A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

76.

Természetesen kölcsönadtam az ikreknek és Lee-nek a jegyzeteimet. Na nem azért, mert George még a lányvécébe, sőt a könyvtárba is képes volt utánam jönni. (Előbbitől a vécében tartózkodó lányok némelyike frászban tört ki, mások meg pletykára éhesen hallgatóztak), utóbbi pedig Madame Cvikkert vonzotta körénk úgy, mint ragadozó madarat a döghús.)
A jegyzeteim mellé magamat is kölcsön adtam, mert az elméleti anyagot átültetni gyakorlatba nem megy anélkül, hogy el tudd olvasni, ami le van írva.

Volt valami izgalmas abban, hogy a fiúk bevontak engem az új termékeik készítésébe, és nem mondom, nem kis örömmel és egyszerre láthatatlan, mégis érezhető büszkeséggel töltött el, hogy én tudom egyedül az iskolában, mire készülnek.

Minden azért sosem tökéletes, fanyar kedvvel, de be kellett ülnünk SVK órára is.

Már régen rájöttem, hogy felesleges olvasnom a könyvet, mert olyan nyelvezete van, hogy azt talán az ötödikes Hermione Grangeren kívül senki a világon nem érti, nincs meg a lelki ereje hozzá, mert elalszik az első néhány mondaton.
Így aztán bőven ráértem gondolkodni, úgy hogy George a könyvembe szivecskéket és más figurákat firkált, miközben néha a pennájával bökdösött.
Egy különösen erős mozdulat után felszisszentem, mire Umbridge kapott is az alkalmon.
- Miss Diggory - hangja ugyanolyan mézesmázos volt, mint mindig, amikor büntetőmunkára küldött. - Valamilyen problémája van?
- Nem tanárnő - mosolyodtam én is el-, csak azon gondolkodtam, hogy a gyakorlati vizsgán... - gyorsan kerestem egy szót, amit fel bírtam fogni-, a defenzív békés megoldásokat kell bemutatni, mégis hogy csinálnám.
- Nem ez a feladata most, gyermek. A jegyzetelés.
- Rendben tanárnő. Csak, ha már szóba került a téma... Ön mit gondol erről? Egy olyan helyzetben, ahol védekezésre kényszerülök, és a szöveg szerint szeretném elkerülni a bűbájhasználatot, minek van nagyobb szerepe? Az illemnek vagy annak, hogy megérdeklődjem a másik fél miért szeretne nekem ártani?
- Ne gondolja, hogy a másik fél ártani szeretne Önnek, Miss Diggory. A varázslóközösség alapvetően egy összetartó csoport, senkinek nem érdeke, hogy a másiknak rosszat okozzon. A konfliktust kell megoldani ilyenkor, akár egy másik fél, például egy tanár bevonásával.
Haj... Elég volt elképzelnem, hogy Voldemorttal szemben pálca nélkül állok, és elcsevegek vele két cruciatus átok között arról, hogy ő igazából az édesapjára dühös, nem rám, a párbaj helyett pedig fonjuk be inkább egymás haját. Vagy ő az enyémet, és még meg is dicsérném, hiszen olyan szép hosszú ujjai vannak. És mielőtt kimondaná a halálos átkot rám, odarántom magamhoz a varangyképét.
Úgy megkérdeztem volna a tanárnőt, hogy mit gondol, Voldemort vajon milyen szép hajfonatokat tudna készíteni, ha felhagyna a világuralmi terveivel. Ezt persze nem mertem, ez a saját eszmefuttatásom volt.
- De az illemnek is nagy szerepe van, sosem szabad elfelejteni, hogy kivel beszélünk. - Na ebben igazat kellett adnom neki. Erre a kezemen lévő forradások is emlékeztettek. - És ennek megfelelően kell kezdeményezni a kommunikációt, hogy a másik érzései tiszteletben legyenek tartva. - Jó lett volna, ha ezt ő is felvési magának... Mondjuk a kezére. - Van még valami?

Margaret, biztosan kiültek az arcodra az érzelmeid, gondoltam. Nem szabadna hagynod. Jó lenne, ha Piton nekem is tartana okklumenciát, akkor tudnék olyan rezzenéstelenül nézni, mint ő. Az okklumenciáról egyből eszembe jutott Harry, és gondolatban feljegyeztem, hogy az első adandó alkalommal kifaggatom őt az óráról. Nehéz volt visszakormányozni a gondolataimat az előttem vigyorgó békapofára, mert egyből eszembe jutott a Roxfortba vezető utunk a szünet végén, ezzel pedig Remus, és az elhatározásom, miszerint mégis Harryn és az eseményeken tartom a szemem.
- Nincs semmi, tanárnő - mosolyodtam el újfent ártatlanul.

- Fú, jól kivágtad magad - dicsért meg drága párom az óra után. Rá is villantottam egy olyan negédes mosolyt. - Ajajj.
- Ajjaj bizony, ezt még visszakapod Mr Weasley....
- Zseniális voltál! - dicsért meg Angelina. - Amúgy, hogy állunk a sztrájkkal? Mert én kérdezősködtem, sokan benne lennének.
- Igen?
- Majdnem a teljes évfolyam. A mardekárosokat nem számítjuk, bennük nem bízom.
- Ivy?
- Vele nem beszélünk. Tavaly még tök jó fej volt, igenis az volt - szúrta közbe, mikor elfintorodtam-, de idén totálisan megzakkant. Többször láttam, hogy ott áll Umbridge irodája előtt, és csak bámulja az ajtót. Most is ő volt az utolsó, aki elhagyta a termet.
- Nagyon ijesztő a csajszi - Alicia még a karomra is tette a kezét támogatását kifejezve. - Olyan, mintha valami kém lenne.
- Nem tudom, nekem inkább bánatosnak tűnt.
- De ki nem az Umbridge óráján? Ne is válaszoljatok, mi tartjuk a csoportban a lelket! - Fred nagyon biztos volt magában. - Egyedül azért nem vetjük be a termékeinket, mert.... Miért is, George?
- Néha meg kell pihennünk a nagy munkában. És ki tudja mikor lesz még szükségünk a nyitott szemmel alvásra.
- Én pontosan tudom, hogy George Maggie miatt jár be az órára, Fred meg rosszabb, mint egy pletykás vénasszony, nem akar kimaradni semmiből - vigyorgott Lee, és elkerülte menet közben Fred kinyújtott kezét, ami ha célba talál, Lee egy pofonnal gazdagabb lett volna. - Nekem meg kell a Ravasz belőle - vont vállat.