1869 jan. 29.
Irene Adler megköszönte a felszolgáló fiúnak a kihozott teát, majd a mellé kapott ezüstkanállal elvegyítette benne a tejet. Megkavarta és az orra elé emelte, hogy beleszippantson a friss feketetea bódító illatába. Óvatosan belekóstolt, csak hogy érezze a koffein erősségét. Keserű íz áradt szét a szájában és kicsit grimaszolt. Gyorsan dobott bele egy kockacukrot, újra megkavarta, majd megint belekóstolt. Pont jó.
- Nekem is rendeltél remélem egy csészével. - szólt egy hang a háta mögött. Irene félig elmosolyodott, majd újra elkomolyodva hátrafordult, a jövevényt üdvözölni.
- Nem, de ezt orvosolhatjuk. Gyere, foglalj helyet Marissa. - Irene előre szólt a lánynak, hogy ez egy olyan találka lesz, ahova csak formai öltözetben szabad megjelenni. Elvárta és bízott is benne, hogy szót fogad a lány, ám az, hogy valóban ruhában jelent meg Marissa, meghökkentette.
Mara remélte, Irene "klubja" nem csak teát és süteményt fog neki kínálni, hanem alkalmat új, és hasznos információk megszerzésére, talán még pár titkot a Feketeviperákról.
Otthon azonban bajban volt. Nem számolta pontosan, de talán jó másfél órát eltöltött azzal, hogy átnézegesse a ruhásszekrényében lapuló rongyokat. Ugyanis sejtelme sem volt róla, miben kéne megjelenni egy ilyen partin. Violett azonban még ott volt nála, mikor készülődött és segített neki. Olett, aki veterán volt az ilyen teapartik és egyéb társas összejövetelek szempontjából, mint egy katonatiszt, osztotta Marissának a parancsokat, mit hogyan vegyen fel, mit mivel válasszon ki.
Való igaz, Mara nem vallotta magát az úri dámák és gazdag nagykutyák feleségei közé, akiknek az élete volt ilyen meghívásokat elfogadni, és megjelenni tisztes öltözetben. Hordani, hordott ruhát -már ha muszáj volt neki - és volt is pár szép darabja, amit még vagy Irennel vett, vagy Evei-vel választott ki, de igazán sose szerette a szoknyákat és a szűk ujjú felöltőket. Úgy érezte, lekötik és korlátozzák, nem tud bennük önmaga lenni az állandó hadonászásaival és mozgásformuláival. Végül, már majdnem a végére hagyva, felvette az egyik kedvencét. Alig hordta azt a darabot, mivel a félhavi lakbérével volt egyenlő az ára, de ez volt talán az egyetlen, amelyben kényelmesen mozgott és még tetszett is neki a ruha. Violett egyetértőn, ám komoly, gondolkodó kifejezéssel vizsgálgatta, majd mintha egy igen kényes és roppant fontos haditaktikát fogadna el, rábólintott a darabra.
- Ebbe fogsz menni, hidd el megfelel. - mondta komolyan, aztán nekiállt Mara kócos haját rendbe rakni.
Először egy kisebb hírértékkel rendelkező kávézóba beszéltek meg találkát, hogy Adler eltudja igazítani Marissát a szabályok felől, ismertesse a társaságot a lánnyal, és felvázolja társadalmi és politikai státuszuk leglényegesebb vonásait. Amikor Irene meglátta " alkalmi mentoráltját" megrökönyödve pislantott még kettőt.
A lány egy királykék ruhát viselt, derekán és nyakán szűkített résszel. A ruhához simuló mellény fekete gombokkal és fodrokkal tarkította a mellkast, hosszú ujjai sötétkék csipkében végződtek. A szoknyarészt bal combon fodrozva felvarrták, az alsóbb, selyemszoknyát szabadon hagyva. A bal oldali fodrok hullámozva végig haladtak a lány hátán is. A ruha olyan hatást adott a lánynak, mintha kifinomultabb és érettebb lenne koránál. Komolyabbá tette. Marissa haja hatalmas kontyba volt fogva, díszes hajtűkkel és csatokkal tűzdelve.
