Páratlan Képesség: Egy vak lány története

18. fejezet - Calla

     A hegyek mellett haladtunk, beszorulva a havas láncok és az erdő közötti hol keskenyülő, hol szélesedő sávba. Ruby haladt előttem, mögöttem havas táj terült el.
    - Mindig hátul mész? - fordult hátra.
    - Igen - mondtam.
     Ruby szólásra nyitotta a száját, de aztán inkább előrefordult. Megkönnyebbültem, amit igyekeztem nem kimutatni. Legelöl Moana és Jesse egymás mellett haladtak, vitatkoztak valamin, de nem hallottam. A hangjuk ekkora távolságból nem ért el hozzám. Jobban összpontosítottam, próbáltam szájról olvasni. Elkaptam a veszély, Calla, Szekta és hegyek szavakat, de többre nem futotta. Túl gyorsan beszéltek, Jesse elharapta a szavak végét, hogy a mögötte menetelő Pearl ne hallja, Moana pedig szinte hadart. Végül feladtam.
A környéken továbbra sem történt semmi, én pedig azon gondolkodtam, ki volt a hang tulajdonosa. Honnan tudott a támadásokról?
Felidéztem anyám szavait. A Szektának mindenhol vannak emberei, mindenről vannak információi.
     Nem nyugtatott meg. Egyáltalán nem. A tekintetem lyukat égetett Ruby hátába, ahogy az árulás jeleit keresve fürkésztem. Könnyebb lett volna minden, ha nem a mi oldalunkon állt volna. A lány válla megfeszült és megbotlott, de nem fordult hátra, pedig tudta, hogy néztem. Nem adta más jelét, de én felismertem azt a keveset is, amit láttam. Fényes fonata a vörös vért juttatta eszembe, ahogy kis tócsába gyűlt a hóban, elveszítve a skarlát színét. Elfordítottam a fejemet, teljesen fölöslegesen, mert így is láttam. Mindent. Rubintszínű a haja. Nem is hasonlít a vérre - nyugtattam magam. - De vörös....
    - A francba - szisszentem fel.
    - Minden rendben? - fordult hátra Ruby.
    - Rohadtul nem. Semmi sincs rendben, ha nem tűnt volna fel.
     Ruby sértetten fordult előre, majd egy törzsbe kapaszkodva leereszkedett a széles árokba, amit a víz moshatott ki. Lassan követtem, legelől Moana már fölfele mászott, a bátyja mögötte követte, a kezét nyújtva Pearl-nek. Pearl elfogadta és hagyta, hogy Jesse vezesse, mögötte Cy figyelte minden lépését, hogy elkapja, ha leesne. Én segítség nélkül haladtam előre egy számomra könnyebbnek vélt úton, Ruby és Malcolm nem sokkal utánam értek fel. Hirtelen ledermedtem, a lányért nyúltam, magam mögé rántottam, Jesse a tőréért kapott, Moana pedig fedezte. A többiek értetlenül meredtek ránk, de nem mertek szólni. Már ők is érezték. Akaratlanul is hátráltak, Cy karmai előreugrottak. Abban a pillanatban, hogy Ruby a hátam mögé került, Jesse elhajította a fegyvert, miközben a fagyott talaj felrobbant. Hátraestem, de még időben sikerült megállítanom a felénk száguldó hatalmas sziklát. Taszítottam egyet a döbbent Pearl-ön, aki így kikerült alóla, majd hagytam leesni.
     Dögszag csapta meg az orromat, tőlem pár lépésnyire egy féreghez hasonlító hatalmas földbarna valami tekergőzőtt. Szélesebb volt, mint a tölgyek körülöttünk, szem nélküli fején legalább négy sornyi tüske csillogott, a tűhegyes fogairól nem is beszélve, amik kitöltötték az egész kerek száját. A fején két szarv díszelgett, a farka hátrafele keskenyedett, mint a kígyóknak. A légvégén még több tüske sorakozott.
    - Ez meg mi? - kiáltotta oda Cy Moananak undorodva.
    - Hegyi féreg. A Pokol Szektája tenyésztette. Összekereszteztek egy csomó állatot és ez a förtelem lett belőle. A mérge halálos, vigyázzatok a fejével, a farkával és a fogaival! A bőre szinte áthatolhatatlan, kivéve a hasán. De ahhoz elkéne érni, hogy felágaskodjon.
    - Miért vannak ennek az izének lábai?! - hátrált Pearl zöld arccal.
