Master of shadows (Az árnyak mestere)

Piszkos ügyek

Mara lassan lépdelt a recsegő, öreg faléceken, hallgatózott. Félhomály uralkodott az emeleten, csak a lentről felszűrődő fények világították meg előtte a lépcsőfokokat. Előtte egy nyitott szoba állt, két ággyal és egy kis asztalkával. Senki sem volt bent, persze ez a szoba nem is fontos senkinek, csak amolyan kellék. Jobbra fordult a folyosón, s két lépés után teljesen elsötétedett előtte a tér. Megérezte a csizmája alatt a puha szőnyeg suroggását, de még az sem tudta elfolytani a fapadló recsegését. Mély lélegzetekkel nyugtatgatta magát, miközben karjait maga elé emelte, védekező pozícióba. Sose szeretett itt találkozni a főnökével, mert túl feltűnőnek találta a "központot". Gyilkost keresnek a rendőrök. Se híre se hamva, hát hova mennek először kutakodni? Persze, hogy a nyomornegyedbe. Mi sem diszkrétebb, mint egy hangos, kivilágított kocsma, tele tolvajokkal és gyilkosokkal. Ráadásul itt mindennaposak a késelések... Mi van ha már rég rájöttek, hog itt bujkálnak és már elkapták a többieket. Mi van, ha a többiek már rég feladták Marát - a legprofibb fejvadászt- a konkurencia elintézése érdekében...?
A folyosó vége közeledett és Marában lassan oldódni kezdett a feszültség. Úgy látszik, ma csak magán rendeléseket ad át, nincsenek itt a csoport többi tagjai. Előtte egy kopott, karcos ajtó állt, kettőt kopogott rajta, majd várt. Bentröl valami dörmögés hallatszott, így Marissa benyitott.
Amint meglátta a szoba másik végében, a nehéz mahagón íróasztal mögött a férfit egyből átkapcsolt az agya.
- Üdvözlöm, Miss. Holmes! - a férfi felgyújtotta maga mellett a petróleum lámpáját. Lágy narancsos-vöröses fény járta át a szoba felét. Mara még az ajtóban állt és a kilincset fogta.
- Szép esténk van Mr. Lackwood. - még mindig nem mozdult a helyéről. Villámgyorsan átvizsgálta a szobát a szemével. Alig volt két lépés az ajtótól a két falig maga mellett, egyszerű dísztelen szoba. Egy színes szőnyeg középen, két könyvespolc jobb oldalt, tele levelekkel, újságokkal. Csak ez az egy fényforrás volt a szobában, ami élesen megvilágította munkáltatója arcát. Mr. Lackwood nála csak hat évvel volt idősebb... Huszonnégy évesen kiépíteni egy ekkora bérgyilkos-hálózatot, nem kis feladat. Pláne nem látszik megvalósíthatónak és mégis, ott voltak a szobában egy kényes dolog miatt. Lackwood elmosolyodott. Mara mindig is megborzongott ha a férfit mosolyogni látta. Nem volt ronda, sőt egészen jóképűnek számíthatott volna, ha nem lenne a szürke szemében az a félelmetes árnyék. Szőke haja kócosan meredezett a feje tetején, jó ideje nem nézhetett tükörbe, ugyanis pajesza mellett kinőtt a borostája is. Karjait az asztalra támasztotta és összekulcsot kezére helyezte az állát, úgy nézte a lányt.
- Nos, rég láttuk egymást Miss. Holmes. Nem gondolta meg magát, az ajánlatommal kapcsolatban?
A lány nem válaszolt, csak szorosan összeszorította az állkapcsát.
- Ha nem hát nem! - Mr. Lackwood hátradőlt a székében. - Kérem, foglaljon helyet. - mutatott az előtte álló székre, az asztal másik oldalán. Mara lassan megindult a szoba közepére, ahol a széles szék volt. Amint beleült, hátrazuttyant, a szék puhasága belepaszírozta a párnáiba. Átvetette a bal lábát a másikon és előrehajolt. Pár pillanatig csak egymást fürkészték, a feszültséget tapintani lehetett.
- Zajos sikert aratott a legutóbbi küldetése.
- Nem hinném, hogy egy éjjel-nappal működő üzemnél, ennél csendesebben el lehetne intézni valakit.
- Az évek során látottakból, azt hittem, hogy maga eltud tenni láb alól egy részeget de...
- El is tettem. Amellett a részeg mellet, még öt, állig felfegyverzett őrt is eltettem láb alól, minden felfordulás nélkül. Azt hiszem én még eléggé jól állok, a Sagnory incidenshez képes.
A férfi kajánul elvigyorodott, mire Mara minden porcikája megborzongott.
- Mégiscsak magácska lenne a legjobbak egyike... Ennyit elvárok öntől Marissa.
- Én pedig elvárom azt önöktől, hogy miután az életemet is kockáztatom ezen küldetések során, busásan meglegyek fizetve. De eddig?! - széttárta a karját és hanyagul legyintett egyet a fickó felé. - Tudja, mennyi eddig?
