Páratlan Képesség: Egy vak lány története

12. fejezet - Pearl

Farkas alakban támadtam a harcosra, aki egy kiáltással kitért előlem. Megfordultam és morogni kezdtem, füleim hátralapultak, miközben a férfi maga elé emelte a kardját.
Miután Calla visszafordult, elindultam, hogy megkeressem, de nem jutottam messzire. A harcosok egyre többen lettek, az embereken, akik hátramaradtak, nem segített senki.
A férfi egy dühödt kiáltással megindult felém, nekem pedig ki kellett térnem előle, ha nem akartam felnyársaltatni magam. Kihasználva támadóm gyenge taktikáját, rávetettem magam a hátára és átharaptam a torkát. A kard kiesett a kezéből.
Hagytam, hogy a holttest a földre hulljon, miközben a legközelebbi ház felé vetettem magam. Egy család lakott bent, akiknek most szükségük volt a segítségemre. Visszaváltoztam emberi alakomba, majd belépve az ajtón, a falhoz lapultam. Megvártam, amíg a harcosok elhaladtak a ház előtt, majd körbenéztem. Félhomály uralkodott, a lépcsőn, amely az emeletre vezetett, mindenféle kacatok hevertek. Elhaladtam mellette, és a nappaliba léptem. Egy öreg férfi feküdt a helyiség közepén, teste furcsa szögben kitekeredett. Elfordítottam a fejem, számat összeszorítottam.
Szinte örültem a kiáltásnak fentről, ahogy rohantam a lépcsőn. Felvettem a farkas alakom, majd berrontva a szobába, az egyik harcosra vetettem magam. Miután megbizonyosodtam róla, hogy halott, a másik fele fordultam. Fiatalnak és véznának tűnt, símaszkjának a fele hiányzott. Hátrálni kezdett, remegő kezeit felemelte, mire rámordultam, majd kirohant az ajtón. Megkönnyebbülten változtam vissza emberré, majd a családhoz fordultam. A nő rémülten szorította magához három gyermekét, előtte egy férfi és egy tizenkilencéves forma fiú álltak védelmezően. A másik nő idősebbnek tűnt mindannyiuknál pár évvel, kezében egy szilánkot tartott.
-Jól vannak? - kérdeztem.
-Igen - bólintott a férfi. - Köszönjük.
-Semmiség volt. Ki tudnak jutni?
-Négy gyerekkel? - kérdezte a hátul álló nő. - Aligha.
-Pedig muszáj lesz - biztattam. - Nem maradhatnak itt. Majd segítek.
A fiú és az apja összenéztek, majd hátra. A nő összepréselte ajkait, miközben közelebb vonta magához a három kisebbet. Végül a másik nő szólalt meg, aki a nővére lehetett.
-Az erdőben vár a fiam, és a férjem. Ha ők kijutottak, mi is kifogunk.
-Amadiel... - mondta a nő, de Amadiel félbeszakította.
-Nincs más választásunk, Sarah.
-Elmondom mi lesz - mondtam. - Sarah megy középen a gyerekekkel, mi többiek pedig védelmezzük. Nem hagyom, hogy bármi bajuk essen - ígértem. Sarah bólintott, majd halványan rám mosolygott.
-Akkor mire vársz? - kérdezte a fiú.
Bólintottam, majd lerobogtam a lépcsőn. Ahogy kiértem a házból, farkassá változtam, majd csatlakoztam a többiekhez. A legkisebb kétéves lehetett, a legnagyobb tizenegy. A fiú nem hasonlított se az anyjára, se az apjára.
Éppen befordultunk az erdőbe vezető utcára, amikor három harcos rontott nekünk. Sarah felsikított, én pedig közé és az ellenség közé vetettem magam. Az elsőt könnyen leterítettem, de a második már kihívást jelentett a korbácsával, ami miatt nem jutottam közel hozzá. Végül gyíkká változtam, amit döbbent kiáltás kísért, és beleharaptam a lábába. Ezzel együtt visszaváltoztam farkassá, és megráztam. A nő lába a számban maradt, amit félre dobtam, és könnyedén átharaptam a torkát. A harmadik már a földön feküdt, egy szilánk ált ki a torkából. Amadiel állt felette, majd rám nézett és elmosolyodott.
