Páratlan Képesség: Egy vak lány története

11. fejezet - Calla

    Egy hete baktattunk az erdőben. Kisebb csapatokkal szembe kellett szállnunk, de egyébként nem zargatott minket senki. Moana eléggé felépült ahhoz, hogy tartani tudja a tempót, így viszonylag gyorsan haladtunk.
-Innen nem messze van egy falu - jelentette be. - Ott fogunk megpihenni pár napra.
-Pár nap? Nem érünk rá nyaralni! - kiáltottam.
-Mindannyian fáradtak vagyunk, kell tartanunk egy hosszabb pihenőt.
-Calla, Moana-nak igaza van - lépett mellém Pearl. - Be kell látnod, hogy így lesz a legjobb. Csak pár napról van szó, nem hetekről.
Sóhajtottam, és az égnek emeltem a tekintetem.
-Legyen - egyeztem bele kelletlenül. - Úgysincs más választásom.
-Tényleg nincs - vigyorgott rám Cy.
A szemeimet forgatva elléptem mellőle, és egyedül haladtam tovább.
-Mostanában sokat vagy egyedül.
-Magányra van szükségem, Jesse. Hogy tudjak gondolkodni.
-Régen is gondolkodtál, de mellettük, nem egyedül.
-Mi közöd is van hozzá? - kérdeztem.
-Ez csak egy észrevétel. Lassan többet lógsz velem, mint a barátaiddal.
-Ó, szóval ez zavar? - kérdeztem mosolyogva.
-Én csak örülök neki.
A mosolya őszinte volt, én pedig felnevettem.
-Sokszor azon gondolkodom, hogy tudsz te egyáltalán nevetni.
-Ezt mondhatnám én is - mutattam rá.
-Ez igaz. Hát akkor kvittek vagyunk, nem?
-Legyünk - bólintottam.
Volt egy kérdés, ami azóta foglalkoztatott, amióta Jesse megmutatta, hogy hogyan láthatom a nővéremet.
-Kérdezhetek valamit? - kérdeztem halkan, mire biccentett egyet. A kék szemeiben leplezetlen kíváncsiság villant.
-Emlékszel arra a napra, amikor az alakváltók megtámadtak minket, igaz?
Válaszul bólintott egyet.
-Honnan tudtad, hogy hogyan találom meg a nővéremet? - tértem a lényegre. A hangomban csengett egy aprócska követelőző hangsúly.
-Sejtettem, hogy egyszer meg fogod kérdezni - túrt a hajába. Tekintete a tábolva meredt, miközben kimért léptekkel haladt előre. - A Szektánál járt egy legenda egy nőről, akinek vöröses barna haja volt, és zöld szeme. De csak az egyik... A másik...
Élesen szívtam be a levegőt, mire félbehagyta a mondatot, és meglepetten pillantott rám.
-Vak. A másik szemére vak - suttogtam.
Bólintott, és megállt.
-És jól látott a szemére. Nagyon jól. Abban az időben mindenki róla beszélt. Nagyon fiatalon került oda, az utcáról, és hamar gazdag tag lett belőle. A Pokol Ura felfigyelt rá, egyre magasabb rangokat kapott. Azt beszélik, hogy képes volt olyan dolgokat is látni, ami túlhaladta a képességét. Ha valaki körülírta a helyet, vagy a személyt, megjelent előtte - rám pillantott, tekintete kifejezéstelen volt. - Sokszor hallottam, de nem hittem benne. Aznap arra gondoltam, hogy egy próbát megér.
-És mi lett vele?
-Megházasodott, egy nála lejjebb lévő férfi vette feleségül. Afféle felfedezetlen tehetség. Két évvel később vidékre költözött, és a háttérbe húzódott. Továbbra is tag maradt, de nem központi személyiségként. Aztán árulással vádolták, és 12 évvel ezelőtt meghalt.
-Aubrielle-nek hívták - mondtam hirtelen. - Tudtad, hogy a két lányával élt?
-Addig nem, amíg nem találkoztam velük - mosolygott rám.
Oldalra pillantottam. Jóval lemaradtunk a többiektől. Elindultam, és Jesse követett.
-Még most is sokat beszélnek róla? - kérdeztem.
-Igen. Egy legenda. És élő példa arra, hogy járnak az árulók...
-És Imogen? Róla tudsz valamit? - kérdeztem.
-Nem... Nem igazán - mondta lassan. - Hallottam Aubrielle társáról, de név szerint nem emlegették. Idáig nem is sejtettem. Neki Svájcban kellene lennie! - robbant ki belőle.
Arrébb rúgott egy követ, ami az útjába került.
-De akkor nem is kaphattatok tőle levelet - ráncoltam a szemöldökömet. - Semmi életjelet.
