64. Klubhelyiségben ücsörgős-elmélkedős

183 20 0
                                    

Sóhajtva dőltem hátra a griffendél klubhelyiségében, a kandallóhoz legközelebb eső fotelben. Magamra terítettem egy arany szegélyű, bordó plédet is, úgy kezdtem bele egy új könyvbe.

Iszonyatosan fáztam, és pár oldal után a szemeim már szinte leragadtak, laposan pislogtam a nagy fali órára, ami szerint csak öt perccel múlt hat óra. Nem csodálkoztam egyébként - az elmúlt héten az időérzékem folyton csal; a zuhogó eső szürke fátyolba vonja a tájat és megfoszt a naptól.

De egyéb problémám is akad - a tanulással és Umbridge-dzsel is. Bár úgy tűnt számomra, a tanárnő már nem küld mindenért büntetőmunkára, sőt egyszer - Merlinre esküszöm - rám is mosolygott. A frász kerülgetett, de komolyan.

Közben magam köré tekertem a sálam a hideg miatt. Azért is telepedtem le itt, mert a tűztől reméltem meleget. Nem sokkal korábban még a könyvtárban voltam, mert átváltoztatástanból egyre nehezebb a tananyag, és hiába végeztem tavaly ötösre a záróvizsgán, egyszerűen egyre elveszettebbnek érzem magam a tananyagban. De nemcsak ebből a tárgyból kezdett az átlagom romlani - ott volt még a bájitaltan is, amit Piton professzor tartott. Minden egyes órán éreztette velem azt, hogy nem vagyok bájitaltanra való, és a házvezetőm és az igazgató hatására engedett csak be a RAVASZ kurzusára, holott ez nem teljesen volt így.

A múltkor ugyanis a bájitalomból egy hatalmas, nyúlós gumi lett, ami a pipacsmagoknak köszönhetően életre is kelt - mire rájöttem, hogy csak a fagyasztóbűbájjal lehet megállítani, már fél méteres átmérője volt, Angelina háta és sűrű, sötét haja pedig rózsaszínná vált.

- Nézd már, milyen jól áll a rózsaszín! - Angie lefehéredve-megdermedve állt, nem merte magáról leszedni a gombócot, ami könnyűszerrel csúszott le a hátán a földre. Alicia ettől kiborult, arra számítottunk felé indul. Ezért elrontotta a bájitalát, ami az éppen arra járó Bletchley mellett robbant fel.

Ha nem lett volna elég, hogy mindhárman égési sérüléseket is szenvedtünk, Bletcley jajgatni kezdett; de az életre kelt massza Pitont támadta meg legközelebb.

Persze az órán kitört a pánik - néhány mardekáros nevetett, néhány dörzsölte a markát a közelgő „műsort" várva, páran pedig a székükre ugrottak fel, ami további baleseteket okozott.

És én abban a pillanatban jöttem rá hogyan lehet ártalmatlanná tenni Gömbit, amikor Piton észrevette. Talán mondanom sem kell, hogy elégtelent kaptam, tizenöt pontja bánta a griffendélnek, büntetőmunkát kaptam és még McGalagonynak is be kellett számolnom róla mi történt.

A házvezetőm akkor mesélte el, milyen nehéz volt meggyőzni Pitont, hogy engedjen be az óráira. A Beauxbatonsban ugyanis sokkal szélesebb skálán osztályoznak, mint Angliában, és McGalagony professzornak utána kellett keresnie, hogy a 18/20-as érdemjegyem Várakozáson felülinek vagy Kiválónak számít-e, és a hivatalos papírt kellett Piton orra alá tenni. Ezért utasításba kaptam, hogy gyakoroljak, máskülönben korrepetítort fog kinevezni mellém.

Nem csodálatos ez a dolog? Hát nem?

Túl sok büntetésbe keveredtem már eddig is.

Ha ennyi nem lenne elég indok ahhoz, hogy fáradt és álmos legyek, nem tudom mit mondhatnék még, hogy több, mint sok legyen. Talán azt, hogy mindent mosolyogva kell tűrnöm - senki nincs, akinek beszámolhatnék róla.

