A U R O R A
____________________
Az idióta kondiedzés miatt nem tudtam csütörtökön bevállalni az extra munkát a kifőzdében és átcsúszott ez a tevékenység hétvégére, tekintve, hogy még a mai napon, pénteken is a rohadt felüléseket kellett csinálnom. Mr. T körülbelül szerdán észrevette, hogy nem nekem való ez az egész és kedvesen kihirdette, hogy a kezdő csoportnak elég a három körös edzés, de minimummá is tette ezt a számot és megjegyezte mellékesen, hogy aki szeretné, az megcsinálhatja az ötöt is. Természetesen szigorúan maradtam a háromnál.
- Gyere már Lena, hadd tudjam le ezt a hetet végre! – mondtam sóhajtva, ahogyan lenéztem a cipőjét kötő lányra.
Ez a pár nap borzasztóan nehéz volt: az edzések mellett – amik, ahogy már kifejtettem, halálosak – még Judy is beteg lett hétfőn, így minden nap ahogy végzem, hazamegyek és ápolom. Igaz, Alexnek már ezen a héten nincs sulija, így tud rá vigyázni, de nem nagyon szeretném rábízni a húgunkat egy teljes napra.
-Nyugi már – lépett mellém végre Lena, majd átölelte a vállamat és kinyitotta az öltöző nagy kék ajtaját. – A kedvemért állj hozzá ehhez az utolsó kondihoz úgy, hogy a pozitívat keresed benne – istenem, ha még egyszer meghallom, hogy valaki felhozza ezt a szót, a busz alá vetem magam. – Lényegében az egyetem összes kockáshasú egyede melletted mutogatja az kétszáz százalékos felsőtestét. Ez egy olyan látvány, Aurora, amit nagyon könnyen élvezhetsz, ha hagyod magadnak.
Forgattam a szemem, ahogyan közeledtünk a kondi ajtajához és egy igen összeszedett, érvekkel alátámasztott véleménnyel Lena tudtára adtam, hogy igen nehéz úgy bármit is nézni, ha közben nem kapok levegőt, mellesleg kicsit sem érdekel az, hogy ki hogy izzad. A fiúk fele az edzés felénél szinte minden nap lekapta magáról a felsőjét, részben azért, mert fűtenek a teremben és amúgy ők mindent beleadva edzenek, nem úgy mint én, aki csak túlélni szeretne, részben meg azért, mert szerintem imponál nekik, hogy annyian csorogtatják néhányukra a lányok a nyálukat.
- Különben is, neked ott van Theo. Egy csomószor voltatok együtt a héten és nem is mesélted, hogy mi volt, miután elmondtad neki. Miért nézel más fiúkat, ha... – kezdtem a faggatást, de mielőtt megfoghattam volna a konditerem kilincsét, kinyitották előttem és mivel befelé nyílik és nem kifelé, majdnem be is estem rajta, illetve annak a személynek, aki elém került, a vállamat átölelő Lenaval együtt.
A szürke pulcsiról egyből felkaptam a tekintetem az egyén arcára, de már akkor éreztem a közeledő pánikrohamomat, amikor még csak az erdőszerű pillantásokkal találkoztam. Jaj, ne...
- Óvatosan, hölgyeim – nyeltem egyet, mikor meghallottam Xavier Holt mély hangját, majd hátrébb léptem, mikor magabiztosan megindult kifelé. A legnyugodtabb módon kikerült engem anélkül, hogy megkért volna, hogy lépjek arrébb, még fűszeres parfümének illata is az orromba szökött, olyan közel kerültünk egy másodpercre. Megnyalta halvány rózsaszín ajkait, ahogyan vigyorra húzta őket, én pedig mélyen beszívtam a levegőt, hogy több oxigént kapjak és képes legyek emberként viselkedni. Aurora, mi a frász van veled? – Készen állsz a mai kondira, Csipkerózsika?
- Én? Mikor nem? – jól ismert szarkazmusom tökéletesen működött most is, de ahogyan Xavier igen jól szórakozva megcsóválta a fejét, miközben a kijárat felé lépkedett, lett egy olyan érzésem, hogy nem győztem meg az összeszedettségemről és pontosan tudja, milyen zavarba hozott a megjelenésével.
Hétfő este óta tulajdonképpen egyszer sem ültünk össze. Nem mondom, hogy kerüljük egymást, csak egyikünknek sem úgy jött ki a hét, hogy időnk legyen; Messengeren ugyanúgy beszélünk és ha összefutunk a suliban, még köszönünk is, a közös kondióránkon pedig előszeretettel csesztet engem, szokásához híven. Őt látszólag egy cseppet sem érintette meg az az ominózus eset, ami történt a tetőn a tűzijátékok alatt.
Nem, mintha engem megérintett volna!
De kétségkívül zavarba hoz már a puszta közelségével is és úgy remegnek a lábaim, ha belelép az intim szférámba, mintha egy tizenöt éves kislány lennék. Az az igazság, hogy ha nem zavart volna meg senki sem minket azon az este, őszintén nem tudom, meddig mentem volna el vele, ez pedig egy picikét jobban fáj a méltóságomnak, mint bármi más ezen a Földön. Tudom, hogy csúnya dolog ezt mondani, de hálát adok az égnek, hogy Judy belázasodott és Alex felhívott, hogy van-e lázcsillapítónk; ez – ha nehezen is – elszakított Xavier Holt mámorító ajkaitól és elhadartam neki, hogy mi történt, ő pedig készségesen hazavitt.
'Kellően kizökkentett Judy a harminc perccel ezelőtt történt esetből, de még mindig megfeszült a testem minden porcikája, ha a mellettem ülő fiúra néztem. Helyette az elsuhanó fákat figyeltem, ahogyan fokozatosan lelassítanak annak hatására, hogy mi is megállunk a kocsival.
- Szóval... – nyelésre kényszerültem, mikor Xavier megszólalt és egyenesen megborzongtam a hangjától. Túlságosan felhevültek voltak az érzelmeim. Nagyon is. Idióta hormonok! – Itt is vagyu...