Visszafogott sminket viselt, amely kihangsúlyozta mélykék szemét, halvány pírral az orcáján, szamócapiros ajkakkal.
Marissa várakozva megállt az idősebb nő előtt, várva a véleményét és a reakcióját. Kicsit szeretett volna dicsekedni a ruhával, megmutatni Adlernek, hogy ő is tud ugyanolyan finomlelkű, ártatlan hölgy lenni, mint más. Tud uralkodni saját magán és tettein, és feltud nőni egy olyan komoly találkozásra is, mint ami előttük áll.
Adler először kissé értetlenül a szemébe nézett, majd gyorsan végigfuttatta a szemét az arcán, a haján, a ruháján egészen a feje tetejétől a cipőorráig. Mikor végzett a mustrálással visszafordult a lányhoz, és elismerően biccentett.
- Üljön le, hölgyem. - elismerően hümmögött egyet, és a vele szembe lévő széket ajánlotta Mara számára.
Marissa mosolyogva biccentett és helyet foglalt.
- Be kell, hogy valljam neked....Megleptél. És kellemesen. - Irene a lányra kacsintott, majd visszatért a teája szürcsölgetéséhez.
- Mondtam, hogy képes vagyok úrihölgy módjára tenni. Mint viselkedés, mind öltözet szempontjából. De ha már itt tartunk. Kérlek Irene, mondd el, mi is igazán ez a "Kamillás szoba"!
Irene sejtelmesen ráhunyorgott. Éppen ekkor hozták ki a Marissának kért teát, így maga Adler vette át a gőzölgő csészét és adta át a lánynak, mozdulat közben kicsit előrébb hajolva, hogy hallhassa a lány, ha suttog.
- Ez egy ajándék számodra. Tőlem. Vedd úgy, hogy ez az elkésett születésnapi ajándékod.
- Úgy kezelem.
- Helyes. - Irene nyelt egyet, majd semmi kertelés- bevezetés, elkezdett mesélni. - A Kamillás Szobának nevezett társaság egy klubb. Olyan, mint amikbe a gazdag, öntelt és együgyű férfiak szoktak járni, szivarozni, sport rovatokat olvasni, csip-csup dolgokat és a politika bagatell oldalát megvitatni. Na, ez egy ilyen klubb. Csakhogy nőkből áll az egész. És, mint tudjuk, a nők nem beszélgetnek hasznavehetetlen dolgokról. Jobban mondva, az okos és ambiciózus nők nem beszélgetnek hasznavehetetlenről. A Kamillás Szoba, drágám, Nagy-Britannia legbefolyásosabb és legmeghatározóbb nőit foglalja magában. Mindent meg találsz: olajmágnás feleség, gazdag örökösök, politikusok feleségei, lányai, nővérei. Mindenki, akinek csak egy kicsit is van hatalom és erő a kezében része a csoportnak.
- És erről én eddig hogy-hogy nem tudtam? - vonta fel szemöldökét Marissa fellengzősen.
- Úgy, hogy eddig nem is kerested szívem. Aki keres, az talál, mint szokták azt mondani. Bár igaz, titoktartás kötelez, és eléggé sok energiát fektetnek az alapítók abba, hogy a titok, titok is maradjon. De...gondolom neked olyan hölgy ismerősöd sincs, aki tagja lehetne ennek. Vagy tévedek?
- Csak a Királyságon belül lehet szó tagokról?
- Attól függ hogy érted. Például, egy amerikai hölgy, bármennyit is erőlködik, bármennyit fizetne, vesztegetne, fenyegetne azért, hogy tag lehessen nem lehet. Nem lehet tag, mivel nem brit az állampolgársága. De ha mondjuk van, egy nyolcvan éves banya, aki hetven évet Indiában élt le, és már maga is indiainak vallja magát bekerülhet probléma nélkül. Miért? Azért, mert Liverpoolban született. Igaz, élete korai és igen rövid hajnalát töltötte Liverpoolban, de ott született, tehát brit nemzetiségű. Így világos?
Marissa maga elé nézve mereven bólintott. "Vajon Violett tud erről? Ő is tagja lehet? És nem szólt volna róla?"
