Páratlan Képesség: Egy vak lány története

8. fejezet - Calla

A friss hó ropogott a talpunk alatt, miközben rohantunk.
-Milyen messze vannak? - kérdezte Moana.
-Száz méterre - mondtam. - Túlerőben vannak.
-Neked ez nem akadály - vágta rá Moana.
-El se hiszem, hogy hat napig megúsztuk - szólt közbe Cy. - Én arra számítottam, hogy berontanak Felton-ékhoz.
Nem volt időm arra gondolni, hogy mi történt velük, mert bár nagyon aggódtam értük, a gyakorlások Jesse-vel, az egész napos túrák, és a nővéreim látogatásai teljesen elvették minden figyelmemet.
-Azzal nagyon remélem tisztába vagytok, hogy a végtelenségig nem rohanhatunk. Egyrészt, mert kifáradunk. Másrészt, ebből adódóan úgyis beérnek, és semmi erőnk nem lesz - mondtam.
-De nekik se - mutatott rá Cy.
-És szerinted mennyivel képzettek, mint mi, Cy? - kérdeztem. - Náluk az edzés egyenlő az önsanyargatással.
-Mon, Calla-nak igaza van - mondta Jesse. - Meg kell állnunk, nincs értelme rohanni.
A lány a testvéréhez fordult, és megtorpant, hogy félrevonja. Hevesen rázta a fejét, miközben beszélt. Jesse a maga hűvös nyugalmával állt mellete, arcát kicsípte a szél. Összevonta a szemöldökét, tekintete rám siklott, aztán megint Moana-ra. Amikor végre szóhoz jutott, közelebb lépett a húgához, és megszorította a kezét. Ez az emberi gesztus megdöbbentett. Jesse mondott valamit, mire Moana az ajkába harapott, amit akkor tett, ha ideges volt. Végül bólintott.
-Csata lesz - jelentette be végül. A szeme elsötétült, az arcán sem tükröződtek érzelmek.
-Olyat mondj, amit nem tudunk - mondtam.
Moana figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet.
-Ki kell dolgoznunk a tervet.  Szóval ha valakinek van bármi, akkor közölje.
    Én a háttérből figyeltem a veszekedésüket. Semmi kedvem nem volt belefolyni. Aznap völgyeken vágtunk át, a tanyák eltűntek, felváltották őket a kisebb facsoportok. Előttünk már virított a hegy lábát borító sötét erdő, de még két mérföldre volt Cy becslései szerint. A folyót, ami néha feltűnt mellettünk, már elhagytuk. A szürke felhők eltűntek felőlünk, de a Nap még így is takarva volt.
    Csak négy dolgot hoztam el a házból: a tőrt, a két képet, és anyám naplóját, amit éjszakánként olvastam, azzal a céllal, hogy megtaláljam a kirakós darabkáit. A nagyanyám 2020-ban halt meg koronavírusban, a nagyapám pedig egy évvel később követte szívrohammal. A jó vakcinát 2022-re sikerült kifejleszteniük, amikor a vírus már harmadik éve tombolt. Anyám tényleg a Szektához tartozott, igen rangos pozícióban, és az újoncok tanítására is gyakran beosztották. Az apámról is találtam információkat. Sokszor küldték mindkettejüket terepre hogy végezzék el a piszkos munkát, ők pedig minden egyes alkalommal teljesítették a parancsot. Az egyetem utolsó évében találkoztak, és diploma után összeházasodtak. Eleinte minden szép volt, de aztán a születésünk után bonyolódni kezdtek a dolgok. Az apánk elköltözött, és amikor látogatóba jött, senki nem fáradt azzal, hogy felvilágosítson minket az igazságról. Amikor összefutottunk vele, anyám az egyetemi barátjaként mutatta be, de a legtöbbször a hátunk mögött találkoztak. Imogen-re viszont emlékeznem kellett volna. Ugyan Essie  néha emlegetett egy nőt, aki gyakran járt nálunk, és részletesen leírta a barna haját és szürke szemét, nekem nem rémlett semmi. Három éves korában az embernek nem sok minden ragad meg a fejében. Imogen Montgomery a napló alapján sokszor ugrott be hozzánk, hogy vigyázzon Essie-re, amikor pedig én születtem, a látogatásai csökkentek, de nem maradtak el. Eddig egyszer álmodtam vele, akkor, amikor ők hárman azt vitatták, hogy maradjunk-e egy évet vagy sem. Az arca rejtve maradt.
