Master of shadows (Az árnyak mestere)

Bazári majmok

A Harryngay lehetett vagy fél mérföld hosszú, de mindkét vége elveszett a színes ponyvák, girlandok, árus plakátok és a tengernyi ember között. Ez volt London legismertebb és portékában leggazdagabb bolhapiaca. Bolhapiaca, és alkalmanként fekete piaca.
Ha az embernek szüksége volt valamire azt itt biztosan megtalálta, a legkülönfélébb csecsebecséktől az egzotikus állatokon át egészen a emberek által nyújtott szolgáltatásokig. Minden második nap nyitva álltak a Harryngay kapui az egyszerű vásárlók előtt, ám aki tudta kit, és hol keressen, az a nap bármely szakaszában megtalálta itt, amit akart.

Mara mielőtt a tömegbe lépett volna, pénztárcáját egy szalaggal a felkarjára kötötte a kabátja alatt, kés tartóinak fedelét begombolta, pisztolytartó övét pedig derekán szorosabbra húzta. Biztos, ami biztos, ámbár kételkedett benne, hogy bárki elmerné lopni valamelyik fegyverét, ha netán felfedeznék rajta. Mivel túlságosan is furcsán mutatna, ha fényes nappal, több száz ember társaságában felhajtaná a csuklyáját, haját a kabátja alá gyűrve felkapott egy sapkát, és szájkendőjét a nyakába húzta, mellyel éjszakai akciói során eltakarja az arcát. Ha összehúzza vállait és keveset emeli fel a tekintetét nem lesz feltűnő, és talán az arcára se fognak sokan emlékezni.
Belevegyülve a folyamatosan áramló tömegbe, elindult az itt-található Feketevipera tagokat felkutatni. Úgy érezte, az egy brancsba tartozók, még a mindenki számára semleges területeken sem fognak szanaszét ténykedni, hanem mindenki a saját társulatával fog keresni egy helyet, ami "kisajátíthatnak".
S mivel londoni gengszter bandákról volt szó, a legalkalmasabb helyek, ahol őket az ember keresni tudja a kocsmák és beülők voltak.
Mara elhaladt egy piros- és sárga ponyvás bódé mellett, ahol egy fehér kakadu és egy óriási tukán üldögélt kalitkákban. Mikor egyszer-egyszer közelebb ment hozzájuk valaki, a kakadu hangosan rikácsolva csapkodva a szárnyát, társa pedig összecsattogtatta vaskos csőrét.
A levegőben India csípős fűszereinek, másolt, édes francia parfümöknek és teafűnek az illata keveredett. Az ételárusok bódéiból füst és gőz szállt ki, a távolban hegedű és harmonika hallatszódott, az emberek pedig szájtátva jártak árusról árusra, oda se figyelve a körülöttük lévőkre. Marissa azonban, amellett hogy a bódék mögötti épületeket figyelte, hol találhat egy bandának megfelelő helyet, fél szemmell mindig a közvetlen közelében lévőket figyelte. Ilyen nyüzsgésben, ekkora tömegben egy zsebtolvajnak szinte túl egyszerű megfosztani az embert a tulajdonától. Bár biztosra ment holmija megvédésében, mégsem bízott semmit a véletlenre.
Éppen egy keleti selyemárus mellett haladt el, aki szívélyesen hívogatta volna a portékáihoz, mikor balról szemben vele meglátott a sétálók között három piros kabátos kemény legényt. Gyorsan megállt, s az árus felé fordult, mélyen lehajolva egy égkék színű selyemtekercshez, mintha meggondolva magát vizsgálgatni szeretné az áru anyagát.
- A legjobbat választotta a hölgy! - dicsérte a férfi, s felkapva a tekercset a lány orra elé nyomta azt.
Kicsi volt az esélye annak, hogy ezek a Kőfejűek felismernék, ám ami történt harc, köztük és a Bástyák között, amelyben ő is részt vállalt azóta híres sztori lett a pubokban.
Mikor azok zavargás nélkül, rá se nézve elsétáltak, udvariasan visszautasította a selymeket áruló ajánlatait, majd tovább lépett a következő bódé felé.
A kutatásból egy apró bökés a derekánál zökkentette ki. Hátraperdült, s mögötte egy kalapos gyerek próbált öles léptekkel belevegyülni a szürke nagykabátok közé. Mara két lépéssel elérte, s mielőtt a kölyök futásnak eredhetett volna elkapta a nyakánál és magához rántotta.
- Eresszen! - a fiatal fiú hang dühösen és rémülten felkiáltott. Oldalra rántva törzsét megpróbált elficánkolni a lánytól, de az másik kezét a fiú vállára szorította, és a derekához húzta a hátánál fogva, mintha vezetni próbálná maga előtt a tömegbe.
