Mikor rád találtam (Taekook ff.)

🦋2. rész🦋

Jungkook szemszöge:

A név hallatán felkapta a fejét és könnyes szemekkel nézett rám. Azokkal a szemekkel amit kettő éve nem láttam.

- K-Kook? - Bólintottam egyet.

- Én vagyok az Tae. - mosolygok rá miközben lassan arcára simítok amibe kiscicákat megszégyenítően bújik bele. - Leveszem rólad a láncot és hozok egy pokrócot. Rendben? - csak némán bólint de a sírást még most sem hagyja abba. Amint leszedtem róla a láncot és a pokrócot is rá terítettem azonnal karjaimba borult remegve. - Semmi baj Tae. Vége van. Itt vagyok. - öleltem át én is és nyugtatásképp a hátát kezdtem el simogatni de a sírást én sem tudtam abba hagyni. Ennyi év után újra a karjaimba tudhatom. - Gyere. Beviszlek a kórházba. - Engedem el egy idő után, majd felálltam el a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem.

- N-nem tudok felállni. - fordítja el a fejét és ismét sírni kezd. A szívem szakad meg érte. Vissza hajolok majd az ölembe kapom és úgy hagyjuk el a helyet. Tae mint egy baba úgy bújt mellkasomhoz. Gondolni sem merek rá, hogy mégis mit műveltek vele itt.

- Na végre, hogy itt van Jeon... - fordul felém Seojun de mikor meglátta hogy kit tartok a kezemben, elhallgat. A rendőrségen mindenki ismeri Taet hisz nem egyszer jött be, hogy együtt menjünk valahova, miután végeztem a munkával. Volt olyan is, hogy egy-egy ügyben segített. És mindenki nagyon bírja őt az őrsön. Azt is nagyon jól tudják, hogy mi történt kettő éve, és hogy mennyire megzuhantam.

- Bemegyek vele a kórházba. - Mondom halkan, és a mentőautóhoz lépve a mentős utasítására a hordágyra rakom Taet aki ijedten néz rám. - Ne aggódj, itt maradok. Nem megyek sehova. - simítok arcára. Még mindig varázslatosan néz ki. Hirtelen felindulásból egy lágy csókot adtam a homlokára majd mosolyogva ültem vissza a helyemre.

- Jungkook, én...

- Shh. Ne mondj semmit. Most az a lényeg, hogy pihenj. Rendben? - szakítottam félbe. Ő egy halványat bólintott, majd megfogta a kezem, ami kicsit meglepett de örömmel fogadtam.

A kórházba érve a mentősök azonnal egy üres szobába felé vitték Taet, hogy megvizsgálják. Mikor utol értek őket Tae keservesen sírt és a nevemet mondogatta.

- Itt vagyok Tae. Semmi baj. - megyek a hordágy mellé, hogy a kezére fogjak. Mikor a megfelelő ajtóhoz értünk el akartam engedni a kezét, hogy bevigyék de Tae ismét sírni kezdett. - Tae, kérlek nyugodj meg. Bevisznek téged megvizsgálni de én nem mehetek be addig. Ők jó emberek, nem fognak téged bántani. De ne aggódj itt leszek kint. Nem mozdulok innen. Hiszel neked? - kérdem két kezem közé fogva arcát, mire ő ismét csak bólint. Mosolyogva adok egy puszit az arcára majd távolabb megyek tőle, hogy be tudják vinni az orvosok.

Egy röpke óra múlva, kijött az orvos, miszerint vége a vizsgálatnak, nyugodtan bemehetek és, hogy pár perc múlva vissza jön. Egy percet sem vártam rohantam be Taehez aki megint pityergett. Istenem annyira fáj a szívem érte, hogy azt elmondani nem lehet. Mennyit sírhatott ott? Mennyit bánthatták őt?

