kilépek az utcára. körbe nézek. az egész most kihalt. fogalmam sincs, hogy mennyi az idő, valószínűleg ebédidő lehet.
elindulok, a szél a hajamba kap, miközben lehunyom a szemeimet. sétálok. egyedül, rengeteg hónap után, megint itt vagyok. szabad vagyok.
nem vagy szabad, hisz szeretsz. az idegesítő hang túl hangos, hogy ne foglalkozzak vele.
megtorpanok.
miley, kérlek menj tovább.
kipattannak a szemeim. luke?
hátra fordulok, a házra vezetem a tekintetemet. olyan békésnek tűnik kívűlről, elfeledteti velem az összes dolgot ami oda bent művelt velem lucifer.
vissza kell mennem.
nem, miley, nem engedhetem meg neked. kérlek az én kedvemért ne menj vissza!
megrázom a fejemet, pedig tudom, hogy valószínűleg nem látja.
sajnálom luke.
vissza megyek, gyors léptekkel. felszaladok a lépcsőn, és benyitok. meglepetésemre nincs zárva az ajtó.
- ennyire megszerettél? - hirtelen ugrik a szívem a hirtelen hangra.- máris hiányoztam?
nem válaszolok. a konyhában áll, a pultnak támaszkodva. elindulok felé.
nem gondolkozom. zavaros minden bennem.
miley, menj innen! beharapom a számat.
luke, muszáj maradnom, hogy végre vissza kapjalak.
lucifer felhúzza a szemöldökét. elé állok, csendben bámulom a szemeit.
- mire volt jó ez az egész? - kérdezem.
- micsoda?
- mind az ami történt. - suttogom. - mind az amit tettél. miért?
nem válaszol. megköszörüli a torkát.
- már ezerszer elmondtam neked.
- lucifer, miért bántottál?
- mert csak ezt szeretem csinálni. csak ehhez értek. - mondja. - ezt élvezem.
hitetlenkedve megrázom a fejemet.
- egyáltalán megtudsz halni?
megrántja a vállait.
- igazából nem. - rám vigyorog. - viszont a kis barátod igen.
össze szorítom a fogaimat.
- már csak egyetlen egy kérdésemre válaszolj. - mondom, a hangom megfontolt. - amikor azt mondtad, hogy megszerettél, komolyan gondoltad?
kifürkészhetetlen az arca.
végül lassan bólint egyet.
- igen. valami olyasmi. neked akarok a legnagyobb fájdalmat okozni, mégis, enyhíteni is akarok egyszerre rajta. ez is szeretet nem?
nem mondok semmit, csak az arcát nézem. minden egyes pontját. halványan elmosolyodom, és megölelem. bele fúrom az arcomat a mellkasába, belélegzem az illatát. csak ölelem. meglepetten fogadja hirtelen cselekedetemet, de karjait derekam köré fonja erősen, és állát a vállamra támasztja. teljesen össze fonódunk.
úgy érzem, hogy örökké így fog tartani engem. úgy érzem, mintha nem is lucifer lenne. mintha luke-ot ölelném. luke-ot érzem az érintésében. vele is mindig ilyen volt. sírhatnékom támad.
hirtelen pedig olyan történik, amire a legkevésbé számítok. lucifer lassan, a homlokomhoz nyomja a száját.
- szeretlek, egyetlen mosolyom. - suttogja a homlokomra, a gyomrom rándul egyet, a szívem felgyorsul, a pulzusom az egekben van. az össze tört darabjaim elkezdenek remegni. csak luke mondta nekem régebben ezt.
felnézek rá, kék íriszei elképesztően világosak, de még mindig ott van benne a sötétség.
- tessék? - kérdezem elcsukló hangon.
kérdőn néz rám, mintha nem is mondott volna semmit.
- mi? - kérdezi, össze ráncolt szemöldökkel.
- az előbb mondtál valamit. - erre megrázza a fejét magabiztosan.
- nem. - mondja. - nem mondtam semmit se.
könnyek gyűlnek a szemeimbe, de most a megkönnyebbültségtől és az örömtől. tudom, hogy igazat mondd lucifer, tudom, hogy nem ő mondta.
tudom, hogy ő szólt belőle.
luke.
______________
bocsanat tudom hogy rovid resz
de kellett egy ilyen csattano a vegere
DE NINCS VEGE A TÖRTÉNETNEK A VEGERE ALATT AZT ERTETTEM HOGY ENNEK A RÉSZNEK A VEGERE EMBEREK