- Xavier – annyira keservesen kiéreztem a szavaiból, hogy meg szerette volna beszélni ezt, istenem! De nem tehettem, most nem; Judy beteg, és nem érek rá egy hosszabb beszélgetésre, éppen ezért is fordultam végre Xavier felé és hagytam, hogy pillantásai megtalálják az enyéimet. – Xavier, beszélni fogunk erről, rendben? Ígérem. De szükség van most rám a házban és nem mehetek bele egy ilyen témába most veled.
Féltem, hogy megsértem Xaviert. Nem szerettem volna, hiszen nem csinált az égvilágon semmi rosszat. Sőt, ha nagyon őszinték akarunk lenni, minden bőven is jó volt...
A fiú lágyan elmosolyodott, miután gyorsan elhadartam, hogy amúgy át kell most állnom anyukává és akármennyire is szeretném, nincs idő vele arról beszélgetnem, hogy mi az istent is csináltunk most, majd óvatosan nagy tenyerébe vette az arcomat. Szemeim lecsukódtak az érintésére, pontosan tudta, hogy miket vált ki jelenleg belőlem és fogadni mernék, hogy élvezte ezt.
Visszacsókoltam, mikor megéreztem lassú csókját a számon és hangos sóhaj szaladt ki azon, mikor fogai közé vette alsó ajkamat és pontosan a megfelelő értékű erősséggel beharapta azt.
Ó, Xavier Holt...
- Ez kellett még éjszakára – mormolta halkan, én pedig vettem egy mély levegőt és újabb csókra mozdultam, de még pont időben leálltam és inkább csuklóját megfogva jeleztem, hogy nem vihetjük ezt tovább.
Miért ilyen nehéz ez?
- Nem csinálhatsz ilyeneket – suttogtam, majd kinyitottam a szemeim és belenéztem az övéibe. Gyönyörűek voltak, mint mindig, de most megszólalt a vészjelző a fejemben, ahogyan elmélyedtem bennünk. Soha nem engedhetem, hogy belebolonduljak Xavier Holtba.
- Miért nem? – kérdezte, majd lassan megtalálta a nyakam egy pontját és egy egész euforikus löketet adott lágy csókjaival a testemnek. Mosolyogva csóváltam meg a fejem, majd a házunkra néztem.
- Mert egy hímringyó vagy, Xavier Holt – mondtam ki őszintén, Xavier pedig némán belenevetett a nyakamba és felegyenesedett. – És soha nem fogok beléd esni.
- Soha? – kérdezett vissza játékosan, én pedig nemet intettem a fejemmel és újra visszavezettem a tekintemet a házra. Judy, mennem kell Judyhoz.
- Megleszel nélkülem, ugye? – néztem rá, ahogyan a vállamra akasztottam ölemben lévő táskámat, amíg ő sóhajtva visszahajolt a saját térfelére és a kormányra helyezte két tenyerét.
- Nehezen – mondta, én pedig nevetve kinyitottam a kocsi ajtaját és a hideg levegőre lépve egyedül hagytam Xavier Holtot.'
- Haló! Aurora! – Lena hangja visszarángatott a valóságba, a karjai pedig be a konditerembe. Elmotyogtam egy köszönést Mr. T-nek, majd egy mély levegőt véve leültem a földre Ben mellé. – Miért vagy ilyen betegesen szétesve?
- Nem vagyok szétesve...
- Egész héten szét volt esve – elnyomta a hangomat Ben mondata, megforgattam rájuk a szememet és hagytam, hogy kianalizálják a viselkedésemet egészen addig, amíg az edző el nem kezdte az órát. Öt perccel később szaladt be Xavier a terembe és egy kedves ledorgálás után, amit kapott, beállt David mellé a bemelegítésre. – Tudod, mi kell neked, Aurora?
- Tizenkét óra alvás – mondtam, ahogyan tekergettem a bokámat. Gondolatban már az ágyamban is voltam és esküszöm, még a párnáim puhaságát is éreztem.
- Helytelen válasz. Egy buli kéne neked, drága barátom. Mégpedig a szemeszterzáró, ami az első szemeszterzárónk lesz – megint megforgattam a szemeimet. Múlthéten Xavier, ezen a héten Ben és Lena próbált rávenni arra a nyomorult bulira. Eddig sem volt semmi esély rá, de most, hogy Judy beteg, már a semminél is kevesebb lett. – Egy okot mondj, amiért nem akarsz jönni. Egyetlen egyet!
Judy betegen fekszik otthon, és amúgy a szervező Xavier Holt, akivel négy napja csókolóztam egy tetőn. Hoppá, egyből két ok!
- Nincs kedvem – tökéletes válasz, Aurora. Tökéletes egyszerűen, zseniális kibúvó, ami egyáltalán nem klisé.
- Jó, mindenki tudja, hogy a Holt gyerek közrejátszik abban, hogy nincs kedved, de miért hagyod, hogy elrontsa a péntek estédet? – vicces az, hogy Ben lehetséges, hogy negatívumként értette ezt és nem arra gondolt, hogy úgy játszik közre Xavier ebben, hogy megcsókolt. Vicces, nagyon vicces. – Nem fogunk majd vele foglalkozni. De így csak tudja igazából, hogy irritál téged és azt hiszi, hogy ő nyert.
Az utolsó két szóra akaratomon kívül is ránéztem Benre, aztán a válla fölött a medicin labdát emelgető Xavierre. Tulajdonképpen igaza van Bennek, csak nem úgy, ahogyan ő gondolja: nagyon is tisztában van az az idióta azzal, hogy most nála van minden nyerőkártya, tudja és látja, hogy képes zavarba hozni.
A francba már azzal a versengős éneddel, Aurora!
