A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

8. A tűz serlege

Margaret gyorsan magára kapta még a sálját, s így szinte csak a szeme látszódott arcából; de mivel vastagabb ruhája nem igazán volt, kék talárja alatti vékony pulcsijától remélt meleget. Celeste kendőt tett a fejére, s amikor az igazgatónőjük kilépett a kocsiból kuncogva hallgatták a roxfortosokból feltörő döbbent hangokat. Tudták jól Madame Maxime nem volt éppen az a termet, aki csak úgy bele tudott olvadni a környezetébe. Ők persze rendületlenül követték igazgatónőjüket, s csak halkan váltottak egy-egy szót. Maggie menet közben majdnem felbukott a saját lábában, mert tekintetével nem előre figyelt, hanem a tömeget pásztázta. Bátyját kereste a tömegben, és hamarosan észre is vette őt. Az igazgatónő épp megtorpant, s Maggie majdnem beleütközött, a mögötte álló Ames kapta el, hogy ne essen hátra.

- Merci... - suttogta a lány. Áldotta Merlint, hogy sálba volt bugyolálva, így a fiú nem vehette észre a halvány pírt, amit nem a hideg festett az arcára. Ames nem lépett hátra, hanem szorosan közel maradt a lányhoz. - De most már igazán elengedhetnél, irtó hideg a kezed! - suttogta halkan. A két srác összevigyorgott, Zach pedig Cel-t kezdte ingerelni.

- Vidd a hideg mancsod innét! - sziszegte a szőke hajú lány, és elütötte a fiú kezét. Maggie gyorsan lepisszegte francia barátait, mert kezdett feltűnő lenni piszkálódásuk. Madame Maxime biztosan megszidta volna mindüket, és ha másban nem is, abban biztosak voltak, hogy nem akarták hallani.

- N- na- nagyon fázok - dideregte az Ames-Zach páros mögött álló egyik lány.

- A kastély se tűnik valami melegnek - suttogták hátra a fiúk, mire a csajszik szörnyülködve meredtek a kastélyra Madame Maxime könyöke alatt és susogtak tovább.

Margaret a szemét forgatta. Nem mondta vajon mindenkinek, hogy jól öltözzenek fel, mert hideg lesz?

- Nem hiszem el, hogy ezeknek még mindig be nem áll a szája - szűrte a szavakat a kendőjén át Cel-, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy ne fagyjanak meg.

- Indulás - parancsolta Madame Maxime mielőtt Maggie bármit reagálhatott volna barátnőjének. Közben a roxfortosok utat is nyitottak a diákseregnek. A kasélyban egy meglehetősen undok képű férfi fogadta őket, és Madame Maxime előtt járva bevezette a Nagyterembe őket.

- Ez biztos Frics úr, a Roxfort kvibli gondnoka - suttogta halkan a lány Celeste-nek.

- Ne fárhadjon - mondta a kísérőjüknek az igazgatónő-, ismerhem a járhást. Üljetek le! - fordult a diákjai felé, immár franciául.

- Hová? - fordultak Maggie felé többen is, de a lány megvonta a vállát. Sosem kérdezte Cedrictől, hogy melyik a hugrabug asztala. Mire kilogikázhatta volna, páran már leültek a legközelebbi asztalhoz.

- Együtt! - figyelmeztette őket az igazgatónőjük.

Egy-egy fiú gyomra megkordult, amit a csendben jól lehetett hallani. Halk beszélgetésbe elegyedett a tucatnyi francia diák - a kuncogások után, bár elég hideg volt, és többen még a kandallóból áradó melegség ellenére is fáztak. Azt találgatták, mikor ér ide a Durmstrang, a roxfortosok mikor érnek be, és miért tűnnek olyan mufurcnak a diákok.

- Azért van egy-két íncsiklandónak tűnő falat, nem igaz? - vigyorodott el Celeste, Maggie-re kacsintva. Utóbbi felnevetett.

- Egy-kettő - kacsintott vissza. - Majd kiderül, hogy elég-e fogunkra.

Hamarosan beértek a másik vendégiskola diákjai is, a francia diákok pedig érdeklődve figyelték őket. Ők voltak a feltűnésmentes megfigyelés koronázatlan királyai és királynői. A következő pillanatban viszont Maggie felszisszent, és a mellette ülőre kapta a tekintetét. Ames belecsípett az oldalába.