Ezért mikor Lee felkeresett azzal, hogy az ikrek őrültséget akarnak csinálni, és vagy beszéljem le őket róla vagy tartsak velük, hogy tutira ne bukjanak le, én már csak vállat vontam, és kimenekültem a könyvtárból.

Nincs több erőm már. Úgy érzem, elfogyok lassan, ha nem történik valami.

Merengésemből Hermione szakított ki, aki nagy sóhajjal vetette le magát a hozzám legközelebb eső helyre, a kanapéra. Gyanakodnom kellett volna mi a célja, hiszen a lány a fiúk nélkül ücsörgött.

- Psszt - hallottam, lapozva egyet. - Psszt, Maggie! - Továbbra is olvasást tettettem. - Psszt!!!!

- Tessék? Nekem szólsz? - pillantottam rá.

- Igen. Figyelj... szerinted bele kéne kezdenünk a szakkörbe? Tudod...

Nem erre a kérdésre számítottam. Inkább olyanra, hogy nahát, téged egyedül is látni? Miért ücsörögsz itt magányosan? Esetleg arra, hogy tudnál segíteni az átváltoztatástanban? A csodálkozásom lejjebb hagyott, ahogy láttam: a klubhelyiség üres volt.

- Nem tudom - vontam vállat. - Én csak azt gondolom, ha elkezditek, részt veszek benne. Egyre dühösebb vagyok, Hermione - fogalmaztam meg az érzéseimet. Én is meglepődtem, hogy milyen egyszerűen ment ez. - Ez a banya már ellenőrzi a tanárainkat! Pedig mióta van itt? Néhány hete, ők meg több éve, ha nem évtizede. Büntetőmunkák sorozatán vagyok túl, és hidd el nekem nem volt kellemes heteken keresztül metélni a kezem.

- Tudom - morgott bosszúsan. - A fiúk azt mondják, hogy butaság... de nekem van egy olyan érzésem, főként a pár nappal korábbi eset miatt, tudod - ezt még ő sem merte kimondani. Nem értettem.

- Mi van?

- Azt hiszem nem jó ötlet a szakkör.

- Mi van? Miért? Hermione, beszélj már érthetően! Én is fáradt vagyok, nem akarok minden szót piszkavassal kihúzni belőled...

- Az nem harapófogó? - kérdezett vissza. - Na mindegy. Arról akartam csak beszélni veled, hogy nem tetszik nekem, hogy Tapmancs ennyire támogatja az ötletünket. És ez elbizonytalanított.

Felhorkantottam.

- Bocsánat, elfelejtettem kivel beszélek... - ingatta a fejét, és már kelt is volna fel.

- Ne felejtsd el - zártam rövidre. - Figyelek, Hermione. Miért tántorít el a dolog?

- Szerinted hallgathatunk rá? Te is ismered őt valamennyire. Nekem kicsit olyan érzésem van, hogy szeretné, ha helyette élnénk, ha ő alapíthatna és vehetne részt ilyen dolgokban...

- Persze, hogy szeretné! - vágtam rá. Hermione kikerekedett szemekkel nézett rám. - Hermione, Tapmancs lenne az első, aki részt venne ilyenben, hacsak nem ő maga állna elő a javaslattal! Megviseli őt, hogy be van zárva, kit ne viselne meg? Ő nem tétlenséghez szokott, és biztosan gyötrődik is. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne megbízható, ahogy azt sem jelenti, hogy őrültségre akarna minket rávenni. Szereti Harryt, és nem akarja elveszíteni őt. Ebben biztos vagyok.

- Ez az egész nélküle is őrültség, mi? - kérdezett vissza, már mosollyal a szája sarkában.

Bólintottam. Ásítva süllyesztettem el a könyvem, nem tudtam és nem is akartam már folytatni az olvasást.

- De ha most megbocsátasz, én felmegyek. Ragadnak le a szemeim, és nincs erőm tovább várni a fiúkra. Őrültek - sóhajtottam.

Hermione velem tartott, bár egy pillanatra még visszafordult, hogy Csámpást hívja. A macska nyújtózni kezdett a kanapén, majd hátat fordítva nekünk, összegömbölyödött.

- Nem jössz - csóválta meg a fejét az ötödikes lány. - Maradj itt akkor.

A Diggory-lány [hungarian HP ff.]Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum