2. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

172 10 2
                                    

- H a n n a h -

A nagyterem a szokásos pompájában volt amikor beléptünk. Az elvarázsolt mennyezeten a tiszta csillagos égbolt volt látható. Leültünk az asztalunkhoz, és nem sokkal Dumbledore beszéde után McGalagony kíséretében megérkeztek az elsőévesek.

A beosztás a szokásos módon ment, annyi különbséggel, hogy idén sokkal több lett a griffendéles. Dumbledore a nyitóbeszédében megemlítette a két új tanárunkat is. Hagrid lesz a legendás lények gondozása tanárunk, valamint Lupin professzor fogja a sötét varázslatok kivédését tanítani. Kitért még Sirius Blackre is, aki miatt dementorok őrzik a sulit. Ismerős ez a név...

___________

     - Dementorok őrzik a sulit? Mi ez Azkaban? - akadt ki Draco.

     - Várj, a dementorok azok akikkel találkoztunk a vonaton nem? - kérdeztem.

     - De azok. Kiráz tőlük a hideg. Szó szerint. - Melanie megjegyzésén elmosolyodtunk, de egyben eszünkbe is jutott, hogy ebben a tanévben is lesz mitől félnünk.

Amikor felértünk a hálókörletünkbe már ott vártak ránk a csomagjaink. Kipakolás közben a lányokkal elmeséltük egymásnak kinek hogyan telt a nyár, emellett kibeszéltük a tanévvel kapcsolatos kétségeinket is.

     - Uhh nem elég, hogy idén Hagridot el kell viselnünk tanárként még jött az a fura alak is. - húzta a száját Pansy. A többiek is egyetértően bólogattak.

     - Szerintem Hagrid jófej, de hogy milyen tanár lesz arra én is kíváncsi vagyok. Lupin professzorról egyenlőre nem tudom mit gondoljak viszont a dementoroktól nem voltam elragadtatva. - mondtam.

     - És Hagrid behozna egy akromantulát az első órájára. - Melanie megjegyzésén azért nevettünk mert Hagridból azt simán kinézzük.

     - Én a jóslástanra leszek kíváncsi. - mondta Melanie.

     - Jajj emlékszetek amikor tavaly felmentünk Trelawney barlangjába? - nevettem majd mikor eszembe jutott a gyógyfüvek és illatgyertyák túlzott mennyiségének az illata elfintorodtam.

     - Igen. - nevettek majd Pansy hozzá tette:  - Az a szag...

__________

Másnap reggel éles sikításra ébredek. Ijedtemben szinte kiugrottam az ágyból aminek következtében az izomból megfejeltem az emeletes ágyat. A fejemet dörzsölve körbenéztem a szobában, majd megpillantottam Pansyt, a másik emeletes ágy tetején, a falhoz lapulva.

     - Hannah vigyázz! A könyv! - kiáltott rám, és még időben észrevettem mire gondol. Az egyik könyvünk közeledett felém miközben papírfecniket dobált szét. Még jó, hogy felugrottam a fotelbe különben az egyik lábujjam simán odaveszett volna...

     - Mi a halál ez? - kérdeztem.

     - A legendás lények gondozása tankönyvünk. Elég beteg nem? Hogy állítsuk meg? - kérdezte Pansy.

Nem is gondolkodtam sokat, amint kibújt az ágy alól, páros lábbak ráugrottam, és becsatoltam a zárat. Kezembe vettem a könyvet és miután megállapítottuk, hogy tényleg nem mozog, megkönnyebbülten felsóhajtottunk.

Ártatlan, de áldozatWhere stories live. Discover now