Master of shadows (Az árnyak mestere)

Csavargók sétája

Marissa Holmes a sétája végére teljesen elfelejtette a másfél órával ezelőtti vizsgáját, a munkahelyét pár utcával arrébb, és a másikat is, a sok vérrel és sötétséggel. A végére egész jó hangulata kerekedett, mivel fejében eltervezte, hogy miket fog ma csinálni lazításként. Mikor belépett az ajtón kutyái sehol nem voltak. Álltalában trappolnak, hogy üdvözölhessék gazdijukat, ám most üres volt előtte a folyosó és bentről horkolást hallott.
- Na szépen vagyunk. Így üdvözölitek azt, aki etet benneteket? - levette a kabátját és a fal mentén haladva bekukucskált a nappaliba.
Rolf és Myram összegömbölyödve aludtak a kanapén, talpalatnyi helyet sem hagyva Marának, Woyra pedig...
Halk csámcsogás csapta meg a fülét, jobbról, a konyha felől. Lábujjhegyen megkerülte a pultot és benézett a szekrények mellé. Woyra hason fekve, lába között egy ócska fakanalat szorított és azt rágcsálta boldogan.
- Még jó, hogy azt kiakartam dobni...- gazdája hangjára a farkaskutya felpillantott, párszor megcsóválta a farkát, majd azonban újra visszatért a fa szétszedéséhez. Mara felsóhajtott és összecsapta a tenyerét. - Oké mindenki! Felkelni lusta banda! - kiáltotta, mire a két alvó kutyája feje felemelkedett a díványról. Élénken, farkcsóválva figyelték gazdájukat.
- Most. El. Fogunk. Menni. - tagolta a lány egyre halkabban. - Sétálni. - az utolsó szót suttogta, mert tudta mi következi utána.
A három kutya, mintha csak rugóra járt volna felpattant a helyéről és kilőttek az ajtó irányába. Myram volt az első érkező, s nagy koppanással a fán csapódott. Szinte azonnal fel is állt, és két lábra ágaskodva kaparni kezdte az ajtót. Rolf is a bejáratot ugatta, mély, morgó hangján, Woyra pedig Mara felé bámult és hol lekushadt hol felugrott jelezve, hogy már menne. Marissa gyorsan megkereste a pórázait, amit rozsdamentes acélból csináltatott és kis küzdelem árán nyakörvet rakott kutyáira.
- Remélem most nem fogok vízbe esni...mint legutóbb. - sóhajtott idegesen a lány, majd a pórázokkal a kezében megnyitotta kutyái előtt az ajtót.

