Master of shadows (Az árnyak mestere)

Jó tett helyébe...

Marissa arra kelt, hogy valaki belerúgott a hasába. Egy vasbetétes csizmával...
Nyögve és szitkozódva verte le magáról a takaróját és felült az ágyában. Körülnézett, de sehol sem volt senki ismeretlen. Biztosan csak álmodta, az egészet... Ekkor egy újabb erőteljes görcs mart bele az alhasába és nagyot nyögve, átfogta a hasát és előre görnyedt. Ekkor érezte meg, hogy a vádlija alatt nedves a paplanja. Nagy nehezen oldalra fordult, a fájdalomtól fogcsikorgatva, de elérte a kisasztalát, ami az ágya mellett volt. Keresett egy érintetlen gyufát és meggyújtotta az olajlámpását. Hirtelen sárgás fény gyúlt a sötétségben, és Mara hunyorogva meredt maga elé.
Alatta a paplan és a takaró narancsos színű foltokban virított mindenütt. Vagyis összevérezte az ágyát...megint. Elkeseredetten sóhajtott egyet és felült az ágy szélére. Újabb erős fájdalom hasított a hasába, ami miatt csak görnyedten és lassan tudott a konyha felé poroszkálni. Ahogy lenézett magára, mintha maga is egy gyilkosság áldozata lett volna, deréktól lefelé véres volt a hálóinge.
A konyhában hatalmas zajt csapva kiszedte a legfelső polc, legeldugotabb helyéről a kis ezüst üvegét, amibe hidrogén-peroxidot tartott. A hóna alá csapva visszasétált az ágyához, és összeszedett minden olyan ágyneműt, amin vérfolt volt és bevonszolta a fürdőszobájába. Nagy lendülettel mindent a kádba dobott, majd visszasétált a konyhába vízért. Miután teljesen elmerítette a rongyokat a hideg vízbe fogta, és az üveg összes tartalmát a kádba öntötte. Kétszer összeforgatta, majd levette a saját ingét is és belevágta a kádba azt is.
Morogva visszasétált a szobájába, egy újabb ingért és egy - az ilyen napokom alkalmazott - fehérneműért. Miután letisztította magáról a megszáradt vért felvette a ruháit és visszasétált a konyhába. Melegített magának egy bőrtömlőbe (amit még otthonról hozott, és kecskebőrből volt) vizet és lefeküdt a kanapéra, bár most már maga alá terített egy törölközőt is.
- Hogy a jó büdös....- morogta magának, aztán sokáig csendben maradt, csak az óraütéseket hallgatta és azt várta, a hasára szorított tömlővel, hogy mikor hagy alább a görcsölése. - Ilyenkor lehet jó fiúnak lenni...- sóhajtott és homlokát ráncolva behunyta a szemét.

Másnap reggel már sokkal jobban volt hála a reggel főzött gyógyteájának, és az esti melegvizes palackjának. Lassan sétált vissza a gyárterületekre, mivel nem talált magának, ebben a korai napszakban fuvart. Most szinte mindent hozott magával, mivel úgy érezte, ma szüksége lehet fegyvereire. Egyedül a puskáját hagyta otthon, mivel nem számított távol-harcra. Már épp a jól ismert "határvonalnál" tartott, egy magas kőhídnál, amin a vonatok szoktak közlekedni, az alattuk futó hintókat kikerülve. Mindenki így hívta ezt a hidat, mivel ez a monstrum választotta el a Kőfejűek és a Feketeviperák területeit, a vasútihíd pedig egyfajta semleges vonalnak számított. Ha az ember átsétált alatta, az egyik oldal falain végig vörös színnel mázolt, kést markoló kezeket láthat, a másik oldalon pedig egy oldalról rajzolt, tátott szájú kígyófejet, mintha épp készülne elnyelni valakit. Előző a Kőfejűek bandajelzése, utóbbi pedig a Feketeviperák szignója volt. Valahogy egyik sem dobta fel igazán a lányt.

Ahogy elsétált az utolsó háztömb mellett, halk morgások és kiáltások csapták meg a fülét nyugat felől. Balra fordította fejét és éppen sikerült elkapnia, ahogyan egy zöld kabátos férfi háttal a földre vágódik a hídoszlopok mellett, majd a kő ív alól a zöld kabátos mellé ugorva egy vörösbe öltözött fazon felé tornyosul, majd nagy lendülettel a mellkasába vág a zöldkabátosnak egy henteskéssel.
Marissa szíve kihagyott egy ütemet, majd felocsúdva halkan elkáromkodta magát. "Bandaháború." gondolta. "Ráadásul ilyen közel a határhoz..."
A vörös kabátos fickó felegyenesedett, és állt ott egy darabig, gyorsan hullámzó mellkassal. Látta a lány, hogy a Kőfejű felemeli a karját és beletörli a kabátujjába a homlokát, majd oldalra néz...pontosan rá. Valószínűleg ez megzavarhatta a fickót, mivel mikor mögötte újabb két zöld kabátos jelent meg, nem vette észre őket azonnal és már hullott is az előző hulla mellé, elvágott nyakiérrel. És akkor Mara meglátta a zöld kabátokon a jelzést.
- Bástyák?! Itt?! - hördült fel meglepetten. Ez egyáltalán nem tűnt normálisnak neki, hiszen ez egyáltalán nem a Bástyák területe. Átvillant az agyán, az a levél ami írt az ikreknek és...