- Gyere húgi, mennünk kell. A táborban halálfalók vannak.
- Oui? - Margaret álmosan pislogott. - Hogy mondod? Hány óra van? - motyogta franciául, fáradtan. - Apu hol van? -faggatta tovább az őt ébresztőt. Cedric már a cuccaikat szedte össze, és egy kis hátizsákba dobálta bele. Volt egy flaska víz, takaró, a pálcáik. Mire visszafordult a húga felé, az már a cipőjét vette.
- Apu elment, segítenek a minisztériumnak.
Kint valóban káosz volt, a tábor távoli végében lángok csaptak a magasba, a menekülő tömegek pedig a sátrak között szaladtak. Néhányan elestek a kifeszített kötelekben, hozzájuk közel egyéves forma kisfiú sírt kérlelhetetlenül. Maggie csak állt ott, és őt nézte. Hol vannak a szülei? Ez a gyermek nagyon kicsi, nem szabad itt hagyni! Elvigye magukkal a kicsit? Szerencsére nem kellett túl sokat gondolkodnia ezen, mert felbukkant az anyja, és felvette a kisfiút.
A lány egy meleg tenyeret érzett a bal felkarján, Cedric megfogta őt, és a szemébe nézve kérte, hogy menjenek már.
- Gyere!
- Harcolni akarok! - csattant fel a lány, aki egyre zaklatottabbá vált az egyre sűrűsödő tömegben.
- Nem lehet - Cedric aggódva nézett Maggie szemeimbe-, értsd meg. Apát sodornánk veszélybe, és magunkat is! Nem vagyunk még elég erősek ahhoz, hogy szembe tudnánk szállni velük. Arról nem is beszélve, hogy még egyikük sem múlt el tizenhét.
Margaret bosszankodva indult a bátyja után, mélyen valahol persze igazat adva neki. A tömeg, ami addig egyre csak sokasodott, hirtelen elválasztotta őket.
- Cedric! - kiáltotta Maggie, de választ már nem hallott. Beért a tábort körülvevő erdőbe, és meg sem állt a sűrűjéig. Csak a saját zihálását hallotta már, ás bárhogy erőltette a szemét, nem látott semmit a sötétben. Pálcájához kapott, de az Cedricnél volt. Tehát ott állt, egy ismeretlen erdő közepén, furcsa zajok vették körül és az egyetlen fegyvere, ami megmenthette volna nem volt sehol.
Mélyeket lélegzett, egyre erősebb recsegés-ropogás hangzott fel, és a távolban egy alacsony lény körvonalait pillantotta meg. Egyből tudta, hogy az csak egy házimanó lehet. A kis szolga zihált, és egy vékony fa törzsét szorongatta, majd, mintha húzták volna, két kis karja elengedte a kapaszkodóját és erőtlenül esett teste mellé. Margaret nem sokáig gondolkodott, visszafelé indult, ellentétes irányba a manóval. Azon, hogy mi történt, a manó néma kétségbeesésén már nem volt ideje elgondolkodni, mert iskolatársaira bukkant. Egy tágasabb körben álltak hatan. A hetedikes Zach, aki platinaszőke hajával és barna szemeivel sorra hódította a Beauxbatons-os lányokat, vette észre először Maggie-t.
- Nézzétek, ki van ott! - mutatott a lány felé Zach. Erre egy másik srác fordult a lány felé, Ames. Zöld szeme volt, ezt Maggie az őket körülvevő sötétben is nagyon jól tudta. Ő a fekete hajával nem volt éppen tipik francia, de mind tudták, hogy a felmenői között nem egy francia küzdött az amerikai polgárháborúban.
- Kicsi Maggie! - kuncogott Ames is. Margaret felvonta a szemöldökét. Úgy tűnt, a fiúk ittak. Mielőtt azonban egy szót is szólhatott volna, Celeste, Tiffany és Elodie is feltűnt Margaret látóterében és a három lány rendre is utasította a két spicces fiút.
- Hallgassatok már, bolondok!
- Ames, Tiffynek igaza van! - szólt Philip is, akit addig Maggie nem is akart igazán észrevenni. Philip... ő volt Maggie évfolyamán a legmenőbb srác. Okos volt, és szemtelen, néha egy kicsit beképzelt, de volt is mire annak lennie, hiszen nagyon tehetséges volt a sportban is. Szőkésbarna haja év végén még a szemébe lógott, most rakoncátlan tincsei a szélrózsa minden irányába meredtek. A fiú szeme kékjének élénksége még a sötétben is jól látszott, ahogy a szürke szemű, barna hajú lányra kacsintott. Maggie bizsergést érzett a gyomrában, de tartotta magát, nem mutatta milyen jól esik neki a másik játékos figyelme.
- Tiffanynak igaza van - mondta ő is, majd a fiúkhoz fordult. - Különben sem hinném, hogy ez a legjobb este iszogatni - vonta össze a szemöldökét. - A táborban halálfalók járnak... mi lesz, ha megtalálnak minket? Hogy fogtok védekezni, ha azt se tudjátok a pálca melyik végét fogjátok?
