk, hallunk-e bármi neszt az ajtó túloldaláról. Ám az olyan néma volt, mint a sír.
- Amit mondtam. A félelem - feleltem végül.
- Félsz tőle?
- Állandóan. Még ha nem is mutatom, mindig félek. Nincs olyan nap, hogy ne így lenne.
- Azért voltál olyan rideg New Yorkban is?
- Félig - vontam vállat. - Szokatlan volt kiszakadni apám burkából.
- De nem bántad meg, ugye? Hogy eljöttél velünk.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Egy pillanatra sem. Mégis, még mindig szokatlan belegondolni.
- Akkor menjünk - Hirtelen felült. A sötétben csak a sziluettjét láttam.
- Hova?
- New Yorkba - felém fordult, úgy nézett le rám. - Most. Menjünk most.
- Mégis mit akarsz ott?
- Nem tudom. De minél előbb cselekszünk, annál hamarabb szabadulunk innen.
- Te miért akarsz elmenni? Nem vagy itt boldog?
Elhallgatott. A szokásos izgalma egy pillanat alatt elpárolgott, és csendben, minden idegszálát megfeszítve figyelt. Gondolokodott. Talán egy olyan kérdést tettem fel neki, amin még sosem agyalt, vagy nem tartotta annyira fontosnak, hogy vesződjön vele.
Pár perc múlva csendesen visszahanyatlott mellém. Nem szólalt meg még akkor sem, csupán a halványan fluoreszkáló csillagokat bámulta a plafonon. Nem tudtam, illetve nem lehettem biztos benne, mit érez. Talán semmit, vagy egyszerre mindent.
- De boldog vagyok - felelte végül halkan. - Mégsem hiszem, hogy itt lenne a helyem.
- Mármint ebben a házban?
- Szöulban. Imádom, és mindannyiszor lenyűgöz, akárhányszor kilépek az ajtón, nem érzem otthon magam.
- Kanadában otthon voltál?
- Talán jobban, mint bárhol máshol egész életemben.
- Nem gondoltál rá, hogy visszamész?
- Dehogynem, számtalanszor. A két költözés közti időszakban másra sem tudtam gondolni. Valahogy mégsem vitt rá a lélek, hogy elmenjek. Talán anya miatt. Vagy a srácaim késztetnek maradásra. Mindenesetre nem ültem gépre.
- Képes lennél itthagyni mindent csak azért, hogy hazamehess?
- Simán - vágta rá kicsit gyorsabban, mint kellett volna. - De ismerem magam. Ha egyszer tényleg eljutok oda, vissza már nem jövök. Ottmaradok, és örökre búcsút intek Koreának és Szöulnak.
- Biztos ezt akarod?
- Karriert ott is tudok építeni. Ha pedig nem zenei pályán megyek tovább, akkor a könyvírásra adom a fejem.
- Csak ez a két dolog jöhet szóba? A zene és az írás?
- Szerintem igen. Másban nem tudom elképzelni magam. Talán leszerződök egy ottani lemezkiadóhoz, és szólóban, a magam uraként fogok zenélni.
- Anyukád is veled menne?
- Még nem tudom. Az eddigi összes tervemben az szerepelt, hogy nem. Csak én lennék, és a gitárom. De nem lennék képes én is elhagyni. Nem akarok olyan lenni, mint Jinhyung.
Hanyatt fordulva én is a mennyezetet kezdtem bámulni, és igyekeztem megérteni, mit érez.
- Gondolom rosszul érintett, hogy lelépett - szólaltam meg.
- Eléggé. Nem hittem volna, hogy valaha megtörténik velem mindez. Hogy pont így.
- Szerintem még viszontláthatod. Úgy tartják, hogy akik valaha fontosak voltak egymásnak, visszatalálnak egymáshoz, még akkor is, ha sok-sok éve nem látták a másikat.
- Ez valami olasz babona? Mert sosem hallottam róla.
- Úgy is mondhatjuk. A lényeg, hogy még nincs minden veszve.