- Mégis hogy irritálná, mikor lényegében minden napot együtt töltenek egy hónapja körülbelül? – gondolkozott hangosan Lena, mire én fújtattam egyet és ismét megtaláltam a terem másik végében Xaviert. Hevesen diskurált Daviddel valamiről, ami igen szerencsés volt számomra, tekintve, hogy elég kínos lett volna, ha nem vonják el a figyelmét és visszanéz rám és észreveszi, hogy nézem. Na, jó. Egyszerűen borzasztóan viselkedem. – Szinte legjobb barátok.
Meg akartam cáfolni ezt a kijelentést, de felesleges lett volna. A jubileumi feladat óta tényleg úgy viselkedünk, mint a legjobb barátok és ez kívülről jobban látszódik, mint ahogyan belülről érződik.
Mr. T belefújt a sípjába, ami jelezte, hogy vége a bemelegítésnek, így hanyatt vágtam magam és elkezdtem csinálni a felüléseket. Kikapcsoltam az agyam és minden erőmmel azon voltam, hogy visszaszerezzem a saját kis érdektelen énemet, és erre meglepően rásegített az edzés.
Persze, ugyanúgy ki voltam fulladva a szünetre, de az lényegtelen.
- Srácok! – David felszólítása megzavarta a saját békémet, még a pilláimat is nehezemre esett megmozdítani, de azért ráemeltem a tekintetem a szőke fiúra, ahogyan egy kisüveges vízzel a kezében prédikálni kezdett minden jelen lévőnek. – Ma este szemeszterzáró, gyertek sokan, mert kurva jó lesz! Tök baráti áron vannak a jegyek. Várunk mindenkit, gyertek és csapassuk!
- Lesz ingyen pia, vagy vinni kell? – szólalt meg egy számomra ismeretlen fiú, egy egész szünetes beszélgetést eredményezve ezzel mindennem kapcsolatbab az égvilágon, ami éppen erről a nyamvadt buliról szól. Lecsavartam a saját flakonomról a kupakot és agresszívan inni kezdtem a vizet, mikor Xavier Holt közeledni kezdett felém. Ó, jaj. Ő miért nem prédikál a barátjával? Ő az egyik szervező haló!
A szobabiciklin ültem, ő pedig egyenesen rátámaszkodott annak elejére két karjával, mikor ideért. Visszacsavartam a kupakot a vízre és kihívó tekintettel vártam, hogy mit szeretne, egy aprócska mosollyal az arcomon, amit sajnos nem tudtam teljesen eltakarni. Lena, Ben és az időközben csatlakozott Theo egyből elnémultak, ahogyan Xavier Holt megszínesítette jelenlétével piciny társaságunkat.
- Látlak ma a tömegben, Csipkerózsika? – tette fel a kérdést, én pedig mélyen sóhajtottam, majd erdőszerű szemeinek adva a tekintetemet, intettem neki egy nemet. – De miért nem? Én is ott leszek.
- Attól, mert ott leszel, még nem jön meg a kedvem – egyik részről ez bazi nagy hazugság amúgy, mert a kevésbé feminista oldalam mindenképpen szeretne minél több időt eltölteni ezzel az idiótával, de a felelősségteljes, legtöbbször hála az égnek erősebb oldalam hülyeségnek és meggondolatlanságnak ítéli még csak az ötletet is. Xavier Lenaékhoz fordulva adta tudtukra, hogy igazából de, megjön a kedvem az ő említésére, csak tagadom, mert szánalmasan makacs vagyok, én pedig előre nyúltam és egy isteneset vágtam a bal vállába. Hülye idióta.
- Áu! Most ezt miért kellett? – jajgatott fel a fájó testrészéhez érve, amire válaszként csak egy dühös fejcsóválást kapott. Eltávolodott a szobabiciklitől, majd még egy utolsó pillantást vetett a barátaim felé. – Vegyétek rá, hogy eljöjjön!
Hihetetlen módon az edzés tényleg jól jött most; minden feszültséget levezettem benne, amit éreztem, és most az egyszer jólesően kifulladva köszöntem el átöltözés után Lenatól anélkül, hogy megvártam volna. El kellett érnem a korábbi buszt, hogy hamar hazaérjek és nem értem rá sajnos bájcsevegni.
A házban otthon teljes csend honolt – ijesztően kiüresedettnek hatott a földszint. Mikor az emeletre értem, egyből Judy szobája felé indultam, ahol nem csak az alvó lányt, hanem Alexet is megtaláltam. Éppen a lázát mérte meg óvatosan, hogy fel ne ébressze őt. Intettem neki, mikor észrevett, majd pár másodperc múlva csatlakozott hozzám kint a folyosón.
- Minden rendben volt ma? – kérdeztem, ahogy bevonultunk a szobámba. Fáradtan ledobtam a táskámat a földre, magamat pedig hanyatt az ágyra. Sosem lesz olyan jó érzés, ami felülmúlná azt, mikor egy hosszú nap után befekszel a párnáid közé.
- Persze, ne izgulj – nyugtatott meg az öcsém, ahogy ledőlt mellém. Egymással szembe fordultunk, rámosolyogtam, ahogyan hagytam, hogy ellazuljanak az izmaim. Azt hiszem, ilyenkor vagyok a legnyugodtabb: itthon, a testvéreim körében. – Milyen volt a napod?
És akkor elkezdtem mesélni. Rettenetesen fáradt voltam ahhoz, hogy azon gondolkozzak, hogy nem szabad és nem akarok mindent Alex vállára zúdítani. A napom borzasztó volt és ezt a tudtára is adtam, többször is megformálva azt, hogy minden létező barátom rá akart venni, hogy menjek el ma abba a hülye szemeszterzáróra. Egyre és egyre élénkebben meséltem, hogy amúgy mekkora idiótaság ez a buli és különben is, miért menjek és miért nem tudnak nélkülem bulizni, és amúgy Xavier is milyen izé már. Igen, Xaviert kétség kívül sokszor felhoztam.
- Én úgy érzem, te el szeretnél menni erre a szemeszterzáróra – hogy én? Tessék? Nem voltam elég érthető és nyilvánvaló? – Miattunk nem kell aggódnod, Aurora, mi megleszünk egy éjszakára. Nyugodtan elmehetsz.
