A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

53. A bácsikám nem hirtelenharagú!

„Tudom kezelni az igazságot. Ez az a hazugság, ami megöl engem."

Nem tudom, hogy ki mondta ezt vagy mikor, de ez zakatolt a fejemben, amint Amos bácsi becsukta maga mögött az ajtót, kattant a zár és valószínűleg még egy hangszigetelőbűbájt is kiszórt az irodájára - sajnos kevés dolgot utált úgy, mint behozni a munkahelyére a családi problémákat. Ezt tudtam jól. Ahogy azt is, hogy hiába mondtam volna mindig igazat, ő becsukta a fülét. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire fárasztó lehet, ha nem akarják meghallani a hangod, nem figyelnek oda rád, de most megcsapott ennek az érzete. Nemcsak az én hibám, hogy itt állok, állunk, hanem az övé is.

A bátyám, Ced annak a híve volt, hogy meg kell válogatni a csatáinkat, aszerint, melyik éri meg. Ezért is hallgatunk az értünk felelős, és most a székére támaszkodó, elég mérgesnek tűnő felnőttet. Amit viszont nehéz volt mindhármunknak megemészteni, hogy már felnőttek vagyunk mind. Én és Ced ugyan csak tíz, illetve tizenegy hónapja, a bácsikám régebb óta, de már mind teljes felelősséget tudunk vállalni a tetteinkért a varázslótörvényeink szerint.

Ő viszont ott áll, az íróasztala mögött, és próbál higgadtságot erőltetni magára, miközben a széket úgy szorítja haragjában, hogy fehérednek a bütykei. Márpedig a bácsikám nem hirtelenharagú természet, tudom jól. Most viszont tartoztunk neki egy magyarázattal.

Vetettem egy fél pillantást Cedricre, mire a nagybátyám felcsattant.

- Rám nézzetek! Az igazat akarom hallani, most! Hogy kerültetek ide?

- Te magad hoztál ide minket, bácsikám... - feleltem át se gondolva a választ, vagy, hogy milyen szemtelen vagyok. Nem igazán érdekelt... És hirtelenségemben csatába indultam, a kérdés az volt, páncélban vagy lenvászoningben tettem-e ezt.

- Ne szemtelenkedj! - pirított rám. - Miért jöttetek ma, a Potter-fiú tárgyalásának a napján a minisztériumba?

- Apa... - kezdte Cedric-, kérlek nyugodj meg. Beszéljük meg higgadtan ezt az egészet.

- Azért jöttünk ide, mert Harry Potter tárgyalása volt ma! Ez nem normális dolog, hogy egy szimpla kiskorú bűbájgyakorlásának az ügyét a teljes Winzengamot tárgyalja! Ennek oka van, és bármi is az - dacosan kihúztam magam, miközben pergett a nyelvem-, azt akarom: tudják, hogy Harry mellett állok!

- És én is - tette hozzá bátyám. - Tudtam, hogy Maggie el szeretne jönni a tárgyalásra, ezért elmentem érte... és együtt jöttünk ide.

- Na ne mondd - Amos bácsi hangja gúnyossá kezdett válni, hideg tekintetétől pedig borsódzni kezdett a hátam. - Merre is jártál, Maggie?

- Franciaországban - szemrebbenés nélkül vágtam rá-, és az alpoki túrán Svájcban is...

- Na ne mondd! - ripakodott rám ismét. - Az igazat akarom tudni, Margaret Diggory, mégpedig most!

- Jó... Az igazság az, hogy a nagybátyám egy szűklátókörű fafej, és ebből kifolyólag soha meg sem hallja, mit akarok mondani! Nem érdekli a véleményem, mert eltér az övétől!

Talán nem a legjobb alkalmat választottam kiönteni a szívemet. Amos bácsi arca egyre pirosabb lett, úgy tűnt szinte levegőt sem vesz. Cedric meleg tenyerét megéreztem a hátamon, és tudtam, szerinte is messzire mentem. Megadóan sóhajtottam, elvégre, Mr. Shafiq akár írhatott is neki, de egyébként sem hiszem, hogy számítana valamit akár titkolózom, akár igazat mondok.

- Hát jó. Nem voltam Franciaországban, nem találkoztam Tiffany-val sem, sőt... Az egész mesét csak kitaláltuk, ketten - Cedet azért nem kevertem volna ebbe bele. - Nem fogok a Beauxbatonsban maradni, akár elfogadod, akár nem, bácsikám, akkor sem, ha az egész nyarat ott tölthetném. Nem értem, miért nem tudod ezt felfogni. A szüleim engedtek volna választást nekem, és megkésve, de most választok!