- Talán igazad van. Mégsem szeretnék egy hamis illúzióba veszni, hogy aztán kiderüljön, soha nem volt olyan erős kötelék köztünk, mint ahogy szerettem volna, ha az lenne.
- Az elmondásod alapján nekem úgy tűnt, igen közel álltatok egymáshoz.
- Igen. Akkor még így éreztem. És amilyen közel voltunk, most annyira távol.
- Elhiszem, hogy hiányzik. Nekem is anya, pedig alig ismertem. De úgy tűnik, a szeretetnek nincs korlátja, oda is eljut, ahova még sosem, olyankor, mikor a legnagyobb szükség van rá. És sokszor akkor is, mikor nem számítunk rá - A jobb oldalamra fordultam, úgy mondtam a következő szavakat, hogy egy percig sem gondoltam másképp. Őszinte akartam lenni a végsőkig. - Megígérni nem tudom, hogy visszahozom. De szeretnék segíteni. Olyan testvér leszek, mint amilyen Jinhyung volt. Akármilyen is volt.
- Nem kell.
- Mark, tényleg komolyan...
- Ne olyan legyél, mint Jinhyung - fordította felém a fejét. Mélyen a szemembe nézett. - Olyan légy, mint amilyen te vagy. Igen, bevallom, hiányzik. Minden nap. De az jobban hiányozna, ha nem lenne mellettem senki. Egy testvért már elveszítettem. Még egyet nem fogok.
- Tényleg így gondolod?
- Miért, hogy máshogy? Megmondtam, Penny. Téged tudnálak testvéremként szeretni, de Sebaatiant sosem tisztelném, mint az apám. Azóta is halálosan komolyan gondolok mindent ezzel kapcsolatban.
Hirtelen egy nehéz tárgy ütődött az ajtónak, mire mindketten összerezzentünk.
- Ne mozdulj - utasított a fiú, majd kikászálódva mellőlem az ajtóhoz lépett. Minden cselekedetét óvatosan és megfontoltan végezte, mintha csak tartana az odaát leselkedő veszélytől. Ám alig ment két centit, mikor ismét mekiütődött az a valami.
- Ez nem játék! Kinyitni! - hallatszódott apám hangja. Ijedten összébb húztam magam. Mark halkan visszaosont az ágyhoz.
- Nem kell félned - súgta. - Itt vagyok.
- Mi van, ha betöri?
- Akkor első dolgom lesz feljelenteni. Nem érdekel, ki mit mond.
Visszabújva a takaró alá átkarolt, és úgy tartott, míg vége nem lett mindennek.
Lehet, hogy pár perc, de az is lehet, pár óra volt. Nem fogtam fel az idő múlását, egyre csak összeszorított szemmel vártam, hogy vége legyen. Mark erősen tartott, nem hagyta, hogy akárcsak egy pillanatra is szétessek. Ha most nem lettem volna a szobájában, ezer százalék, hogy nem lettem volna képes kitartani. De így sokkal könnyebb volt.
Már hajnalodott, mikor elaludtunk. Nem tudtam, Mark bemegy-e a kiadóhoz, és ha igen, mennyire lesz fáradt. Remélem, ez a kis incidens nem akadályozza őt a feladata elvégzésében. Valamikor kilenc óra környékén ébredtem, de az is lehet, már fél tíz volt. Mark karjai közt lelt a reggel, édesen szuszogott mellettem. Mocorgásomra azonban megébredt.
— Még korán van — motyogta. Majd szorosabbra fonta körülöttem a karjait.
— Nem mész be?
— Megmondtam Taeyongnak, hogy ma a kiadó közelébe sem megyek. Nem érdekel, mit kapok.
— Tényleg kockára tennéd miattam a karriered?
— Inkább fog be, és aludj — felelte egy kósza mosoly kíséretében. Boldogan visszafészkeltem magam a kényelembe, és hagytam, hogy az álmok gyönyörű tengere magába szippantson.