1868 december 23-án, ezen a kifejezetten kellemes napon Mara alig látott embert a parkokban. Pedig milyen sokan szoktak lenni! Akárhányszor elhalad a Hyde park előtt emberek tucatjainak hangja morajlik ki, a hajlított kerítéseken kívülre. Persze, az a Hyde park, nem pedig a St. James park. Igaz szinte egymás szájában volt a két liget, mégis meglátszódott melyik a "divatosabb" a kettő közül. Útközben oda, kutyái szinte eltorlaszolták az egész járdát előtte, az emberek meglepetten kerülték ki őket, ha meglátták a fenevadakat közeledni. Miközben egy tűzoltókocsi és egy omnibusz kerülését várták az egyik sarkon négy gyerek szaladt oda hozzá. Jobban mondva a kutyáihoz.
Mara úgy nevelte őket, kiskölyök koruktól kezdve, hogy jámbor és szelíd állatok legyenek, ne bántsák az embereket és tűrjék a nyúzgálást. A három eb, talán még egy legyet se lenne képes bátani...Hacsak Marissa nem ad nekik rá jelet. Olvasott régebben ilyenekről, és nekik is voltak betanított vadászkutyáik, amik odavezették őket az elejtett vadhoz, vagy éppen visszahozták a lelőtt szárnyast, de, hogy erre a szintre vitte volna rajta kívül még valaki az állatok trenírozását, arról nem tudott. Rendkívül szigorú és alapos tanításban volt részük pár hetes koruktól kezdve, így nem nehéz nekik alkalmazkodni új szabályokhoz sem. Mivel csak bizonyos szavak és kifejezések váltják ki belőlük a parancsokat, így Mara, a véletlenek és balesetek maximális elkerülése végett, csak skótul tanította meg nekik a veszélyesebb parancsokat.
Most is odaszólt kutyáinak, mikor már látta, hogy közelednek a gyerekek, hogy "Marad" és kutyái szófogadóan leültek. Akkor sem álltak fel szaglászni, mikor a gyerekek odaértek melléjük és pár centiről odanyújtotta az egyik kisfiú a tenyerét. Rolf és Woyra egyből odafordult és pillanatok alatt a kisfiú tenyerénél termett az orruk, szagolgatni azt. De nem bántották. Még csak nem is morogtak vagy prüszköltek. "Ügyesek." nyugtázta Marissa büszkén. Két fiú és egy lányka állta körbe a kutyáit és izgatottan sugdolóztak és kuncogtak Marissára se figyelve. Végül hármójuk közül a lány-aki egészen talpraesettnek tűnt- szólította meg.
- Elnézést hölgyem, de a barátaimmal megszeretnénk simogatni a kutyákat. Ugye nem harapnak? - kérdezte az itt jól ismert britséggel a hangjában.
- Persze, hogy nem. - vágta rá mosolyogva Mara. - Hiszen jólnevelt kutyák. Nyugodtan simogassátok csak meg őket. - egy kedves mosoly kíséretében a kutyái felé intett, mire mind a három gyerek elkezdte a fejüket és a nyakukat dörzsölni.
- Hatalmasak! - ámuldozott az egyik fiú. - Mekkorára nőnek?
- Még nagyon fiatalok...Azt hiszem a legnagyobb közülük a szürke bundájú lesz. - mivel tudta, a gyerekeknek valószínűleg fogalmuk sincs, hogy milyen fajtájuak kutyái, így csak rámutatott Myram-ra. - Amiket kislánykoromból ismertem kutyák, a nagyapán köldökéig értek. - visszaemlékezett, hogy a nagyapja rosehall-i kastélyban a vén farkaskutyák Marának a válláig értek és mindig félt tőlük, nagyságuk miatt.
- És mi a nevük? - kíváncsiskodott a másik fiú.
Marissa válaszolni akart, csak éppen felnézett és látta, hogy már tiszta előttük az út.
- Mi lenne, ha elkísérnétek engem a parkig? Gondolm, ha van időtök kutyázni, akkor annyi távolság már nem nagy kunszt. - előre mutatott a park felé. Élesen füttyentett egy rövidet, mire kutyái fülüket hegyezve felemelkedtek ültőhelyükből és csaholni kezdtek. A három utcagyerek összenézett, pillanatokig a saját néma kódbeszédükkel megvitatták a dolgot, majd a lány bólintott.
- Rendben van. - mondta és megindultak. A két fiú Mara kutyáit vette közre, a kislány pedig mellette lépdelt. Sála kopott, vörös cafatokban lógott le a mellkasán.
- Mi a neved? - fordult Marissa felé pár lépést megtéve.
- Mara. - válaszolta és mosolyogva oldalra döntötte a fejét. - A tied?
- Clara.
- Milyen Clara? -tudakolta Marissa.
- És te milyen Mara vagy? - a kislány sokatmondón felnézett rá, mire mindketten elmosolyodtak.
- Elég akkor a Clara is. - vont vállat végül Marissa.
- Szerintem is. - nevetett Clara. - Mellesleg mondták, hogy ezt adjam oda neked. - azzal a kezébe nyomott egy papírfecnit. Rossz minőségű, sárga cafat volt, olyan amivel a húsokat szokták csomagolni.
Marissa szét se nyitotta a lapocskát, kérdőn ránézett a gyerekre. Az csak megvonta a vállát és tovább sétált a barátaihoz.
- Nem mondták, mi van rajta, engem meg annyira nem is érdekel, hogy megtudakoljam. - válaszolta a fel nem tett kérdésre. Marissa felemelte a kezében a lapot, de nem olvasta el, mi van rajta.
- Mondtak olyat, hogy fontos? Netán sürgős lenne? - kérdezte és a kezét nézte. Ez a szabadnapja, és nem fogja semmilyen ismeretlen üzenet miatt elrontani!
- Azt hiszem fontosnak, fontos...De semmit nem mondtak arról, hogy sürgős is lenne az ügy.
- Kitűnő. - nyugtázta Marissa. - Akkor majd foglalkozok vele. - összegyűrte az öklében a lapot és a zsebébe csúsztatta. - Ma van a pihenő napom. - vallotta be a kislánynak. - Ma semmi sem fog felizgatni annyira, hogy foglalkozzak is az üggyel.
Clara értetlenkedve ránézett.
- Miért mit csinálsz ma?
Marissa az előttük cammogó kutyáira bökött az állával: - Kutyázok.
- Mit tudnak? - fordult hátra az egyik fiú és vágyakozva megcsillant a szeme. - Tudnak mutatványokat?
- Ha arra gondolsz, hogy leülnek parancsra, vagy kezet fognak veled vagy visszahozzák az eldobott botot akkor igen, tudnak trükköket. - "Meg másmilyeneket is..." gondolta vigyorogva Mara. - Ha szeretnétek, a parkba megmutatjuk mit tudunk.
A két fiú élénken bólogatott, és kérlelve a lánykára néztek...Marissa sejtette ki is lehet itt a főnök. Clara megvonta a vállát.
- Miért is ne? Én is kíváncsi vagyok rá! - mondta és a társai mellé ugrándozott.
A kutyák vadul csaholni kezdtek, amint megérezték a szabad terület, még éppen maradt zöldjének illatát. Mara alig bírta őket visszafogni, persze tudta, ha igazán akarnák, kutyái seperc alatt kitéphetnék magukat a vezetése alól és elvágtathatnának a parkba. Direkt tartották magukat a lány miatt. Mara még egyszer óvatosan, vizsgálódva körbenézett nincs-e a környéken olyan ismerős, aki keresztbe tudna tenni a napjának, majd besétáltak a St. James park kopasz farengetegébe.