- Előbb lássuk mit sikerült ellopnod. - nem láthatta, hogy a fiú volt a tolvaj vagy sem, hisz mögötte történt minden, de valahogy érezte, hogy nem szabad elengednie a kis fickót. A gyerek morgott egyet és rátaposott Marissa lábára, de a lány megszorította tartását a fiú nyakán és maga felé perdítette. Egy kormos, szeplős, sovány arcocska bukkant elé, borostyán szemekkel és rozsdabarna hajjal a kalap alatt. A fiú lehetett vagy tizenkettő, mégis olyan sovány és kicsi volt, hogy hatévesnek is elment volna. Pösze orrát és szemöldökét összeráncolta, ahogy vicsorogva felnézett a lányra.
- Engedjen! Nem csináltam semmit! - ellenkezett ficánkolva.
- Nyugodj le nagyfiú, nem foglak bántani. Csak add vissza, ami az enyém.
- Nem vettem el semmit magától asszonyom! Esküszöm! - a fiú felháborodva rápillantott, ám nem tudta sokáig tartani a szemkontaktust, s hamar a tömeg felé fordult segítségért lesve.
- Gyere csak! - Mara rá se hederítve az ellenkezésre, elkezdte maga előtt tolni a fiút egy kissé ritkásabb pontra, ahol nem ütközik bele minden második emberbe. - Beszélgessünk picit.
- Ne! Kérem! Engedjen el!
- Oh nyugodj már meg, nem foglak bántani, mondtam! Megtárgyaljuk ezt, mint két egyenlő fél, rendben?
Mikor egy hal árus elé értek, ahol olyan nagy bűz volt, hogy az emberek kellő méterekre elhúzódtak tőle, Marissa megállt és újra maga felé fordította a fiút.
Az mogorván biggyesztve ajkait, lesütötte a szemét, de nem mozdult előle.
- Mi a neved? - kérdezte sóhajtva a fiúcskától.
- Ákombákom. - nyújtotta rá az a nyelvét.
- Nos, érdekes egy neved van, de legyen hát. Ákombákom, add vissza, amit elvettél, különben bajba leszel.
A fiú akaratosan rámeredt, homlokát összeráncolva pislogott egy darabig Marissára. Az, csak várakozón, érzelmek nélkül fürkészte a fiú tekintetét, míg az végül lesütötte a tekintetét és cipőorrát bámulva előhúzott egy pisztolyt a háta mögül. Mara egy morgás kíséretében kikapta a kezéből és visszalökte az övébe a fegyvert, majd oldalvást visszanézett a gyerekre.
- Szerencséd, hogy olyat szemeltél ki áldozatul, aki higgadtabb és ésszerűen gondolkozik. Mi lett volna, ha egy nem ennyire együttműködő klienst találsz, aki aztán tényleg ellátta volna a bajod?
A fiú lenézően végigmérte Marissát, majd hanyagul vállat vont.
- Nem félek én a bumburnyákoktól! Mind ostoba és lassú, elillanok, mielőtt észreveszik, hogy kizsebeltem őket. - elgondolkodva a lányra mutatott. - A hölgy viszont észrevett.
- Gyakorlat teszi a mestert. Ákombákom, na most mit csináljak veled? Loptál és hazudtál nekem, ez nem szép dolog. Veszélyes egy gyereknek az utcán egyedül császkálnia.
A gyerek lyukas kabátjába törölte az orrát és közben oldalra nézett, menekülő útvonalat keresve. Mara látta rajta, hogy utcakölyök. A kabátja nem az ő mérete volt, teljesen a térdéig leért, a nadrágja szinte csak foltozásból állt és két felemás cipőt viselt.
Finoman a vállára tette kezét és leguggolt hozzá.
- Csak lassan kölyök. - figyelmeztette. -  Semmi trükközés! Látom, mivel egyedül dolgozol, megvan a magadhoz való eszed, így egy ajánlatot teszek neked.
A kisfiú szeme ravaszul felcsillant, majd fürkészőn Marára meredt, csípőre téve kezeit.
- Mit akar a hölgy?
- Keresek valamit.
- Mint itt mindenki.
- Egy bandát.
Ezzel egy meglepett szemöldök felvonást érdemelt ki a zsebtolvajtól.
- A fekete viperákkal kéne találkoznom, de nem tudom merre vannak. - folytatta Marissa körülnézve maguk körül, és halkabbra véve a szót. - Ha segítesz őket megtalálnom, én is segítek neked.