- Más kérdés? Vagy folytathatom? - Irene a tea utolsó pár cseppjét folyatta hol a csésze egyik részére, hol a másikra.
- Folytasd kérlek.
- Úgy kell elképzelni ezt az egészet, mint egy háztartást, ahol a férfi gyengeakaratú, és a nő irányít a család életében mindent, mégis az asszony, hogy megmentse férje befolyását és becsületét, úgy formálja a dolgokat, mintha minden a férfi kezében lenne, ő lenne az irányító, az úr a házban. Miközben a nő, szépen a háttérben irányítja valósan a dolgokat.
- Azt akarod nekem ezzel mondani, hogy ezek a nagyon gazdag, nagyon befolyásos nők azok, akik igazából vezetik az államot, hátulról a sötétből, mindenki tudta nélkül?
Irene Adler jóízűen felkacagott.
- Ugyan kérlek. Nem valami okkultisták ezek, akik az uralmuk alá akarják hajtani a földet...
- Hát akkor mit csinál, az a kis egylet?- mondta Marissa cinikusan.
- Nagyon egyszerű dolgokat. Legtöbbször mi nők döntünk egy-egy választáson, néhány parlamenti gyűlést mi bonyolítunk le, beleszólásunk lehet a tőzsdébe, a piaci árakba. De semmi nagyzás, ne félj. Sajnos, ami tényleg komoly ügy lenne, és befolyással bírna az egész női nemre, azokat még mi se tudjuk befolyásolni. Ne tudd meg hányszor próbáltunk sort keríteni, a női szavazatjog megadásáért, vagy azért, hogy az egyetemeken több női hallgató legyen, vagy külhonban egyáltalán legyenek női hallgatók. Emellett ott van a iskoláztatás, a munkavállalás, a gondviselés, a magántulajdon kezelés....
- Egészen szakszerűnek hangik a teapartik mellett ez az elszánt harc a nők melletti téma. Tetszik. Na és azt mondd meg, nekem mi hasznom származik belőle, ha én itt most megjelenek.
- Marissa, tényleg ennyire nem látod át a dolgokat? Szerinted a te drágalátos csoportjaid, akik után szeretnél kutakodni csak úgy a levegőbe lógnak? Hogy maguk építették fel a kis birodalmukat? Csak úgy, háttér nélkül?
- Vannak támogatóik a klubodból is? - Marissa megfeszült. Lassan letette a csészét az asztalra, le sem véve a szemét Alderről, majd még közelebb hajolt hozzá.
- Jaj ne vágj ilyen képet! Elcsúfítod a csinos kis arcocskádat ezzel az összehúzott szemöldökkel. Minden valamire való társaságnak van pénzügyi, politikai és még sok egyéb háttere. A kígyóid sem különbek. Ismerek egy hölgyet, aki a szabad tőke áramlását biztosítja a banda felé Írországból. Olyan összekötő féleség, de ő maga mindig élesen elhatárolódik minden barbár tettől, amit azok csinálhatnak. Azt mondja, amíg azok teljesítik az óhajait és segítenek neki az importját eladni és kamatoztatni, addig a pénzzel, amit a nő ad a bandának, csinálhatnak amit csak akarnak. Az már -úgy mondja- nem az ő dolguk, mire használják fel a kapott pénzt. Valamit valamiért. Ha sikerülne neked a közelébe férkőzni, és a bizalmát elnyerni....
- Talán beajánlana a Fekete viperákhoz is...?
- Ennek a megmondója csak a jövő lehet. Méghozzá az igen-közeli-jövő. -Irene Adler a háta mögötti falra nézett, ahol vadásztrófeák, festmények, poszterek és újságcikkek álltak. A fal közepén, két méter magasba ott lógott egy hatalmas óra, amelynek ketyegése, még a sok ezüstös csilingelés és halk beszélgetések közepette is elhallatszott hozzájuk.
- Mennyi időm van megtanulni a szabályaitokat?
- Megtanulni biztos nem fogod. Csak tartsd észben a legfőbbeket. Hát, talán van egy órám neked bemutatni, hogyan is mennek ott a dolgok.
- Akkor igyekezzünk Ross kisasszony. - Marissa közelebb húzta a székét, egyik könyökével rádőlt az asztalra és Adlerre meredt.