Na, már ő is kezdi!
- Jaj, ne kezdd te is, Alex – sóhajtottam, majd felültem az ágyamon és lehúztam végre a cipőmet. A csuklómon lévő hajgumival összefogtam tincseimet, majd jólesően kiropogtattam a nyakamat.
- Szerintem csak félsz elmenni – és Alex Jones olyan vizekre evezett, amik létezéséről senki más nem tud, és ha tudna sem merné felhozni. Megdermedve ültem az ágyam szélén, pedig meg akartam állítani az öcsémet, hogy ne is vigye ezt tovább. – Félsz elmenni, mert félsz, hogy baj történik. Úgy, mint apánál.
És a fájdalom lecsukatta a szemeimet.
A három évvel ezelőtti emlék sajgóan hatott a lelkemre, felálltam az ágyból és a kabátom zsebéhez nyúltam. Remegő kezekkel vettem elő a cigarettát és próbáltam elhessegetni minden egyes gondolatomat, ami azzal az estével kapcsolatos.
- Nem félek, csak nincs kedvem menni. Nem félek semmitől – ez egy hazugság, mert rettegtem, Alex rátapintott a lényegre. Az ablakba ültem és rágyújtottam, úgy szívtam a káros anyagot, mintha megmentést vártam volna tőle.
- Akkor menj el úgy is, hogy nincs kedved és majd megjön, ha ott leszel. Bulizz egy jót Xavierrel és Lenaekkal – Alex kihívóan nézett rám, én pedig megcsóváltam a fejemet a nevetséges ötletére. Pontosan tudja, hogy semmilyen negatív érzelmet nem fogok neki vagy Judynak mutatni, különösen nem apával kapcsolatban, és mindent megteszek, hogy ezt a szokást meg is tartsam.
Nem tudhatják azt, hogy mennyire fáj. Nem tudhatják, hogy minden végtagom majd' leszakad a lelki fájdalomtól és a bűntudattól minden egyes nap minden egyes percében. Ha tudnák, nem fordulnának felém a saját bajaikkal és egyáltalán nincs szükség azt elérni.
Fejemet csóválva húztam elő a telefonomat és fújtatva megnyitottam a Lenaval való beszélgetesemet.
X A V I E R
____________________
Ééés, koccintás!
Összeütöttem a srácokkal a poharamat a még teljesen üres pajta közepén. A kerti székeken ültünk, amiket kint megtaláltunk a pajta mögött. Alapozunk, alapozunk.
Néha megszédültem már, bevallom, de azért még kurva jól bírtam azt a három shot tequilát. Ki az, aki három shot tequilától megszédül? Jó, én, de ez nem ilyen részeges megszédülés, csak olyan véletlen megszédülés. Tök mindegy.
- Kibaszott jó buli lesz! – lelkesedett David, mielőtt lehúzta ő is a kis pohárkával. Szemét lecsukva fintorgott egyet, de másodpercek alatt visszatért közénk. – A kondiban is felpezsdítettem a levegőt. Körülbelül 30 hallgató volt bent. Tuti, hogy mindegyik el fog jönni.
Nem mindegyik.
- Nem mindegyik – nem voltam részeg, de bőven voltam annyira hirtelen, hogy kimondjam az első gondolatomat. – Aurora nem hiszem, hogy fog.
Aurora.
Az elmúlt hétben Aurora Jones olyan dögössé vált a szememben, hogy már attól megőrülök, ha meglátom. Komolyan, rengetegszer smároltam már hébe-hóba, de egyik sem mozgatta meg így a fantáziámat, mint ez a lány. Néha már úgy érzem magam, mint egy holdkóros, akinek mindenképpen meg kell őt szereznie. Persze, gondolom az is rátesz, hogy kecsesen húzza a véremet a kis flegmaságával.
- Jó, kit érdekel Aurora? – öhm, ne haragudj, Wilde? Engem? Haló? – Most egy csóró lecsúszottal kevesebb, mit számít.
- Vigyázz a szádra – anélkül szólaltam meg, hogy egyáltalán felfoghatta volna az elmém, hogy mit akarok mondani. Összehúzott szemekkel vizslattam Wildet, mondatom hatására pedig mindenkitől megkaptam egy nem is kicsit ledöbbent pillantást. Jó, lehet kicsit vissza kéne venni. – Nem kell róla így beszélni attól, mert nem kedveled.
- Mi van veled? Dugod a csajt, hogy így védelmezed? – röhögött fel Wilde, én pedig megcsóváltam a fejem és letettem a kezemből a kis üvegpoharat, jelezve, hogy kiszállok az alapozásból. – Egy hónapja te sem beszéltél róla szebben, most csak annyi a különbség, hogy minden nap vele vagy. Bár, megértem, szép kis formás alakja van, de ágyba vinni? Tesó, kicsit más a súlycsoportotok. Nagyot estél egy Maeve Edison után, mit ne mondj...
- Oké, állj le, fejezd be – gyorsan közbe szóltam, hogy ne kelljen hallgatnom ezt a sok faszságot, amit összehord. Mi a szarért kell ilyen kibaszott bunkónak lenni?
A légkör hirtelen nagyon feszült lett. Szinte tapintani lehetett ezt a feszültséget az egész társaságban, amit David azzal próbált ellensúlyozni, hogy öntött még egy pohárkával mindenkinek. Nemet intettem neki, mikor az én földön lévő poharamhoz ért, ő pedig egy bajt jósló tekintettel mégis öntött egy shotot, majd kezébe vette a poharamat és saját maga húzta le.
- Amúgy nyereség lenne a Jones lány – szólalt meg a vita elkerülése érdekében, mikor látta, hogy egyre dühösebb vagyok. – Egyszer beszélgettem vele. Igazából rohadt kedves lánynak tűnik. Nincs mit róla beszélnünk.
