Páratlan Képesség: Egy vak lány története

10. fejezet - Jesse

Fáradhatatlanul rohantam előre, hogy elejtsem a harmadik nyulat is. A többieket a táborban hagytam, és vadászni indultam. A másik két nyulat hamar elfogtam, de ez az utolsó erősen küzdött az életéért. Erősebben markoltam a dobókésem, a szemem nem vettem le az álatról. A következő pillanatban a nyúl hibázott. A kés leterítette. Elégedetten felkaptam a fülénél fogva, és elindultam az ellenkező irányba. Útközben felszedtem a másik kettőt is. Elhajoltam egy ág elől, aztán a földre dobtam a vacsorát a tűztől távolabb.
-Ez gyors volt - jegyezte meg Pearl.
Megvontam a vállam.
-Előbb végeztem volna, ha harmadik nem futkorászik annyit.
Pearl a füle mögé tűrt egy tincset, barna szemével az enyémet kereste.
-Nyilván nem akart vacsora lenni.
-Ez nem rajta múlt. Így járt.
-Nem helyénvaló, hogy így beszélsz róla - jegyezte meg Pearl, inkább magának, mint nekem. - Ő nem akart az ebéded lenni.
-Ha gondolod, segíthetsz megnyúzni őket - mondtam.
Pearl elborzadva meredt rám.
-Én ugyan nem!
Calla jóval messzebb ült, mindenkitől távol. Hullámos barna haja a hátára hullott, miközben erősen koncentrált valamire. Tekintete ide oda ugrott, de tudtam, hogy nem közeli dolgokra fókuszált. Cy sóvárogva bámulta, amitől felfordult a gyomrom.
Felnevettem Pearl előző megjegyzésén, aztán újra a fák közé vetettem magam, hogy fát gyűjtsek. Kellett a nyárs és a tüzifa.

~●~

Cy aggodalmas hangja hallatán elszakítottam a tekintetem Moana-ról. Calla arca lángolt a dühtöl, kezét ökölbe szorította, tekintete égett a gyűlölettől. Mit sem törődött az utána kiabáló Cy-al. Igazság szerint én sem. Figyeltem a lányt, tudtam, hogy mi okozta az egészet. Valami, ami megbélyegezte. Azon gondolkodtam, hogy meddig fogja folytatni. Veszélybe sodorta a tervünket, ami idegesített. De tudtam, hogy nem hatnék rá semmivel.
Negyed óra múlva visszatért, arcán táncoltak a lángok. A haja vörösnek tűnt.
Szemöldökráncolva meredtem rá, próbáltam megfejteni. Éreztem azt az erőt. Nagyon nem tetszett nekem. De mi okozta? Tudtam, hogy nem volt rendben valami, és meg kellett fejtenem. Minél előbb. De vajon mi volt a bélyeg? Hogy jutott hozzá? És meddig akarta folytatni?
-Történt valami? - kérdezte Cy.
-Nem. Csak azt hittem, láttam valamit - vágtra rá Calla. Egyértelműen hazudott, de ez annak a pojácának nem tűnt fel.
-

Nagyon dühös voltál - jegyeztem meg.
Megvonta a vállát.
-Feleslegesen.
Fürkésztem az arcát, próbáltam leolvasni róla bármit, ami arra utalt volna, hogy hazudott. Tudtam, hogy így volt, de egyáltalán nem feszengett, ahogy azt elvártam volna.

Végül visszafordultam Moana-hoz. Ismerős fekete egyenes tincsei szétterültek a földön, és békésen aludt. Biztonságban volt. Mindannyian abban voltunk, egy valakit kivéve. Ő ott feküdt a tűz mellett és a lángokba bámult. Hamarosan a szeme elnehezedett, és nyugtalan álomba merült. Arca néha megrándult. Halványan elmosolyodtam, miközben az egyik késemet dobáltam. Végül elgondolkodva figyeltem, ahogy belecövekelt a földbe. Enyhén megremegett.
Hagytam, hogy a lángok tovább égjenek, dobtam rájuk pár rönköt, mielőtt felkeltem volna a földről. Calla táskájáért nyúltam, és kikotortam belőle a naplót. Éjszakánként gyakran olvasta. Sosem hallottam, hogy beszét volna róla bárkinek is - legalábbis előttem, vagy Moana előtt nem tette. Hangtalan léptekkel visszaosontam Moana mellé, és felcsaptam a piros kötésű, kemény borítós füzetet az első oldalon.