Irenen nagy levegőt vett, és elkezdte felvázolni Marissának a legfőbb szabályokat, amiket ismernie kell, hogy mit csináljon, mit ne csináljon. Hogyan szólítsa meg a tagokat, miket mondjon egy-egy specifikus kérdéskörre.
Délután fél kettő
A kocsis gyeplőjét hatra húzva megálljt parancsolt lovainak, bár a két gebe talán utasítás nélkül is megállt volna. Hangosan, élesen és fájdalommal telve horkantottak. Előbb Adlert segítette ki a bakon ülő fickó, majd Marissa kezét is megszorítva erősen lesegítette a lányt a három lépcsőfokról. Mara megköszönte a segítséget és az épület elé sétált, míg Irene kifizette a fuvart. Egy átlagosnak mondható, elől szalon, hátul lakóház szolgált helyszínként. Fehérre meszelt falai élesen visszaverték a Nap rideg fényét, Marissa hunyorgott és a szeme elé emelte kezét.
- Ez lesz az. - lépett mellé Irene Adler. - Készen állsz szívem?
- Más lehetőségem nincs nagyon.
- Ez, sajna igaz. Na, gyere ne várassuk őket sokáig. Alig várják, hogy bemutassalak nekik!
Mara fancsalin elhúzta a száját, majd sóhajtva megindult az ajtó felé. Probléma mentesen beléptek a kávézóba, amely teljesen úgy nézett ki, mint Versailles tükörterme. A lány hirtelen több tucat énjével kellett, hogy szembe nézzen. Ahogy Irene elsétált mellőle, bejelentkezni, Mara megállt nem messze az egyik tükörtől és átvizsgálta a megjelenését. Bosszankodva konstatálta, hogy felkarja a szűk ujjakban túlságosan kitelíti a ruhabelsőt. Megpróbált felcsípni rá egy kis anyagot az alkarjáról, de sikertelenül.
Irene ekkor karon ragadta, majd megvárta, míg egy frakkba öltözött, vörös hajú férfi elsétált előttük, hogy mutassa az utat. Erőteljesen megindította Marissát és alig hallhatóan odasúgott neki pár feddést a ruhája nyúzásáért.
A frakkos úr kinyitott előttük egy eddig fel sem tűnő ajtót, amelyet az egyik nagyobb tükör rejtett és beinvitálta a két nőt. Egy titkos folyosóra vezette őket. Az átjáró megtelt meleg lámpafényekkel, talpuk alatt szőnyeg suhogott. Marissa csodálkozva vette észre, hogy vezetőjük, akiről azt hitte férfiú, igazából egy vékony, szikár nő volt rövid hajjal, amit fixálóval hátrasimított. Hátra se nézve rájuk, ment előre, egészen a folyosó végéig, ahol már kevesebb lámpa függött a falon, és gyérebb volt a világítás.
A frakkos nő hirtelen megállt és várakozón hátrafordult hozzájuk. Marissa kérdőn hol a vörösre nézett, hol Adler-ra. Irene bólintott egyet, válaszolva a vörös hajú néma kérdésére és elkezdett kopogtatni a falon maga mellett. Marissa egy hosszú és bonyolult kopogáskódot hallott, amit minden bizonnyal Irene is csak nagy nehezen jegyezhetett meg.
Azután csönd. Csak a hátrahagyott kávézóból szűrődtek ki tompa hangok, evőeszközök csörgése és az ajtó feletti jelzőcsengő csilingelése.
Mara megpróbált hallgatózni, hátha észlel valami mozgolódást a fal mögött, de tökéletes csend volt odaát.
Hirtelen aztán zárcsörgés, a zárbetét kattogva elfordult a kulcs nyomására, kilincs nyomódik le és megnyílt előttük a falban egy ajtó.
Újabb frakkos nő jelent meg, egy petróleum lámpával és kulccsal a kezében. A két munkatárs némán biccentett egymásnak, majd az, amelyik eddig kísérte őket Irene-ék felé fordult és meghajolt.
- Hölgyeim. - köszönt el, és már sétált is visszafele, a derengő homályban.