- A mellein kívül nincs nyereség azon a lányon. Na, de azok tényleg jók, azt meg kell hagyni – még mindig pofázik Wilde. Ezt nem hiszem el. Miért pofázik Aurora melléről? Ne pofázzon Aurora melléről!
- Szakadj már le róla, baszki – mondtam hitetlenül, majd felálltam és kimentem a levegőre. Ha bent maradtam volna, nem biztos, hogy nem alakult volna ki egy nagyobb balhé, arra meg nem volt semmi szükségünk.
A szám közé kaptam egy cigarettát és rágyújtottam – pont megjelent addigra David is mellettem, így ahelyett, hogy eltettem volna a dobozt, felé nyújtottam és lángra lobbantottam az ő szálát is. Hagytam, hogy a nikotin teljesen lenyugtasson és elhessegesse azt a gondolatot, hogy behúzok egyet Wilde arcába. Még csak kilenc óra volt, de már minden feketébe burkolózott, a szürke füst kanyarogva szállt fel az égbe.
- Na, mi van ezzel a lánnyal? – tudtam. Tudtam, hogy felhozza.
David a legjobb barátom és amúgy nem zaklatjuk egymást ilyen faszságokkal, de néha, egy-két fura esetnél azért rákérdezünk pár részletre. Aurora Jones pedig kétségkívül fura eset.
- Csak nem tetszik, ahogy beszélnek róla. Nem is ismerik, azt sem tudják, mi megy az életében. Mi a faszért kell így beszélni róla? – fejtettem ki a véleményemet a fiúnak, majd mélyen beleszívtam a cigarettába. Fejemet csóválva fújtam ki a füstöt még mindig azon gondolkozva, hogy miért ilyen Wilde.
- Oké, de tesó, egy hónapja pénzt ajánlottál fel neki a világ legbunkóbb módján – életem egyik legrosszabb döntése. – Valaminek csak kellett történnie, hogy ekkora fordulatot vegyél.
Eszembe jutott az első filozofálásunk a kocsimban. Emlékeztem arra, ahogyan betépve felhívtam, hogy vitassa meg velem az élet értelmét, vagy amikor elvittem abba a pékségbe és kisírta nekem az összes bánatát. Láttam magunkat, ahogy az ablakában ültünk a születésnapján és esküszöm, még most is érzem lüktetni az ujjamon a pulzusát úgy, ahogy akkor éreztem, mikor a csuklójára szorította az egész kezemet. A csókjáról ne is beszéljünk. Azt is igen elevenen érzem.
Hanyagul felhúztam a vállam és egy újabb slukkot szívtam.
- Megismertem – mondtam ki, majd saját magamnak bólintottam. Hogy David látta-e vagy sem, nem tudom, mert csak a füvet bámultam a talpam alatt. – Megkedveltem.
A fenébe, nagyon is megkedveltem!
Kérdés, hogy milyen értelemben.
Mielőtt David válaszolhatott volna, megjelent az első nagycsapat a távolban. Azonnal kihozta barátom a karszalagokat, én pedig elnyomtam a cigimet, úgy vártam őket.
És elkezdődött...
Egymás után érkeztek az egyetemisták, ismerősök és ismeretlenek, én meg valahogyan ott maradtam a pajta ajtaja előtt pénzt szedni és karszalagot osztani. Igazából kibaszott hideg volt, úgyhogy olyan fél tizenegy körül kicseréltettem magam Daviddel, hogy egy kicsit melegedjek – ezt természetesen még plusz kettő shot tequilával tettem.
Igazán kitettünk magunkért, még a fények sem baszakodtak, mint a legtöbb bulihelyen. Jó volt a hangulat, a DJ csak pityókás volt, tehát tudott zenélni is, úgyhogy az égvilágon semmi gondot nem véltem felfedezni. Még Maeve Edison is megjelent.
Egy fekete koktélruha volt rajta, barna haja szétterült a vállán és kicsit sem erős sminkje tökéletesen kiemelte szép arcát. Mindig sikerül megállapítanom, hogy Maeve egy gyönyörű lány.
A pultnál állva figyeltem, ahogyan észrevesz és leváll a barátnőitől, hogy köszöntsön. Ez ám a nyereség!
- Szép estét neked – üdvözöltem a lányt, ő pedig nekem adta idéző mosolyát, ahogyan megismételte a szavaimat. Egy ezüst nyaklánc virított a nyakában, megegyezett a csuklóján kévő karkötővel. Maga a letisztultság volt az egész kinézete. Letisztult, kellemes és tiszta. Mindezt egy csöppnyit negatívan állapítottam már meg. De az biztos, hogy szép volt! – Hogy tetszik?
- Hozzád méltóan tökéletes – halvány mosollyal hallgattam Maeve Edison bókját, amiről sosem gondoltam, hogy egyszer megkapom. Nem semmi! Csak két éve próbálkozom amúgy nála. – Tetszenek a színek, meg a...
Hallgattam Maeve kifinomult hangját és egy igazán kellemes bájcsevejt kezdtem vele, de szemeim keresték a művészetis társaságokat. Találtam is párat, de egyikben sem láttam meg nemhogy Aurorát, de még a barátait sem. Nem tudom, mi ütött belém. Itt áll előttem Maeve Edison és Aurora Jones holléte érdekel. A tömegből vagy húsz lány kacsingat felém és bármelyiket most itt helyben meg tudnám szerezni, mellesleg, hadd említsem meg még egyszer Maeve kibaszott Edisont. Mi a fasz?
Hagytam, hogy Maeve visszamenjen a barátnőihez, én meg kimentem vissza Davidhez, egyrészt azért, mert hideg van és nem szabad senkinek sem sokáig kint lennie, mert szarrá fagy, másrészt pedig túl fülsüketítő volt ennyire józanon a dubstep és nem annyira érdekelt, ahogyan a táncparketten dugnak az emberek. Még az a kevés tequila is kiment belőlem sajnos.
- Váltsalak fel? – veregettem meg a barátom vállát, ő pedig felhúzta azokat, miközben kijelentette, hogy nem annyira szükséges.