-Szép volt - mondta, majd visszaállt a családhoz. Sarah egész testében remegett, de felszegte a fejét, és elindult. Én a sor mellett haladtam, miközben Calla után aggódtam, de nem hagyhattam magukra őket.
Amikor kiértünk a faluból, én visszafordultam. Az első házak között jártam, amikor robbanás rázta meg a földet. Azonnal odakaptam a fejem, és láttam, ahogy jó pár utcával arrébb a házak között földdarabok repkedtek. Azonnal megindultam abba az irányba, lélekszakadva cikáztam a házak között. A következő pillanatban egy tőr állt belém, mire megtorpantam, felnyüszítettem, és a támadóm felé fordultam. A harcos izmos volt, több sebből vérzett, de magabiztosan indult felém. Morogva hátráltam a mögöttem lévő ház faláig. A férfi lerántotta a fejéről a maszkot, és önelégült vigyorral figyelt. Kimért léptekkel közelített. A földhöz lapultam, morgásom erősödött. Izamimat megfeszítettem. A férfi felnevetett.
-Nincs hova menned. Legyél jó kutyus, és nem esik bántódásod.
Léptem előre egyet, és a fogaimmal kirántottam a tőrt, fél szememet a férfin tartva. Éreztem, ahogy a seb gyógyulni kezdett. Az alakváltók állat alakban gyorsan regenerálódtak.
A férfi még szélesebb mosolyra húzta a száját, majd felém vetette magát. Arébb ugrottam, majd körözni kezdrünk.
-Hol van a barátnőd? - gúnyolódott. - Csak nem kidobott? Rájött, hogy nem kellesz neki?
Vicsorogva vetődtem rá, de könnyedén kitért előlem. Szinte azonnal megfordultam, hogy szembe kerüljek vele. A férfi egy újabb tőrt hajított felém, de az utolsó pillanatban kitértem előle, így csak karcolt.
A helyzet egyre reménytelenebb lett, de nem adtam fel. Az idő múlásával egyre jobban fáradtam, ahogy védekeztem, miközben ő könnyedén támadott. Több sebből véreztem, amik begyógyultak, de jött helyettük másik. Végül sarokba szorított, én pedig kétségbeesetten néztem körbe, de nem volt kiút.
A falig hátráltam, de nem volt esélyem. A következő pillanatban fekete karom villant, és a férfi némán rogyott össze.
-Pearl - sójajtott Cy megkönnyebbülten, mire visszaváltoztam. - Jól vagy?
-Megmaradok - bólintottam, miközben a vérző mellkasomhoz szorítottam a kezem.
-Megtaláltad? - kérdezte.
Megráztam a fejem.
-Te?
-Én sem - túrt a hajába idegesen Cy. - Nem maradhatunk itt kint.
Bólintottam, és követtem a legközelebbi házba. A fiú leült a földre, én pedig mellé telepedtem.
-Nem lesz semmi baja ugye? - Nyelt egyet.
-Nem tudom - mondtam. - De tud magára vigyázni, ha... Belead mindent.
-Tudom - sóhajtotta.
-Hallottad a robbanást? - váltottam témát.
-Igen.
-Elég durva volt - folytattam. - Földdarabok mindenfele...
Cy elmosolyodott.
-Megoldja.
Mielőtt még mondhattam volna bármit is, sikoly csendült az utcáról, mire felpattantam, és kirohantam a házból. Azonnal felvettem a farkasalakom. Bizsergés futott véhig rajtam, ahogy átalakultam. Érzékszerveim kiélesedtek. A mellkasomon ejtett seb azonnal gyógyulni kezdett, még ha lassan is.
Tőlem pár száz méterre egy nő feküdt a sárban, fölötte két harcos. Az egyiknek hosszú haja volt és dobócsillagot tartott a bal kezében, a másikban kardot. Társának rövid hajába gyöngyöket fontak, jobb lábát a nő mellkasába nyomta.
-Hé! - kiáltott rájuk Cy. Mindkét kezén éles, tizenöt centiméteres fekete karmok nőttek. Szőke haja vizesen tapadt a homlokára.
