Master of shadows (Az árnyak mestere)

Család az eslő

Marissa elhúzta a függönyt és bizonytalanul kinézett a hintó ablakán.
Balra előttük állt egy hatalmas ház, hatalmas fenyőfákkal övezve. Nem volt se kerítése, se bitumenes rávezető út, csak egy hintónak elég széles földút. Sherlock úgy állította meg a lovakat, és fordította a hintót, hogy az, a ház felől takarásba legyen az út melletti cserjéktől és fáktól, de ők maguk tökéletes rálátást kapjanak a majorságra.
Marissa kinyitotta az ajtót és átmászva bátyja mellé a bakra fogta és felült inkább a hintó tetejére. Kényelmesen törökülésben leült Sherlock felett és kíváncsian méregette vele, némán a házat.
E napot megelőzően toppant be hozzá hirtelen a férfi,- mint azt már megszokta egy üggyel kapcsolatban. Elmagyarázta az eddigi események folyását és a helyzetet, amellyel egyedül most nem tudna megbirkózni.
A nyomozása során kiderítette a hullaházban, hogy az egyik meggyilkolt személy Elwood McGrath volt, egy középnemesi családból származó vállalkozó. Marissa nem sokat hallott a fickóról, párszor talán olvashatta a nevét az újságokban, de nem igazán volt a reflektorfényben a pasas. Leginkább a rakparti áruszállítóktól, a rakományhajók kapitányaitól és néhány üzletember elbeszéléséből tudnak a fickóról. Sherlock úgy gondolta, ha a pasas ex-és importban utazott, akkor biztos szép kis vagyona lehetett, amit hol máshol őrizhetett volna, mint a bankban. Mivel magán számlája volt, a bankár azt tanácsolta bátyjának, hogy beszéljen McGrath bankárával.
- Szóval  magán bankára volt. - tűnődött Mara a fák lombját nézegetve.
- És igen bizalmas, ha csak az tudta rajta kívül kezelni a bankbetétet. - bólintott bátyja.
- Ezt honnan tudod? - fordult a lány Sherlock felé.
- Nos, voltam olyan furfangos, és McGrath unokaöcsének, Simon McGrathnak mutatkoztam be. Sajnos így is elutasították kérelmemet, miben szándékoztam egy pillantást vetni a számlaszámra és az esetleges adóságokra. De nem engedték, mondván csak az úr, és a bankára van felhatalmazva erre.
- Hát...- grimaszolt Marissa majd ügyesen leugrott a földre. - Akkor most meglátjuk, mit is hagyott hátra McGrath. Biztos nem ismerhetik a bankárát?
- Az eleddig sosem mutatkozott háznál, mindig csak McGrath ment hozzá, egyedül.
- Reméljük. - sóhajtott Mara és megvárva bátyját, hogy az mellé érjen, majd egymásba karolva elindultak a kavicsos úton a McGrath házhoz.

A kopogtatás után jó öt percet várniuk kellett, mire hangokat hallottak belülről. Cipőkopogás, ajtónyikorgás, majd zárcsörgés.
Az ajtó megmozdult befelé, és résnyire kinyílt, így Marissa bármennyire döntögette a fejét, nem sikerült benéznie a házba.
Másodpercekkel később egy nő jelent meg az ajtónyílásban. Az asszony körülbelül negyven múlhatott, a szeme sarkában és szája körüli ráncok miatt, de kinézhetett volna hatvannak is, haj tövénél őszülő fürtjei, a beesett arc, és karikás szemei miatt. Óvatosan, bizonytalanul méregette Marát és Sherlock-ot, mintha csak pillanatokon belül rátámadnának a nőre.
- Keresnek valakit uram? - emelte sápadt arcát Sherlockra, miközben elfehéredő ujjbegyekkel szorította mag mellett az ajtófélfát.
- Jó napot asszonyom. A nevem Theodor Frankly, a kisasszony mellettem pedig Rosaly az unokahúgom. A megboldogult Elwood McGrath magán bankára volnék. Azért jöttem, hogy feljegyezzem, a halála miatt történt, kisebb pénzügyi bonyodalom értékét.
A nő szemei összeszűkültek, amitől szinte csak ijesztően sötét lila szemhéja és a szeme alatti még feketébb karikák látszottak. Mintha nem lenne szeme, csak két sötét lyuk... Indulatos, már-már gyűlölködő arccal végigmérte Sherlock-ot, majd előrébb lépett az ajtóból, és kicsit szélesebbre tárta az ajtót.
Marissa csak ekkor tudta észrevenni, a félhomályos belső tér miatt, hogy a nő fekete gyászruhát visel. Halkan felsóhajtott és elnyomott az orra alatt egy káromkodást, miközben - nem törődve fivére szorításával- hátrálni kezdett.
- Azt mondja, hogy maga El bankára lenne? - sziszegte bátyjának a nő. - Tudja uram, igaz, sokszor mondják nekem, hogy mióta Elwood elment megbomlott az eszem, - agresszívan hátrébb lökte Sherlock-ot a mellkasánál, majd megragadta az ajtókilincset és rájuk ordított - de talán csak megismerem a saját bankárunkat, te senkiházi imposztor!
Sherlock megrezzent, mikor az ajtó becsapódott, megremegtetve a ház környező ablaküvegeit.
Pár pillanatig csak állt és az imént bevágott ajtót bámulta, majd lemondón legyintett és húgához fordult.
- Pedig azt hittem csak az az átkozott McGrath tudott a bankárról!... Fehérnépek...-legyintett dühösen- Sosem értettem az eszement szeszélyeiket!
- Nos, ha az én férjemnek is lenne egy privát bankszámlája, és egy eltitkolt bankára, valahogy rájönnék.
- Abban nem kételkedem...! - fortyogott tovább a férfi, amit visszasétáltak gyorsan a kocsihoz, még mielőtt rájuk küldik a házőrző ebeket. - Nők...eszement egy népség!
- Úgy látszik szükséged lesz a további segítségemre is. - kuncogott Mara.
- Kérlek, ne tedd megalázóbbá ezt számomra! - sóhajtott Sherlock, miközben felkapaszkodott a bakra. - Csak...maradj addig csendben. Jó?
- Ahogy kívánja detektív uraság! - nevette el magát Marissa, majd beugrott az utastérbe.