Az emberek csak jöttek és jöttek, kígyót alkottak David előtt – a zsenialitásom életbe lépésével az ajtó másik oldalára álltam és elordítottam magam, hogy ide is lehet jönni, hátha akkor hamarabb végzünk. Néha még magamat is meglepem az okosságommal. Alig néztem fel, olyan gyorsasággal haladtunk, de mikor végre megtettem egyszer, nagyon könnyen kiszúrtam a közeli távolból David sorában egy szétgombolt bordó szövetkabátot a sok fekete között.
Hát eljött!
- Haló, itt a pénz! – türelmetlenkedett az előttem álló lány, én pedig bocsánatot kértem és szép estét kívántam neki, ahogyan a csuklójára ragasztottam a karszalagot.
Nagyon nehéz volt fenntartani egyszerre Aurora Jones bámulását és az élő pénztár szerepét, de azért jól megoldottam. Rám mosolygott, mikor David elé ért, én pedig egy kacsintást adtam neki, utána megint vissza kellett fordulnom az előttem állókhoz. Mikor megint felé tudtam pillantani, végig mustráltam és nem is tagadtam – rövid, ráfeszülő sárga felsője egy kicsit láttatni engedte a hasát, de nem nagyon, mert szintén sárga övvel befűzött fekete nadrágja egészen köldöke felé ment. Arcát nem volt időm megvizsgálni, bement mellettem az ajtón, én meg úgy fordultam utána, mint egy kiskutya.
Kérlelően néztem Davidre, akinek már elege volt a szarságaimból, engedélyt adva intett a fejével a terem belseje felé, én pedig azon nyomban ott hagytam a picsába a sort és követtem Aurorát. A falnak dőlve figyeltem, ahogyan koccint a barátaival a pultnál egyszer, aztán még egyszer. Be kellett harapnom kiszáradt ajkaimat, mikor szőke barátnője a táncparkettre húzta, akármennyire is szerettem volna hagyni szórakozni, lábaim megindultak felé és egészen a hátához simultam. Vanília illatú hajába szagoltam, miközben megfogtam a csípőjét mindkét kezemmel. Ó, istenem, Aurora Jones!
- Csak én vagyok – búgtam a fülébe mikor éreztem, ahogyan megfeszül a teste a kezem alatt, ő pedig vett egy fordulatot, hogy szembe kerüljön velem. Csillogós szájfény volt rajta és szemei is cicaszemekre hasonlítottak, ahogyan kihúzta őket. Kegyetlenül meg akartam csókolni, de nem tudtam, mit okoznék a barátai előtt. Vajon tudják? Tudják, mennyire felhevültek lettünk egymástól hétfőn? – Nem is nézel ki olyan szerencsétlenül ma, Csipkerózsika.
- Ezt most csak azért mondod, mert még nem volt lehetőséged megfigyelni a banános zoknimat – mondta vigyorogva, én pedig fáradtan lecsuktam a szemem a banános zokni hallatán. Sosem fogom megérteni ezt a divatot. – Na, koccints velem egyet, kedves barátom.
Az egy koccintásból kettő lett, majd három. Egyikünk sem volt részeg – jó, én az voltam –, de kibaszott jókedvűen ugráltunk a dubstepre. Sosem hittem volna, hogy ezt egyszer kijelentem, de még a barátaival is ittam egy kört és még a szőke hajú kis barátnőjét is megtáncoltattam. Rendesen jól éreztem magam az elvont bagázzsal.
Le kellett szakadnom tőlük, mert mégis csak szervező voltam – ennek köszönhetően megtalált a többi szervező is, olyanok mint Wilde és a kiskutyái akik lehúzattak velem még egy pár kört úgy hajnali egyig.
Hajnali egy után igazán eldurvult a buli. Előkerült minden: fű, pirulák, szex és miegymás. Kint ültem a pajta előtt Daviddel és Wildevel, mert bent már tényleg akkora volt a tömeg, hogy lehetetlenség lett volna bármit is csinálni, ami nem jár azzal, hogy eltaposnak. A szemeszterzárók általában ilyenek. Ha nem ütöd ki magad teljesen, nem annyira jó bent egy bizonyos idő után.
Egy csomóan lézengtek kint, a pajta területén már. Kis csoportokba verődve beszélgettek és cigiztek az emberek; Aurora társasága is tőlünk alig két méterre állt. Nem hibáztatom őket, hogy nem jöttek ide – a gazdaságisok és a művészetisek nem jönnek ki nagyon és ezt nem tudjuk egy éjjel alatt elfelejteni.
- Hé, Csipkerózsika! – Aurora egyből felénk fordult, mikor Wilde az én becenevemen megszólította. Lassan fordítottam a fejem a fiú felé, nem is kicsit fátyolos tekintete mocskosan méregette Aurorát, nekem pedig kedvem támadt beverni a képét. – Mennyit kell adnom, hogy felhúzd a felsődet egy kicsit?
Micsoda?
- Tessék? – Aurora összehúzta nagy bambiszemeit meglepődöttségében. Az összes barátja felénk fordult, és már akkor éreztem, hogy baj lesz, mikor David megköszörülte a torkát. Nagy balhékerülő a srác és mindig megérzi, ha valami készül.
- Hát, Xavier is így vitt ágyba, nem? – olyan ideges lettem, hogy azt nem tudom kifejezni. Még a cigi is kiesett a kezemből és nem tudom, mi játszódhatott le az arcomon, de David belekönyökölt az oldalamba. Egy bökés is elég lett volna amúgy.
- Nem vitt ágyba – szemrebbenés nélkül válaszolt Aurora, anélkül, hogy mondjuk kérdően rám pillantott volna. Közelebb lépett hozzánk, nyugodtan beleszívott még egy utolsót az Arany Marlborojába, majd a csikket egyenesen Wilde elé dobta. Meg tudtuk fogni a baj érzetét a levegőben, olyan sűrűvé vált. – Miért gondolod, hogy ágyba vitt volna?