    A nő, aki a fegyvereket tartotta a kezében, megindult a fiú felé, én pedig a másik irányába vetettem magam. A harcos otthagyta a fuldokló nőt, korbácsa csattogott a levegőben. A fegyver felém lendült, de kitértem előle. A nő hátrált pár lépést, víz fröccsent a nadrágjára. Morogva rávetettem magam, de kitért, így csak feldöntenem sikerült. Szinte azonnal felpattant, maszkja feljebb csúszott. Meglengedte a korbácsot. Mögöttem Cy felkiáltott, mire zakatoló szívvel a nőre vetettem magam. A korbács a bőrömbe vájt, mielőtt a földre taszítottam volna. A harcos a két kezével próbált távol maradni, kapálózott, aztán nem mozdult többé.
Megfordultam. Cy a földön feküdt, támadója pedig rajta. Vicsorogva rontottam rájuk. A nő legurult a fiúról, én pedig a torka után kaptam. A harcos keze élettelenül hullott a sárba.
    Cy-hoz baktattam, aki már talpon volt. Fintorogva mozgatta a vállát, de rám vigyorgott.
-Szép volt.
Hirtelen egy föld darab csapódott be mellettünk, mire Cy az égre nézett.
-Mi a franc? - kiáltotta, amikor elugrott egy másik elől. Pár száz méterre robbanást hallottam, ami valahonnan a házak közül jött. Morogva hátráltam pár lépést, mielőtt emberré változtam volna.
-Tűnjünk innen! - kiáltottam oda Cy-nak a hangzavarban, aki bólintott, majd engem követve egy házba menekült. Mindent felforgattak, mi pedig a konyhában húztuk meg magunkat.
- Kérsz vizet? - kérdezte Cy.
- Egy kicsit - mondtam, miközben behúztam a függönyöket és leültem egy székre. Cy egy poharat nyújtott felém, majd leült velem szemben.
- Talán oda kellene mennünk - vetette fel.
- Nem biztonságos - ellenkeztem. - Bízzunk abban, hogy elájul.
Cy elnevette magát, szürkés zöld szeme csillogott. Hányszor elvesztem benne...
    A kinti zajokat nem nyomta el az eső. Aggódtam Calla-ért és ezt Cy is észrevette, mert megszorította a kezem. Hálásan ragadtam meg. Sose tudtam úgy elrejteni az érzéseimet, mint Calla, aki viszont verhetetlennek számított. Bíztam benne, hogy túléli a mai napot. Mi lenne Essie-vel és velünk, ha ő meghalna? Hogy tudnék a nővére szemébe nézni, azt mondani, hogy a húga halott, és ezzel élni? Hogy közölném vele, hogy a lány, az utolsó a véréből, az utóbbi időben máshogy kezdett el viselkedni? Hogy én, aki a legjobb barátnője voltam, a társa, hagytam meghalni?
Csattanásra kaptam fel a fejem. A szék felborult, Cy pedig izgatottan nézett rám.
- Pearl - mondta. - Hallod?
- Nem hallok semmit - mondtam furcsálkodva.
- Ez az! Vége!
    Azonnal felpattantam, és az ajtó irányába rohantam. Átszeltem az előszobát, feltéptem az ajtót és szinte kiestem az utcára. Azonnal a robbanás helyszíne felé vettem az irányt. Cy megelőzött, alig bírtam utolérni, amikor egyszer csak megtorpant, én pedig szinte nekiütköztem. Láttam a keze remegését, amit inkább ökölbe szorított. Elszorult torokkal, rosszat sejtve hátráltam egyet.
- Mi az? - kérdeztem, de nem érkezett válasz, ezért kiléptem mögüle és majdnem összeestem. Jesse tartott felénk, az eső a homlokába tapasztotta sötét tincseit. A kezében egy ernyedt lányt hozott, akinek a karja lelógott, vízcseppek csöpögtek az ujjairól a sárba. Ruhája sáros volt, vizes, kabátja néhol szakadt. Az arcát karcolások borították, amikből még most is szivárgott a vér. A szemei csukva, melyek körül sötét karikák ültek, az arca sápadt és beesett volt, ajkai kékesek. Barna haja, melybe egy kis vörös is vegyült, véresen, az esőtől kiegyenesedve terítette be Jesse karját és lógott a levegőben. Calla...
    Cy azonnal megindult feléjük.
    Én csak álltam a viharban, és el sem akartam hinni a nyilvánvalót. Képtelen voltam felfogni. Mintha még a szakadó eső is őt siratta volna.