Páratlan Képesség: Egy vak lány története

Prológus

    A férfi a gyerekeket nézte. Az idősebbiknek vállig érő haja volt, aranybarna szeme értelmet sugárzott. A kishúga a kezét szorongatta, meredten bámult maga elé. Szemében nem látszott szín: vaknak született. Vöröses barna haját körbefonták a fején.
-Mi a nevetek? - kérdezte a férfi végül.
-Én Essie vagyok, a húgom pedig Calla - felelte a kislány készségesen.
-Calla...miért vak?
-Nem tudjuk - vonta meg a vállát Essie. - Köze lehet a képességéhez. Tetszik tudni, a húgom anélkül is látja magát, hogy az irányába nézne. Kilóméterekre ellát, pedig vak. A szeme sokkal kifinomultabb, mint az embereké.
-Ez igen különös - túrt a hajába a férfi. - Van más is?
Essie megrázta a fejét.
-Nem tudunk róla.
-És neked? Te mit tudsz felmutatni?
A kislány elmosolyodott. Kinyújtotta a kezét, és átnyúlt a falon, egy másodpercre sem eresztve Calla kezét.
    A férfi meghökkenve figyelte Essie-t. "Kik ezek a gyerekek?"- gondolta eltűnődve.
-Nos... Khm... Ezt hogy csináltad?
-Meg tudom változtatni az anyagok sűrűségét. Nagyon egyszerű.
A férfi bólintott. Egy héttel ezelőtt kapott egy levelet, amiben az unokahúga kérte - utasította -, hogy fogadja be a védenceit, mert az utazása ezt nem tehette lehetővé a nő számára.
-Van vezetéknevetek? - tett fel egy újabb kérdést, és leült a fotelbe.
-Nincs - rázta meg a fejét Essie. - Amikor az árvaház lépcsőjén ránk találtak, a levélben nem szerepelt ilyesmi. A nevelők pedig egyelőre nem adtak nekünk.
    A férfi elmosolyodott.
-Akkor most már van. Rosewood. Calla Rosewood és Essie Rosewood, de ez így még egy kicsit unalmas, nem igaz? Szeretnétek még egy nevet?
-Még egyet? - kapta fel a fejét Calla.
Az érkezésük óta most először szólalt meg, és ez a férfit büszkeséggel töltötte el. Ő keltette fel a kislány figyelmét.
-Igen, Calla. Ha szeretnéd, természetesen.
-Én mindig is másik nevet szerettem volna, de arra sosem gondoltam, hogy több is lehet - felelte a kislány elgondolkodva, aztán apró mosolyra húzta a száját. - De tetszik az ötlet.
-Ennek nagyon örülök. Essie?
-Nekem is tetszik.
A férfi bólintott, felkapott egy tollat, utána egy papírt, majd a közepén húzott egy vízszintes vonalat. Az egyik oszlop tetejére felírta: "Essie" majd a másikba: "Calla".
-Akkor lányok... Mondhatjátok. Mindenki mond neveket, amik tetszenek neki, és a végén kiválasztja, melyiket szeretné. Ki kezdi?
-Én - vágta rá Calla. - De felesleges az az oszlop oda. Nekem egy ötletem van: Aubrielle. Nagyon tetszik ez a név.
-Nekem is. Sosem hallottam, de nagyon szép. Illik hozzád - mondta a férfi, miközben felírta: "Calla Aubrielle Rosewood". - Neked, Essie?
-Hát... nem is tudom - hajolt a kislány a papír fölé, és elkezdte sorolni a neveket, amik eszébe jutottak: Johanna, Paulina, Harlee, Teresa, Jane, Fiona... De egyik sem nyerte el igazán a tetszését.
-Cora - jelentette be végül. - Legyen Cora.
-Rendben - bólintott a férfi, kihúzta a többi nevet, és azok alá odaírta: "Essie Cora Rosewood".
    A két kislány elégedett volt az új nevével, ami boldogsággal töltötte el a férfit. Úgy érezte, tett valami jót a lányokért, olyat, amiben már régen lehetett részük. Reményt egy új életre.
    A nap hátralevő részében ismerkedéssel töltötték az időt. A férfi elmesélte, hogy mostantól ő, és Camille a gyámjuk. A két kislány pedig elmesélte életét az árvaházban.
   Amikor Calla és Essie alváshoz készülődtek, a férfi küldött egy rövid mailt Camille-nek, amiben tájékoztatta a két kislány kívánságáról. Aztán zsebre tette a telefont, és bekopogott a lányok ajtaján.
    A szoba fala rózsaszín volt, jobb sarkában pedig egy franciágyon ült a két lány. A férfi érkezéséré Essie felkapta a fejét.
-Kényelmes az ágy? Jól elfértek? - kérdezte, miközben melléjük ereszkedett.
-Igen - bólintott Essie. - Nagyon köszönjük. A szoba nagyon szép. Tágas. Az egész a miénk?
-Hát persze, hiszen ki másé lenne? - nevetett a férfi. - Nem maradunk itt sokáig, csak addig, amíg az unokahúgom elintézi a papírokat. Aztán egy nagyobb házba költözünk, amiben külön szobátok lesz. Ennél is nagyobb.
-De mi nem akarunk külön lenni - közölte ijedten Essie.
-Hát persze, hogy nem. Még évekig egy szobában fogtok lakni, de ha nagyobbak lesztek, örülni fogtok neki.
-Nem hiszem - fintorgott Calla durcásan, amin a férfinek megint mosolyognia kellett.
    Felkelt, és még mielőtt kilépett volna az ajtón, Calla utána szólt:
-Hogy hívnak?
Döbbenten fordult hátra. Most először fordult elő, hogy letegezték, ráadásul pont Calla! A mai nap folyamán alig szólt két mondatot.
-John. Jó éjt, lányok!
    Másnap reggelre jött az e-mail Camille-tól, hogy beleegyezik a névváltoztatásba.