    - Hegyi féreg - javította ki Malcolm.
    - Tök mindegy! - vágott vissza megrökönyödve.
    - Engem legkevésbé sem a lábai aggasztanak - jegyezte meg Cy, elugorva a féreg farka elől.
    - Mit kell még tudni róla? - kérdeztem.
    - Süket és vak, de a szaglása... - Jesse megrázta a fejét.
    - Végünk van - mondta Ruby. - Még az alakváltóknak is nagy falat. Nincs az az alak, amivel halálos kárt tehetnék benne. Legalábbis eddig senkinek sem sikerült.
    Kétségbeesetten néztem körbe. Alattunk egy üreg húzódott, amit azért nem vettem észre, mert a féreg túlságosan beleolvadt a környezetébe. Mesterien.
     Az ötlet hirtelen bontakozott ki előttem.
    - Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de... Jó volt veletek - nyelt egy nagyot Cy.
    - Nem fogsz meghalni - vágtam fejbe, majd a következő pillanatban hatalmasat taszítottam rajta. Elvágódott a földön, amit fájdalmas kiáltás követett, a féreg farka pedig tőlem pár centire csapódott be, tüskéi majdnem beleálltak a lábamba. Jobb híján minél messzebb elhátráltam.
    - Cy? Jól vagy? - hajolt a fiú fölé Pearl, aki nehézkesen felállt a fagyott földről.
    - Megvagyok.
     A féreg eltűnt a földben, majd egy éles visítás kíséretében hirtelen kitört száz méterrel arrébb. Jesse dobócsillagokkal a kezében indult meg a dög felé cikk-cakk alakban futva, Moana egy fáról leugorva az ellenkező irányból kezdett el felfele futni a hátán, mire a féreg visítva levetette magáról. A bátyja abban a pillanatban elhajította a csillagokat, majd egy tőrrel hosszú vágást ejtett a hasán. A lény a földre vetve magát felvisított, de Jesse már nem volt ott. A nővére távolabb hevert a földön, fintorogva a fájdalomtól, majd Malcolm felsegítette.
    - Calla. Megpróbálom elérni, hogy ismét felágaskodjon - állt meg mellettem Jesse. A többiek a férget állták körbe: Ruby tigrisként vicsorgott, Cy a karmos kezével végigszántott a gilisztaformájú valami oldalán, de hasztalan.
    - Gondolom, van valami terved - jegyeztem meg.
    - Igen - bólintott. - Ki tudnál fordítani egy fát? Lehetőleg minél nagyobbat és vastagabbat.
    - Arra akarod felnyársalni - fejeztem be a gondolatot.
    - Pontosan - bólintott.
    - Bízd ide.
    - Ideküldöm Malcolmot, hogy fedezzen.
    - Nem szükséges, megoldom.
     Jesse királykék szeme végigmért, pár pillanattal hosszabban elidőzve az arcomon és mintha aggodalom villant volna a tekintetében, de nem elég hosszú időre, hogy megtudjam állapítani.
    - Azt tudom - biccentett, majd egy tőrrel a kezében sarkon fordult, és a göröngyöket kerülgetve Malcolm mellé lépett. Váltottak pár szót, aztán Malcolm megindult felém. Meg se várva igyekeztem a legnagyobb tölgy felé, aminek körbeéréséhez legalább két ember kellett.
    - Menni fog? - kérdezte Malcolm tisztes távolságból. Azóta nem beszéltünk, hogy átadtam neki a kis üvegcsét. Jelenléte nem kívánt érzéseket ébresztett bennem, amiket gyorsan elnyomtam.
    - Nem tudom - ismertem be színtelen hangon. - Állj be hátulra, a másik oldalra kell helyezkednünk, hogy a fagyökerek a hátunk mögé kerüljenek.
     Malcolm komoran bólintott, miközben megkerültük a fát. Sietve arrébb dobáltuk az útban lévő rönköket, aztán elhátráltunk. Malcolm hófehér haja a szemébe lógott, mire kisöpörte, fekete szeme fürkészően tapadt a hátamra mögöttem. Mélyeket lélegezve álltam, miközben a féreggel harcoló társaimra néztem. Minden erőt táplált valami, az enyémet leginkább a düh vagy a fájdalom. Először nem történt semmi, aztán a hó kavarogni kezdett körülöttünk, a fagyott jégdarabok összekarcolták az arcomat, felszakították a sebet a fejemen.
