80. fejezet (Azok a csendek...)

96 15 0
                                    

Ha valamire ez a miniszteri cikk jó volt, az, hogy befejeztem a picsogást. Lélekben felkészültem rá, hogy az életünk visszazökken a régi kerékvágásba, Umbridge a nyakunkon marad, és nem lesz nyilvánosan kivizsgálva az azkabani rabok kitörése sem. Magyarán az egész akciónk elsüllyed a semmibe.

Rengeteg dolog járt a fejemben, a cikktől elkezdve a Rita Vitrolnak adott interjún át a Siriusszal folytatott beszélgetéssel együtt Cedric egyik, aznap reggeli mondatáig.

- Tudod kishúgom - szólalt meg két falat között-, játszhatod itt a kőkemény ribit, de belül akkor is az én unokahúgom maradsz, aki az érzékeny lelkével megérint mindenkit, akinek van esze a köréd épített fal mögé látni.

Majdnem félrenyeltem azt a zabkása szerű cuccot, amit az első főétkezés gyanánt lapátoltam be magamba. Méghogy én, érzékeny?

- Mit parancsolsz?

- Tudod, amikor nem játszod az erőskezű, akaratos vezetőt, akkor előbújik az, aki te vagy. Az a személy, aki igenis odafigyel másokra, a lelki világukra és véletlenül sem tenne olyat, amivel megbántja azt, akit szeret.

Szólni sem tudtam. Aznap egy élénk sminket viseltem, hogy a jókedvemet és a törhetetlenségem mutassam, egy skótmintás szoknyát kényszerítettem magamra egy fekete harisnyával, hiszen sosem árt egy kicsit kilógni a mindennapos szürkeségből.

- A külsőd is ezt mutatja. Igyekszel átlépni a határaidon, de csak óvatosan, hogy ne ütközzön szabályokba.

Ó, az a csínytevő mosoly, ami Ced arcán megjelent. Jól ismertem már, hogy tudjam, fel akar cukkolni.

- De ez jó! Nem sértésnek szánom...

- Sértésnek vettem.

- Csak meg akartam jegyezni, hogy szerintem az érzékenységednek több hasznát vennénk - vigyorodott el. - Ráadásul többen hiányolják azt a külsőd is.

- Hát, ehhez kell hozzászoknia mindenkinek. Hamupipőke ugyanis meghalt. De mégis... - merengtem el-, ki az a sok mindenki?

- Például én. Meg Noah.

- Noah?

- Szerintem többre mennél azzal, ha az érzékenységed mutatnád ki, ahelyett, hogy a sérthetetlent játszod - bukkant fel az említett szamár feje, majd a többi testrészével együtt leült az asztalhoz.

- Persze. Ezen kacagnom kell - jegyeztem meg mosolytalanul. - Röhög a májam. Jó lenne, ha nem szólna bele egyikőtök sem abba, hogy hogyan viselkedek és mi állna jól nekem. Én így birkózom meg a nehézségekkel, vagy jó lenne, ha ismételten álomtalan álom főzetbe fojtanám a bánatom? - Az utolsó kérdést franciául tettem fel, hogy senki más ne értse meg. - Lehet azt kellene... Hát, vegyétek tudomásul, hogy nem fog menni. - Eszembe jutottak azok az emlékek, amikor a gyomrom apróra zsugorodott Philippe láttán akkor, amikor megláttam. Valamikor szégyenérzet társult hozzá. Azért ittam azt a főzetet is, hogy ne kísértsenek az emlékek még álmomban sem. Most viszont, hogy Cedric itt van, és vitázhatok vele, olyan magabiztosan zengett a hangom, hogy magam is meglepődtem rajta.

Mindenesetre már most utálom, hogy Cedric repertoárja új szereppel bővült, és a pszichológusomat is el szeretné játszani. 

- Kőkeményen dolgozom rajta, hogy milyen, amikor mások érzéseit a semmibe veszik. És egyébként is - tettem csak úgy hozzá-, veled még mindig nem beszélek.

- Na! - hördült fel a célszemély. - Ne már, Margaret! Képes lennél félredobni egy ötéves barátságot ketteskéért?

- Ne hívd így! - szisszentem fel. - Nem kívánok a nyomdokaidba lépni, akármit is ír a Próféta - vetettem oda. A cikk ugyanis próbált beállítani ugyanannak a szajhának, akinek tavaly is.

A Diggory-lány [hungarian HP ff.]Where stories live. Discover now