Mikor rád találtam (Taekook ff.)

🦋9. Rész🦋

Jungkook szemszöge

- Amikor ott voltam mindig rád gondoltam. Arra, hogy vajon keresel-e? Aggódsz-e értem? - húzódott el egy kicsit, hogy fel tudjon ülni, amit követtem. - Csak akkor tudtam abba hagyni a sírást amikor becsuktam a szeme és téged képzeltelek el, miközben a közös tetováláson volt a kezem. Akkor mindig olyan érzésem volt, hogy ott vagy velem. Féltem, hogy sosem szabadulok ki onnan, hogy sosem láthatlak többet és, hogy sosem bújhatok a védelmet nyújtó ölelésedbe. - folyik végig arcán az első könnycsepp. - El akarta venni a gyűrűm. - néz az úján csillogó ékszerre. - Mondtam neki, hogy bármit megteszek csak ezt az egyet had hagyja rajtam. Rajtam hagyta. De elmondása szerint ennek is ára van. Így már nem csak megerőszakolt hanem... - vett egy mély levegőt. - Ahogy ő mondta "megszoptatjuk a kisbabát". - Néz oldalra sírva és nagyon remegni kezd.

- Tae... - fogok arcára, majd lassan magam felé fordítom. Amint tekintetünk találkozott, az én szemem is könnyezni kezdett. A kezét megfogva ajkaimhoz emeltem és egy puszit nyomtam gyűrűs újára, aztán vissza néztem a szemébe. - Most már minden rendben van. Nem hagyom, hogy bántsanak. Mindig melletted leszek ezentúl. Ígérem. Nem hagyom, hogy szenvedj, mert akkor én is szenvedek. - folyik le nekem is egy könnycsepp a szememből. Tae csak hangosan felsír, majd az ölembe mászik és szorosan ölel magához, amit viszonzok.

- Annyira, de annyira hálás vagyok neked Jungkook. - sír a nyakamba.

- Ugyan Tae. Hisz azért vagyok, hogy megvédjelek.

- Mivel érdemeltem ki, hogy mellettem legyél? - néz fel szemeimbe.

- Ez a sors műve. De örülök, hogy egymásnak választott minket a sors. - mosolygok rá majd homlokára adok egy puszit. - Tudod nagyon jól, hogy nekem bármit elmondhatsz. Bármi bánt téged szólj nekem. - simítok hajába.

- Rendben. - hajtja le fejét.

- Nem vagy éhes? - Térek rögtön át másik témára.

- Egy kicsit. - bújik hozzám. - De együnk később. Most olyan jó így, - sóhajt egy nagyot. Kuncogva magamhoz ölelem, hisz tényleg nagyon jó ez így. Életem legfontosabb emberével a karjaimba.

Egy fél óra múlva is ugyan úgy ültünk, egymást ölelve, majd közös beleegyezéssel elindultunk valami kaját csinálni.

- Tae mit szólnál ha, jövőhéten elmennénk nagyidhoz néhány napra? - nézek rá már az asztalnál.

- Ez jó ötlet Kook. Már jól esnek egy kis kimozdulás. Mikor megyünk? - csillan fel a szeme.

- Mehetnénk rögtön hétfőn és szombatig ott is maradnánk, persze ha a nagyid nem bánja.

- Szerintem ő lenne az egyik legboldogabb ember a földön ha ott lennénk majdnem egy hétig.

- Rendben. Akkor ha befejeztük az evést felhívom és megbeszélem vele. - mosolygok rá, majd folytattuk az evés. 

- TaeTae. Egy kicsit nyugodj le kérlek. - nevetek a boldogan ugráló barátomon. 

- De Kookie~. - nyújtja el a becenevem végét. Imádom. - Te nem is várod? - szomorodik el. 

- Dehogynem várom, Tae. De csak holnap megyünk. Addig meg még rengeteg időnk van. - megyek közelebb hozzá, és magamhoz húzom. 

- De akkor is. Meg kell nézni, hogy mindent bepakoltunk-e, hogy holnap jó korán el tudjunk menni, mivel hamar oda akarok érni. - mászik ki ölelésemből és ismét ugrálni kezd. Olyan édes. Szinte hihetetlen, hogy 25 éves. A szobába siet és a mai nap harmadjára nézi át a bőröndöket. Utána lopakodok és míg háttal van nekem, dereka után kapok, és ismét magamhoz húzom. Ő egy kicsit megugrik aztán hangosan nevetni kezd, mert csikizni kezdem az oldalát. 

- Kook... Ez csikiz. - nevet hangosabban. 

- Igazán? - magam felé fordítom de a csikizést nem hagyom abba. Hátrálni kezdtünk, amíg Tae falhoz nem ütközött. A csikizést abba hagyom és mosolyogva támaszkodok meg feje mellett. Tae nevetve néz szemeimbe, amibe elvesztem. Akaratom ellenére is közeledni kezdtem felé, mire neki a mosolya egyre jobban hervadt le. Kezeit nyakam köré fonta, és várta azt amire én is nagyon várok. Hogy megcsókoljam. Milliméterek választottak el minket, a leheletét ajkaimon éreztem. Mikor rá hajoltam volna párnáira, megszólalt a csengő.