- Mi másért lenne rád kattanva? – Wilde úgy nevetett, mintha valami kurva vicceset mondott volna. Mindenki szigorúan bámulta a földet rajtam, rajta és Aurorán kívül, mindenki egyszerűen kussban volt, ő meg beállva dőlt a röhögéstől. Kurvára nem volt vicces semmi, és ez felbaszott. – Azt hiszed, egy olyan kaliberű ember, mint mi, barátkozna veled minden hátsó szándék nélkül? Te csak egy hippi, lecsúszott apuci picilánya vagy.
Végszó.
Egyből felálltam és Aurora két vállát fogva toltam hátrébb őt azonnal, hogy elmenjünk innen, mielőtt valami történik. Felhozni az apját nem jó húzás számára érzelmileg, ez egy holtpont volt, ami nem tudom, hogy mit fog kezdeményezni nála.
- Ő csak egy faszfej, aki be van gyógyszerezve, menjünk innen – motyogtam a lánynak, ő pedig engedelmeskedett és addig nem is csinált semmit, míg elég messze nem kerültünk Wildétől. Talán azért, mert irritálta a fiú, talán azért, mert annyira lesokkolódott, hogy nem tudott semmire sem reagálni. – Minden rendben, ne is törődj vele.
- Xavier...
- Ne foglalkozz egyetlen szavával sem.
- Xavier! – erőteljesebben szólt rám Aurora, én pedig leálltam a dumával és ránéztem. Még mindig fogtam a két vállát, figyelmesen vártam, hogy mit akar mondani, de szemeiben olyan sok rossz érzelem tükröződött, ami nem is kicsit ijesztett meg. – Nem érdekel.
Hazudott.
Féltem, hogy sírva fakad. Nagyon sok fájdalom van ebben a lányban, nagyon sok rejtett fájdalom és olyan stresszor lehet néhány szó, amiről nem is gondoljuk, mekkora lavinát indít el benne. Szét akartam verni Wildet, amiért addig tolta, amíg oda nem lökte az egyik ilyen stresszorhoz.
- Biztos? – tudtam, hogy nem így van, de haladtam azon az úton, amelyiken ő akart haladni. Bólintott, majd levette kezeimet a válláról és közölte, hogy visszamegy a barátaihoz.
Egy percig sem hagytam magára. Mikor visszamentek a pajtába, én is visszamentem, pedig tudtam, hogy a barátai figyelnek rá. Nem vesztettem szem elől, néztem, ahogyan újra és újra lehúzza azt az egy-egy shot tequilát, néztem, ahogyan önfeledten bulizott, pedig kétlem, hogy ez a riddim zene annyira a stílusa lenne.
Lena – azt hiszem, így hívják a barátnőjét – pontosan tudta, hogy bent vagyok és nézem őket, néha-néha adott egy pillantást, amivel az egész szituációt és Aurora állapotát leírta. Fél óra is eltelhetett, mikor vészjósló grimaszba vágta arcát, ahogy ismét rám nézett. Csipkerózsika újra bővítette a szervezetében folyó alkoholt, sóhajtva felálltam ellöktem magam a faltól és odasétáltam hozzá; úgy érzem, itt az ideje leállni. Ahogy én jöttem, Lena és az ikrek úgy hagytak magamra Aurorával és kimentek a pajtából. Mennyire lehet offon a lány?
- Gyere, hazaviszlek – üvöltöttem a fülébe, ő viszont nemet intett a fejével és nyakamat megfogva közel húzott magához. Akaratlanul is a csípőjére vándodoltak a kezeim, mikor elkezdett ringatózni a zenére, hosszan kifújtam a levegőt abban a pillanatban, mikor ujjaival beletúrt a hajamba. Az a kevéske alkohol, aminek még meg-megéreztem a hatását, felerősítette bennem a vágyat, amit olyan szépen előhozott ez a lány. – Nagyon részeg vagy, Aurora – hogy ezt tényleg neki mondtam, vagy saját magam önmegtartóztatása érdekében, rohadtul nem tudom. A fülemhez hajolt, éreztem a bőrömön az ajkait és le kellett csuknom a szemem egy másodpercre, hogy mindent kézben tartsak. Ó, faszom...
- Tudod, mikor voltam utoljára ennyire részeg? – kiabált a fülembe, én pedig megcsóváltam a fejem. Jó, ez jó, váltsunk témát, hátha lekattanok arról a gondolatról, hogy le akarom tépni a ruháit. – Azon az éjjelen, mikor az apám meghalt – picsába, nem jó, nem jó, nem jó! – Nagyon részeg voltam és miattam halt meg, mert értem kellett jönni. Az én hibám, Xavier, az enyém, és nem tudom, hogy...
Ne menjünk el ebbe az irányba ennyi alkohol után, picsába!
- Induljunk haza, gyere – állítottam le gyorsan, majd megfogtam a kezét és átvergődtem magunkat a tömegen. Kint már tényleg csak szálingózott pár ember, David és Wilde sehol nem volt már, a közvetlen környezetünkben csak Aurora barátait találtuk meg. – Hazaviszem. Nektek kell egy fuvar?
Csak nem léphetek le anélkül, hogy megkérdezném! Úriember vagyok.
- Mi megvagyunk, köszi – intett le Lena, én pedig bólintottam egyet és azalatt az idő alatt Aurora fogta magát és hátrafordult a barátai felé.
- Köszönöm srácok az estét – mondta, de már a hangsúlyából is éreztem a bajt. Oldalát fogva jeleztem, hogy menjünk, mielőtt az alkohol olyan dolgokat csinálna, amiket ő józanon nem tenne meg, de csak leseperte a kezemet magáról és elengedte az ujjaimat is. – Több ilyen nem lesz, mert amúgy vigyáznom kell a testvéreimre. Tudjátok, miért? Mert én nevelem őket. Nincs más, aki nevelje őket, mert apám már három éve meghalt.
Basszameg a kurva élet.
- Aurora, gyere, menjünk – felesleges volt próbálkoznom.
