Mikor rád találtam (Taekook ff.)

🦋25. Rész🦋

Jungkook szemszöge

Telefonom hangos csörgésére ébredtem, és amilyen gyorsan csak tudtam ki is kapcsoltam azt, nehogy szerelmem felébredjen. Ásítva nézek hátra, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Tae nem kelt-e fel. Mosolyogva álltam fel az ágyról, s szekrényemhez léptem. Felvettem az egyenruhám , majd egy puszit nyomtam Szerelmem homlokára, el is indultam a konyhába. Kávéfőzőt, miután bele raktam a kapszulát elindítottam és leültem az asztalhoz.

Három hónapja, hogy megkértem Tae kezét. Már az esküvőt is elkezdtük tervezgetni, igaz még nagyon nem járunk a vége felé de már megvannak a meghívók. Az már haladás. Nem? Na ugye.

- Kookie? - hallom mag Tae rekedtes, reggeli hangját a hátam mögött.

- Mondjad Életem. - megyek közelebb hozzá, hogy egy szoros ölelésbe vonjam.

- Már mész is? - motyog mellkasomba.

- Igen Baba. Munka elött még gyorsan be kell ugranom a bankba. De ígérem, hogy miután végzek a munkával csak veled leszek. Rendben? - nézek rá.

- Rendben. Mikor indulsz? - ül le az asztalhoz miután elengedtem.

- Megiszom a kávém és megyek is. - kortyolok a meleg folyadékba.

- Baba. Akkor én elmentem. Szerintem ma hamarabb itthon leszek. - csókolom meg.

- Vigyázz magadra. Szeretlek. - mondja.

- Én is téged. Szia. Majd jövök. - intek egy utolsót majd ki is megyek.

A bankhoz érve gyorsan beszaladtan és néhány fontos papírt aláírtam és mentem is tovább a munkahelyem felé. A mellkasom kezd egy kicsit szorítani. Rossz érésem van. Kezd egy kicsit melegem is lenni, így lehúzom az ablakot mikor megszólalt a telefonom.

- Mondjad Geonu. - hangositom ki a készüléket.

- Hol vagy? - hangján hallom a félelmet.

- Nemsokára az őrsön. Miért?

- Kiszabadult. - mondja remegve.

- Ki?

- Kihyun. Valahogy kiszabadult a cellából és az ott lévő őrt is meglőtte. - hadar. - Taehyung? Mond, hogy veled van.

- Nincs. Baszod Geonu, mond már. - kezdek ideges lenni.

- Az őrt nem ölte meg mert a vállába lőtt. De megfenyegette, hogyha nem mondja el, hol van Taehyung megöli. Ő meg elmondta. Kook. Kurva gyorsan fordulj vissza és vidd biztonságba Taet, vagy az életén múlhat. - Szívem kihagyott egy ütemet. Megszakítottam a vonalat és azonnal 180 fokos fordulatot vettem a kocsimmal.

Folyton hívogattam Taet de semmi. Ki se csöng. Oh kérlek Istenem, mond, hogy nem késtem el. Satufékkel álltam meg a ház elött. Az ajtó tárva nyitva volt.

- Taehyung! - ordítok fel majd beszaladok. A ház a feje tetejére állt. - Nem nem nem. - könnyesedik be a szemem. A szobába szaladtam, ahova mikor benyitottam, ugyan az a kupi fogadott mint a ház többi részében. Sírva túrtam bele a hajamba és siettem vissza a nappaliba ahol a telefonomat hagytam.

- Igen Kook?

- Yoongi kérlek segíts. - bömbölök bele a telefonba.

- Mindjárt ott vagyok. - teszi le.

A kanapé elött összekuporodva sírtam miközben Taen gondolkodtam. Miért? Miért minden vele történik? Senkinek nem ártott, akkor miért pont ő?

- Úram isten Kook. Mi történt itt? - jön oda hozzám Yoongi, majd magához ölel.

- Elvitték Yoongi! KIBASZOTTUL ELVITTÉK. - ordítok.

- Mi? Ki? Kook mondj már valamit.

- Kiszabadult Kihyun, és eljött Taeért és most nem tudom hol van. Yoongi kérlek segíts. - mondom a sírást egy percre sem hagytam abba.

- Ne aggódj. Egy éve is meglett és most is meg lesz.

- A-a gyűrű. - nyúlok a telefonomért.

- Mi van vele?

- Az eljegyzési gyűrűbe rakattam egy mini nyomkövetőt, hogy mindig tudjam, hogy hol van.  - nyitom meg az alkalmazást a telefonomon ami már mutatja is, hogy hol van Tae.

- Hol van? - ül mellé Yoo.

- Annál a kikötőnél ami már évtizedek óta nem működik. - állok fel és el is indulok a kocsi felé, ahova Yoo is követ. Gyorsan küldtem egy üzenetet Seojunnak, hogy most azonnal induljanak el a kikötőhöz.

Kérlek Tae csak ne legyen semmi bajod. Végig könnyes szemekkel vezettem az úti célunkig. Még szerencse, hogy reggel rögtön az egyenruhámat vettem fel. A kikötőhöz érve pisztolyomat elővéve indulok el.

- Én megmondtam, hogy csak az enyém vagy! - hallom meg a kiabáló hangot az épületből. - Nem igaz, hogy nem érted te büdös ribanc! - a hangforrás egyre hangosabb lesz. Mikor végre látószögembe került az a barom, észrevettem, hogy Tae megkötözve ül előtte egy széken.

- Engedd el. - szegezem rá a fegyverem.

- Nocsak, nocsak. - néz hátra. - A híres nemes Jeon Jungkook. Örvendek a találkozásnak. Bár. Már találkoztunk. - nevet. Ez beteg.

- Azt mondtam, hogy engedd el. - sziszegem.

- Ugyan miért tenném? - lép szerelmem mellé és végig nyalja arcát. - Ő az enyém. - Ennyi kellett. Elindultam felé mikor egy pisztolyt rántott Tae fejéhez. - Még egy lépés és ennek a szépségnek lyukas feje lesz. - kezd el kuncogni.

- Kook... - sír Taehyung mire rá kapom tekintetem. - Kérlek...

- Kussolj ribanc. - rúgja gyomron.

- Ne érj hozzá! - ordítok rá.

- A hős szerelmes, aki megmenti szíve választottját. Ez olyan aranyos. Nem de Taetae? - húzza végig a pisztolyt az arcán. - Válaszolj ha kérdezlek te kurva!

- I-igenh az. - sír fel jobban.

- Nem mondom még egyszer. Engedd. El. - morgok még mindig rá szegezve pisztolyom.

Nem mondott semmit csak mosolyogva állt Tae elé és megcsókolta. Ennyi kellett nekem. Neki rontottam. Lehúztam Taeről és püfölni kezdtem, közbe pedig meghallottam, hogy ide értek a többiek.

Hirtelen egy lövést hallottam és  fájdalmat éreztem meg a vállamba. Rögtön oda is nyúltam.

- JUNGKOOK! - kiabál sírva Tae.

- Most pedig mondj búcsút a drága szerelmednek. - lép ismét Tae elé és a fejéhez tartja a fegyvert.

Szenvedve egyenesedem fel miután a mellettem heverő pisztolyt kézbe veszem.

- Senki sem bánthatja a szerelmemet. - mondom és lövök. Pont fejbe.