A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

40/II. Bajnoki összetartás II.

A szó bennem rekedt, én pedig a bácsira néztem, aki feleségét bámulta.

- Ne mondd nekem Abby, hogy elhiszed ezt az egészet! - Eltátottam a számat döbbenetemben. - Kérted, amit kértél - itt már biztos voltam benne, hogy "anya", azaz a nénikém valami business-t kötött a bácsival. - De ne várja tőlem senki, sem te, Abby, sem más - itt rám nézett-, hogy elhiggyem: egy halott varázsló csak úgy feltámadt poraiból!

- De hát nem volt halott! - feleltem indulatosan. - Dumbledore professzor is megmondhatja!

- Drágám, voltunk az igazgató úrnál - válaszolt nekem Abby.

- És igenis visszatért, ott voltam, láttam, harcoltam is vele! - még a kezem is széttártam, jól orrba vágva vele szeretett bátyámat.

- Nem igaz! Kupor a megtévesztés mestere, biztosan belédmagyarázta ezt a történetet! Szintúgy Dumbledore! Ő is remekül bánik a szavakkal, míg elhiszed a legképtelenebbnek tűnő elméleteit is!

- Az igazgató úrnak tényleg vannak képtelen ötletei, de azok általában zseniálisak, és közel mindig igazak! Ne szidd őt! - kiáltottam vissza, remegve az indulattól. - Különben is, hogyan védheted Kuport? Ő az egyik, aki a szüleim haláláért felel! Aki megölte a tulajdon bátyádat!

Apa említésére kikerekedett a szeme.

- Nem őt védem! Kupor egy dühöngő őrült volt, ha azt hitte Tudjukkitől kap utasításokat.

- Nem, apa - szólt közbe Cedric. - Gondolj már bele abba, amit Maggie mondd! Tudjukki nagyon is valós, és visszatért.
Amos bácsi eltátotta a száját, szerintem el is feledkezett róla, hogy mások is jelen vannak. Gyorsan megrázta magát, és mintha meg se hallotta volna a tulajdon fiát, úgy folytatta.

- Ő, akit nem nevezünk nevén 14 éve meghalt, és nem térhetett vissza. Felejtsd el ezt a butaságot!

Abby nénit néztem, aki csak ült a széken hulla sápadtan, és nem szólt egy szót sem. Az én szám szinte fehér volt már, olyan erősen préseltem össze, és csak azért nem szóltam vissza, mert nem akartam nagynénémet még rosszabb állapotban látni. Harry-re is rápillantottam, aki szintén néma csendben, szinte pislogás nélkül bámulta nagybátyám.

- Különben is, ha Tudjukki testet öltött volna, akkor azt a miniszterelnök úr is elismerné.

- Bácsikám... - sóhajtottam egyet. Ilyen konok embert, mint ő, még nem ismertem sosem. Egyértelmű lett számomra, hogy Amos bácsi hű a minisztériumhoz. - Ha te Caramelt támogatod, támogasd, de hidd el, hogy nagyot fogsz csalódni.

- Az igazságban sosem csalódunk - ingatta a fejét. Na már csak ez hiányzott. A Reggeli Próféta olvasása közben szokta ezt mondogatni, így tudtam már, mire utal. A cikkre, ami megjelent rólunk.

- Hidd csak el, hogy egy hazug, hisztis vamp vagyok - horkantottam - ha akarod, és csak felhajtást akarok csapni....
- Akarsz? Mind a hárman benne vagytok! Mind a ketten pontosabban! - mutogatott rám és Harryre is.
- Őt ne keverd ide! - figyelmeztettem.
Cedric már szólt volna, de feltűnésmentesen a keze után nyúltam, hogy ne szóljon bele ebbe most. Habár jól esett a bátyám törődése, és megnyugtató volt, hogy mellettem állt, de nem szerettem volna, ha összeveszik az apjával. Egyébként is, jól jöhet még, ha legalább az egyikünk szót tud vele érteni.
- És ha Cedric valamilyen formában igazi veszélyben is volt, az csak miattad lehetett, hiszen látod hova kerültél! Azért vagy itt, mert nem vagy elég jó! - A szavai eljutottak hozzám, de csípős válasz helyett könnyek gyűltek a szememben szavaira.

- Mr. Diggory - George hangja magamhoz térített egy kicsit, és visszapislogtam a könnyeimet. - Ne essen ennél is nagyobb túlzásba! Voldemortról gondolhat amit akar, de Mags szinte a nevelt lánya!