- Itt vagyok, itt vagyok. - megyek mellé és azonnal magamhoz ölelem mire egy kicsit megnyugszik. Egy kis idő után el akarok húzódni de ő azonnal vissza húz jobban ölelve engem, és ismét elkezd remegni. - Tae, kérlek. Ne félj. Itt vagyok, és nem is megyek sehova. Biztonságba vagy. Vége van minden rossznak. - Az szorításon enyhített így le tudtam ülni mellé, de a tekintetét nem vette le rólam, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban eltűnők.

- Mr. Jeon. Ki tudna jönni egy percre? - jön vissza az az orvos aki Taet vizsgálta nem olyan rég.

- Persze. - állok fel de mielőtt elindulnák Taehez fordulok, aki ismét ijedten néz szemeimbe. - Mindjárt vissza jövök. - adok egy puszit az orrára majd az ajtón kilépve zárom be magam után. - Kérem mondja, hogy nincs nagy baj. - nézek reménykedve az előttem lévő dokira.

- Tudja az ide került személyek akiket kimentettek, jobb állapotban vannak mint Taehyung. - ettől féltem. - Borzasztóan sovány. Leginkább ezzel van baj. A szájüreg eléggé csúnya, had ne mondjam, hogy mitől. A keze, lába illetve a bordái enyhén meg vannak zúzódva, valószínűleg verték is. Ezekre mind írtam fel gyógyszert és kenőcsöt. Néhány napig bent kell tartanunk megfigyelésre aztán haza mehet. A szüleinek lett szólva? - Az utolsó kérdésre egyáltalán nem számítottam.

- A szülei sajnos elhagyták őt évekkel ezelőtt és kiköltöztek Amerikába. Semmit nem tudni róluk. - hajtom le a fejem. Emlékszem mikor Tae sírva jött hozzám, hogy elmondja mi is történt. Utána néhány hónapra rá elköltözött onnan egy bérházba. Megkértem arra, hogy költözzön hozzám, hiszem elég nagy ez a ház kettőnek amibe lakom, de sajnos nem fogadta el az ajánlatom azzal az indokkal, hogy egy kis magányra van szükségem. Arra is emlékszem, hogy akkor nem beszéltünk másfél hónapig. Hiába kerestem nem válaszolt. Aztán ez megelégelve elmentem hozzá, és megbeszéltünk mindent. Látszott rajta, hogy kellek mellé. Össze volt törve. Akárcsak most.

- Rettentően sajnálom. Nem tudtam. - hajolt meg egy kicsit. - Akkor hol fog élni? Vagy van saját háza?

- Nem nincs háza. Az eltűnése után a ház tulaja akitől bérelte a lakást, eladta másnak. Majd velem fog lakni. Legjobb barátom általános óta. Szóval majd én magamhoz veszem. A nagymamájához mehetne, de ő Daegu-ban lakik. Nem nagyon szeretném ha távol lenne tőlem. De neki mindenféleképpen szólni fogok, hogyha tud akkor utazzon le. - mondom

- Rendben. Amit még kihagytam. Rengeteg pihenésre van szüksége, és addig még el nem éri a 60 kilót napi ötször kell ennie. A gyógyszereknek és a kenőcsöknek itt is van a recept. Ha nincs kérdés akkor mennék is.

- Nem nincs kérdés. További szép napot. És köszönjük szépen a segítséget. - mosolygok kedvese.

- Ugyan hisz ez a dolgom. További szép napot Önnek is. - köszön el és megy is a dolgára.

Tae mellé vissza ülve figyelem ahogy lassan szuszog hisz elaludt. Óvatosan a fejére simítok nehogy felébredjen, ami nem jött össze hisz azonnal kinyitotta a szemét és rám nézet. Mikor a szemembe nézett megnyugodott és felemelte a takarót jelezve, hogy feküdjek be mellé, ami meg is tettem. Óvatosan mellé feküdtem mire ő szintem azonnal hozzám bújt.

- Hiányoztál. - mondja halkan.

- Te is nekem Tae. Te is nekem. - ölelem szorosan magamhoz persze ügyelve a zúzódásokra. Remélem, hogy holnap nem az ágyamba és Tae nélkül kelem majd fel.