Master of shadows (Az árnyak mestere)

Az éjszaka sötétjében

Marissa gyorsan becsúszott a raktárépület félig lezárt ajtaja alatt. Guggolásban megállt és mint egy macska, lassan oldalazott a jobbra előtte lévő nagy fadobozokhoz. Az első őr, akit látott, épp akkor fordult vissza az ajtó felé, mikor beperdült a ládák mögé a lány. Mara szíve újra gyorsabban kezdett dobogni. "Már ezerszer csináltad ezt! - korholta magát némán- Nyugodj meg, különben csak kapkodni fogsz Holmes!" Behunyta a szemét és várt. Méllyen beszívta az áporodott levegőt, ami a raktárban keringett és várt. Várt, de mire? Maga se tudta nagyon... Érezte, a pulzusa csökken, a megfelelő szintre, az érzékei kiélesedtek. Az idő lelassult körülötte, az őr léptei lomhán és hangos csattanásokkal közeledtek. Még jobban koncentrált, már nem sok ideje maradt. Meghallotta a lélegzetét a fickónak. Hörögve vette a levegőt, vagy meg volt fázva, vagy kezdődő tuberkolózisa van, amiről biztos nem is tud. Akkor nem dúdolászna... Mara várt. Egyszer csak egy másik személy levegővételét is meghallotta a távolban. "Nagyszerű, többen vannak. Ha így folytatódik dupla árat kérek!"
A patkányok és apró fafúró férgek cincogása, és rágcsálása mellett csak ezt a két férfit hallotta. Kinyitotta a szemét, és minden visszahalkult normál hangerőre. Óvatosan a láda másik oldalához lopódzott és hozzásimult. Ruhája puha szövet volt, csak a mászáshoz szükséges helyeken volt acélbetét. A csizmája is tompítószövettel volt bevorítva. Marissa csak egy árnyéknak érezte így magát, és tetszett neki a gondolat. Kikandikált a láda mögül. Gonosz vigyor húzódott az ajkaira: a felé közeledő őrön kívül, az épület másik oldalába is volt egy. Visszahúzódott és a mosollyal az arcán felkészült a vedég fogadására. A csípő-ővéről, hátulról lecsúsztatta a recés pengéjű
combat kését és még jobban lelapult. A férfi vagy négy méterre lehetett már csak. Megszorította a kést, és mikor az őr lába a láda vonalábam volt, felugrott elé és egy gyors vágásal elmetszette a torkát. A férfi először a nyakához kapott, ahol lassan ömlött le a vére. Szája kinyitódott, becsukódott, de hang nem jött ki belőle csak egy fuldoklás féle. Mielőtt összeeshetett volna Mara megfogta a vállát és bevonszolta a doboz mögé, majd hang nélkül lefektette maga mellé. Síri csönd volt. Csak a halott férfi vérének csorgását hallotta. Újra elmosolyodott és megdícsérte magát, a tiszta munka miatt. A hangszálait metszette el, így ha a fickó lélekjelenléte meg lett volna, hogy kiáltson, akkor sem tudta volna megtenni, elkaszált torokkal... Mara várt még pár másodpercet, majd a raktár oldala felé osont. Keresett magának egy megfelelően vastag és stabil tartóvasat és mókusként mászni kezdett rajta. Felért a tetejére és szemével már a következő mászási lehetőséget kereste. Jobbra tőle pár méterrel volt egy véknyabb rúd, ami átívelt a másik falhoz, kissé oldalasan. Még jó, hogy laposabb talpú csizmát vett fel, mint amit először akart....különben most igen nehéz lenne átmászni, de így... Egyik lábát szaporán a másik után téve, pillanatok alatt a kettes őröcske felett volt. Leült a vasra és megtornásztatta a nyakát és a karját. Lefelé vagy tíz-tizenöt méter vezetett a kemény betonra...vagy a puha őrre. Nem kellett nagy ész ahhoz, hogy kitalálja, melyiket akarta célbavenni. Várt még picit, nem mozdul-e el az őr, majd nagy levegőt vett, elővette újra a combatját és lecsusszant a rúdról, a derengő homályba.

Wilson Darmey boldogan, és tudatlanul -a reá leselkedő veszélyről- beszélgetett a barátaival a konzervgyár felső szintjén, a munkások nappali szállásán.
- ...és azt mondta, a vén szeszkazán, hogy holnap két mázsa arannyal fog visszatérni a tengerről. - mesélte cimboráinak és elfullott a hangja a nevetéstől. - Szegény szerencsétlet a parti sziklákon találták meg, anyaszült meztelenül, fél pár cipővel a lábán. - erre mindenki a kis szobában hahotázni kezdett, és egymás vállát veregetve koccintottak a söröskorsókkal.
- Wily te nagy tréfamester! De-- valld be, hogy csak kitanátad'! - artikulált egyik barátja félrészegen.
- Látom te is nemsokára odajutsz Bob, ha tovább iszol. - újabb hahota roham, majd koccintások, és egy idő múlva kezdett a korsók tartalma cserélődni. Wilson még húzott egy nagyot a keserű söréből, majd szabatkozva lekászálódott a gyár mögé, az udvarra, mi elválasztotta a munkahelyet a raktárával. Lebotorkált a lépcsőn, néhol megcsúszva, s mikor talajt fogott a lába a falhoz ment. Bizonyára túl sok volt az ital, így most ki kell adni magából, hogy legyen hely a többinek. Kényelmesen elhelyezkedett, fél kézzel megtámasztotta magát és fütyörészni kezdett. Pár pillanat és üres volt a tár, majd megigazítva a nadrágját fordult és már indult is volna vissza sörözgetni. Ám amint a lépcső aljába ért, a feje felül egy árny hullt alá az égből. Keményen lezúzta a földre, és Wilson Darmey már csak az acél hideg és szorító érintését érezte a szivénél.