Az ajtóban álló szinte ugyanúgy nézett ki, mit a vöröshajú nő. Rövid, lesimított haj, fényes lakkal.
- Szépen csiripelnek a madarak? - kérdezte Mairssáéktól és az ajtóba állt, eltorlaszolva a további utat.
- Igen. Ma mintha Mozartot énekelnének. - válaszolta Adler. A farkkos nő bólintott és oldalra lépett, szabad utat hagyva Marissáéknak, az elhaladásra.
Egy újabb hosszú folyosón sétáltak végig, amely enyhén lejtett. "Dejó...megint megyünk a csatornákba." gondolta Marissa, visszaemlékezve a Vaskakasban tett "kiruccanására".
Jó tíz perc séta után végre elértek az alagút végére, ahol a két oldalsó falra erős fényű lámpásokat csavaroztak. Előttük egy kétméteres, bársony burkolatú ajtó állt. Nem volt kilincse, csak szemmagasságban egy fém lemez. Vezetőjük újra oldalra lépett, Irene pedig Marissához fordult.
- Felkészültél? - kérdezte halkan. Marissa még egy pillantást vetett az ajtóra, és próbálta elképzelni, mi várhatja a túloldalán.
- Igen. - válaszolta határozottan.
Irene megkopogtatta a vaslemezt, azt mire azonnal elhúzták és egy pár barna szem jelent meg a lemez helyébe.
Irene biccentett, s a szempár helyett újra csak a vaslemezt lehetett látni. Fogcsikorgató nyikorgás támadt és megnyílt előttük az ajtó. Marissa oldalra döntötte a fejét, hogy belásson az ajtó mögöttre, ám útját állta az, akié a barna szempár volt. Mint az eddigi kísérők, az ajtót kinyitó személy is egy hölgy volt, ám nem ő nem tűnt "pincérfiúnak" mint a többi. A nőn divatos ruha volt, fodrokkal, csipkékkel és mindenféle dísszel, haja bongyolítva omlott a vállára és erős smink takarta arcát. Marissa lassan érezni kezdte a nőről áradó parfümöt is, valamilyen egzotikus, fűszeres illatot.
- Üdvözlöm Ross kisasszony. - mosolyodott el a hölgy. - Már vártuk önt, és a gyámoltját. - Ekkor az érdekes parfümű nő Marissához fordult.
- Tehát ön az a híres hölgy, akiről mesélt nekünk Miss Ross. Én Margaret vagyok. Margaret Flint.
- Örvendek a találkozásnak. A nevem Marian Hudson.
- Nos Ms. Hudson, remélem elnyerjük tetszését a továbbiakban! Kérem, kövessenek a hölgyek! - Margaret biccentett a frakkos nőnek, aki némán visszaindult a helyére, majd beinvitálta Marissát és Irenet.
Újból egy folyosón találták magukat, ám at, ellentétben az előbbiekkel barátságos melegben úszott és a falak bézsszín tapétáival egy előszoba hatását keltette. A szőnyeg igaz kopott és kijárt volt középen, ám látszott, hogy rendszeresen tisztítják, mivel a szélein sötétebb koszcsíkok látszottak. "Sok cipő koptatta már a szőnyeget, és a közelmúltban takarították le, szóval gyakran fordulnak meg erre emberek." Marissa az elegáns tapétára lesett, amelyen egy trópusi növény leveleinek és virágjainak motívumát festették.
- Mrs. Hudson mit szólna, ha megtudná, hogy az ő nevét használod alibinek drágám? - súgta felé Irene, annyira halkan, hogy csak ő hallhassa.
- Bizonyára megdicsérne, hogy álnevet használok, Miss Ross.
- Most miért vagy rám dühös? Elég okos voltál ahhoz, hogy rájöjj, itt mindenki álnevet használ.
- Igen. És ha nem lettem volna ilyen okos?
- Akkor nem is hoztalak volna ide. - Irene mindentudón elmosolyodott és a lányra kacsintott. Marissa fúj egyet és a szemét forgatta. Ezt majd még visszakapja Irene. Most azonban más dolgokkal kell foglalkoznia, például hogy hogyan fog bevágódni az itteni társaságnál, kitől próbáljon információt szerezni, kit kerüljön. Irene már elmondta a lényeges dolgokat igaz, de a lánynak kell dolgoznia azon, hogy a bizalmukba fogadják és segítsenek neki. Ami, a hallottak alapján nem lesz piskóta.