    - Bármi is történik, maradj ott, ahol vagy, hogy megtudjalak védeni! - kiáltottam hátra. Malcolm válaszát elnyomta a fa recsegése. Egy ág letört, majdnem a fejemre esett, de szinte észre sem vettem. Csak a fára koncentráltam, az éles fájdalommal a halántékomban mit sem törődve. Fekete pöttyök borították el a látóterem a vakságom ellenére, mielőtt térdre rogytam volna. A világ egy pillanatra elsötétült. Malcolm automatikusan megindult felém, de a bal kezemet felemelve megállítottam, a jobbat a fejemre szorítottam. Az ajkamba haraptam, hogy ne kiáltsak fel. A fa recsegett ropogott, kis ágak potyogtak körém. Malcolm tehetetlenül állt mögöttem, ujjai egy markolat köré fonódtak, mintha megvédhetne a saját erőmtől; valahol egy farkas vonított, hangja Pearl-ére emlékeztetett; homályos tudattal láttam, ahogy Jesse lefogta a felém igyekező Cy-t, aki kétségbeesetten ordibált vele; Ruby szibériai tigris alakban a féregre vetette magát, az oldalából három tüske állt ki, még két pontról vér szivárgott; Moana egy kiáltással egy sietve eszkábált dárdát hajított halál pontossággal a förtelem nyitott szájába, mire az valami fura hangot hallatott és elkezdett visszahúzódni a földbe. A farka vége valahol a földön hevert, miután Pearl letépte. Pofájáról fekete vér csöpögött.
     Ujjaim a jeges földbe vájtak, majd az erőm utolsó cseppjeivel kidöntöttem a fát. Hatalmas robajjal csapódott a földbe, körülötte földgöröngyök hevertek. Ahogy azt sejtettem, a fa száraz volt és fagyott.
    Zihálva, a karjaimra támaszkodva próbáltam az eszméletemnél maradni, aztán egy kezet éreztem a hátamon, ami felhúzott, és áttámogatott egy másikba. Ismerős illat csapta meg az orromat.
- Úgy aggódtam érted - suttogta Cy. - Minden rendben?
- Még élek, nem? - kérdeztem vissza kábán, mire halkan felnevetett és hátrébb lépett. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk: úgy nézett a szemembe, mintha nem lenne élettelen, én pedig kitudtam olvasni mindent a szürkés zöld tekintetéből, ahogy mindig. Nem rejtette el olyan jól az érzéseit, mint Jesse. Mintha hallotta volna a gondolataimat, a másik fiú említését, mert Cy elfordította a fejét és nyelt egyet, mint akinek ez komoly erőfeszítést okoz. De aztán mindez eltűnt. Újra az én Cy-om volt, az, aki olyan volt nekem, mint a testvérem. A pillanat megszakadt.
- Nyírjuk ki ezt az izét, mielőtt ő teszi meg velünk - biccentett a féreg felé, ami felénk igyekezett, undorítóan tekeregve, áttetsző földbarna testén átütött a gerince vonala, egyetlen hosszú csíkban. Eltörhettem volna, de kellett a sebessége, hogy végezhessünk vele.
- Próbáld meg felhasítani az oldalát - mondtam Cy-nak, aki futva indult meg a hegyi féreg felé, miközben én a szilánkos havat és a jeget emeltem magam köré, aztán az elfuserált kísérletre zúdítottam a telekinézissel. Mind betalált, de csak annyit értem el vele, hogy felvisítva a másik irányba tekergett.
- Jesse! - kiáltotta Ruby, mire a Montgomery testvér hihetetlen sebességgel rohant a dög felé, mindenhol megvágva, ahol érte. Mély sebet nem ejtett rajta, de feldühítette és pont ez kellett nekünk. Felkaptam Moana földön heverő kindjalát, amit a legutóbbi csata során szerzett, hogy aztán rohanni kezdjek Jesse-ék felé. Kinyújtottam a fegyvert tartó kezemet a féreg oldala mentén, hosszú vágást ejtve rajta, miközben Jesse és Moana ott kaszabolták, ahol érték. A visszanőtt farkával odacsapott, ahol Cy-t sejtette, de a fiú az utolsó pillanatban elugrott előle.
- Pearl, vezesd a fa felé! - kérte Moana.