A vöröses fiú ellenkezve felemelte a kezét és megrázta borzos haját.
- Álljon meg a menet hölgyem. Nem maga fog kikötéseket tenni, hanem én! - azzal kihúzta magát.
- Hallgatlak.
- Maga azt hiszi, én ismerem, merre lehetnek ezek a Fekete viperák. Tegyük fel, hogy tényleg tudom, merre van ez a banda, és segítek elmenni oda.
- Tegyük fel. - bólintott Mairssa.
- Ez nem lesz ingyen. - folytatta a fiú hamiskás mosollyal. - Az információk itt nem grátisz cserélődnek.
- Nos, mik lennének hát a te feltételeid, kölyök?
- Tíz font azonnal és még tíz, mikor odaviszem.
- Húsz font csak azért, hogy elsétálj velem pár métert? Pff...
- Tizenöt most, kettő pedig utánna.
- Drága egy kis tolvaj vagy, pedig nem is csinálod jól a munkád. - Mara unottan felsóhajtott, majd felegyenesedve a legközelebbi házfalhoz irányította a fiút, majd feltűnés mentesen kihúzta karjáról a pénztárcáját.
- Nesze. - gyűrte a fiúcska kabátzsebébe a pénzt. - De csak azért, mert enélkül ma úgy hiszem vacsora nélkül maradnál.
- A hölgy alábecsül engem. - vigyorgott a fiú, miközben kiszedte a zsebéből a papírt és megszámolta. Mikor egyezett az összeg, elégedetten hümmögött, majd visszagyűrte újra a zsebbe mindet.
- Erre hát! - hirtelen kabátujjon ragadta Marát és húzni kezdte előre a tömegbe. A lány szitkokat szórva orra alatt próbált sasszézni a vállak és lábak kuszasága között, kerülgetve a testeknek nekiütközést. Míg útmutatója apróbb volt, véknyabb és sokkal fürgébb mint ő, Marissa szinte trappolva próbálta fenttartani vele a tempót. Ha kijut innen -az első próbálkozást leszámítva- kifosztatlanul, megköszöni magának, amiért nem hord magánál annyi pénzt.
Pancsolt bor és savanyú sörszag csapta meg, hirtelen bal fülébe hangosan vinnyogott egy hegedű a megjelenő odúból. Az utcagyerek megállt a szűk pub bejárat előtt, ahonnan sötétség és hamis zene áradt, majd megrángatva a lány karját bemutatott a lyukba.
- Értesüléseim szerint, -amelyek ámbár lehetnek hamisak is- itt szokott tanyázni egy bizonyos alakulat, akik mindig feketébe járnak késekkel meg pisztolyokkal az oldalukon. - visszafordulva Marához megrántotta a vállát.-  Ha nem őket keresi, akkor így járt, nincs szerencsénk.
A lány homlokráncolva felnézett a cégérre, de a penész-zöld tábla durva deszkáiról hanyag munkával lekaparták a hely nevét.
Nem is volt fontos, hogy hívják ezt a helyet, inkább azt kellett kiderítenie, mi ez a hely pontosan.
Mielőtt kitudott volna gondolni egy véghezvihető tervet azzal kapcsolatban, hogyan lépjen be a kocsmába a lehető legkisebb gyanúval, hogy körül szimatoljon, oldalán türelmetlen bökdösést érzett, mire lenézett a kisfiú felé tárt tenyerére.
- Khmm! - topogott a lábán a gyerek. - Amit megbeszéltünk hölgyem!
Marissa szem forgatva kikotort még két fontot a zsebéből és a fiú markába nyomta.
Egyik éne ekkor kérdőre vonta, miért is ad ennyire sok, neki szükséges pénzt egy utcakölyöknek, akitől alighanem hamar elfogják bitorolni a nagyobb és erősebb fiúk, vagy valami haszontalan kacatra költi majd, mint neki szükséges élelemre és ruhára.... De mégis, amikor ránézett a kis vörös fejre, halványan elmosolyodott és szívében halovány bizonyosság gyúlt, hogy segíthetett egy ártatlannak, aki nem tehet róla, hogy a sors ily könyörtelenül megátkozta.
- Aztán ne keverj több bajt! - borzolta meg a fiú haját búcsúzóul. A gyerek  fellengzősen elmosolyodott, Marissára kacsintott, majd megigazította vállán a kabátja gallérját.
- Ugyan...én? Soha! - mondta a fiú cinikusan, majd intve egy utolsót, belevetette magát a tömegbe, s Marissa elvesztette a látóteréből.
Most, hogy egyedül maradt újra csak a feladatot látta maga előtt, amit mihamarabb kívánt letudni.