A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

47. A maga módján különleges

- Jó reggelt Napsugár! - nyitott be hozzám a szobába Cedric. - Készen állsz?

- Mióta hívsz te napsugárnak?

- Amióta ma elutazol három hétre - kekeckedett.

- Ennyire azért ne örülj, hogy nem leszek itthon... - forgattam meg a szemeimet rosszallóan.

- Tudod ugye, hogy nem Franciaországba mész? - Szinte a szájáról kellett leolvasnom a szavakat, felteszem, mert a szülei még a házban voltak. Természetességgel állt meg a szekrényem előtt, teljesen kitárva azt, és a téli pulcsijaimat vizslatta.

- Te meg tudod ugye, hogy gyakorlatilag egész nap egy házban leszek, ki sem jöhetek, plusz Abby-ék azt hiszik, odamegyek... ja, és hazajövök még a tanévkezdés előtt.

- Eltetted a nyereményt is? - kérdezte, oda sem figyelve rám.

- El - a ládámra böktem. - Nekem adtátok, én meg kitaláltam, mihez kezdek vele...

- Kop-kop - jött egy hang az ajtótól. - Amos már elment, de gondoltam én azért elbúcsúzom tőled, Maggie, mielőtt elindulok. Vigyázz magadra odaát, legyél illedelmes, és néha jelentkezz be. Hetente legalább egyszer. - Odalépett hozzám, és megölelt. - Ó, és vigyél legalább egy meleg pulcsit, hátha lesz hűvös időtök. Főleg az Alpokban kellhet - mosolyodott el, majd ki is ment.

- Köszönöm - motyogtam, amit valószínűleg már nem hallott.

Cedric-et beavattam a tervembe, hogy mit szeretnék kezdeni a Tusán elnyert galleonokkal, és bár nem teljes szívvel, de mégis támogatott. Átbeszéltük még egyszer a menetrendet: tíz órára eljönnek ide, értem, ketten, és velük fogok hoppanálni valahová - oda, ahol George-ék is vannak. Bátyám azt is elárulta, hogy iszonyatosan izgatott, mert be szeretne lépni ő is a Főnix Rendjébe.

- Gondold csak meg! Nemhogy rendszeresen találkoznánk, még valami jót is tudnék tenni. Harcolni akarok - jelentette ki határozottan, és szemében is ott lobogott elszántsága.

- Nagyon jó lenne... - ábrándoztam én is. - Igazából én is szívesen belépnék. Lehet, hogy George-ék is ezért fáradtak állandóan! Biztos valamilyen képzésen esnek át... Tudod, mostanában gondolkodtam, és szívesen lennék auror a jövőben... hasznosat szeretnék csinálni, és ennél mi lehetne fontosabb? Főleg napjainkban. Tényleg! - Eszembe jutott, amit Dudley szövegelt még a Privet Drive-on a szüleinek. - Téged nem érdekelne a gyógyítás? Annyira hozzád való lenne...

Válaszolni azonban már nem tudott, mert csengettek. Lesiettünk mind a ketten, egymást szinte fellökve értünk az ajtóhoz, és tártuk szélesre. Egy magas, fekete bőrű varázsló és egy számomra ismeretlen, barátságos tekintetű, mégis toprongyos talárba bújt férfi várakozott a küszöbön. Úgy tűnt, csak számomra ismeretlen alakok, mert Cedric örömmel kiáltott fel, az utóbbit szólítva meg.

- Lupin professzor! Fáradjanak beljebb.

- Kingsley Shacklebolt - mutatkozott be a másik, mély, zengő hangon. Máris elnyerte a tetszésemet, és örömmel invitáltam be mindkettejüket a konyhába, és kínáltam meg teával és süteménnyel.

- Isteni ez a keksz - dicsérték, mire büszkén kihúztam magam.

- Én készítettem...

- Viszont ideje lenne indulnunk. Estére van még egy másik projektünk...

Amíg én felszaladtam a szobámba a csomagjaimért, Cedric lent maradt velük.