Szőke hajtincsek lebbentek, aztán a lány rohanni kezdett, a hegyi féreg utána, mi pedig tereltük. Kétszáz méter... Száz... Ötven.... Hegyes fogak villantak, vészesen közeledve. Vissza folytottam egy kiáltást, mielőtt Pearl az utolsó pillanatban verébbé változott, hogy aztán felröppenjen. A féreg már nem tudott megállni, egyenesen a kicsavart fának rontott, ami felnyársalta. Éles halálsikolyába az erdő is beleremegett, madarak röppentek fel a fákról, rémületükben leverve a havat az ágakról.
Malcom volt a legközelebb a hegyi féreghez: egyetlen döféssel szíven szúrta, mire a befuccsolt kísérleti alany teste elernyedt, undorító bőrére büdös fekete vér szivárgott. A fiú undorodva a hóba törölte a fegyverét, miközben én kétrét görnyedve kapkodtam levegő után, megkísérelve megtartani az eszméletemet. Nem akartam visszamenni. Most nem. Egyre gyakrabban jöttek rám az ájulási rohamok, amiket általában sikerült elűzni, de volt egyfajta, amit nem. Rettegtem tőle, a hangtól, a tehetetlenségtől.
Belekapaszkodtam a jelenbe: a fákba, a hó ropogásába, a halovány napfénybe, még az undorító bűzbe is, csak hogy ne essek össze. Amikor felegyenesedtem, a többiek Ruby-t állták körbe. Moana összevarrta a karját, aztán bekötözte. A társaság szélén állva figyeltem a lányt; ahogy megtört a fény a sűrű hajzuhatagán, ahogy ajkait hálás mosolyra húzta, vagy ahogy nevetés közben felragyogott a Pearl-ére úgy hasonlító szeme és elfogott a hányinger. Inkább elkezdtem összeszedni az elhagyott fegyvereket, anyám tőrét gondosan eltéve. A többit odaadtam annak, akié volt. Pearl vonakodva bár, de elvette a pillangókését tőlem, de aztán el is fordult. A tartásán láttam, hogy ez komoly erőfeszítést okozott neki, de hagytam.
Szótlan, fáradt csendben haladtunk tovább. A hangulat rossz volt, még Cy sem viccelődött, ahogy máskor tette volna. A sorunk felbomlott: leginkább egymás mellett tapostuk a havat - már, ami megmaradt belőle. A szürke felhők újabb havazást ígértek. Mindig is a tél volt a kedvenc hónapom: a látvány, ahogy a fények megtörtek a hókristályokon és ezer színre törtek; a hideggel, füsttel keveredett levegő különleges aromája, amit mélyen beszívtam; a kandalló előtt töltött órák egyszerűsége, természetessége; a hideg szél zúgása a a város zajával keveredve... Mind beleitták magukat a lelkembe.
A komor fák eszembe juttattak egy álmot: a birtokon voltam, a gyümölcsös elhalt, a tó jege berepedezett, a ház, ahol az anyám akart minket felnevelni, ahogy tőle telt, lakatlan és üres. A szépen rendben tartott terület csatatérré vált. Hollókat láttam a hullák felett, elhagyott fegyvereket, szétszórt testrészeket, a sövény leégett, álmomban füst száll fel róla. A ház falait vér borította, előtte egy elferdült kereszt feketéllett: a feliratot nem tudtam elolvasni, mert a sűrű füst egyre fojtogatóbbá vált, marta a szememet. Valaki felkapott, mint egy zsákot, majd a birtok mellett ledobott a földre. Hátrafordulva láttam, hogy minden égett. A testeket, a haldoklókat elnyelték a lángok. Fent az ablakban egy kislány nyomta a tenyerét az üveghez. Arcán könnyek csorogtak, szeme fölött egy vágás, hullámos, barnás vöröses barna haja koszosan terült a hátára. Mielőtt elnyelte volna a végzete, egy nevet formált az ajka... Az enyémet. Kezének lenyomata az ablakon virított, vádló bizonyítékként. Aztán a lángok elborítottak mindent.
- El ne merészelj ájulni, Rosewood - suttogta a fülembe, rászorítva a karomra. Sűrűn pislogva észleltem a környezetemet, miközben hagytam, hogy Jesse továbbra is tartson.
- Csak eszembe jutott valami - sóhajtottam fel ingerültséget színlelve. - Nem kell egyből rosszra gondolni, Montgomery.
- Van az a mondás, hogy jobb félni, mint megijedni - ezzel eleresztett.
- Miért van az, hogy te állandóan körülöttem legyeskedsz? - motyogtam félhangosan inkább magamnak, mint neki és ha még hallotta is, nem válaszolt.