- És kérdezhetnétek: hol az anyánk? Meghalt ő is? Nem, a válasz nem! – nehezen ejtette ki a szavakat, artikulálatlan volt a beszéde, de mégis tökéletesen érthető. – Anyánk nagyon is él. Elhagyott minket, az év anyja! Hogy hol van? Ki tudja! Biztos megtalálnánk valamelyik utcasarkon – ebből semmi jó nem lesz már. Lena lecsukta a szemeit, tudta, hogy ezt nem vállalja ennyire nyíltan Aurora és olyan volt, mintha bűntudata lett volna, amiért most megtudta. – Szeretném, ha tudnátok, hogy nem miattatok van az, hogy kizárlak titeket, hanem magam miatt, mert nagyon – majdnem megbotlott a saját lábában, miközben gondolkozott, utánakaptam és abban a pillanatban felém is fordult. Tele voltak szemei óriási könnyekkel, ahogy felnézett rám. – nagyon nehéz, Xavier, nagyon nehéz egybetartani mindent.
Teljesen szét volt esve a lány, a viselkedéséből és a szavaiból is látszott. A hangulat kezdett depresszív lenni, ijesztően depresszív és esküszöm, beleremegett a lelkem a gondolattól, hogy mennyire nehéz is lehet Aurorának.
- Tudom – halkan mondtam, de nem is értem, minek. – Gyere, menjünk haza.
- Nem mehetek haza, Xavier, mert nem láthat így Alex és biztos, hogy megvár – Aurora Jones hangos sírásban tört ki, én pedig azt sem tudtam, hogy mit csináljak azon kívül, hogy néztem őt. – Nem láthat így egyszerűen, mert nekem muszáj – magára mutatott, majd zokogva a mellkasomra dőlt. Régen éreztem olyan fájdalmat, mint amilyet őt kivetített magából. – muszáj mutatni, hogy összeszedett vagyok és nem láthat így, Xavier. Úgy el vagyok veszve, úgy hiányoznak a szüleim, istenem!
Aurora sírását lelkileg is nehéz volt hallgatni a sötétségben. Elnyomta a bentről jövő zene hangját, a szél fúvását és minden mást is. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek vele hajnali fél háromkor, mert azt tudtam, hogy haza fixen nem fog menni. Teljesen mindegy, mennyire ki van ütve Aurora Jones, sosem fogja engedni, hogy így lássák a testvérei.
- Majd maradsz nálam estére – igen? – Gyere, induljunk.
- De nem maradhatok nálad, mert...
- Dehogynem, gyerünk – szipogva lépkedett el velem a többiektől, arcát megállás nélkül törölgette és olyan nehéz volt neki leállni a sírással, hogy a szívem szakadt meg érte. Mikor beültünk a kocsiba, azonnal az ablaknak döntötte a fejét, a némaság ránk telepedett és végig tartott egészen hazáig. Akárhányszor ránéztem, csak könnyben ázott arcát tudtam megfigyelni.
Fogalmam sincs, hogy mi a kibaszott istent kezdek majd holnap reggel, mikor mindenki szembesül a házban Aurora Jonesszal, de nem is fontos ez most. Segítettem neki kiszállni a kocsiból és a tudtára adtam jó gondosan, hogy meg se szólalhatunk, amíg be nem érünk a szobámba, mert Bianca alszik. A kislány említésére meg is komolyodott és habár a koordinációs képességei nem működtek volna a lépcsőn, ha nem vagyok ott mankóként, sikeresen bejutottunk az ajtómon túlra.
Felkapcsoltam a villanyt és fáradtan levettem a kabátom, Aurora pedig csak leült az ágyamra és azzal a lendülettel a párnámra is dőlt. Hadd emeljem ki, mennyire nem semmi látvány Aurora Jones az ágyamban. Mosolyogva támaszkodtam meg feje mellett, felé hajoltam, ő pedig hunyorítva nézett fel rám azzal az igen kérdő bambitekintetével.
- Nem akarod levenni a kabátodat? – kérdeztem bizalmasan, ő pedig anélkül, hogy felült volna, levergődte magáról bordó szövetkabátját. Rádobtam a székemre, miközben végig néztem utcai ruházatán. – Átöltözöl, ha odaadom egy pólómat?
Bólintást kaptam válaszul, amit a józan Aurora bemutatással és egy igen élénk beszólással váltott volna ki. Kihalásztam egy fehér pólót a szekrényemből, majd mellé dobtam az ágyra és akármilyen nehezemre is esett, a fal felé fordultam, amíg átöltözött. Soha nem akartam még semmit annyira, mint amennyire látni akartam Aurora Jonest átöltözni, aztakurva.
Mire visszafordultam, már a pólomban feküdt az ágyamon – sőt, szerintem már aludt. A fehér ruhadarab egészen a combjáig leért, de olyan kívánatossá tette még így is, hogy azt sem tudtam hirtelen, mit kezdjek az életemmel. Az ágy mellett a sárga felsője és fekete nadrágja mellett ott pihent szürke melltartója is; istenem, Aurora Jones melltartó nélkül fekszik az ágyamban! Olyan vagyok, mint egy kanos kisfiú.
Sóhajtva betakartam, majd levettem a felsőmet és a nadrágomat, aztán az ajtó melletti fotelbe dőltem és lekapcsoltam a villanyt. Nem a legkényelmesebb, de nem annyira kurva vészes.
- Gyere ide – kipattantak a szemeim Aurora rekedt hangjára. Szent ég. – Gyere ide a takaró alá.
Nem volt hideg egyáltalán, fűtött volt a szoba, mégis felálltam és ledőltem Aurora mellé az ágyra. Felemelte a takarót és rámdobta a felét, majd mellkasomra csúsztatta fejét és kicsit sem zavartatva magát átdobta rajtam egyik lábát. Halványan mosolyogtam, miközben átöleltem a derekát és beszívtam még egyszer hajának vanília illatát.
Azzal az illattal aludtam el.