Mikor rád találtam (Taekook ff.)

🦋11. Rész🦋

Jungkook szemszöge

Röpke tíz perc alatt a mezőre is értünk, így leszálltunk a lovakról, majd kikötöttük őket, és elterültünk a füvön. A még szép kék eget néztük, de a távolban már látszódnak a viharfelhők.

- Olyan jó újra itt. - sóhajt egyet Tae.

- Igen. - mosolyodom el. Annyi szép emlék köthető ide.

- Emlékszel mikor a közelbe találtunk egy elhagytatott faházat? - mosolyodik el.

*8 évvel ezelőtt*

Mikor a közelben lévő mezőhöz értünk, leszálltunk a lovakról, majd elmentünk sétálni a pacikkal együtt. Annyira meg akarom fogni Tae kezét, de nem lehet. Tudom, hogy ő nem érez irántam barátságnál többet. Nem olyan régen jöttem rá, hogy én igen is többet érzek iránta. Az elején nagyon megijedtem, hogy mégis mi lehet ez az érzés, hisz mindig is heteroszexuálisnak vallottam magam. Egyre többszőr éreztem a késztetést arra, hogy magamhoz öleljem, puszilgassam és, hogy megcsókoljam. Rengeteget gondolkodtam, hogy mégis mit csináljak. Arra a döntésre jutottam, hogy egyenlőre titokban tartom, és ha lesz rá alkalom elmondom neki.

- Nézd Kook, ott egy faház. - mutat a kunyhó felé. - Menjünk be. - kezd el ugrálni.

- Menjünk. - mosolygok rá. A lovakat egy fához kötöttük, és elindultunk a ház felé. Elég rozoga volt, látszott mennyire régi volt és elhagyatott. Tae átölelte a karomat és hozzám bújt amint beléptünk a házba. Nem mondom, eléggé zavarba voltam.

- Ez mi volt? - fordulunk hátra, ugyanis kopogást hallottunk. - Kook, én félek. - bújik mellkasomba jobban.

- Nem kell félni Tae. Biztos csak egy egér. - ölelem magamhoz. - Menjünk beljebb. - karolom át derekát. Rengeteg papír szét tépve a földön, üvegszilánkok szerte szét, és a bútorok is le vannak takarva egy fehér lepedővel.

- K-Kook.. - remeg meg Tae a karjaimba mire rá kapom tekintetem. Ő csak egy irányba mutat, a szoba másik felébe. Oda nézek és akkor veszem észre hogy az egyik gerendáról lóg le egy kötél ami mozog. Itt valaki felakasztotta magát... - Kook menjünk ki kérlek, nagyon félek. - rángatja a kezem Tae.

- Rendben, m-menjünk. - indulunk el a kijárat felé, mikor a mellettünk lévő falról leesik egy képkeret. Annyira megijedtünk, hogy ordítva futottunk ki. Mikor a lovakhoz értünk, gyorsan elengedtük őket, és amilyen gyorsan csak tudtunk felültünk rájuk és elvágtattunk, minél messzebb a háztól.

*Jelen*

- Annyira megijedtél mikor leesett az a képkeret a falról. - nevet fel.

- Hékás. Te is megijedtél. Jobban mint én. - nézek rá egy pillanatra már én is nevetve.

- Ez nem is igaz. Én bátor voltam. - mondja büszkén.

- Aha, azért voltál te az első aki kiszaladt a házból. - Fordítom felé fejem.

- Mondom, bátor voltam. - Néz rám nevetve.

Még feküdtünk egy kicsit, majd feltápászkodtunk és elmentünk sétálni. Nagyon nagy ez a mező, és elképesztően szép.

- Úristen, pipacs mező. - kezd el szaladni Tae a virágok közé. Nem tudok rá mit mondani csak az, hogy meseszép. Ahogy hatalmas mosollyal pörög és ugrál a virágok közt, gyönyörű. Filmbe illő volt az egész jelenet. Annyira imádom ezt a fiút.

Gyönyörködésemben az orromra cseppenő vízcsepp rángatott ki. Felnéztem az égre és szomorúan vettem észre, hogy bizony lassan jobban esni fog az eső. Éppen elindultam Tae felé, hogy jelezzem, lassan menni kéne mikor pillanatokon belül elkezdett szakadni az eső. Látszólag Taet ez egy cseppet sem hátrálta meg. Kitárt karokkal, az ég felé pillantva nevetett tovább. Ez az fiú egy angyal. Nem tudom rossz szavakkal illetni Őt.

Közelebb mentem hozzá, amit mikor észre vett ugyan azzal a gyönyörű, gyerekies mosollyal fordult felém, és nézett a szemeimbe. Hogy lehet valaki ennyire szép? Mert ez a fiú itt előttem a szépség szót jelképezi.

Hirtelen felindulásból derekára fogok jobban magamhoz húzva Őt. Nyakamat álölelve néz mélyen szemeimbe. Szinte egyszerre kezdtünk el közeledni a másikhoz. Megint milliméterek választottak el minket, mikor én felnéztem szemeibe, amik csukva voltak. Lassan érintettem össze ajkainkat, és egyszerre szusszantunk bele csókunkba. Párnácskánkat lassan mozgattuk, kiélvezve minden egyes pillanatot. Derekát jobban átölelve húzom magamhoz még közelebb. Egyik kezével hajamba túr, míg a másik levándorol arcomra. Az ajkai édesek, mint a méz. Egyszerűen megbolondít.

Egy cuppanós hanggal váltunk el egymástól. Elmondani nem tudom mennyire boldog vagyok most. Arra amire éveken át vártam végre bekövetkezett. Most bánom leginkább, hogy kettő éve nem csókoltam vissza, ekkora élményt kihagyni bűn.

Tae piros arccal, mosolyogva bújik bele a mellkasomba. Pontosan tudom, hogy most ugyan az érzi mint én, Színtiszta szeretetet.

- Tae, mennünk kéne. Meg fogsz fázni. - motyogom hajába.

- Rendben , menjünk. - Enged el, és kerülne ki, ha nem fognák csuklójára. Vissza rántom magam elé és egy apró puszit nyomok ajkaira, amit mosolyogva fogad.

- Menjünk. - nézek szemébe.

Életem legszebb napja volt a mai, az ,már egyszer biztos.