-Nem is kaptunk.
Inkább ráhagytam, és a távolba meredtem. Az erdő hatalmas volt, határa messze nyúlt, és egy patak vágott át rajta. Utána következtek a hegyek, havas csúcsaikat már én sem láttam. Essie valahol ott raboskodott, rám várva.
    A következő órák fáradtságos meneteléssel teltek, én pedig - szokásomhoz híven - hátul zártam a sort. Valamilyen oknál fogva Jesse is csatlakozott, bár egy szót sem szólt hozzám. Néha feltűnt mellettünk egy-egy faház csoport, de mindegyiket magunk mögött hagytuk. Még jól emlékeztem az emberekre, akik a viskók között tették a dolgukat, láthatóan megelégedve a számkivetett élettel. Amióta dúlt a polgárháború, sokak menekülni kényszerültek, és az erdőkben létrejött kis falvakba menekültek. Az egyik lány megragadta a tekintetem. Hosszú ruhája volt, maga köré vastag bundát csavart, és egy csecsemőt tartott a kezében. Békésen ringatta, mintha nem lett volna veszély, és dúdolt neki, mosolygott rá. Ez a kép eszembe jutatta a visszatérő álmomat. Az anyám ugyanilyen gondoskodással tartott a kezében, a mosolya olyan fényes volt, hogy mindig kacagnom kellett tőle. Kedves szavai a látomásaimban mindig felcsendültek. Az volt az egyetlen alkalom, hogy fel tudtam idézni a hangjának lágyságát, vagy a dallamát.
    A naplóból sokat megtudtam az életéről. Igen vaskos volt, és minden oldalt alaposan kitöltöttek benne. Előfordult, hogy évekig nem vette elő, de aztán mégis folytatta.
Anyám középosztálybeli családból származott, és 1998 novemberében született a helyi kórházban. Amikor tizenhárom éves volt, a bank elvette a házat, és az utcára kerültek. Egyetlen élő rokonuk sem lakott az államban, nem tudtak hova menni. Fél év múlva a szülei tüdőgyulladással meghaltak, és ő is csak azért élte túl, mert egy Szekta tag megtalálta. Bevitte a kórházba, ahol felépült. Ezután csatlakozott a Pokol Szektájához, ahol hamar elismerték a képességét. Rengetegen tanították. Tizenhét éves korára már az egyik legjobbnak számított a korosztályában. Szinte minden akcióban rész vett. A terveit az ő képességeire hagyatkozva valósították meg. Kulcsfontosságú szerepet játszott abban a körforgásban. Húsz éves volt, amikor 2017-ben hozzáment az apámhoz, és egy évvel később megszületett Essie. Akkor költözött abba a házba, amire mindketten jól emlékeztünk. Eltitkolta a gyerekeit. Két évvel később megszülettem én. A dolgok kezdtek bonyolódni, ők pedig jobbnak látták, ha minél kevesebbet érintkeztünk a külvilággal. Imogen sokszor vigyázott ránk, de ahogy anyámnak egyre kevesebb dolga akadt, tudott velünk lenni. Aztán amikor huszonkét éves volt, 2023-ban meghalt. Pontos információt nem találtam, és a legvégére kellett lapoznom, hogy megtudjam, de az utolsó bejegyzés augusztusi volt , amiben azt írta, kapott Imogentől egy levelet. Az apám előbb meghalt, mint ő. Neki sikerült biztonságba helyeznie minket, mielőtt meggyilkolták volna. De ezeket már nem a naplóból tudtam meg, hanem összeraktam az álmaimból. Nem voltam biztos benne, hogy így történt, de az igazságot mindketten magukkal vitték.
-Min gondolkodsz már megint? - kérdezte Jesse mellettem.
-Semmin - vágtam rá, anélkül, hogy ránéztem volna.
-Nem örülsz a pihenőnek - jegyezte meg.
-Nem.
-Nagy hiba. Tetszeni fog a falu, ahova megyünk. Tele van lázadókkal. Hasonlítasz rájuk.
-Én kiállok az igazságért, Jesse. Mi, lázadók, már csak ilyenek vagyunk - vágtam vissza csípősen. Jesse felnevetett.
-Pontosan erre gondoltam - mondta. - És nagyon makacsok is.
-Szerinted hogy érvényesülne az akaratunk?
-Hol itt az igazság, akkor? Ha rákényszeríted másokra az igazadat? - vigyorgott rám.
-A valódi igazat kényszerítem rájuk! Az igenis igazságos! - mondtam nevetve.
-Ó, most sokkal másabb! - gúnyólódott.
A szemeimet forgattam. Cy haragosan méregette Jesse-t. Az arca elvörösödött. A feszültséget tapintani lehetett.
