𝙰 𝚅é𝚛 𝙵𝚎𝚔𝚎𝚝𝚎 𝙿á𝚛𝚍𝚞𝚌

29.Fejezet

Laura szemszöge:

2 nap telt el és foglyuk rá jól vagyok. Sok változást érzek magamon csak fogalmam sincs, hogy mi változott. Hát remélem hamar kiderül. Ma este a többiek megint egy klubba mennek a veszélyes környékre és ki könyörögtem, hogy hagy mennyek én is, amit hozzá teszek elég sokkáig tartott.

A nap gyorsan eltelt és már este volt. Nem igazán volt izgalmas, de úgy elment, mert ki szerint izgalmas a suli? Max akkor, ha olyan tanárok tanítanának, mint a filmekben. Na, akkor tényleg szeretnék iskolába járni. Ahogy kiszálltam a kocsimból neki is támaszkodtam a motorháztetőnek.

-Ha nem haragudtok meg én nem igazán szeretnék bemenni! -fordultam feléjük.

-Hidd el mi is jobban örülnénk neki, ha kint maradnál. Legalább figyelsz, hogy az emberünk ne lógjon meg! -veregetett hátba Scott és el is indultak befelé.

Alig telt el 10 perc egy férfi szaladt ki, akit Erikáék meg támadtak így úgy voltam vele, hogy én is beszállok. Mire odaértem a férfi szaladt a közeli falhoz.

-Látom jól ki vagytok képezve! -szaladtam el mellettünk és a férfi után eredtem, aki pont akkor ugrotta át a falat és én is követem a példáját.

Üldöztem egy darabig és ahogy észrevettem el fáradt és inkább lőni kezdett rám, de amin meglepődtem, hogy mint aki a jövőbe lát tudtam, hogy merre fog elmenni a golyó. Mikor ki fogyott a közel harcot választotta így sok választásom nem volt. Verekedtünk egy kicsit utána megfogtam és a falhoz hajítottam, amin át repült mindenestül.

-Az igen húgi. Taníts meg engem is erre! -mondta Jack mialatt a többiekkel oda jöttek.

-Ugye nem halt meg? -kérdeztem Scottól, aki le guggolt a férfi mellé.

-Hát még lélegzik! -nézet rám.

Stiles gyorsan elrohant a Jeepé és amikor megérkezett be is rakták a férfit és mentünk is utánuk a saját kocsinkkal. Mikor beléptünk a kórházba Scotték a recepció előtt ültek.

-Hogy van? -kérdezte Leo.

-Még él, de nincs olyan csontja, ami nem repedt el vagy tört volna el! -jött oda hozzánk Mrs. Mccall. Itt mindenki rám nézett.

-Mi van? Talán egy kicsit túlzásba estem!

-Nem. Szimplán túl erős vagy és ami neked eddig kis erő kifejtésnek tűnt az mára már nem az! -mondta Derek.

-Hirtelen milyen okos lettél. Eddig is az voltál, vagy csak most? -nem mondott semmit csak megforgatta a szemét és visszafordult a többiek felé. Egy kis idő elteltével bemehetek a férfihoz csak én nem mentem, mivel gondolom elégé félhet tőlem. Ahogy ültem egyedül rengeteg minden meg fordult a fejembe. Mi van, ha ezt valamelyik barátommal csinálom meg vagy a családommal? Éreztem ahogy a pulzusom megy fel és kezdtem el veszíteni a kontrollt.

-Rendben. Mennyünk ki a friss levegőre! -segített fel Derek és takart, hogy ne lássák a szemem, mert gondolom zöld helyett piros volt. Az ajtótól nem messze álltunk meg és maga felé fordítottot én meg felnéztem rá.

-Pánikrohamod van?

-Igen és nem kicsi. Ebbe a két napba sok volt és csak úgy nyugodtam meg ha megöltem valamit! -egyre jobban éreztem, hogy megy fel az adrenalinom.

-Nincs más, amitől lenyugszol?

-A szüleim próbáltak öleléssel, de nem jött össze nekik! -ahogy ki mondtam magához ölelt. Mikor megéreztem az illatát egyre jobban nyugodtam le. A fejemet a mellkasába fúrtam erre fel ő a fejét az enyémre rakta és így voltunk egy darabig, mikor elléptem tőle.

-Én most haza megyek úgy sincs rám már szükségetek, de azért köszi! -megfordultam és elindultam.

Jack szemszöge:

Ahogy kiértem az épület elé Derek mellé érkeztem, aki a húgomat nézte mialatt ment a kocsijához.

-Mi történt vele? -fordultam felé.

-Pánikrohama volt!

-Úr Isten. Kit ölt meg?

-Senkit. Megöleltem és megnyugodott!

-Várj. Neked sikerült úgy megnyugtatni? A családból senkinek sem sikerült, pedig az apánkat mindenkinél jobban szereti! -ahogy ki mondtam Laura hirtelen össze eset a kocsi mellett mi meg odarohantunk hozzá.

-Már megint! -mondtam mialatt felvettem a kezeim közé.

-Ezt, hogy érted? -kérdezte miközben ki nyitotta a másik ajtót.

-Majd mindent elmesélek nálunk! -közben oda jöttek a többiek is így elindultunk hozzánk.

Ahogy megérkeztem én be is vittem a kezembe és rá fektettem a kanapéra. Nem sokkal ez után megjött Deaton is a többiekkel együtt.

-Ez a hányadik eset? -közben vizsgálta Laurát.

-A harmadik 3 nap alatt. Az első éjszakát azzal töltötte, hogy minden felé vad állatott fekete párduc alakban le vadászott egy éjszaka alatt. Alig tudtam haza rángatni. A második éjszakán pedig mint, aki több liter energia italt ivott úgy pörgött most meg elájult!

-Ennek köze van a két különböző erejének. Valószínűleg a szervezete nem bírja feldolgozni a keveredést!

-Azért nyugtasson meg, hogy nem fog belehalni?

-Nem, de kikéne találni, hogy mi lett belőle. Nem hiszem, hogy egészséges lenne ez neki egész életében!

-Talán van apánknak anya feljegyzéseiből valami, ami magyarázatot ad rá! -mondta Ryan apa felé fordulva.

-Nem rossz ötlet fel is hívom, hogy holnap reggel hozza el őket legalább ki mozdul egy kicsit! -mondta és ki ment telefonálni.

-Mikor fog felébredni? -fordultam Deaton felé.

-Amit elmondtál úgy gondolom, hogy a holnapi nap folyamán valamikor!

-Legalább most nem haldoklik! -poénkodott Leo erre fel mind rá néztünk.

-Oké. Vettem az adást. Ezzel nem lehet viccelni!

Még körülötte ültünk egy darabig hát, ha felébred, de már éjfél is el múlt így mindenki haza ment mi meg lefeküdtünk aludni apám kivételével, aki Laura mellett maradt.