    Az én hitem a világomban teljesen összeomlott. Jesse, Moana alapból elég indok volt rá, hogy ne tudjam eldönteni, ki a jó, ki a rossz, de a napló... A saját anyám története, Imogen, és a Szekta felbukkanása az egész zavaros információ katyvaszban még inkább.
-Calla még nem mondott semmit - rántott vissza Jesse hangja a valóságba. Mindenki várakozva fordult felém.
-Nincs tervem - közöltem. - De ha rám hallhattok, az erdőben várjuk be őket.
-Hallgatunk - vonta fel a szemöldökét Jesse.
-Egyszerű. Pearl alakváltó, tehát ő a kulcs az egészben. Neki kell idecsalogatnia őket, amíg mi röbbiek itt várunk. Amikor legutóbb harcoltam, a fa tetejéről tettem, tehát most is ezt fogjuk tenni.
-És szerinted mire megyünk azzal, hogy egy fán kuksolunk, és tehetlenek vagyunk? A mi képességünk nem olyan, mint a tiéd, Calla - mondta Pearl.
Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.
-Talán az lenne a legjobb, ha Calla a fán maradna, és figyelne. Amikor valakinek segítség kellene, akkor pedig a magasból megoldhatná - vetette fel Cy.
-Eddig jónak tűnik - állapította meg Moana.
-Folytasd - Jesse újból felém fordult.
-Jó. De nektek is el kell rejtőzködnötök - tettem eleget a kérésének. - Jesse és Moana szemből fognak támadni, Cy pedig hátulról. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelően álcázza magát. Az ellenségnek egyszerűen el kell sétálnia mellette. A megfelelő pillanatban Moana és Jesse előugrik, aztán Cy. Pearl, neked is harcolnod kell, de ne felejtsd el, hogy addíg, amíg Jesse és Moana nem támad, te a szegény áldozat vagy. Én pedig - sóhajtottam - fentről figyelek, és teszem amit tudok.
-Ez be fog válni? - kérdezte Cy. - Mi van, ha Pearl nem találja meg őket? Vagy megölik?
-Nem tudom - vágtam rá. - Ez nem tökéletes, azt csináltok, amit akartok.
-Hé, nyugi - súgta a fülembe Jesse, de aztán rögtön el is húzódott. Álltam Cy perzselő tekintetét, akinek a szeme ide oda ugrált köztünk, mielőtt megállapodott volna rajtam.
-Bárhol becsúszhat a hiba - folytattam, de továbbra is Cy szemébe néztem. Végül elkapta a tekintetét - Az egész az időzítésen múlik, és a szerencsén. Nincs más esélyünk.
-Csináljuk - sóhajtotta Cy, és óvatosan rám mosolygott. A többiek is bólogattak, úgyhogy megindultam a fák közé.
-A katonák egyenes vonalban jönnek - tájékoztattam őket. - Addig, amíg tartják az irányt minden a terv szerint fog haladni. Szóval Pearl, a te feladatod, hogy ne térjenek el az iránytól. Ha mégis megtennék, meg kell találnod őket, aztán idevezetned.
-Ez minden? - kérdezte Pearl.
-Igen - megtorpantam. - Azt hiszem, itt jó lesz. Ezen az ösvényen kell érkeznetek, rendben? Most pont szemben állok velük, ha szerencséd van, így is marad. Cy, neked ide kell állnod. Ezek az összenőtt bokrok jól takarnak. Áss mögéjük egy mélyedést, biztos ami biztos. Ti ketten - mondtam az ikreknek - két oldalt foglaltok helyet, kicsivel előrébb. Ezek a fák pont jók lesznek. Mindenki érti a dolgát?
-Csak egy kérdés - mondta Cy.
-Tessék - sóhajtottam.
-Pearl csalogatja ide őket, igaz?
-Igen.
-Akkor miért nem úgy osztjuk el, hogy ketten vannak a bokorban, és Pearl elöl csatlakozik valamelyikükhöz?
-Azért, mert őket fogják először megtámadni. Minél többen vannak, annál jobb. Szerinted a lopakodó egység hogy működik? Hogy minél kisebb. És hangtalan. Minél többen vagytok, annál rosszabb. Ez a hó ropog, elég leszel te is. Egyébként meg, ha hárman vannak, nagyobb zajt csapnak, az pedig előnyödre lehet. De ha ennyit nyafogsz, mehetsz a fára is - az utolsó mondat megtette a hatását.
    Szél borzolta a hajamat, miközben Pearl távolodó alakját figyeltem.