Margaret megállt az üvegajtó előtt és hozzájuk fordult.
- Üdvözlöm a hölgyeket a Kamillás szobánkban. Italt tudnak rendelni, szivar a felszolgálóknál található. Teljen kellemesen az idejük, míg körünkben tartózkodnak. - a nő kinyitotta az ajtót és félreállt. Irene belekarolt a lányba és bevezette a szobába.
Marissa figyelmét legelőször a csillárok ragadták meg. Ekkora és ilyen gyönyörű kristálycsillárokat még soha életébe nem látott, pedig a Vörös tigris kaszinónak is becsületére váltak a csillárjai. A felettük beszűrődő napfény halovány szivárványban törte meg a kristályokat és szórta szét fényét végig a teremben. Ahogy előre nézett egy hosszú pultot látott meg, székek nélkül, amikre ülhettek volna a vendégek. Csapos nem volt, se csapok, amelyekből a sört szokták mérni.
Bal oldalt pamutvásznas puffok, karfák és fotelek terpeszkedtek egy nagy, fehér szőrmeszőnyegen. Jobbra pillantva hatalmas nagy, bíbor színű, kacifántos mintázatú függönyök lógtak, amelyek négyzet alakban eltakarták a sarok nagy részét.
A szobában összesen hat nőt látott, akik a díványoknál ültek és vidáman cseverésztek csészéik és süteményeik mellett, egy kobaltkék ingű lány állt a pultban, lefelé bámulva egy könyvre. A függönyökkel elbarikádozott részről halovány füstcsíkok gomolyogtak elő.
- Ott mi van? - súgta Marissa társának.
- Majd megtudod. Most gyere, bemutatlak a nagyközönségnek.
Irene karon fogva vezette a hölgyek irányába. Amint megindultak a társaság felé, a velük szemben lévők már kíváncsian nyújtogatták nyakukat feléjük, összesúgtak. Mara zavarba érezte magát, hogy ennyi szem, ennyi fontosnak vélt szem szegeződik rá és mustrálják. Mintha belé tudnának látni. A szemben lévő szófán három nő ült egymás mellett, mellettük bal- és jobb oldalt két fotelben még két nő, és egy pedig háttal nekik, egy magasított hátú, trónszerű székben.
Ő volt a rangidős tag közöttük.
Adler elmagyarázta neki, ahol ülnek a tagok, olyan fontosságú a szerepük a csoportban.
A három egymás mellett ülő kicsivel alacsonyabb rangon lévők, és a két szélső, akik kevésbé díszes és kényelmes székben ültek a legalacsonyabb rangúak. Vagy csak újak. Mint, ahogy ő is az...
Irene oldalra vezette, ahol mindenki teljes panorámát kaphat a lányból, elengedte a karját és odament a magasított háttámlájú hölgyhöz.
- Üdvözlöm Mrs. Beerlen. - egy középkorú nő ült a fotelban, egyszerű stílusú, letisztult mintázatú, zöld ruhában. Vörös haja loknikba csavarodva hullt le a lapockájáig, elöl négy csigát hagyva a vállán. Szürkés szemei, az itt-ott megjelenő ráncok között keménységet és fegyelmet sugároztak. Élénkvörösre festett, vékony ajkai egyhangúan húzódtak vízszintesre. Megvárta, míg Adler kezet csókol neki, egy hatalmas smaragd gyűrűre, majd Marissa felé fordította vizsgáló tekintetét.
Mara előre lépett egyet és óvatosan pukedlizett egyet először, ahogyan azt Adler mondta neki, közben tekintetét a padlóra szegezve.
- Üdvözlöm Beerlen asszony. És önöket is hölgyeim. - bólintott a többi, reá figyelőnek is. A legközelebbi nő, aki egyedül ült nem lehetett Irennel sokkal idősebb. Megjelenésben sokban hasonlított Beerlen-hez, mint ahogy a jelenlévők többsége is. Sárga ruhájához a hozzá passzoló ékszerekkel és szalmasárga hajával majdnem úgy nézett ki a lány szerint, mint egy citrom. De persze ezt nem tette szóvá.