- Maggie majd te megfogod a pálcám helyes végét - kacsintott rá Zach. Philip összehúzta a szemöldökét, és úgy nézett a fiúra, aki már Maggie vállát ölelte át.
- Én a helyedben jelenteném ezt - mondta Phil Maggie-nek.
Margaret, aki már Zach és Ames oldalán állt, meglátta a fiú kezét... Tiffanyén. Akaratlanul is felsóhajtott.
- Hát igen... - próbálta magát kivágni a szituból. - Jelentenem kéne - szavai egyből tiltakozást váltottak ki.
- Ne! Ne már, Mag! Minket mind kiválasztottak, megyünk a Timágus Trusára...
- Nem lehetsz ilyen szívtelen... - a lány megforgatta a szemét. - Ez az első nyári alkalom, hogy találkozunk... talán az utolsó is...
Ames biztos, hogy nem csak vajsört ivott, gondolta a lány, miközben belső szemei elé két összekulcsolt kacsó csúszott. A szívében mintha kést forgattak volna meg.
- Vagy...
- ...vagy? - derült fel a két fiú. Számukra ez azt jelentette, hogy megnyerték a kört.
- ... vagy, adhattok nekem is belőle - Celeste és Zach pislogtak, mint hal a szatyorban, de utóbbi a Diggory-lány kezébe nyomta a palackját.
- Egy kis vajsör, lángnyelv whisky-mix.
- Hm... - jó nagyot felhörpintett az italból, és amikor a szája újra szabad lett, azaz a csípős-tüzes alkohol utat talált magának a szervezetében, már Zach és ő egymásra vigyorogtak.
Talán most látták először inni őt. Sőt, biztosan.
- Madame Maxime a harmadik mezőn van egyébként - forgatta meg a szemeit, mert hallotta a pusmogásukat az igazgatónőről. - Ott keressétek.
"Pár korty" után már jobb hangulatban, kissé csacsogva tartottak visszafelé - a tömeg teljesen szétszéledt már, bár a kettes tábor szélére érve Margaretben mintha megfagyott volna a vér attól, amit látott. A sátrak többségéből füstölgő romok maradtak, miközben mindent furcsa, zöldes derengésbe vont... és ez volt az igazán félelmetes... az égen úszó Sötét Jegy.
- Mags! - kiáltotta valaki.
- Maggie! - kiáltotta valaki más. Mindkét hang ismerős volt neki, az egyik George-hoz, a másik pedig Cedrichez tartozott. George mellett ott állt ikertestvére és a kishúga, Cedric pedig a másik irányból közeledett. Mielőtt azonban elérhette volna a lányt, az megindult a Weasley-testvérek felé, és elesett... szó szerint George karjaiba zuhant.
- Hoppá - nevetett, miközben az ismét egyenesbe segítette őt. - Bocsánat, nem láttalak... - fordult Cedric felé, de el is hallgatott annak kérdő tekintetére. Mit is akart mondani? A lángnyelv whisky, mégha csak két korty - nagy korty- volt is, mintha táncot járt volna a gyomrában. - A tömegben - tette hozzá.
Megpróbált minél normálisabbnak tűnni.
- Gyere - tartotta Cedric a kezét, amit Mag meg is ragadott. - Menjünk vissza a sátorba - húzta el a többiektől őt.
- Remélem, még találkozunk, Maggie! - köszönt el a lánytól Ginny, George és Fred is. Cedric nem mozdult, amíg a testvérek el nem indultak vissza az egyes mező felé, és le nem vette volna a tekintetét George hátáról.
- Beléd meg mi a frász ütött? - fordult utána húga felé, meglepve őt. - Ittál?
- Nem - mondta, és bólogatott. - Csak két kortyot - sóhajtotta végül, és bebújt a sátruk bejáratán. - Találkoztam Philippel... és Tiffanyval... meg még néhányukkal - forgatta a szemét.
- Oh - sóhajtott Cedric. Most már értette. Fiatalok, franciák, és el vannak telve a maguk dicsőségével... amilyen ő nem tudna lenni, zakatolt a fejében, ugyanakkor gyanakodva méregette a lányt. Meg volt győződve róla, hogy Margaret inkább rá hasonlít, mint azokra a buta lányokra a kontinensen. Mit is mondott? Philip és Tiffany. Ó. - De akkor sem kellett volna innod. Nem bírod a piát, Margaret - sóhajtott megint. Maggie vállat vont.
- Hát, most már mindegy... remélem George nem haragudott meg, hogy átestem a lábán... - morogta. Ced felnevetett.
- Aligha. Főleg, hogy a saját lábadon estél át, nem az övén... - ingatta a fejét, miközben Maggie kacarászásától kísérve (A saját lábamon? Komolyan?), gyorsan pizsamába bújt, felszökkent az emeletes ágy tetejére és már aludt is.