Mikor rád találtam (Taekook ff.)

🦋1. rész🦋

Jungkook szemszöge:

Telefonom borzasztó ricsajára ébredtem reggel hatkor, ami azt jelezte, hogy kelnem kéne, hisz nem lenne jó elkésni a munkából. Szememet dörzsölve másztam ki a meleget nyújtó, puha ágyamból. Az ágyam mellett elhelyezkedő mamuszomba lépve indultam el a konyhába, hogy minél hamarabb meg tudjak inni egy bögre kávét, nehogy vissza aludjak. Egy kapszulát megfogva rakom is bele a gépbe amit ezt követően el is indítok. Amíg el nem készül a koffein bombán az asztalhoz ülök és gondolkodni kezdtem azon, amin minden áldott reggel. Hol, és ki lehet az a mocskos ember aki abban leli örömét, hogy embereket öl és bántalmaz? De ami mindennél fontosabb. Mennyi ideig lesz még távol Taehyung? Fogok-e még vele találkozni? Megbocsájt-e nekem valaha? 

Gondolataimból a kávéfőző rángatott ki. Gyorsan felpattantam ülőhelyemről, hogy gyorsan a szervezetembe juttassam a fekete nedűt. Amint megittam a napi életmentő folyadékom a szobámba siettem, hogy kiválasszam a ruhámat. Semmi extra. Egy fekete farmer, póló és a bőrdzseki. Az egyenruhámat a táskámba raktam, majd a kocsikulcsomat megfogva hagytam el a házat. Ajtót kulcsara zárva siettem a kocsihoz.

A már ismert épület mellett leparkoltam, és a motort leállítva hagytam el a járművet. Amint az irodába értem kissé szomorkásan ültem le a helyemre, hisz rajtam kívül nincs más még bent. Az asztalomon található laptopomat felnyitom és a híreket kezdtem el nézni hátha sikerül valami nyomot találni ami segíthet megtalálni az elrabolt embereket.

- Szép Jó reggelt. - nyit be a főnökünk az az Seojun pár óra elteltével miután már mindenki megérkezett és neki kezdett a munkának.

- Jó reggel. - Köszöntünk vissza kórusba.

- Találtatok valami nyomot? - Ül le ő is az asztalához, miközben kíváncsian néz végig rajtunk.

- Egy újabb ember tűnt el. - szólal meg Geonu.

- Merre? És mikor?

- A Namsan-torony közelében. A bejelentő szerint arra ment el sétálni a lánya olyan este hét környékén.

- Tudunk szemtanukról?

- Nem Uram.

- Nem furcsa, hogy a legtöbb eltűnt személy a Namsan-torony közelében volt, este hét környékén? - szólok közbe. Kedvenc helye volt... 

- Nem mond hülyeséget Jeon. De mire akar kilyukadni? - fordul felém a Seojun.

- Kellene egy "csali". Valakit megkérünk rá, hogy menjen arra este. Mi előtte rakunk rá egy nyomkövetőt. Tudom. Elég veszélyes de megoldható.

- Rendben. Van esetleg valakinek más ötlete? - néz körbe ismét. Bólintott egyet mikor látta, hogy mindenki csak megrázza a fejét. - Jól van, akkor kezdjük is el, hogy ki lesz a "csali"?

Sikeresen végeztünk a tervel, már csak abban bízunk, hogy sikerülni is fog.

- Ahogy megbeszéltük. Nem kell aggódnod itt leszünk a közelbe. Bármi van kezd el ordibálni. Rendben? - mondja a Seojun annak a lánynak aki a "csali" lesz. - hét óra múlt. Indulhatsz. - mosolygott rá biztatóan.

Fél óra telhetett el mikor egy elfojtott sikításra lettünk figyelmesek. A monitorra kaptuk a tekintetünket mikor is a zöld pont -ami a nyomkövetőt jelzi- elkezd távolodni a helytől.

- Indulás. Tartsd a távolságot, ne legyünk feltűnőek. - néz rám a Seojun majd el is indulunk. A tisztes távolságot megtartva követjük a fekete kisbuszt.

Alig tíz perc telt el mikor a furgon lassítani kezdett. Egy roncstelepnél állt meg. A sofőr kiszállt majd a hátsó ülésről felkapta az eszméletlen lány akit be is vitt. Mi is kiszálltunk és utána eredtünk a pisztolyokat magunk előtt tartva. Ismét tisztes távolságból követtük a srácot aki egy konténert kinyitva ment be a lánnyal a vállán. Mi is oda siettünk de ami fogatott minket az hihetetlen. Senki sem gondolta volna, hogy egy konténer belsejébe egy hosszú, lefelé vezető lépcső található. A Seojun a kezével mutatta, hogy menjünk le mind. Ahogy leértünk egy hosszú folyosó volt előttünk. Minél beljebb mentünk annál jobban lehetett hallani a sírásokat, sikolyokat. Gyorsabbra vettük a tempót, majd mikor elértünk a végére a vér is megfagyott bennem. Vagy száz cella van itt, akár mint egy börtön.

- Kezeket a magasba! - ordít fel a Seojun mikor meglátta az elkövetőt, mire ő csak rémülten kapta felénk a fejét. - Ji-hun. Menj bilincseld meg és vidd fel a kocsiba majd megyek utánad. Min-ho és Hyeon-u ti menjetek fel, nézzetek szét, hogy van-e valaki még aki nem jó szándékból van itt. A többiek, ti szabadítsátok ki a foglyokat. Majd fent hívok mentőt. - utasít minket Seojun majd el  is indul Ji-hun-nal és azzal a szemétládával fel a kocsiba.

Már mindenkit kiengedtünk a cellából és éppen az utolsót nyitnám ki mikor valami szembe üt. Egy fiú. Azért furcsa ez mert akik itt voltak az mind lány volt. Kinyitottam a cella ajtaját mire össze rezzent és még jobban remegni kezdett. Nem láttam az arcát mivel össze volt kuporodva a sarokba. Meztelen volt, és míg a lányoknak szabad volt keze lába, addig neki láncok fogták le. Lassan közelítettem meg nehogy megijedjen ennél is jobban. Borzasztóan sovány volt. Gondolom meghallotta a lépteimet mivel a lehető legjobban össze húzódott.

- Semmi baj. Nem foglak bántani. Elviszlek innen. Most már biztonságba vagy. - guggolok le mellé. Meg sem mozdult, ült tovább ugyan úgy remegve. Szomorúan hajtottam le a fejem mikor feltűnt valami. A gyűrű. Ugyan ilyen gyűrűt adtam neki nyolcadikba. Könnyes szemekkel néztem rajta végig mikor megláttam a bokája felett egy tetoválás. A közös tetoválásunkat. 

- T-Taehyung?