- Mennyi?
- Ötezer font. Mondja csak, ön szerint mennyiért vállalok egy átlag melót?
-Nyugodjon meg. - Mr. Lackwood lassan az asztala alá nyúlt és odadobott Marának valamit. A lány elkapta és a tűz fényénél megnézte, mit dobtak hozzá. Egy vaskos kötegnyi bankó volt, vagy három zsinórral összekötve. Mara először a fickóra nézett, majd vissza a köteg pénzre.
- Még ötezer font. Ha ez megfelel.
- Lehetne több is. - Marissa a térdére könyökölt.
- Bizony, hogy lehetne több - bólogatott a férfi. - Na, de hát ez egy alap küldetés volt. Több pénz nagyobb gonddal jár.
- És? - vágott közbe a lány. A férfi pár pillanatig őt vizslatta, majd újra elmosolyodott és felkelt a székéből. Mara felegyenesedett a székben és a fickót figyelte, merre megy. Lackwood a széke elé sétált és Mara kezébe adott egy borítékot, majd mögé lépett és járkálni kezdett a szobában fel-le.
- Gondolom a multkori kuncsafttal már egyeztettél.
- Persze, már rég. - mondta a lány unottan és kinyitotta a borítékot. Egy elegáns kézírású levelet szedett ki belőle és a fény elé tartotta. Gyorsan átolvasta magának, majd hátrafordult a férfihoz.
- Ez mennyit adna? - kérdezte és a levélre mutatott. Lackwood megvonta a vállát, mintha nem tudná, mi áll benne... Pedig a lány jól tudta, minden egyes levelet felbont és átolvas, amit majd továbbít. De rendben van. Játszák el mindíg ezt, neki nem számít. Végül megállt a szoba közepén és a lányra nézett, miközben az állával a levélre bökött.
- A végén van. Csak a szokásos...talán kicsit több. - Mara újra visszaolvasta a papír tartalmát.
- Hogy miért mindig a gazdag öli a gazdagot... - vonta meg a vállát.
- De nem is akármilyen gazdag! Nézd, a nő, aki felbérelt a célpont felesége.
- Valóban... Affér?
- Öröklés mint mindig. És azt hiszem ismerem is a hölgyet. A férjének sok pénz van a zsebében, talán ismered. Starrick egyik embere.
- Nem vállalom. - Mara letette a levelet az asztalra és felállt, hogy szembenézzen a férfivel. Az megrökönyödve állt előtte.
- Hogy mit mondtál?
- Azt, hogy nem vállalom. Crawford Starrick egy nagyon-nagyon befolyásos ÉS veszélyes ember Londonban, hacsak nem egész Nagy-Britanniában! Én nem fogom felhívni magamra....ránk a figyelmet, azzal, hogy elkezdem baszogatni a piszkos kis intézőit!
- Marissa, drágám. - Lackwood egy pillantás alatt a lány előtt termett és elkapta a fegyverforgató kezét. Kicsavarta és az asztalhoz nyomta, míg másik szabadon lévő kezével megragadta a torkát és hátrafeszítette a lány nyakát. Marissa meglepődött ezen, még ő neki sem voltak ilyen jók a reflexei. Fuldokolva felnyögött és próbálta kihúzni a kezét, de a férfi vasmarokkal szorította. Szinte majdnem összeért az orruk, úgy ordított a lányra Lackwood.
- Te az én kibaszott szolgálatomban állsz Holmes, és azt csinálod és úgy csinálod, ahogy én fütyülök, különben kurvára úgy jársz, mint a többiek, akik megpróbáltak átejteni! Azt hiszed Starrick csak neked szálka a szemedben?! - elengedte a lányt. Mara előre bukott, de Lackwood addigra oldalra állt, így a lány a földre esett, fuldokolva. Köhögött, de próbálta magát összeszedni, s feltápászkodott az asztalt szorongatva, majd dacosan a férfi szemébe nézett. Ám meggondolta magát, mikor annak felcsillant a jól ismert fekete, gyilkos fény a szemében, és inkább lesütötte a szemét.
- Örülnöd kéne kedvesem, hogy van fizető munkád, amiből eltarthatod magadat, hisz valjuk, be ha csak a pincérnősködés maradna, nem tudnál egyetemre járni. Nem tudnál három bestiát eltartani, abban a kis puccos negyedben. Nem vagy abban a magasztos helyzetben, hogy az ekkora megbízásokról te magad dönts, meg csinálod-e vagy sem.
- Még, nem vagyok abban a helyzetben. - Mara felszegte az állát és felmarkolta a levelet.- Elvállalom. - mondta dacosan. - De jól vigyáz, mert ha még egyszer ilyet csinálsz Martyn, nem biztos, hogy még akkor is meglesz a legjobb fejvadászod. - választ nem várva kisétált a szobából.
- Nem csak te vagy az egyetlen bevételi forrásom Holmes! - válaszolta a férfi lenézően.
- Még nem. - válaszolta a lány, hátborzomgató nyugalommal, majd becsukta maga mögött az ajtót.