-Megállunk - mondta Pearl. - Van valakinél víz? Nálam elfogyott.
Előkaptam a táskám oldalzsebéből a kulacsomat, és felé dobtam. Ügyesen elkapta, majd pár hálás korty után körbekínálta.
-Valaki?
-Kösz - vette át Jesse, majd rám nézett.
-Csak nyugodtan - emeltem fel mindkét kezem, és hátráltam egy lépést. Pearl szeme felcsillant, és egy mosoly jelent meg az arcán.
-Csak nem engedélyt kér a szépfiú?
-Elég sokszor eltörte már a bordámat - vágott vissza Jesse, de hangjának nem volt éle. Pearl elnevette magát. Elfojtottam egy mosolyt.
-Amíg ti ott bájologtok, addig mi elmegyünk vízért - vetette nekünk oda Moana, és Cy-al az oldalán elindult a patak felé.
-Várj, vidd ezt is! - Jesse odadobta az üvegét, de Cy hagyta hogy leessen.
-Majd te hozol magadnak - mondta hűvösen, majd eltűnt a fák között.
-Hogy ti milyen képtelenek vagytok! - mondtam, miközben felkaptam a földről a kulacsot. Átvágtam a fák között, majd a vízhez hajolva belemártottam a jéghideg patakba. A kezeim teljesen átfagytak.
-Mi van azzal, hogy nem bízunk bennük? - kérdezte Cy mellém lépve.
Nem néztem rá, anélkül is láttam az arcát. Feldúlt volt. A szemében fájdalom tükröződött, amit nem értettem.
-Össze vagyunk zárva velük. Csak egy rossz mozdulat, Cy, és halottak. De addig... Miért is ne? - vontam meg a vállam könnyedén, majd a szemébe néztem. - Tisztában vagy vele, hogy megtenném, ugye? Ha te, vagy Pearl élete forogna kockán, nem haboznék.
-És ha a tiéd?
-Komolyan ez miatt aggódsz? Meg tudom védeni magamat.
-Azt jól tudom. Itt az a kérdés, hogy megtennéd-e?
-Meg! - csattantam fel. - Nyugodj le. Nem jelent veszélyt.
Cy felhorkant.
-Egyelőre - tettem hozzá. - Miért csinálod ezt?
-Mit?
-Miért viselkedsz így?
-Pont te kérdezed - jelentette ki hitetlenkedve.
Körbepillantottam a hatás kedvéért.
-Látsz itt valaki mást?
-Calla, ők az ellenségeink - mutatott a háta mögé.
-Tulajdonképpen... Rájuk ugyanúgy vadásznak, mint ránk. Tudod mi a különbség? Hogy minket besoroznak, de őket azonnal megölik - közöltem.
-És ez mióta érdekel téged? Eleve nem kellett volna csatlakozniuk.
-Nem tudhatod, miért tették - mutattam rá. - És azóta érdekel, amióta a nővérem élete tőlük függ. De nyugodtan letelepedhetsz az egyik faluban, ha téged ez zavar.
Cy arca megrándult.
-Te... Képes lennél kirakni engem? - kérdezte döbbenten.
-Dehogy! Én csak azt mondom, hogy van választásod.
Cy elfordította a fejét, ajkait összepréselte.
-Sosem bocsátanád meg nekem.
-De magamnak sem, hogy kényszerítettelek - mondtam óvatosan.
-Nem foglak itt hagyni - közölte eltökélten. - Az a hólyag nem állít meg.
Felnevettem, és ő is elmosolyodott. Megkönnyebbülten. Átölelt, én pedig a fejemet a vállára hajtottam.
-Csak nem féltékeny vagy? - kérdeztem.
-Esélye sincs - mondta nevetve.
-Ennyire ne bízd el magad! - figyelmeztettem.
Kihúzta magát az ölelésemben.
-Bízom a vonzerőmben.
-Te tényleg hülye vagy - nevettem el magam.
-Nem, csak vicces.
-Az is igaz.
Kibontakoztam az öleléséből, felkaptam a kulacsot a földről, és elindultam a tábor irányába.
-Már biztos indulni akarnak - mondtam.
Cy szó nélkül követett. A többiek csak ránk vártak.
-Itt a vized, szépfiú - dobtam Jesse felé a kulacsot, aki elkapta, és kérdően nézett rám.
-Ennek a szépfiúnak van ám neve is - mormolta mellettem Cy.
Nem vettem tudomást a megjegyzéséről, miközben felkaptam a táskámat. Nehéz súlya megszokottá vált, és megnyugtatott. Jesse Moana mellett lépdelt, elmélyülten magyarázva neki. Fekete haját összekuszálta a szél - már ami kilógott a sapkája alól. Bakancsa belesüppedt a sáros hóba. Mellette Moana lépdelt. Lépései óvatosak voltak, igyekezett minél kevesebb súlyt helyezni a bal oldalára. Figyelmesen hallgatta a bátyját.
