Ártatlan, de áldozat

16. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

|   Hannah szemszöge   |

Az ébredésem után márcsak pár nap volt hátra a tanévből. Elég gyorsan és nyugisan elteltek, mivel a vizsgákra se kellett készülni, több időt tölthettünk a barátokkal. A hangot sem hallom már, ami bizonyára a szörny legyőzése miatt lehet. A pletyka (vagy ki hogy nevezi) elég gyorsan szárnyra kapott, miszerint Harry győzte le a baziliszkuszt, és bár az megmérgezte, Harry mégis túlélte. Egyesek hősnek emlegetik, míg mások gyűlölik az újabb felhajtást, ami a fiú körül van. Lockhart professzort a Szent Mungoba szállították maradandó agykárosodással, vagyis emlékkieséssel. Harry-nek és Ronnak hála fény derült a hazugságaira is. Örülök, hogy végre megszabadultunk ettől a ,,bájgúnártól", ugyanis nem voltam túlzottan oda érte, bár szerintem nem csak én nem. A tananyagot egész jól betudtam hozni, bár még mindig vannak hiányosságok, azokra majd nyáron sort kerítek.

Apropó nyár. Idén a nyár első felét a nevelőszüleimmel töltöm, a másik részét meg Dracoékkal.

A diákok még kiélvezték az utolsó órákat amiket együtt tölthetnek, a vonat indulása előtt. Néhányan a szabadban voltak, de akadtak olyanok is, köztük én is, aki még az utolsó dolgokat pakolta be a ládájába. Próbáltam viszonylag szépen pakolni, és minél inkább elrejteni a véres taláromat. Kísérleteztem én mindenféle tisztítóbűbájjal, de ügyetlenségemből adódóan mégtöbb kárt tettem a talárban. Hátha a rendes mosás mugli módszerrel jobban beválik...

A pakolással igencsak megszenvedtem, ugyanis nem igazán tudtam becsukni a bőröndömet. A végén már hisztérikus állapotban ugráltam rajta, hogy be tudjam csukni.

Esküszöm egyszer tágítóbűbájjal megkönnyítem a saját dolgomat...

Miután készen lettem, egyszerű lebegtetőbűbájjal lerepítettem a lépcsőn minden cuccomat, Elish kalitkájával együtt.
A cuccaimat elhelyeztem a többi csomagnál, majd kisiettem a fúriafűztől nem messze lévő tisztásra. Mióta megrongálták a fát, nem éppen barátságos, kimondottan ellenséges, ha diákokat észlel a közelében.

A vonat indulásáig még volt hátra 1-2 óra, addig sokan piknikeztek a tisztáson, vagy éppen a szobájukban voltak. Van egy öreg tölgyfa, aminek hatalmas, vaskos ágaira felültünk Draco - val, és ott beszélgettünk. A Roxfort viszonylag magasan helyezkedik el, így elengedhetetlen a hozzá tartozó gyönyörű kilátás a havas hegycsúcsokra, tavakra és az erdőkre.

     - Durva, hogy ez az évünk is eltelt! - sóhajtott egyet Draco, majd nekidőlt a fa egyik ágának.

     - Nekem mondod? Elég gyorsan eltelt. A fél évet a gyengélkedőn töltöttem. - nevettem.

     - Tényleg. Nem voltak ilyen álmaid, vagy akármilyen mellékhatása ennek az egésznek? - nevetett, majd megkérdezte azt, amire még magam sem tudom a választ.

     - Álmaim konkrétan nem voltak, de volt egy - egy emlékfoszlány ami bevillant, de nem teljesen emlékszem mik voltak azok. - próbáltam visszaemlékezni, de sajnos sikertelenül.

     - Értem. - válaszolt és közben gyanúsan méregetett. Egy pár percig néma csöndben ültünk, figyeltük a repülést gyakorló elsőéveseket.

     - Amúgy képzeld Fred mesélte, hogy Harry Potter győzte le a szörnyet! De a szörny megsebezte a karját. Majdnem belehalt a harapásba! - kezdtem el mesélni a történetet.

     - Igen tudom. Apám mesélte, hogy Potter még Dobbyt is felszabadította annnak a mocskos naplónak és egy zokninak a segítségével... - fújtatott Draco.

     - Dobby szabad manó? És milyen mocskos napló? - titkon örültem, hogy nem kell azt hallgatnom, hogy Dobby - val arrogáns módon kommunikálnak, viszont azért hiányozni fog. A naplóról meg semmit sem tudok, éppen ezért kérdeztem meg.