A három egymás mellett ülő korban inkább a vezér hölgyemény felé hajlottak, bár ráncaik még nem szabdalták szét arcukat annyira. Ők visszafogottabb, lila, rózsaszín és barack színben pompáztak.
- Ha jól tudom Marian Hudson a neve. - szólalt meg Beerlen. Hangja a láncdohányosokhoz hasonló mélységben és rekedtségben csengett. - Miss. Ross már mesélt önről. Tudjuk, hogy kiképzései által képes emberek elhallgattatására. Tudjuk magáról, hogy tanult, értelmes és furfangos nő, aki képes bármit bevetni, céljai eléréséért.
- Így igaz. - bólintott Marissa.
- Mondja csak, miért jött el ma hozzánk? A teázás mellett persze. - a nő kissé előre hajolt és elővett szoknyazsebéből egy szivart, és egy gyújtóst. Kettőt próbált, a szikra belekapott a szivarvégbe és pirosan, felparázslott. Szívott párat először, majd egy kanyargós füstöt fújva Marissa felé újra a lányra szegezte átható tekintetét.
- Azért, asszonyom, mert potenciált látok a szervezetében. A kellemes társaság, felebaráti csevejek és az aktuális divat megtárgyalása mellett segítő kezeket is látok ezen csoportban. Persze, a meghálálás busás kamata sem maradhat el ezen esetekben, amit én szavamhoz hűen mindig betartok.
Beerlen lazán leeresztette a szivart, és a karosszék karfájára erősített fémtálba szórta a megperzselt hamut.
- Mi megköveteljük az abszolút engedelmességet és a legszigorúbb titoktartást.
- Ezek a szakmám velejárói hölgyem.
- Ha egyszer benne vagy, nincs visszalépés.
- Ezt is jól tudom.
- Nos...- a nő végigmérte Marissát, tetőtől talpig, minden egyes fodrot a szoknyáján, miden ráncot a kabátján, minden rezdülését arcizmainak. És aztán a szemébe nézett. Mara hidegséget, számítást és gyakorlatiasságot látott benne. De ugyanezeket adta vissza ő is, egy kis kegyetlenséget is belecsempészve.
Beerlen hátrafordult Adlerhez, aki szintén rezzenéstelen arccal figyelte az eseményeket, majd visszafordult Marához és lassan, sunyin elmosolyodott vékony, festett ajkaival.
- Vegye úgy, hogy próbaidőn van. - mondta és gyorsan, korát meghazudtoló ruganyossággal felpattant a székéből. A többi hölgy is mozdult már, hogy felálljanak, de Beerlen megálljt parancsolt nekik egy kézmozdulattal.
- Kérem, csak maradjanak. - mondta feléjük se nézve. Marát figyelte.
- Rendben hát. Próbaidőn lesz, Hudson kisasszony. Valamit valamiért ugyebár. Ha nem találjuk alkalmasnak a tagságra, elmehet, de ezentúl, élete hátralevő részében megfigyelés alatt lesz. És ha csak egy szót is elkottyant rólunk...Máskülönben, ha kiálja a "próbát" aztán már legális és elismert tagja lesz a Kamillás szobának. Tevékenységeit ezentúl a szervezetünk javára kell, hogy fordítsa, persze normális keretek közt. Addig is Ross kisasszony lesz a felügyelője annak, hogy hű marad titoktartásához, és hogy törvényeink szerint cselekszik. Aki pedig bevezeti, illetve megadja próbatételének mivoltát, nem más lesz, mint Ruth Semmens lesz. - ezzel az utolsó, egyedül ülő nőre mutatott.
A nő felállt karosszékéből, előre lépett és szembefordult Marissával.
A lány agyában jeges hullámként futott végig a megrázó, és ijesztő felismerés, amelynek ingatag léte borzalommal töltötte el. A nő az a karcsú derekú, fekete hajú rókaprémes személy volt, akit hónapokkal ezelőtt egy megfigyelésén látott....
Az egyik Feketeviperás taggal karöltve.