-Már megint gyanúsan viselkednek - súgta mellettem Pearl.
-Észrevettem - bólintottam elgondolkodva.
-Calla, idejönnél egy percre? - kiáltott hátra Moana. Kissé oldalt fordult, királykék szemei érzelemmentesek voltak, miközben megvárta, hogy beértem. Társaim tekintetével övezve csatlakoztam az ikrekhez.
-Mi van? - kérdeztem.
-Látsz valami gyanúsat? - tért ki a kérdés elől Jesse. Szótlanul figyelték, ahogy minden egyes négyzetcentimétert felderítettem. Megráztam a fejem. A környék békés volt. Enyhe fagyos szellő borzolta a hajamat, kicsípte a bőrömet.
-Nem. Kellene?
Az ikrek nem szóltak.
-Hozzátok beszélek! Hallani akarom, hogy mi van!
Egymásra néztek, láttam rajtuk a vívódást.
-Nincs miért aggódnod - mondta végül Moana.
-Ezt nem veszem be, aranyom - fontam össze a karjaimat a mellkasomon. - Szóval? Akarjátok, hogy szóljak a többieknek is?
Jesse szeme összeszűkült.
-Szerinted blöffölt? - kérdezte a fiú a húgát.
-Fogalmam sincs - sóhajtotta Moana. - Megmutatom neki.
Jesse bólintott, én pedig láttam, hogy engem figyelt, miközben széthajtogattam a cetlit. Hanyag kézírással írták, szinte olvashatatlanul. Végig futottam a sorokat, majd fellángolt bennem a düh. Éreztem a szorítást a gyomromban.
-Ez hogy került hozzátok? - követeltem halkan.
-Ma reggel találtam - mondta Moana, és átlépett egy rönköt. - A táskámban volt.
-Az... nem lehet - mondtam lassan. - Láttam volna.
Moana megrázta a fejét.
-Nem a te hibád. Éjszaka rakták bele, azt nem láthattad. Egyébként is, az előbb Jesse is mondta. Lehet, hogy blöffölt.
-De nem tudjuk nem figyelmen kívül hagyni - állapítottam meg.
-Nem - helyeselt Jesse.
-Ezen a környéken nincs olyan, amit ne látnék - biztosítottam őket. - Bármi is fog történni, látni fogom. Nem élhetnek a meglepetés erejével.
-Van ennél rosszabb is - mondta halkan Jesse. Fejét lehajtotta, hangja keserűen csengett.
-Hallgatlak, Jesse.
-El sem tudod képzelni, mekkora hadseregük van.
Nem! - gondoltam kétségbeesetten, de aztán legyűrtem az érzést.
-Megoldjuk - mondtam magabiztosan. - A pihenőt megtartjuk. Nem, Moana, hadd fejezzem be. Ha tényleg jönnek szükségünk lesz minden erőnkre. Jelenleg erre képtelenek vagyunk. Keveset eszünk, keveset alszunk, egész nap megyünk, és küzdünk. Ki tudja hányan lesznek. Kell az erő. Essie-n nem segítenek az elhamarkodott döntések.
-Cal-nak igaza van, Mon - mondta Jesse. Hangja meggyötört volt, de magabiztos.
-Pontosan - vágtam rá.
Moana beleegyezésképp bólintott.
-Tudom, hogy szoros kapcsolatban állsz Pearl-el és Cy-al, de nem lenne jó, ha elárnád ezeket - mondta.
-Ezt nem kérheted. Most egy csapat vagyunk. És a barátságom velük így is válságban van. Ha megakarnám tiltani, hogy elmond a bátyádnak, hogy a halálát akarják, ellenszegülnél - mondtam, majd megálltam, hogy bevárjam a barátaimat. Az ikrek tovább haladtak.
-Mi történt? - kérdezte Cy.
-Moana kapott egy levelet ma reggel, egy halálos fenyegetéssel - közöltem.
Pearl a levegőt kapkodta. Cy megőrizte a nyugalmát.
-És? - kérdezte.
-Nem változott semmi - válaszoltam.
-Ugye nem azt akarod mondani, hogy a faluban megállunk? - hüledezett a lány.
-De. Pontosan azt - bólintottam.
-Nem, azt nem! Megőrültél? Ezt nem hagyhatod!
-Nem fogsz hullafáradtan küzdeni, Pearl! - csattantam fel.
A lány elhallgatott, amíg átgondolta a szavaimat, majd nyugalmat erőltetett magára.
-Igazad van.